Valójában, ahogy az Guadagnino filmjeiben általában lenni szokott, ennél jelentősen érzelmesebb vállalásról van szó: a rendező számára a tenisz csupán eszköz, hogy a rá jellemző komplexitással és ravaszsággal meséljen a szenvedélyről és annak hiányáról, az olykor kibogozhatatlanul kusza emberi viszonyokról, felnövésről, szerelem és barátság természetéről, az élet leglényegéről.

New Rochelle New York állam egyik átlagos kisvárosa, maga a megtestesült dögunalom. A kertvárosi nihilben egy B-kategóriás tenisztornán, úgynevezett challengeren vagyunk, ahol pár tucat ember hotdogot majszolgat és fél szemmel követi az eseményeket. A pályán két férfi néz farkasszemet, úgy izzanak, mintha egy western-leszámoláshoz készülnének, izzadságcseppek gördülnek belassítva a homlokukon, kezük ökölbe szorul, izmaik görcsösen megfeszülnek. Kettejük lüktető feszültsége éles kontrasztban áll a már-már vígjátéki környezettel. A lelátón egy fiatal nő arcán hasonló intenzitású érzelmek, egyre közelebbről szemlélhetjük aggódó tekintetét. A film alig néhány perce tart és már bizonyosak lehetünk abban, hogy egy régóta szövődő versengés legfontosabb pillanatában vagyunk. Zsigeri és az ösztönöket azonnal felkorbácsoló kíváncsisággal várjuk, hogy megtudhassuk, hogyan jutottak idáig.

Zendaya a Challengers című filmben

Art Donaldson (Mike Faist) és Patrick Zweig (Josh O’Connor) gyerekkoruk óta elválaszthatatlan barátok, akik egy lépést sem tesznek a másik nélkül, együtt élnek és szó szerint mindent közösen csinálnak. Mindketten ígéretes teniszezők, akiknek fényes jövőt jósolnak. Tűz és Jég, így nevezik őket. Kettőjük dinamikáját a pályán és azon kívül is jól jellemzik ezek a becenevek, hiszen míg Patrick macsó és meggondolatlan, addig Artot kisfiús szelídség és megfontoltság jellemzi. Egy győztes torna gálabuliján megismerkednek Tashi Duncannel (Zendaya), a tenisz új csodagyerekének kikiáltott gyönyörű lánnyal. Tashi játéka, jelenléte, egész lénye rabul ejti a fiúkat, akik megszállottan vágynak arra, hogy a közelében legyenek.

Tashi mindkettejük közeledését elfogadja és egy olyan szenvedélyes viszony veszi kezdetét, mely örökre egybeköti az életüket és alapjaiban határozza meg az elkövetkező tíz évüket. A lány hol egyik, hol másik férfi mellett köt ki, miközben mindannyiuk életében tragikus és váratlan események okoznak éles fordulatokat. Ami változatlan marad, az a folyamatos küzdelem a pályán és azon kívül is, az áhított nőért, a trófeákért, a megélhetésért vagy pusztán bizonyításból. Mígnem elérkezünk a végső játszmáig.

Mike Faist és Zendaya

A Challengers szerkezete a klasszikus sportfilmes panelekre épül: a nagy meccs nyújtja a keretet, melyen belül a váltakozó idősíkok és perspektívák között ugrálva megismerjük a küzdők motivációit, természetét, gyengeségeiket és vágyaikat, hol egyik, hol a másik szereplővel empatizálva jobban. A forgatókönyvet jegyző Justin Kuritzkes azonban sajátos módon fordítja ki a zsánert, szokatlanabb és izgalmas tempóban adagolja az információkat, így a bennünk kialakult kép egy-egy szereplőről gyakran felborul, a fordulatok váratlan irányokba viszik el a történetet, a dialógusok pedig már-már az Old Hollywood érára jellemző sebességgel és elmésséggel pattognak folyamatosan. A film hangulata is sokkal szélesebb érzelmi spektrumon visz keresztül, mint azt a hasonló alkotásoktól megszokhattuk. Olykor vígjátékba hajló helyzeteket teremt, majd egy jelenettel később már a thrillerekre jellemző feszültség és veszélyérzet az uralkodó árnyalat.

Guadagnino továbbra is képes az ember legelemibb ösztöneire hatni, lélegzetet megakasztó szenvedély és érzelmesség sugárzik minden képből, amely a nézőt is azonnal letarolja. Az érzékiség, a szexuális vágyakozás, az elevenség és fiatal életerő ámulatba ejtő vadsággal tombol ezekben az emberekben, majd megtapasztaljuk ennek elmúlását is. A kiégés és a fásultság szürke ólomsúlya váltja a zabolátlanságot, ahogy haladunk előre az időben.

A film számos eszközzel mesél az elmúlásról. A környezet folyamatosan változik: az időjárás, az utcaképek, a színskála, a díszlet és az öltözékek is kitett módon üzennek az aktuális lelkiállapotokról (pl. Tashi ,,I Told Ya”, vagyis ,,Én megmondtam” feliratú pólója vagy a főszereplőket ábrázoló óriásplakát állapota). Mindenki élete másképp alakul, mint ahogyan eltervezte, szinte azt hihetnénk, nincs már semmi hátra számukra. Guadagnino filmjeiben visszatérő toposz az esszenciális életkedv elvesztése (pl. Tilda Swinton Emmájának románca a Szerelmes lettem című filmben, vagy a Csontok meg minden kannibál párosa), melyet egy másik ember iránt táplált intenzív érzés lendíthet csak vissza a holtpontról. Az olasz mester ezúttal is azt keresi, mit jelent igazán élni.

Zendaya és Josh O'Connor

A tenisz tökéletes allegorikus megfelelője a főhősök között zajló emberi játszmának. A sport eleganciája, dinamikája, szabályrendszere, a csavart labdák és fonákok stratégikus és fizikai mivolta mintha csak erre a párhuzamra lett volna kitalálva. A film érzékisége és szenvedélyessége az erotikus jelenetekben elegánsan fokozódik, ám a pályán csúcsosodik ki igazán. Guadagninót elmondása szerint hidegen hagyja a sportág, ám ez a filmet látva szinte hihetetlennek tűnik, hiszen teniszmeccset nézni sosem volt még ennyire intenzív és átélhető élmény.

A kamera minden elképzelhető közelséget és pozíciót felvesz, hol szemlélői, hol résztvevői, olykor még a labda nézőpontjából is rálátunk a mérkőzésre. Folyamatos mozgások, svenkek és trükkök garmadáját veti be annak érdekében, hogy letaglózza az érzékeinket. Nyers erő és energia, amit a részletgazdag hangkulissza, valamint Trent Reznor és Atticus Ross visszatérő techno-témája tesz még emlékezetesebbé. A zene mindig előfutára valamely változásnak vagy fordulatnak a szereplők konfliktusában, baljóslatú és hangulatos módon erősíti a feszültséget, illetve késlelteti azok kirobbanását.

A három főszereplő színész lenyűgöző mélységeit képes felmutatni a megformált karaktereknek. Zendaya karrierje eddigi legélőbb és legérzőbb alakítását nyújtja, nem csak ellenállhatatlanul gyönyörű hősnő, de komplex jellem, aki egyszerre képes megigézni, majd megutáltatni magát nem csupán Arttal és Patrickkel, de a nézővel is, miközben minden jelenetben alig várjuk, hogy újra felbukkanjon. Igazi femme fatale, akinek szándékai és döntései zavarba ejtően sokféleképpen értelmezhetőek. Egyfelől manipulatív és számító, másrészt viszont a legfőbb motiválója két elveszett férfinak.

Dicséret illeti meg Patrick zabolátlan, de törékeny macsójának megformálásáért az egyre meghatározóbb névvé váló Josh O'Connort (A kiméra, A korona) is, akiben szemlátomást minden megvan ahhoz, hogy egy új generáció nem szokványos szépfiújaként is szexszimbólum, és drámai szerepekben is helytálló szupersztár legyen. Kettejük tündöklése némiképp árnyékot vet Mike Faist Artjára, miközben talán a legnehezebb feladat pont rá hárult. A giccses melodráma határait verdeső viszonyrendszerben ő a legvisszahúzódóbb és a legtöbb elfojtást hordozó szereplő, következésképpen játéka sem annyira látványos, mint társainak.

A Challengers a játszmák filmje, melyben a kacskaringós és szövevényes történet a végső leszámolásban csúcsosodik ki. Art és Patrick a film elején látott challenger torna döntőjében küzdenek meg egymással. Míg Art számára a győzelem a saját magába vetett hitének visszanyerését és személyes elégtételt jelentene, addig Patricknek ez az utolsó lehetősége visszajutnia a profik közé és kilábalnia szörnyű anyagi helyzetéből. Tashi, aki feleség, szerető, edző és múzsa egyszerre, pedig a legfőbb mozgatórugója minden döntésüknek. Egy barátságból rivalizálássá váló kötelék nagy próbatétele, amelynek tétje, megtanul-e a két férfi a valódi célért megharcolni, más szóval felnőni.

Mindig a teniszről beszélünk.” Mondja ki Tashi a film egy pontján, és valóban, mintha a legfontosabb felismerés, melyet az alkotók közölni próbálnának, nem más, mint hogy a játék maga az élet. Egy tőről fakad, esszenciájuk és értelmük is egy irányba mutat. A küzdés, akárcsak a legmélyebb barátság és a szerelem, az emberi lelket és testet élettel és pezsgő energiával feltöltő szenvedély lángját élteti. Ennek a lángnak megőrzése az ember igazi nagy feladata. Luca Guadagnino pedig újfent mindent megtett azért, hogy ebben segítségünkre legyen.

 

A Challengers április 25-től látható a magyar mozikban, az InterCom forgalmazásában.