Vékes Csaba, a Hetedik alabárdos és a még bemutatásra váró Szia, Életem! rendezőjének új filmje a Nemzeti Filmintézet színházak és filmesek együttműködését támogató pályázatának keretében valósul meg. Olt Tamás, a Csiky Gergely Színház művészeti igazgatójának két évvel ezelőtt színpadra állított, népszerű darabját a kaposvári színházzal együttműködésben a Blue Duck Arts forgatókönyvíró műhely dolgozta át játékfilmes formába: „Így született meg Maci, a lányáért mindenen áthágó apa története, aki hal kell lóra pattan, végigvágtat Kaposvár belvárosán, félmeztelenül ugrik ki egy ablakból, mezőn motorozik. Nagyon remélem, hogy sikerül átadnunk azokat az érzéseket, amiket a színdarab is keltett a nézőkben” – mondta el a sajtótájékoztatón Roskó Péter producer.

Olt Tamás elárulta, hogy a film kapcsán először az fogalmazódott meg bennünk, hogy szeretnék, ha be tudnák vele mutatni Kaposvárt és a környékét. „Csaba a legelső pillanattól fogva ragaszkodott hozzá, hogy a főszereplőnk a kaposvári fő téren lévő kútba zuhanjon bele a lóról, és ebből akkor sem engedett, amikor nehézségekbe ütköztünk.” Az eredeti előadást egy ősi magyar hagyomány ihlette, amit Olt Tamás nevezett el "korai menyegzőnek" – egykor, ha egy hajadon távozott el az élők sorából, a temetés helyett menyegzőt tartottak, jelképesen hozzáadták a halálhoz.

Vékes Csaba (fotó: Pozsonyi Janka)

Végtisztességként megadták neki az életében elmaradt menyegzőt, esküvői ruhával, vőfénnyel és koszorús lányokkal: „Rengeteg vers, ballada és ének maradt őrökül, Berecz András segíttetett nekem összegyűjteni őket annak idején. Szívbemarkolóan szép hagyatékot találtunk, igazából nagyon kicsi a különbség ezeknek a szövegében, mint ami egy igazi menyegzőn hangzik.” Bizonyos helyeken a mai napig tartja magát ez a hagyomány.

Az alapművet tavaly nyáron választották ki Vékes Csabával, aki szerint ezt a leginkább megfilmesítésre kívánkozó darab a színház repertoárjában. A film műfaját drámaként határozzák meg, de Olt Tamás hozzátette, hogy sok humor is van benne. A történet négy síkon játszódik, mindegyiknek némileg más a tónusa: „Kicsit olyan, mint egy jó színházi előadás, amiben az ember mindent megtalál. A főszereplő szála a 80-as években játszódik, egy vesszőfutás, ami road movie-re hasonlít.” A filmben lesznek akció- és kaszkadőrjelenetek is. A film főszereplője Fándly Csaba, aki mellett a színház teljes jelenlegi társulata, egyetemi hallgatók és Koltai Róbert is látható lesz. 

A Csiky Gergely Színház Kaposváron

Vékes Csaba szerint az NFI színházas pályázata legalább olyan fontos, mint az elsőfilmeseket támogató Inkubátor Program, és reméli, hogy ez is folytatódni fog. A rendező több szálon is kötődik a városhoz, Olt Tamás osztálytársa volt a kaposvári színműn és a Csiky Gergely színházban is több évadott töltött el színészként. „Hihetetlenül izgalmas, hogy sok év után, az itteni színházi és a filmes erőket összevegyítve hozhatunk létre ez közös produkciót” – mondta.

142 millió forintos költségvetésből készül és 16 napon keresztül forog. A forgatás helyszínei a bárdudvarnoki Kerekerdő Vendégház, a kaposvári főtér, a Zselici Csillagpark és a környező erdő. Producere Roskó Péter, koproducere dr. Fülöp Péter, a Csiky Gergely Színház igazgatója. A Korai menyegző a tervek szerint májusra készül el, bemutatójának még nincs meghatározott időpontja, annyi biztos, hogy az MTVA egyik csatornáján lesz látható.

Címlap: Vékes Csaba, Roskó Péter, Olt Tamás és Oláh Zsolt a sajtótájékozatón