Carrey így emlékszik: „Mélyen belementünk a részletekbe. Sokat rajzolgattam Joel könyveibe, mintegy papírra vetve Joel gondolatait – vagy talán ezek az én gondolataim voltak. Paul Proch készítette a házban és a filmben szereplő rajzok legtöbbjét. Én egy csomó dolgot össze-vissza fogdostam, szanaszét szórtam a pheromon-jaimat, ami nagyon valóságossá tette a dolgot.”
Míg a színész még jobban ’belakta’ Joel lakását, Leigh tisztázza, hogy „az igazi lakás Yonkers-ben volt, és egy sor gyakorlati okból meg kellett kettőznünk a lakást – beleértve a kamerának biztosítandó nagyobb hozzáférést és hogy Michel-nek több ideje legyen a színészekkel dolgozni. Michel elképzelte az átmeneteket, áttűnéseket – olyan dolgokat, amelyek nem voltak papírra vetve – de amikor tényleg az következett a munka során, akkor rá kellett jönnöm, hogy az általa elképzelt kép elvont kép volt. Úgyhogy Michel nem tudta előre, hogy milyen lesz a kameraszög, vagy hogy pontosan hogyan is fogunk forgatni. Ezt ott a helyszínen ötlötte ki, és nekünk meg kellett tennünk, amit csak tudtunk, hogy úgy is legyen, ahogy végül kitalálta.”
„Amit viszont valóban tudott már előre, az az, hogy hogyan lesz később összevágva az egész. Tudta, hogy a vágási folyamat eredményeként az alkotó elemek, amelyekre szüksége volt, hogyan fognak az általa elképzelt módon kapcsolódni egymáshoz úgy, hogy az áttűnések szinte folyamatosan áradó képsort adjanak. Pontosan tudta, hogy hogyan fogja ezeket felhasználni.” Éppen ezért Gondry szorosan együttműködött Vladís Óskarsdóttir vágóval, aki – mint a kísérleti Dogme filmezési módszer veteránja – Gondry bármilyen és valamennyi kreatív ötletének megvalósítására késznek mutatkozott.
Joel kézzelfogható emlékeinek fizikai értelemben vett eltűnését, ami mindig szerepelt is a forgatókönyvben, meglehetősen gyakorlatiasan oldották meg, gyakran úgy, hogy eltávolították a berendezett helyszín kellékeit, és lecsupaszították a szobákat. Leigh így magyarázza: „Észrevehetőnek kellett lennie annak, hogy bizonyos dolgok eltűntek. A probléma az volt, hogy Michel-től egyszerűen lehetetlen volt arra számítani, hogy előre megmondja, hogy mi az, amit el akar tüntetni. Úgyhogy mindig nagyon kellett arra vigyáznom, hogy még akkor is, amikor egy beállítás helyszíne már tulajdonképpen üres volt, valami kis vizuális vonzerő, érdekesség még mindig legyen benne, valami még akkor is utaljon a figurára (akinek az adott helyszín az otthona), amikor már teljesen le van csupaszítva.”
Gondry a vizuális inspiráció egyik forrását magából a filmből merítette. Ahogy Leigh magyarázza: „Nem hiszem, hogy Michel valaha felhasznált egy másik filmet referenciaként. De mi – Ellen Kuras, Michel és jómagam – együtt ültünk, és helytelenül tárolt filmeket néztünk, amelyeknek a képminősége megromlott. Arról beszéltünk, hogy az emlékek vajon hogyan foszlanak szét, az emlékképek minősége hogyan romlik.”
„Michel egy vizuális zseni.” – jelenti ki Winlet, és hozzáteszi: „Michel egyszerre titokzatos és rendkívül alapos. Azokra a rendezőkre, akikkel eddig együtt dolgoztam, a kettő közül vagy az egyik volt igaz, vagy a másik. Michel ennek a két tulajdonságnak az ötvözete.”
„A forgatás vége felé már gyakorlatilag sose néztem meg, hogy aznapra ki van kiírva forgatásra, mert tudtam, hogy Michel bizonyára megint megálmodott valamit, és azt mindenkivel közölni akarja reggel, amikor megérkezünk a munkára. Nagyon alapos próba-időszakot csináltunk végig, úgyhogy jól ismertük a figurákat, akiket alakítottunk, és tudtuk, hogy érzelmileg éppen hol állnak, vagy merre tartanak. És akkor jött Michel a vizuális dolgokkal. Izgalmas volt, és nagyon élveztük.”
Gondry spontaneitása jól illett ahhoz a naturalisztikus benyomáshoz, amit az Egy makulátlan elme örök ragyogása című filmmel kelteni akart, mondja Golin. A producer bevallja: „Szoros volt a költségvetésünk, és szoros volt az ütemtervünk is. Néha, amikor Michel a forgatás napján állt elő valamilyen ötlettel, bizony volt egy kis felfordulás. Valamennyien állandó készenlétben voltunk, mert tudtuk, hogy a dolgok egyetlen perc leforgása alatt is változhatnak. De ez a különös légkör sokat segített annak a megvalósításában, amit Michel alkotói fantáziája vitt bele a folyamatba. Ami feladatunk lényegében az volt, hogy megteremtsük a lehetőséget Michel számára, hogy elérje, amit akar.”
Leigh egyetért, és kijelenti: „Én a magam részéről úgy találom, hogy ez a munkastílus energiát kölcsönöz, és akármikor újra így tenném a dolgokat. A filmeket általában olyan specifikus módon tervezik meg, hogy az embernek ritkán van része ilyen rugalmasságban, mint ebben az esetben.”
Gondry így reagál az elmondottakra: „A stáb mindig azonnal készen állt az én utolsó percben kiötlött javaslataimra is. Ezt nagyon nehéz egy film közepén megvalósítani, de mindenki megértette, hogy spontán módon akartunk dolgozni. Megpróbáltam nem valami szeszélyes irányító színében feltűnni, hanem hagyni, hogy akár valami váratlan is megtörténjék.”
„Olyan jelenetekkel kezdtünk, amelyek egész egyszerűen lehetetlennek tűntek, és aztán apránként eljutottunk egy olyan pontra, hogy valami olyasmit valósítottunk meg, amiről álmunkban sem gondoltuk volna, hogy képesek leszünk rá.”
Úgyhogy, lehetett az kemény fagy vagy hó, mesterséges eső egy stúdióban készülő felvételen, vagy akár rejtekajtókon keresztül eltűnő alakok, a színészek és a stáb mindenre kész volt. Beleértve még a konyhai mosogatót is – amelyben Jim Carrey és Kate Winslet megfürdik.
Az egyetlen dolog, ami mindezt talán felülmúlhatta, az a cirkusz volt. Egyik délután, a Manhattanben folyó forgatás során, valaki észrevette, hogy a híres Ringling Bros. and Barnum & Bailey cirkusz éppen ott van a városban, és a cirkusz évente megrendezett, éjféli Elefánt Felvonulás parádéja aznap éjjel lesz a 34. utcában. Néhány órával később színészek és stáb már ott is voltak a helyszínen, és Joel és Clementine is részt vett a látványosságon.
Az Egy makulátlan elme örök ragyogása című film forgatása pontosan ugyanúgy volt egyszerre precíz és spontán, mint ahogy egy cirkuszi előadásnak is annak kell lenni, és ezt az ’előadást’ mindenki nagyon élvezte, aki csak részt vett benne.
