A demokrata és a zsarnok óvónéni
Rögtön a kezdő szöveg egy keveset méltatott rendező, Vas Judit 1968-as Módszerek című pedagógiai témájú etűdjét tárgyalja. Margitházi Beja tanulmánya a pszichológiai és a filmes kísérletezés viszonyáról szól, amihez remek példát szolgáltat a tragikusan fiatalon elhunyt rendező tudományos filmje. A Módszerek Kurt Lewin 1938-ban végzett, vezetési stílusokkal kapcsolatos esettanulmányát ismétli meg három óvodai csoporton keresztül.
Kati néni az egyik közösség esetében demokratikus eszközökkel, kooperatív megközelítéssel menedzseli a húsvéti díszek készítését, a második társaságnál katonás szigorral, a gyerekek verbális fenyítésével, tekintélyelvű módszerekkel teszi ugyanezt, a harmadik csapatnál pedig kvázi anarchiát teremt azzal, hogy mindent megenged az óvodásoknak. Margitházi szociálpszichológiai témájú vizsgálódása a film dramaturgiájára, szerzői eszközeire és a Vas által megörökített kísérlet elemzésére is fókuszál, miközben a mozgókép mint tudományos eszköz használata mellett érvel.
Kísérleti filmek az államszocializmusban
Szalay Dorottya Az ellenállás frontvonalai című tanulmánya szintén egy perifériára szorult filmtípusra, az experimentális filmre koncentrál. A szerző három női alkotó (Szilágyi Lenke, Maurer Dóra és Háy Ágnes) egy-egy művén keresztül a “szocialista állami feminizmus” paradoxonjára is reagál. Szalay kiemeli, hogy a korszak női filmesei hatványozottan nehéz helyzetből indultak az “exkluzív férfiklub” jelleggel működő szakmában. Bár Maurer és Háy is a Balázs Béla Stúdióban kaptak lehetőséget, ebbe a műhelybe is férfi mentorok által vezetett az út: előbbit Bódy Gábor, utóbbit pedig Grunwalsky Ferenc, Gazdag Gyula és Szomjas György támogatta a mozgóképművészi kiteljesedésben.
Várakozás / fotó: C3
A tanulmány a Keressük Dózsát (Maurer Dóra), a Várakozás (Háy Ágnes) és Szilágyi Lenke cím nélküli filmetűdjét külön-külön és egymás kölcsönhatásában is elemzi, mindegyik műnek részletesen taglalva az akkori fogadtatását, valamint a BBS-kánonon és a filmtörténeten belül elfoglalt helyüket. Sajnos a három film közül csak a Várakozás elérhető online, ezt viszont érdemes pótolni. A tanulmány ennek ellenére is ajánlott olvasmány azoknak, akik jobban elmerülnének a ‘70-es és ‘80-as évek hazai filmtörténetében.
Digitális-analóg, férfi-női filmvágás
Szentpétery Vanda Léda szövege izgalmas felvetéssel indul. A szerző azt a közhiedelmet veszi alapul, amely szerint az analóg filmvágást alapvetően női munkának tartották. A hipotézis szerint a digitális átállás környékén a nemek aránya megfordult a szakmában, a szöveg elsősorban ennek a tendenciának a feltérképezését vállalja. Szentpétery nehéz témát választott, hiszen nemcsak az analóg technikáról történő átállást nem kutatták korábban, de a vágással kapcsolatos szakszövegek is hiányoznak a magyar szakirodalomból. A tanulmány így több szempontból is hiánypótló.
A szerző az ELTE BTK Filmtudományi Tanszéke által kezelt adatbázison kívül háttérinterjúkra támaszkodott, öt női (Csákány Zsuzsa, Miklós Mari, Losonci Teri, Sellő Hajnal, Lemhényi Réka) és egy férfi (Kollányi Tamás) vágóval ült le beszélgetni, hogy így kapjon képet az analóg-digitális átállás körülményeiről. A szöveg talán legizgalmasabb része, hogy Sellő Hajnal, Losonci Teri és Miklós Mari elmesélik, pontosan hogyan zajlott a vágás folyamata és a filmvágók képzése az analóg időszakban, amikor intézményes keretek között folyt a munka a Róna utca 174-ben, a filmgyár “vágófolyosóján”.
A digitális átállás időszakáról is személyes hangvételű beszámolók kerültek a tanulmányba, kiderül például, hogy a számítógépek és az AVID megjelenése, illetve a teljesen digitális munkát megelőző Beta-kazettás rendszer hogyan forgatta fel a szakmát és milyen hatással volt ez a nemek arányára.
Meg lehet élni a dokumentumfilmezésből?
A lapszámot Bartal Dóra tanulmánya zárja, amely a hazai női dokumentumfilmesek helyzetén keresztül a kulturális szférában tapasztalható megélhetési nehézségekről beszél. Bartal összegzi a közelmúlt legfontosabb kultúrpolitikai és piaci változásait az NFI-s paradigmaváltástól kezdve az HBO doku-gyártásától át a MADOKE alapításáig. A szerző e szöveg esetében is háttérinterjúkra épít, öt meg nem nevezett alannyal, rendezőkkel, egy producerrel és egy vágóval ült le beszélgetni, hogy teljesebb képet kapjon arról, milyen ma Magyarországon dokumentumfilmezéssel foglalkozni.
A megkérdezettek komoly szakmai elköteleződésről vallanak, és a nem fikciós műfaj iránti lelkesedésük hátteréről is inspiratívan mesélnek. Szükség is van az elhivatottságra, mivel az interjúalanyok kivétel nélkül egyetértettek abban, hogy a filmekbe belefektetett több éves munka anyagilag nem térül meg, kevés pénz marad a megélhetésre. A szakmabeliek végül az érdekérvényesítés fontosságát hangsúlyozták, miközben határozott igennel felelnek arra a kérdésre, hogy összességében megéri-e ma Magyarországon dokumentumfilmezéssel foglalkozni.
A Metropolis folyóirat XVII/3. lapszáma és a korábbi számok is megvásárolhatók az ELTE BTK jegyzetboltjában, az Írók boltjában vagy megrendelhetők a szerkesztőség címén.
