Alföldi táj, sokgyerekes családok zsúfolt szobái, koraérett gyermekpillantások, kétségbeesett szülők. A gondok nem mindig ugyanazok, egyben azonban megegyeznek: csupa sérült ember speciális problémájáról van szó. Az egyik helyen a 16 éves lány esik teherbe mostohatestvérétől, s mivel az állami gondozott nem dönthet a saját sorsáról, a törvény betűje szerint a gyerekének is automatikusan intézetbe kellene kerülnie. Ha az anya mégis szeretné felnevelni gyermekét, küzdenie kell érte. Máshol a törvény által meghatározott juttatások nem a megfelelő helyen kötnek ki. A nagyszülőkorú nevelők eladják lakásukat a háztartásukban élő lányoknak, s ezért megvonják a járandóságukat, mondván, majd megélnek az albérleti díjból.

Csillag Ádám három órás dokumentumfilmje családról családra járva mutatja be a nevelőszülők kálváriáját. Mert mindenkinek, aki hivatásosként nevel, szembe kell néznie azzal, hogy bármikor elveszítheti a rábízott gyereket. Mintegy kölcsönbekapja azt a bizonyos életet, s ha már sikerült kiköszörülnie a lelkén esett csorbákat, hát adhatja is tovább valaki másnak. A törvény betűje szerint ugyan csak akkor szabad külföldre adoptáltatni, ha itthon nem akadt örökbefogadó, a gyakorlat mégis azt mutatja, hogy különösebb kutatás nélkül, könnyedén átengedik a magyar gyerekeket. Az új szülők sokszor egyetlen fénykép alapján döntenek, s napokon belül már viszik is újdonsült örökösüket, akinek aztán a nevelőszülők időnként bottal üthetik a nyomát. Hogy mit is szeretne a különös üzlet alanya, azzal senki sem törődik, mint ahogy azzal sem, miféle traumák keletkeznek, miféle kötelékek szakadnak el az amúgy is bizalmatlanná vált fejlődő személyiségekben.

Maguk a nevelőszülők, akik tíz, tizenöt éve hagytak fel minden mással új hivatásuk kedvéért, nem értik, ha már megbecsülést nem kapnak a mások által elhagyott gyerekek felkarolásáért, legalább a bérüket miért nem fizetik ki. Mert ez nem olyan munkahely, ami ha megszűnik, a kötelességeket is maga mögött tudhatja az ember. Pénz nincs, de a család marad. S mivel mindez szeretet nélkül nem megy, természetesen nem eresztik szélnek a rájuk bízott állami gondozottakat. A szeretet és a szolgálat örökké tart.

A film utolsó harmadában a tényfeltárás helyét az oknyomozás veszi át. A kamera a családi házakról megyeházára vált, gyerekarcok helyett felháborodott nevelők és faarcú képviselők töltik be a vásznat. A gépezet mindent, mi emberi, átrág, megőröl, kiköp. Vagy inkább, mint az általános iskolában a logikai gép, valami furcsa vezérfonal mentén átalakít. A nevelőszülők ügye egyelőre nem kerül napirendre. De a Rend azért rendben menetel tovább.