A cannes-i versenyprogramban szereplő film Orson Welles, Kurosawa és Polanski (és Verdi) után újra időtálló értelmezést tudott adni a gyönyörű nyelvezetű klasszikus műnek. A csaták rendhagyóan kimerevített, zord festményszerű képei, és a minduntalan felbukkanó három boszorkány hétköznapian barbár alakja megállították az időt a néző számára is. A rendező saját bevallása szerint a tájábrázolás hihetetlen fontossággal bírt a film elkészítésekor, egyfajta katalizátorként funkcionálva, befolyásolva a szereplők lelkét. A drámai túlzást mellőző szikár ábrázolás kiemelte a karakterek elnyomott traumáit, a meddőség fájó tudatát. Lady Macbeth tökéletes fehér bőrének és urának véres, lekopott harci festékes arcának egymáshoz feszülésemég sokáig megmarad az emlékezetünkben.
A zord tájak a két izlandi filmben sem a lélek kivetülései, hanem a mindennapi környezeté. A Fusi negyvenhárom éves, anyjával élő nagy medvéje szerethetőségével ragadja meg a nézőt, előttünk szakad el anyjától és végül Izlandtól is. A Tribecán a legjobb színész, forgatókönyv és film díját elnyert alkotás tökéletesen illeszkedik a rendezői életműbe. Dagur Kái első nagyjátékfilmje, a Noi akár a Fusi kistestvére is lehetne, hiszen mindkét film főmotívuma a testi deformáltságáért izolált hős, akiben egy elveszetten vágyakozó szív bújt el. A Fusi szívmelengető karakterét élőben is láthattuk, hiszen a film után részt vettünk a főszereplővel, Gunnar Jónsson-al lezajlott beszélgetésen. Kiderült, hogy a valóságban nem csak rock zenét hallgat, és hogy ő is tanult Fusi karakterétől. Gunnar komikusként is dolgozik, imádja a tengert és kedvelt időtöltése a halászat.
Gunnar Jónsson az izlandi Kosokban is feltűnik egy nagyobb mellékszerepben. A Cannes-ban az Un Certain Regard szekció díjnyertes filmje egy birkatenyésztő testvérpárról szól, akik ugyan szomszédok, de ki nem állhatják egymást, és évek óta egy kutyára kötött levél segítségével kommunikálnak, ha vészhelyzet merül fel. A film rendezője, Grímur Hákonarson finoman fűszerezi a két testvér hihetetlenül konok és emiatt sokszor nevettetően furcsa alakját a drámai helyzetekkel. A néma utálat oka nincs kimondva a filmben, nekünk kell összeraknunk és kiegészítenünk a rejtélyt. A sokféle értelmezés lehetősége a film végét is áthatja, a két testvér a kosok megmentése érdekében az utolsó percekben mégis összefog és felterelik az állatokat a hegyre, ahol azonban heves hóvihar fogadja őket. A nyitott szerkezet és a dialógusok minimális szintje a drámai feszültséget a végsőkig tudja fokozni.
A keresés és a másság motívuma kapcsolja össze a Berlinalén Ezüst Medve díjat elnyert Aferim!-et és a Cannes szekciós Cowboyok-at. A Cowboyok-ban egy apa és az őt követő fiú szinte rögeszmés keresését követhetjük végig, az eltűnt nővér után. Az úton a muszlim feleséggé lett keresett lány alakja egyre inkább halványul, és az apa-fiú ellentét illetve a fiú saját útkeresése és kérdései viszik előre a fordulatos történetet. A rendezőtől, Thomas Bidegain-tól a filmet követő beszélgetésen megtudhattuk, hogy a western film karaktereit használta fel a történet érzékletes bemutatására, vagyis az apa alakja a mindenkori cowboy, az arabok pedig az indiánok. A film lényegének más kultúrák megértését tartja, illetve a számára világháborús helyzetként megélt korszak, a 14 évvel ezelőtti szeptember 11-i terrortámadás óta megélt időszak bemutatását.
Az Aferim! Radu Jude, román filmrendező filmjében szintén egy keresés útját követhetjük végig, arabok helyett itt a cigány rabszolgák szörnyű életébe nyerünk bepillantást a Havasalföld szívében. A kereső szigorú apa és a fiú karaktere itt is domináns, útjuk egyben a fiú felnövéstörténete is. A fekete-fehér formanyelv miatt a film egy áldokumentumfilmes maszkot kap, a szereplőket alig látjuk közeli plánokban, a beszélgetéseik közben pedig a kép előterében sokszor valóságszerűen, de mégis szinte zavaróan zajlik az élet. Az apa, és az út közben megismert mellékkarakterek monológjaiból fonódik össze az évtizedekig tartó cigányrabszolgaság és az uralmi rendszer vérfagyasztó és megszégyenítő képe. A humanitás nem veszett ki, ott lappang elnyomva az apa szavaiban, a végső büntetés képei az elszökött rabszolgával azonban felülírnak minden emberi szót. A filmet megnézhetjük az Urániában ma kezdődő Román Filmhét műsorában is.
Igazi fesztiválhangulatot és változatos programokat szolgáltak a premier filmek után a rendezőkkel és színészekkel lezajlott közönségtalálkozók, beszélgetések, illetve a záró napot megelőző Skandináv Este a Fogasházban, ahol Infragandhi és Žagar zenélt. A fogasházi kavalkádban felleltük az izlandi filmeseket is, a Kosok rendezőjét és a Fúsi főszereplőjét. A közös fotózkodás természetesen nagy népszerűségnek örvendett, de hosszas beszélgetésekre is nyitottak voltak a fagyos szigetország képviselői, szívmelengető érzést hagyva a rajongóikban. És ha ez nem lett volna elég, még Macbeth-sminket is kaphattunk, így Lady Macbeth kék szemkontúrjával vagy Macbeth erőteljesebb fekete harci sminkjével táncolhattunk tovább a pesti éjszakában Izlandról álmodozva.
