Első hallásra Epipo tényleg minden gyerek és szülő valóra vált álma, de a valóság ennél jóval sötétebb. 2014. július 9-én jelent meg az a leleplező cikk, amelyen Sipos Pál hosszú éveken át tartó szexuális bántalmazásairól és visszaéléseiről számolt be több, név nélküli áldozat. A vallomásokban kulcsfontosságú helyszínként tért vissza a tábor, ahol évente 40 gyerek nyaralt. Oláh Judit a cikk megjelenése után vette fel a kapcsolatot egykori társaival, és idővel egyre több megdöbbentő történetre derült fény. Hosszú évek munkájának eredménye ez a dokumentumfilm, amiben névvel vagy névtelenül megjelenő táborlakók és Judit is visszatekintenek a múltba, hogy megértsék, milyen hatással lett az életükre Epipo.
Ahogy lassan kirajzolódik a tábor működése, egyre kényelmetlenebbé válik a szék, a gombóc meg csak nő a torkunkban. A közös pszichodrámán Epipóról és Siposról beszélgetnek, rítusokat rekonstruálnak, és próbálják felfejteni a 25 évvel ezelőtt elengedett szálakat. Van, aki színtiszta örömöt kapott a tábortól, de van, akinek több jutott a megalázásból és traumából. Akár észrevették, akár nem, most felnőttként próbálják értelmezni, hogy mit tettek velük – mert ne legyen félreértés, ők mindannyian áldozatok. Akkor is, ha éppen csak a vacsorát tuszkolták le sírva a torkukon, vagy tízpercenként kaptak egy seggberúgást. A tábor legfontosabb alapelve, hogy nincs helye a rinyának. Nem baj, ha rossz, egy szóval se jelezheted ha fáj, mert vége a játéknak, ennyi volt Epipo. Sokan a felnőtt életükbe is átemelték ezt a “tanítást”.
És ott vannak azok a bántalmak is, amik nem a nyilvánosság előtt történtek. A gyökerek Szendrőn voltak, de messze túlnőttek a három hetes táboron, a budapesti értelmiség kellős közepén, ifjúsági TV-műsorok színfalai mögött, tanítás után a férfi lakásában, és még ki tudja hol, hányan és hányszor sétáltak bele a csapdájába. A számtalan archív felvétel organikusan simul a terápia és az egyéni vallomások sorozatába. A film szerkezete okosan és érzékenyen van felépítve: Judit narrációja a kezdeti varázslattól elindulva végigkísér minket a pszichodráma állomásain, Sipos súlyosbodó bűneinek bemutatásán – amit képileg is hatásosan megtámogatnak az egyre roncsoltabb archív felvételek – és közben a saját szüleivel való beszélgetésekben megjelenik az idősebb generáció bűntudata is.
Értelmiségi szülők egész nemzedéke, ügyvédek, orvosok, akadémikusok értetlenül álltak és állnak máig az ügy előtt, azon tűnődve, hogy vajon kinek a hibája ez az egész. A hatalmi játszmák és traumák univerzális kérdéseitől egészen személyes szintig fejti a fonalat a rendező. Érezhet-e bűntudatot a gyerek, aki a bántalmazás közben inkább elfordította a fejét? És a szobafelügyelő, aki semmit sem vett észre? Az említett szülő vagy a jóbarát, aki a botrány kirobbanása után segített Siposnak meglépni az országból? Juditnak személyes dilemmáival is szembe kell néznie, 13 éves lánya éppen az első táborára készül.
Epipo a 80-as évek szocialista hatalmának működésével szemben jött létre, egy színes, egyedülálló hely tele művészettel, szabadsággal és varázslattal, és amit mindenki, aki ismerte, a fejlett nyugattal azonosított. Ez az ideálkép a botrány kirobbanása után szétzilálódott, hamissá vált. A rendszer, amiben élünk – akármilyen ideológiai vezetés van a fejünk felett – nem törekszik arra, hogy segítsen rajtunk. Saját magunknak kell felismerni, ha a gyerekünket vagy minket bántanak és visszaélnek a bizalmunkkal, és ki kell mondani, ha rossz, akkor is, ha azt mondják, hogy nem szabad. Ezt erősíti tovább a film, és ezért óriási hálával tartozhatunk Oláh Juditnak és az összes szereplőnek, aki vissza mert menni Epipóba.
A Visszatérés Epipóba október 1-től látható az HBO GO műsorán.
