Szombat délután futottunk be Karlovy Varyba, a közép-európai régió legfontosabb A-kategóriás filmfesztiváljának helyszínére, ami az egyik személyes kedvencünk a nagyok közül. Karlovyban nincsenek fagyok, mint Berlinben, nincsen sznobizmus, mint Cannes-ban, van viszont egy kísérletezésre nyitott filmválogatás, mindig van cannes-i best of, és mindezt egy kedves (bár turistáktól idén extrán túlcsordult) cseh ékszerdobozban tálalják elénk. Ami a francia riviérán kimaradt, itt kényelmesen, jegyszerzési stressz nélkül bepótolható, sok újságíró eleve kihagyja a májusi fesztivált, és a cseh lazaságban nézi végig a válogatást az év első felének legnagyobb fesztiváljairól. Az első hétvégén láttunk Cannes-ból importált, pörgős humorú párkapcsolati vígjátékot, és Sundance-ben díjazott izgalmas kísérleti filmet is egy soha el nem készülő filmről.
Dakota Johnson a Splitsville című filmben
Felfelé a lejtőn (The Climb) című első nagyjátékfilmjében egy toxikus barátság történetét dolgozta fel fergeteges formában, most pedig a nyitott házasságok kuszaságába vetette bele magát az amerikai Michael Angelo Covino. A Splitsville (szóviccet csak szóviccre tudunk fordítani, így született meg Szakítófalva) nyitóképein Ashley (Adria Arjona) egy röpke év házasság után el akar válni a kedves, kissé halvérű Carey-től (Kyle Marvin), aki a hír hallatán gyerekkori barátjához, a tehetős Paulhoz (Covino) és feleségéhez Julie-hoz (Dakota Johnson) menekül. A páros rögtön megosztja az összetört férfival a saját boldogságuk kulcsát: több évnyi házasság és egy gyerek után kinyitották a kapcsolatukat, vagyis zöldlámpát adtak egymásnak, hogy másokkal szexeljenek. Nyilván amennyire ideálisnak is hangzik, annyira kaotikusan működik ez a viszony, a vallomásuk pedig azonnal felborítja a két házaspár és a gyerekkori barátok kapcsolati dinamikáját is.
Covino mindkét filmje hasonló epizodikus szerkezettel és éles humorral nyúl a témájához, tempóváltásaival sajátosan szórakoztató csomagba rakja a 30-as és 40-es korosztály különböző egzisztenciális és magánéleti válságait. Baráti vs szerelmi hűség, pénzes boldogtalanság vs pénztelen harmónia, elavult monogámia vs kaotikus nyitott kapcsolat – minden és mindenki az írók célkeresztjébe kerül. Covino és állandó színész- és alkotótársa, Kyle Marvin közös forgatókönyve hemzseg a férfidominanciát és büszkeséget atomjaira tipró pillanatoktól (az autós orális kaland után véletlenül elölhagyott pénisz, vagy az egymást féltékenységből agyonverő, végtelenül dedósan viselkedő barátok is óriásiak), de a predátor rosszfiúkhoz és lagymatag lúzerekhez vonzódó feleségeik is megkapják a magukét. A Splitsville a szatirikus tálalás ellenére azért végig szeretettel fordul a szereplői felé, még a legnagyobb egóharc közepén is megesik a szívünk a szereplőkön, igazán senkire nem lehet haragudni.
Bár Covino érezhetően szintet lépett a Felfelé a lejtőn függetlenfilmes, kis költségvetéséhez képest, az indie jellegét még a nagyobb keret, több cameo és pár technikai bravúr mellett sem vesztette el. Nagy erénye, hogy színészként és producerként is be tudta rántani maga mellé Dakota Johnsont, aki egyre inkább úgy tűnik, hogy a romkomok koronázatlan királynője címre hajt. A fesztiválon szintén szereplő Materialists (a magyar mozikba Többesélyes szerelem címen érkezik augusztusban), és most a Splitsville egyik főszereplőjeként egyszerre válik a szemünk láttára a mainstream szórakoztatás és az indie közeg ikonikus arcává.
Splitsville
A true crime elképesztő térnyerését és a filmes feldolgozások egy kaptafára felhúzott stílusát járja körbe Charlie Shackleton Zodiac Killer Project című játékos metafilmje, ami a kísérleti Imagina szekcióban versenyez. Valamilyen formában mindenki találkozott már az utóbbi évek egyik legnagyobb tért nyerő műfajával, akár podcast vagy egy streamingre gyártott sorozat formájában. Hátborzongató kisvárosi gyilkosságok, máig megoldatlan, titokzatos bűnügyek, idilli kertvárosban megbújó szörnyetegek és tragédiák árnyékában élő családok sztorijai keringenek az éterben, a nézők pedig nem bírnak betelni velük. Egy kis bizsergető félelem és elszörnyedés az emberiség bűnein mindig jó menekülést kínál a hétköznapokból, nem véletlenül volt a Covid hullámainak egyik maradandó eredménye a true crime iránti kereslet felszökése. Az embereknek szüksége volt az eszképizmusra, a streaming szolgáltatók pedig továbbra is nagy létszámban rendelik be az újabbnál újabb, rémséges történetek feldolgozásait.
A leghíresebb amerikai sorozatgyilkost, az 1968 és 1969 között öt embert megölő Zodiákust sosem kapták el a rendőrök, gyanúsítottból és óriási összeesküvésekre épülő magyarázatból viszont még az elmúlt évtizedekben is bőven akadt, tucatnyi könyv és bűnügyi podcast készült a témában. Erre a vonatra akart felülni Charlie Shackleton is, aki egy egykori közlekedési rendőr memoárja alapján szeretett volna true crime filmet készíteni egy feltételezett Zodiákus gyilkos leleplezéséről, a jogokat azonban az előkészítési fázis közepén visszamondták, a film nem készülhetett el. A rendező elkeseredésében úgy döntött, filmet készít a filmről, ami sosem készülhetett el, izgalmas kísérlete pedig ezerszer érdekesebb és formabontóbb lett, mint az eredeti terve.
Zodiac Killer Project
Miközben a történet alapjául szolgáló regényt jogdíjak védik, Shackleton mégis képes úgy felvázolni a sztorit, hogy megmutatja, mik lettek volna a legfontosabb jelenetek, milyen drámai csúcspontokra osztotta volna fel, mik lettek volna a kiemelt helyszínek és vágóképek, és mindezt a saját narrációjával és a true crime műfajának jól bejáratott jellegzetes stílusával összemosva helyezi el egy meta-térbe. Az alapvetően állóképekből és lassú zoomokból álló felvételeket népszerű sorozatokból kiragadott példákkal támasztja alá, ilyenek a sejtelmes, semmit se konkretizáló főcímek, vagy a felismerhető arcok nélkül hagyott, rekonstruált jelenetek, amik így egymás mellé pakolva önmaguk paródiájává válnak. A rendező ironikus és okos humorral boncolja szét a tengernyi true crime film és sorozat anatómiáját, miközben a saját kísérleti projektje is tökéletesen beilleszthető a sorba. Feltárja, kiforgatja, kiparodizálja és fejet is hajt a műfaj előtt, ami kivetette magából, ő mégis talált egy módot arra, hogy a magáévá tegye.
