Egy soha be nem fejezett, zűrös rövidfilmemet készítettem 2010-ben. Nem voltunk az eszünknél. Hogy egyáltalán le tudtuk forgatni, annak köszönhettem, hogy elhívtuk a Nándit. Hallottam, hogy van ez a srác, aki filmelméletet tanul, közben nagyobb filmekben asszisztál, és annak ellenére, hogy kábé ő a legfiatalabb a forgatásokon, néhány perc alatt kitanulta az egészet – elképesztő energiával segíti a filmeket. Hozzánk is eljött, és mindent három csettintéssel megoldott, a filmet leforgattuk. Az már más tészta, hogy nem tudtuk összevágni.
Hallani lehetett a nevét a városban. A Lovas Nándi. A Nándó. A kezdő vizsgafilmektől a túlfeszített, hadrendi jellegű forgatásokig mindenhol figyelemmel, humorral oldotta meg a helyzeteket. Mindenki tudta: a Nándira rábízhatjuk magunkat.
2011-ben a szarajevói fesztiválra utaztunk együtt, vonattal. Már a Déli pályaudvarról kigördülve fontos beszélgetésben voltunk, valószínűleg ott dőlt el, hogy együtt fogunk dolgozni. Néhányan akkor még azt gondolták, hogy álmodozik, de én tudtam, hogy nagyon komolyan gondolja: saját filmeket akar csinálni. Műhelyt alapítottak a barátaival, a Mirage Film Studio-t.
Írtam a filmterveket, és Nándi részt vett ebben is. Olvasta a változatokat és hozzáírt –
értett a sztorihoz. Érzelmesen állt hozzá, de közben kíméletlenül: azt hiszem, a hetvenes évekbeli Új-Hollywood volt a kedvence.
A diplomafilmemet, a Provinciát is nagy felelősséggel vitte. Együtt kerestünk helyszínt, körbeautóztuk a Budai-hegységet, terepen és papíron is kiállt a filmért. Ezzel telt a 2013-as év. Szerencsére jó útja volt a filmnek, közös siker volt.
Ültünk a helyeinken, a Kinóban, a Bem moziban, a Bambiban, és beszélgettünk. Lassan, oldalazva haladtak előre a filmtervek. Nándi viccelt, vitatkozott, kért még egy kávét vagy egy whiskey-szódát, sorolta az ötleteit. A rengeteg teendő között a lényeglátása igazi sorvezető volt: tudta mi a dörgés. Hallgatni kellett rá.
Végig lehet-e vinni a fonalat? Sokszor sikerült.
Fáradhatatlanul melózott. Az elmúlt néhány évben vagy ötven film elkészítésénél segített, rengeteg problémát megoldott. Mintha létezne egy ilyen archetípus: egy unokaöcs vagy egy nagybácsi. Jött, meghallgatta, mi a probléma, gondolkodott, a szemében ott volt a megoldás. Már a következő bajt mondták neki, de mindig megpróbálta kitalálni, mi legyen.
30 év körüliek vagyunk, éppen most indulunk a filmekkel – ennek ő meghatározó résztvevője volt, az egyik legfontosabb ötletadó. Egyre inkább…
Nagyon hiányzik.
