Olivér, a 2018-as Friss Húson díjazott diplomafilmed, a Take Me Please főszereplője egy fiatalkori szakítás után indul neki az életnek. Személyes sztori?
Hegyi Olivér: Beletettem magam, vagyis inkább a tini önmagamat tettem bele. Ez a film főleg tinédzserkori emlékeken alapszik, ezeket gyúrja össze egy szürreális történetté. Szerettem volna szimbólumokkal megjeleníteni, mi is történt.
Marci, a Zűrös környék című diplomafilmed a Kiskakason mutatkozik be, hogy jellemeznéd?
Szénási Marcell: Technikailag követi a korábbiakat, viszont sokkal inkább arról szól, amiben most vagyok. Nem is a sztori, hanem a közérzet a lényeg benne. Az alap koncepció egy álomból jött, egy visszatérő hangulat, amit megpróbáltam a filmben kifejezni.
Hegyi Olivér: Take Me Please
A diplomamunkákat leszámítva legtöbbször közösen dolgoztok. Mióta alkottok együtt?
H.O: Eddig tényleg több közös filmünk volt, mint szóló. Elsőként az egyetem első félévében dolgoztunk együtt, az egyik kurzushéten Moholy-Nagy krokijaiból (gyors rajzok - a szerk.) csináltunk egy pár másodperces, poénos cuccot. Utána egyre több csoportfeladatot kaptunk, mi pedig hasonló dolgokban mozogtunk, hatottunk is egymásra. Az elejétől kezdve húztuk egymást bizonyos irányokba, ezért is tudunk jól együtt működni. Most már közösen is melózunk.
Közösen alkottok, de a rajzolást magányos dolognak szokták tartani.
H.O.: Ezt én is tartom. Ha rajzolsz, akkor átlépsz egy totál privát állapotba. Bár én a könyvtárban szoktam dolgozni, ahol azért kapok külső ingereket is.
SZ.M.: Én ott mindig elkalandozok. Ha magam vagyok munka közben, jobban bele tudok merülni.
.JPG)
Hegyi Olivér és Szénási Marcell
Mi vonzott titeket elsősorban az animációs pályára?
H.O.: Gimi körül kezdtem rajzolgatni aktívabban. Aztán megláttam, hogy van ilyen kurzus, de már pont lement a jelentkezés. Nagyon meglepő volt számomra, hogy van ilyen suli, egyre jobban elkezdett érdekelni, hogy mi lehet ez az egész. Találtam blogokat olyanoktól, akik oda járnak, és nagyon megtetszettek a munkáik. Az egyetem előtt még OKJ-s képzést végeztem az Illyésben.
S.M.: Volt egy haverom, aki már OKJ-s animációs képzésre járt, ő mutatta meg miket csinálnak. Bementem megnézni a sulit, és megjött a kedvem bekapcsolódni. és akkor sulit váltottam. Legelőszőr csak Paintben rajzolgatva kísérleteztem pár jelenettel. Aztán elvégeztem az OKJ-t és után jött a MOME.
Mi az, amin a legszívesebben dolgoztok egy-egy rajzfilmben?
H.O.: A diplomafilmemhez egy csomó hátteret festettem, ez az egyik kedvencem tevékenységem talán. A felhőket és eget nagyon bírom mostanában. Ütős, ha van a filmben egy szép ég, csinálni és nézni is szeretem.
SZ.M.: Én a kameramozgásokat szeretem legjobban leanimálni. Elég sokszor előkerül nálam a mozgó kamera, ami a térben leanimálva tényleg azt az érzést kelti, hogy ott vagy benne a rajzfilmben.
Szénási Marcell: Zűrös környék
Hogyan osztjátok fel a munkát?
SZ.M.: Körülbelül ugyanazokat a munkafázisokat látjuk el mindketten, mindenki mindent csinál.
H.O.: Együtt ötletelünk és a storyboardokat is közösen dolgozzuk ki. A Vidámparki kalamajka viszont feleződött, ott a háttereket Marci csinálta, illetve egyik másik osztálytársunk, Németi Fanni is animált benne, és a hangok nagy részét is ő csinálta. A film ötlete egy improvizatív délután során született meg, viccelődtünk, és ami belefért, azt beleraktuk.
Mi volt eddig a kedvenc projektetek?
SZ.M.: A Vidámparki kalamajka nekem nagyon motiváló volt, végig éreztem, hogy van kedvem tovább tolni, olyasmi volt, mint egy szakkör. De az aktuális általában a kedvenc, úgyhogy most az, amit jelenleg csinálunk.
És mi az, amin aktuálisan dolgoztok?
H.O.: Egy pszichológus számára készítünk három részből álló kisfilmet. A pszichológia különböző témaköreit érinti, nagyjából negyed órás lesz, most járunk a felénél. Előtte pedig egy haver zenekarnak készítettük egy videoklipet, a Ne Mulass Nemulass című számához.
Ebben a klipben sokféle technikát ötvöztetek. Szerettek kísérletezni?
SZ.M.: Igen, mindenképp. A klipben zsírkrétát is használtunk, de gyurma, meg minden, ami a kezünk ügyében volt, belekerült. Nagyon izgalmas ilyen anyagokat bevonni a dologba, mindig másképp sül el a végeredmény.
H.O.: Kicsit erre is mentünk rá, mert nagyon szabad kezet kaptunk. Feszegettük a saját határainkat is, hogy mennyire lehet tróger valami, olcsó megoldások szempontjából.
Mi inspirál titeket?
SZ.M.: A MOME alatt nagyon inspirálóak voltak nekem az orosz és észt animációs filmesek.
H.O.: Ha leköt, és azt akarom, ne legyen vége, onnantól kezdve sok mindentől lehet inspiráló egy animáció. Nagyon szeretem, ha valami megérint érzelmileg is (pl: David Adler - Sort (No man's land), de egy snittben egy tekintet, vagy gesztus, egy nem várt poén, vagy az ízesen megmunkált látványvilág is elég tud lenni ehhez (jó példa mindháromra: Niki Lindroth von Bahr – Bath house), vagy pár furcsa, erős hangulat (Elisa Levy – Son Rempart). De jóval inkább hatnak rám a „natúr”, élőszereplős filmek, Bergman és Jodorowsky rendezései, de Sydney Lumet Kánikulai délutánját is imádom.
Szénási Marcell és Hegyi Olivér
Mi az, amit leginkább a saját kézjegyeteknek tartotok?
H.O.: Inkább rendezői elveknek mondanám őket, ilyen például nálunk az ár-érték arány: semmi ne kerüljön többe, mint amit ér. Ha lemozgatsz egy fél percet nagyon pepecselősen, rámegy két heted, közben meg csak annyi történik, hogy átmegy a képen egy figura. Ezzel nem jössz ki egálba. Mindig a koncepciót részesítjük előnyben.
SZ.M.: Attól ráadásul nem lesz izgalmasabb valami, hogy gyönyörűen meg van animálva, lehet, hogy két rajzzal is tökéletesen le lehet írni, ami történik. Egy ötlet sokkal többet ér.
H.O.: Meg egy friss gesztus is. Én nagyon bírom, és meg tud lepni, ha valaki be mer vállalni fura vágásokat, hangulatokat, arányokat.
Mikor alakult ki bennetek ez a rendezői elv?
H.O.: Szerintem már az elején rájöttünk, amikor nagyon untunk egy bizonyos dolgot. Gyanús, ha valamit unsz az animáció közben, abból már lehet tudni, hogy dobbantani kell. Ha nem érzed magad szabadnak, amikor csinálod, akkor el lehet kezdeni gyanakodni.
