A mátyásföldi Ikarus Művelődési Ház kedvelt helyszíne a forgatócsoportoknak; a Made in Hungária Ki mit tud? jelenetei ebben az épületben forogtak, de Angelina Jolie is megfordult már a Budapest kicsit elhagyott részén álló művelődési házban, hiszen a Méz és föld pár perces bulijelenete is itt játszódik.
Most az eddig kisfilmjeiről ismert Horváth Lili (Vakáció, Uszodai tolvaj, Napszúrás) első nagyjátékfilmjének egy része forog itt, amelynek a rendező diplomafilmje, a Napszúrás egyfajta előtanulmánya volt.
Maja és Krisz autóban (fotó: Szilágyi Lenke)
A kisfilmben Maja, az állami gondozásban élő kamaszlány egyszerre küzd a túl korán jött anyasággal és a szabadságvággyal. Egyetlen pártfogója a Péterfy Bori által játszott nevelőnő. A szerdai gyerek főszereplője az állami gondozásból egy évvel ezelőtt kikerült 19 éves lány, aki egy volt vasutastelepen él az intézetben megismert férjével, Krisszel. Ötéves kisfiukért azonban képtelenek felelősséget vállalni – ő továbbra is abban a gyermekotthonban nevelkedik, ahol szülei is felnőttek.
Nézd meg a Napszúrást!
„Maja, ugyan szerencsétlen eszközökkel, de igyekszik magához venni a gyereket, míg Krisz inkább húzna egy vonalat, és legszívesebben elfeledkezne róla. Egy nap a telepre érkezik János, egy mikrohitel program terepmunkása, aki mélyszegénységben élő emberek számára nyújt vállalkozási hitelt. Maja a hitelből mosodát szeretne nyitni, azt remélve, hogy így közelebb kerül kisfia felügyeleti jogának megszerzéséhez. Kérdés, hogy ez az épp csak hogy felnőtt lány tud-e élni a lehetőséggel, amellyel találkozik, vagy a múltjába kódolt rossz minták kerekednek felül." - vázolja fel a film alapfelvetéseit Horváth Lili.
A forgatáson (fotó: Valuska Gábor)
Míg a Napszúrásban az akkor még a Színművészeti Egyetem előtt álló Törőcsik Franciska alakította Maja figuráját, most a MOME elsőéves textiltervező hallgatója, a tizenkilenc éves Vecsei Kinga formálja meg a főhőst. "Nem titok, Törőcsik Franciskára gondolva írtam a forgatókönyvet, és természetesen vele készítettem az első próbafelvételt a filmhez. Aztán hirtelen egyeztetési problémánk támadt, mert összecsúsztunk a Swing című filmmel, amelyben Franciska szintén főszerepet játszik. Annyi időt kellett volna rá várni, ami az egész film megvalósítását veszélybe sodorta volna – ezt nem engedhettem meg magamnak. Végül hosszú és sokfelé vezető casting-folyamat után döntöttem a teljesen amatőr Vecsei Kinga mellett, aki éppen annyi idős, mint a filmbéli Maja. A gyerek- és a felnőttkor határán van, akárcsak az általa játszott karakter. Úgy látom, nagyon erős a jelenléte a vásznon, és kivételesen jól érti, amit mondok neki, magában jó helyre tudja tenni, tovább tudja építeni a hallottakat. Öröm vele dolgozni. Nem jó az ilyesmit elkiabálni, hiszen még jó pár forgatási nap előttünk áll, de úgy érzem, nem is alakulhatott volna jobban a szereposztás. Ráadásul az, hogy új főszereplőben kellett gondolkodnom, arra kényszerítetett, hogy friss szemmel nézzek rá a saját forgatókönyvemre." - teszi hozzá a rendező.
Maly Róbert opertőr egy Alexa társaságában (fotó: Szilágyi Lenke)
"Hiába próbáltunk sokat a forgatás előtt, eleinte féltem attól, hogy zavarban leszek a nagy stáb előtt, de már az első forgatási napon éreztem, hogy sokkal kevésbé félelmetes ez a feladat, mint amire számítottam. Nagy könnyebbséget jelent, hogy Lilivel dolgozom, mert minden félelmemre rácáfolt." - osztja meg velünk tapasztalatait a Maját alakító Vecsei Kinga, akire egy fotósorozat miatt figyeltek fel A szerdai gyerek készítői. „Trokán Nóra készített rólam egy pár képet – ezt a Facebookon látta Lili egyik barátnője, Wéber Kata, aki egy kisebb szerepet játszik a filmben. Megmutatta Lilinek, akinek megtetszett, és hamar találkoztunk, majd a találkozást több próbafelvétel követte.”
Vecsei Kinga és Thuróczy Szabolcs (fotó: Szilágyi Lenke)
„Én úgy érzem, hogy ő nagyon jó választás volt. Rendkívül érzékenyen játszik, és ahogy nézem a monitort, látom, hogy nagyon fekszik neki a film. Remélem, érdekes pár leszünk mi ketten.” - mondja Vecsei Kinga partnere, a terepmunkást alakító Thuróczy Szabolcs.
A történet egyik szálán futó mikrohitel program valóban létezik, és bár Bangladesből származik az elképzelés, amely inkább a "szegények bankja" néven híresült el, Magyarországon is elérhető. A program, amelynek kitalálóját Nobel békedíjjal tüntették ki, alacsony összegű hitelt nyújt mélyszegénységben élő embereknek, a hagyományos bankok által igényelt biztosítékok nélkül. A kiválasztottaknak a pénzből egy vállalkozást kell létrehozniuk, ami jó esetben jövedelmező bevételi forrás lesz, hiszen nemcsak a hitel visszafizetését biztosítja, hanem folyamatos további munkát, jövedelmet. A hitelt csoportoknak adják – a tagok így arra vannak késztetve, hogy segítsék egymást. Ha egyikük elakad, valamennyien elakadnak. A rendezőt az ebben a konstrukcióban rejlő dramaturgiai feszültség fogta meg, mikor a hitelprogramról először hallott.
Vecsei Kinga jelenetben (fotó: Szilágyi Lenke)
A Jánost alakító Thuróczy Szabolcs elmondta nekünk, hogy első olvasásra megfogta a szerep, mert nagyon eltért attól a karaktertől, amit általában rá osztanak a rendezők. "Visszafogott, az életbe kicsit belefásult ember. Nincsenek nagy érzelmi kitörései, de éppen ez a furcsa belső feszültsége az, ami kihívást jelent nekem. Nagyon nehéz, különös szerep. János, amikor megismerkedik Majával, kiszámíthatatlan örvénybe kerül. Az elmúlt pár évben mintha pipettával csepegtette volna az életet, most meg mintha hirtelen kinyitná a csapot."
Weber Kata jelenetben (fotó: Valuska Gábor)
Horváth Lilinek is nagy kihívást jelent A szerdai gyerek, hiszen ez az első egész estés alkotása. "Igazság szerint, mielőtt nekifogtam a forgatókönyv megírásának, úgy gondoltam, hogy a nagyjátékfilm lesz az én igazi formám, hiszen a kisjátékfilmjeim is mindig olyan nagyobb ívű sztorik, családtörténetek voltak, amelyek kicsit feszegették a kisjátékfilmes keretet. Ezért hittem azt, hogy egy több szálon futó, nagy ívet elmesélő film készítésében fogom igazán otthon érezni magamat. Ez egyfelől igaz is, másrészt viszont nagy iskola volt megírni ennek a filmnek a forgatókönyvét, mert azt a vázat, amit először fölépítettem, többször le kellett rombolni és újrarakni, hogy valóban működjön."
Jelenetfotó: Nagy Ervin és Vecsei Kinga (fotó: Szilágyi Lenke)
Ahogy a rendező eddigi filmjeiben, A szerdai gyerek szereplői között is egyaránt találunk profi és amatőr színészeket. Thuróczy Szabolcs, Lukáts Andor, Börcsök Enikő, Nagy Ervin és Dér Denisa mellett nem csupán tizenéves fiatalok, illetve kisgyerekek tűnnek majd fel a vásznon, hanem kevésbé ismert színészek és teljesen amatőr felnőttek is, akiknek ez a munka az első kalandjuk a színjátszás terén.
A stáb Horváth Lili álladó munkatársaiból állt össze: A szerdai gyerek producere Fehér Károly, gyártója a Popfilm, koproducere Henning Kamm, Pataki Ági, és Garas Klári, operatőre Maly Róbert, vágója Szabó Dániel, díszlettervezője pedig Sztevanovity Sandra.
Horváth Lili instruál (fotó: Szilágyi Lenke)
Pataki Ági elmondta, hogy ugyan később csatlakozott az alkotógárdához, de első olvasásra beleszeretett a forgatókönyvbe. "Egy olyan tehetséges lány olyan jól írta meg, hogy nem tudtam letenni a forgatókönyvet. Ez egy nagyon közvetlenül minket érintő történet, finom és durva egyszerre." Thuróczy Szabolcs is úgy érzi, hogy nagyon finom jelzésekkel dolgozik az alkotás: "Egy jelenetben az autómban ülünk a mikrohitel csapat új tagjaival, a rádióban a híreket mondják, a világ történéseit. A forgatókönyvben a következő zárójeles mondat volt feltüntetve: a világ történései, amelyek oly távol vannak az ő életüktől. Nagyon megfogott ez a mondat. Sok ilyen mozzanat lesz a filmben. A pici érzelmeknek, dolgoknak, amelyek olyan gyakran megtörténnek az emberrel, a mikro-ereje felerősödik, és a reménytelenség szikrát kap – ezt nagyon szépen hordozza az egész anyag.”
A Gothár Péter osztályában végzett elsőfilmes rendező bemutatkozását 205 millió forinttal támogatta a Filmalap, 100 ezer euróval pedig a Filmförderung Hamburg Schleswig-Holstein. A játékfilm 35 napig forog Budapesten, Kömlődön és Felsőpetényen, előreláthatólag 2014 tavaszán kerül a mozikba.