A Kalózok szeretője című rövidfilm nyerte a KAFF nagydíját, az Optimus Mundus valamint a Berobbant paták című filmek bizonyultak a legjobbnak a párhuzamosanrendezett nemzetközi versenyben. Életműdíjat kapott a visszavonuló Reisenbüchler Sándor, az ötmillió forintos ORTT-díjat Jankovics Marcell vihette haza.

A nagydíjat Péterffy Zsófia rövidfilmje, a Kalózok Szeretője nyerte el a háromévenként rendezett 6. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon. Bár a rendező a fiatal generáció képviselője, a fesztiváldíjak és elismerések többségét az idősebb generáció arathatta le. Péterffynek ez a harmadik szerzői filmje, Démonoknak nemzetsége című diplomafilmjéhez hasonlóan, ebben az alkotásban is festmény-animációs technikát használ a látomásszerű történet elmeséléséhez.

M. Tóth Géza Mikulás című, a Z+ (ma VIVA+) zenei televíziónak készített, csatornaazonosító sorozata bizonyult a legjobbnak kategóriájában megelőzve Lehotay Zoltán BEE reklámfilmjét. M. Tóth számos reklámfilmet készített a zenei adónak, emellett az Iparművészeti Egyetem Animációs Szakán tanár.

A legjobb kísérleti film Varga Csaba Hurok című filmje lett. A Varga Stúdió művészeti vezetője továbbá a nemzetközi versenyben Don Quixote c. tévés játékfilmjéért kapta meg Kecskemét Város díját. A Stop Gap Dog c. Kollár László alkotás is, amely a zsűri különdíját kapta, a Varga Stúdió égisze alatt készült.

A szentjánosbogarak nemi élete c. 3D-s komputeranimációs technikával készült Tóth Pál opusz érdemelte ki a rövidfilm kategória díját valamint a felnőtt közönségdíjat. Tóth Pál filmjét egy otthoni személyi számítógépen készítette saját stúdiójában a Paja Filmben, Szegeden. A szerző új filmjével, a Téllel mutatkozott még be.

A gyermekzsűri ötmillió forintos díját Jankovics Marcell Ének a csodaszarvasról című egészestés film kapta. A díjat az Országos Rádió és Televízió Testület ajánlotta fel, a pénzdíj nagysága messze kiemelkedett a többi közül. Az elnyert összeget egy film elkészítésére kell fordítani.

A gyermekzsűri döntését azzal indokolta, hogy elsődleges szempontjuk a filmek értékelésében a szórakoztatás mellett a tanító jelleg megléte volt. Jankovics filmje szoros versenyben győzte le Piet de Rucker A kis jegesmedve (Der Kleine Eisbär; 2001) című német filmjét. A zsűri 77 tagból állt, amelyet kecskeméti általános és középiskolákból verbuváltak. A diákoknak tanáraik is besegítettek a döntés meghozatalában.

Reisenbüchler Sándort életműdíjban részesítette az Animációs Filmművészetért Alapítvány. Mint azt korábban Reisenbüchler több fórumon hangoztatta, utolsó filmjén dolgozik, annak elkészülte után visszavonul. A fény pillanata című kollázsfilmjét a fesztiválon láthatta először a nagyérdemű.

A nemzetközi versenyen televízió számára készült (20-60 perc) vagy egészestés (60< perc) animációs játékfilmek versenyeztek. Az előbbi kategóriában Richard Goleszowski Berobbant paták című alkotása nyert. Goleszowski a világ legelismertebb stúdiójának, a brit Aardman Stúdiónak a rendezője. A film magán hordozza a háromszoros Oscar-díjas Aardman Stúdió gyurmafilmjeinek karakterjegyeit.

Az egészestés kategória győztes filmje az orosz Optimus Mundus lett, amelyben a két rendező, Alexander Kuguchin és Dimitrij Gorbunov 55 ismert rendező animációs filmjét vágta össze.

Kecskemét város polgármestere, Dr Szécsi Gábor sem ment haza díj nélkül. Mikulás Ferenc fesztiváligazgató az idei KAFF szignálfilmjének főszereplőjét, a fehér kecskegidát ajándékozta a bőkezű önkormányzat vezetőjének.

Kecskemét idén 25 millió forinttal támogatta a fesztivált. 1999-ben mindössze 2,5 milliós támogatás többszörösére emelésének oka az volt, hogy idén a fesztivál magára vállalta az egész város szórakoztatását is, amelynek eleget is tett a fesztivál ideje alatt tartó főtéri koncert- és vetítéssorozattal.

- filmhu-összeállítás

A 6. KECSKEMÉTI ANIMÁCIÓS FILMFESZTIVÁL DÍJAI

Nagydíj
Péterffy Zsófia
A kalózok szeretője (7'30"; Pannóniafilm kft.; 2002)

Reklámfilm kategóriadíja
M. Tóth Géza
Mikulás (1'30"; 2000)

Rövidfilm kategóriadíja
Tóth Pál
A szentjánosbogarak nemi élete (7'41"; Paja Film; 2000)

Televíziós sorozat kategóriadíja
Macskássy Kati
Paraszt Dekameron -Ravasz Náncsi (5'; 2001)

Legjobb első film
Kispál Éva, Lévai Dóra
A három nyulak (4'53"; 2001)

Legjobb kísérleti film kategóriadíja
Varga Csaba
Hurok (3'20"; Varga Stúdió; 2000)

Több filmben nyújtott kiemelkedő zeneszerzői munkásságért
Sáry László

Zsűri különdíj
Kollár László
Stop Gap Dog (4'50"; Varga Stúdió; 1999)

Különdíj
M. Tóth Éva
Jelenések (8'30"; Pannóniafilm kft.; 2001)

3. NEMZETKÖZI ANIMÁCIÓS JÁTÉKFILM FESZTIVÁL DÍJAI

Legjobb televíziós játékfilm
Richard Goleszowski
Berobbant paták/Hooves of Fire (29'4"; 1999)

Legjobb egészestés animációs film
Alexander Kuguchin, Dimitrij Gorbunov
Optimus Mundus (56'; 2000)

Kecskemét Város díja
Varga Csaba
Don Quixote (27'50"; Varga Stúdió; 1999)

KÜLÖNDÍJAK

Életműdíj
Reisenbüchler Sándor

A Magyar Film és TV kritikusok díja
Gyulai Líviusz
Az én ki városom (6';Pannóniafilm kft.; 2002); Szindbád, bon voyage! (5'15";Pannóniafilm kft.; 2000);

Országos Rádió és Televízió Testület gyermekzsűri díja
Jankovics Marcell
Ének a csodaszarvasról (96'; Pannóniafilm kft.; 2001)

A Magyar Film és TV kritikusok Szövetségének oklevele
Bánóczki Tibor
Holtág (5'25"; Pannóniafilm kft.; 2001)

Focus Fox különdíja a legjobb 3D-s filmnek
Klingl Béla
Mete-Orb (6'; 1999)

Televíziós sorozatok közönségdíja
Horváth Mária, Nagy Lajos
Magyar Népmesék sorozat Az aranyszőrű bárány (7'; Kecskemétfilm kft.; 2002)

Felnőtt Közönségdíj
Tóth Pál
A szentjánosbogarak nemi élete (7'41"; Paja Film; 2000)

Bács-Kiskun Megyei Művészeti Alapítvány díja a legsikeresebb bács-kiskun megyei alkotónak
Horváth Mária

A Cambridge Animation System és Leonardo SNS díj az alkalmazott technika magasszintű felhasználásáért
Szilágyi Varga Zoltán
Utazás a föld középpontja felé (52'; 2001)