A feltaláló-ból nagyvonalakban megismerhetjük a legendás készítményhez vezető rögös utat, és azt, hogy hogyan próbálta ellehetetleníteni feltalálóját a rendszer. Az agrárkutató laboratóriumban dolgozó Bérest (Gáspár Tibor) húgának rákbetegsége készteti munkaidőn túli tevékenységre - elmélete szerint a daganatos betegségeket a nyomelemek hiánya okozza a szervezetben, mint ahogy a talaj is terméketlenné válik, ha nem találhatóak meg benne a hasonló anyagok. A titokban kikísérletezett cseppeket beadja a gyógyíthatatlannak vélt nőnek (Für Anikó), akinek állapota rohamos javulásnak indul. A találmány híre szárnyra kél, Bérest kirúgják miatta a munkahelyéről, és a szert betiltják. A reményvesztett betegek mégis sorban állnak érte, komoly erkölcsi dilemmát okozva ezzel a jószívű kutatónak, akit közben a szocialista hatóság vád alá helyez kuruzslásért.
(fotó: Pannonia Entertaiment)
A főhős inspiráló tetteit, kivételes személyiségét teljesen maguk alá temetik a közhelyek. Kár érte, Gáspár Tibor olyan színész, akiből sugárzik az erélyesség, illik rá Béres fehér köpenye, az elveiért kiálló, a hatalommal szemben meghunyászkodni nem hajlandó, mélyen humanista tudós szerepe. A forgatókönyv mégis olyan papírízű mondatok sokaságát adja a szájába (pl.:,,Van hogy az igazság nem derül ki, de a hazugság, az mindig"), amiket képtelenség komolyan venni.
Béres filmbéli mása egy oldalkocsis motoron érkező szent. Minden helyzetben hidegfejű és önzetlen tanító bácsi, akinek mindig van a tarsolyában egy gyerekkora óta dédelgetett életbölcsesség, esetleg kislexikonba illő meghatározás egy útjába kerülő gyógynövényről. Sajnos hús-vér személy helyett egy mitizált figurát faragtak belőle, aki mentes minden emberi gyarlóságtól. Nem jutott ennyi energia a férjét kísérleteiben és emberileg is végig támogató Béresné (Huszárik Kata) karakterére, kettőjük kapcsolatáról nagyjából annyit tudunk meg, amit két különböző alkalommal is elismételtetnek a nővel: bízik a férfiban, de nagyon félti őt!
(fotó: Pannonia Entertaiment)
A feltaláló-ban elhangzó párbeszédek nagy része abból áll, hogy a szereplők vesznek egy nagy levegőt, majd gondosan artikulálva, didiaktikusan egy Szomszédok-epizód zárógondolatainak természetességével adják elő azt, ami nyomja a lelküket - legyen szó, mondjuk, az öreg pedellusról (Székely B. Miklós), vagy annak tízéves unokájáról. A Béresről verset író Nagy László (Trill Zsolt) egy érthetetlenül komikusra hangszerelt cameóban egyedül képviseli a kutató mellett kiálló értelmiséget, de az alkotók azért arra odafigyeltek, hogy felsorolásként elhangozzon minden név, aki Béres ügyét képviselte a közéletben. Béres rosszakaróiból három is van a filmben, de elég lett volna kevesebb is, mert annak semmi értelme, hogy a kutató ellen személyes bosszút forraló pártbizottsági főember (Seress Zoltán) és a paródia szintjén mozgó, őstulok komcsi laborvezető közé (Hatházi András) még egy semleges kádert (Bede-Fazekas Szabolcs) is bezsúfoltak.
Gyöngyössy Bence 2019-ben négyrészes tévésorozatként készítette el Béres történetét, ennek félreismerhetetlen jeleit az epizódok újra vágásával készült kétórás nagyjátékfilm sem tudja levetkőzni. A közelmúltban bőven láttunk rá példát, hogy egy eredetileg tévébe szánt alkotás is készülhet olyan igényességgel, ami majdnem Oscar-jelölésig viszi (Akik maradtak), de a Szász-Köbli duó tévéfilmjeinek (A berni követ, Félvilág, Örök tél) is simán lett volna keresnivalója a mozikban. A feltaláló nem sorolható ebbe a vonulatba, megvalósítása minden tekintetben a tévéjátékok letűnt korszakát idézi.
(fotó: Pannonia Entertaiment)
A lehető leghagyományosabban van fényképezve, nincsenek benne érdekes beállítások, javarészt puritánul berendezett, egyenletesen megvilágosított belsőkben van felvéve, amit néha megszakít egy-egy Tisza-parti merengés vagy két jelenet közé ötlettelenül beillesztett felvétel a folyó és a puszta természeti világáról. A főszereplő születésének centenáriumán kívül más nem indokolja, hogy ezt a filmet nagyvásznon kellene megnézni.
Kósa Ferenc 1986-ban portréfilmet szentelt Béresnek (Az utolsó szó jogán), az idén száz éve született kutató életrajzában viszont bőven van elég dráma és ellentmondásosság egy izgalmas játékfilmhez is. Az is evidens, hogy a Béres Csepphez kapcsolódó, jelentős társadalmi hullámokat kiváltó, mára feledésbe merült ügyet érdemes elővenni, jobban megvizsgálni a közben eltelt fél évszázad tükrében. A feltaláló mindkét feladatra vállalkozik, de maradéktalanul egyiket sem tudja teljesíteni. A végtelenül didaktikus hangnem, az ambíciótlan képi megvalósítás és az egysíkú karakterek fárasztóvá teszik a vele töltött időt, ami így nyom nélkül múlik el és távozik is a szervezetből.
