A beszélgetést vezető Gyárfás Dorka először arra volt kíváncsi, hogy a sikeres mozifilmeket maguk mögött tudó filmrendezők hogyan nyitottak a sorozatkészítés felé. Kapitány Iván szerint itthon kevésbé tudatosan tudják építeni a karrierjüket rendezők, inkább a lehetőségek határozzák meg az ember pályáját. Számára a sorozatkészítés nem volt különösebben nagy választás, ugyanis eleve a televízióban szocializálódott. Úgy véli, a sorozatkészítés mára rangban felzárkózott a filmkészítés mellé, de annak idején a tévék számára sokkal inkább ad hoc módon zajlott egy-egy sorozat legyártása.
„Nem volt tudatos tervezés sem a tévék, sem a gyártók vagy a kreátorok részéről, az ötletek sufni-tuning módon valósultak meg és kiérleletlenül kerültek a tévébe.” Az első sorozata a Limonádé című szitkom volt, ami párhuzamosan futott Herendi Gábor Tea című, hasonszőrű sorozatával a rivális kereskedelmi csatornán, még 2002-ben.
Herendi Gábor a büdzsé kérdésében lát jelentős különbséget a sorozat- és a filmkészítés között: „Egy játékfilmre nagyobb büdzsé áll rendelkezésre, a sorozatokra kevésbé. A napi penzum emiatt sokkal több egy sorozatnál. A játékfilmnél napi négy perc hasznosat szoktunk forgatni, egy sorozatnál gyakran tíz percet is meg kell csinálnunk, egyszerűen azért, hogy haladjon, és hogy abból a pénzből kijöjjünk. Úgyhogy ilyen szempontból én egy picit kompromisszumnak érzem a sorozatot, de nagyon jó csinálni.” Abban viszont egyetértett a kollégájával, hogy nem annyira választás, hanem lehetőség kérdése, hogy az ember melyiket csinálja.
Limonádé
A korai szitkomot szerinte annak idején nem megbukott, hanem a csatorna áldozta fel a Big Brother oltárán, mivel, ha a reality showban éppen izgalmasabb dolgok történtek, akár fél órás késéssel kerülhetett csak adásba a sorozatuk. „Egy szitkomnak nagyon rosszat tesz, hogyha nem mindig azonos időben indítják. A nézőknek kell pár rész, hogy rákattanjanak.”
Kapitány úgy véli, hogy „a televízióknak fogalmuk sem volt, hogy mit kezdjenek ezekkel a sorozatokkal, hogyan működnek. Összehasonlították az almát a körtével, azt, hogy a Big Brotherhez képest milyen nézettséggel megy, vagy mennyivel drágább, mint egy török sorozat, aminél annyival nem csinál jobb nézettséget. Mindenki tanulta még ezt.” Szerinte Magyarország annyira pici piac, hogy „nagyon-nagyon középre kell lőni valamivel ahhoz, hogy azon nézettséget tudjanak generálni, ami a kereskedelmi tévék számára elsődleges.”
Külföldön a rétegsorozatok is el tudják tartani magukat hatalmas nézőközönséggel, ehhez képest itthon „a köztelevíziónak kellene olyan sorozatokat gyártaniuk, amik réteg igényeket elégítenek ki, mert nálunk nincs nézettségi elvárás, de ők nem csinálnak. A kereskedelmi tévétől nem lehet elvárni, hogy a saját pénze ellen menjen, bár ott is normális lenne néha egy-egy presztízssorozat” – jegyezte meg Kapitány. A műsorvezető ellenpéldaként a közszolgálati csatornán futó Egynyári kalandot hozta fel, ami „megélt vagy három-négy évadot, és az egy rétegsorozat volt.” Kapitány szerint tényleg csak ez az egy példa van rá.
Egy nyári kaland
Szokott-e Herendi Kapitány Ivánhoz hasonlóan sorozattervekkel házalni? „Én még nem álltam ennyire át a sorozatokra, bízom benne, hogy esetleg tudok filmeket csinálni” – mondta, hozzátéve, hogy a Valami Amerika-sorozattal ők keresték meg az RTL-t. Egyrészről ki volt már éhezve a rendezésre, másrészt „taktikai megfontolás volt, hogy erre valószínűleg rábólintanak, mert ez már egy vonzó brand, és végül is így is lett.” Visszaemlékezett az HBO első sorozatára, a Társasjátékra is, ami „fantasztikus igénnyel készült.” Az első évad az eredeti izraeli sorozaton alapult, de így is másfél évig tartott csak a fejlesztése, és az átírása, mert rengetegszer kértek belőle újabb és újabb verziót. „Nem is merem megmondani, hogy milyen büdzsével, a mai kertévés költségvetések eltörpülnek mellette.”
Visszaemlékezett az egyik epizód belsős vetítésére, amikor az HBO-s főnöke észrevette rajta, hogy fintorog az egyik jelenet közben. „Gazdasági okokból egy olyan lokációt kellett keresni, ami közel volt egy másik jelenethez. De nem tudtam megszeretni ezt a helyszínt. Amikor ezt elmondtam, a válasz az volt, hogy akkor forgasd újra! És kifizették, hogy újra megcsináljuk. Ennyire a minőség volt számukra a prioritás, és én ezt nagyon élveztem. Gyakorlatilag hozta a játékfilmes élményt.”
Kapitány Iván akkoriban még a Beugró című tévéműsoron dolgozott, de már próbált belevágni sorozatokba is, például sok rövidfilmet gyártottak azzal a céllal, hogy esetleg kibővíthetik majd őket. A terv az volt, hogy „találjuk ki, csináljunk egy pilotot, mert külföldön ezek működtek, mutassuk meg a tévéknek, és akkor már látják, hogy hogyan nézne ki , nem pedig egy A4-es papíron próbálják kitalálni. Egészen más eldobni a sorozatot, mintha csak egy papírlapra mondanak nemet.” Ehhez kockázati tőkebefektetőktől próbált pénzt szerezni. „Nagyon tetszett nekik az ötlet, és jót nevettek rajtam, amikor kiderült, hogy mennyit szeretnék kérni. Azt mondták, hogy ők ilyen kevés pénzzel nem foglalkoznak.” Az évek folyamán végül sikerült találkoznia valakivel, aki kisebb befektetéseket kezelt, és hajlandó volt egy pilotot megfinanszírozni. Így készült el a Mi kis falunk első epizódja.
fotó: Filmszemle Facebook
A kereskedelmi csatornánknál az RTL Válótársak című sorozata hozott perspektívaváltást, Kapitányék a második évadtól vették át ennek a gyártását. „Az egy olyan sorozat volt, ami a nézők számára egyfajta figyelemfelkeltés volt és bizalmat is szavaztak neki. Ezen felbuzdulva az RTL megrendelte magának a következő sorozatát. A Mi kis falunk pedig már nem csak egy bizonyos réteg számára, hanem széles körben is népszerűvé vált, ezzel áttörte a határokat.” A vidéken játszódó vígjátéksorozatnak idén nyáron kezdik forgatni a tizedik évadját. Kapitány Iván elárulta, hogy ez nagyjából öt hónapnyi munkát jelent minden évben. A többi időben pedig a Gólkirályság című sorozatukat készítik, aminek majdnem ugyanaz a stábja, de néha összecsúszik a kettő forgatása.
Egyikük sem tartja nagyobb megterhelésnek egy sorozat forgatását, mint egy játékfilmét. Herendi azért kifejtette, hogy ez a munka alapvetően „nagy terhelés, rendkívül fárasztó, mert napi 12 órás a munkarend, és utána még a rendező átgondolja a következő napját. Mindent kivesz az emberből, csak annyira hajt a lelkesedés, meg a nagyon élvezetes a forgatás, én talán azt szeretem legjobban. És amikor befejezzük, összeomlok, és, és akkor csúszom-mászom négykézláb egy ideig, és regenerálódok, de soha nem tudok elfáradni forgatás közben.”
Herendi Gábor legutóbbi sorozatos munkája a Bróker Marcsi volt, ahová beugróként került, mivel a sorozatot egy másik rendező készítette elő. „Ez egy miniszéria, hat epizódos, egyórás részekkel. Valós történet egy karcagi hölgyről, aki 20 milliárddal rövidítette meg a környék lakóit, és gyakorlatilag egy piramisjátékot épített fel. Gigor Attila és Fazekas Máté írta a forgatókönyvet, szerintem rendkívül izgalmasan. drámának gondolom, de van humoros része is. Rendkívül jó színészek vannak benne, és nem is nagyon ismert arcok. Nagyon jó volt csinálni.” Herendi szerint az RTL a Zámbó Jimmyről szóló A király sikerén felbuzdulva indult el abba az irányba, hogy a közelmúlt magyar történeteiből merítsenek.
Herendi Gábor legutóbbi sorozatos munkája a Bróker Marcsi volt, ahová beugróként került, mivel a sorozatot egy másik rendező készítette elő. „Ez egy miniszéria, hat epizódos, egyórás részekkel. Valós történet egy karcagi hölgyről, aki 20 milliárddal rövidítette meg a környék lakóit, és gyakorlatilag egy piramisjátékot épített fel. Gigor Attila és Fazekas Máté írta a forgatókönyvet, szerintem rendkívül izgalmasan. drámának gondolom, de van humoros része is. Rendkívül jó színészek vannak benne, és nem is nagyon ismert arcok. Nagyon jó volt csinálni.” Herendi szerint az RTL a Zámbó Jimmyről szóló A király sikerén felbuzdulva indult el abba az irányba, hogy a közelmúlt magyar történeteiből merítsenek.
Kapitány Iván elsősorban vígjátékokban utazik, de úgy fogalmaz: „Azt dobta az élet, hogy ebben működünk. Nyilván közel áll hozzám, szeretek nevetni, meg szeretek nevettetni, de azt gondolom, hogy valójában nem a műfaj határozza meg azt, hogy valami milyen értékes vagy milyen minőségű.” Úgy látja, a kritikusok jobban szeretik a drámákat, de a nagyobb nézettséget a komédiák hozzák. „Én persze nem ezért csinálom, egyszerűen szeretem ezt a műfajt” – tette hozzá.
Kontentözön van, mindenki folyamatosan sorozatokat fogyaszt, de kipukkanóban van-e a globális sorozatlufi? Kapitány szerint részben már ki is pukkant. „Amiket most látunk, azok egy korábbi gyártási időszak termékei. Ha megnézzük akár Magyarországon, hogy az előző pár évhez képest hány sorozat készül, akkor láthatjuk, hogy sokkal kevesebb” – vélekedett. „Nemzetközi szinten is mindenki elkezdte összevonogatni a gyártói bázisait, mint ahogy az HBO csinálta. Ez mind arról szól, hogy elkezdik csökkenteni az erre szánt pénzeket.” Az oka ennek, hogy az elképesztő mennyiségű sorozat nem térül meg a gyártóknak. „A sorozat nem az a műfaj, nem olyan, mint a mozi, hogy elkészül, beülnek rá a nézők, akik fizetnek a jegyért, és pár hónapon rögtön látni, hogy sikeres volt-e.” Herendi szerint az RTL kísérleti stádiumban van, „most érzékelik, hogy drága műfaj és a realityket olcsóbb csinálni és nagyobb a nézettségük. Én most pont azt érzem, hogy kicsit visszafogják a büdzsét, és hogy kevesebb sorozat gyártódik.”
A mi kis falunk
A nemzetközi streaming gyártóknál viszont nem érzékeli, hogy visszafognák a gyeplőt, és ez pedig különösen a Netflixre igaz. „Olyan dömpingszerűen jönnek az újabbak és az újabbak, hogy már nem is igazodom el bennük. Az pedig egy kicsit irigykedve nézem, hogy mennyire fejlődnek az európai gyártások. A spanyolok például egészen fantasztikus mennyiségű és minőségű sorozatot csinálnak, és látom, hogy már van lengyel és román Netflix-sorozat is. Csak sajnos nálunk nem akarnak sorozatot gyártani.”
Kapitány védelmébe vette az RTL-t, mert amellett, hogy még mindig gyártanak sorozatot, hajlandóak olyat is csinálni, „amit nem lehet főműsoridőben leadni. Ez nagy bátorság, mert a többi csatorna már nem csinál ilyet.” Kitért arra, hogy az emberek már inkább streamingen fogyasztják a sorozatokat, mivel „egy event műsort meg kell nézni még aznap este, amikor adják, mert másnap nem fogsz tudni róla beszélgetni a szomszédoddal. A sorozatokat meg meg lehet nézni később is, nincs időszakhoz kötve. Tehát ebből a szempontból még hátrányban is vannak a sorozatok, ha a napi nézettségi versenyt nézzük a lineáris tévéken.”
Gyárfás felidézte Kapitány egyik régebbi sorozattervét, ami egy 1975-ös MALÉV katasztrófáról szólna. „Ez úgy áll, mint minden független kezdeményezés. Néha feltámad, úgy néz ki egy ideig, hogy valamit lehet belőle csinálni. Nem adtam fel továbbra sem, hogy ebből egyszer csak szülessen egy sorozat vagy film” – árulta el Kapitány Iván. Gyárfás Herenditől azt a kérdezte, hogy folytatná-e a Valami Amerika-sorozatot, ha kapna újabb évadra megrendelést, vagy inkább átadná már egy másik rendezőnek. „Megint visszakanyarodunk oda, hogy örülünk, ha van lehetőség. Nem engedném el, a saját gyerekem. A minőségre is nagyon háklis vagyok, és nehéz jó vígjátékot írni, pláne több évadon keresztül. Különben nagyon érdekes, hogy a streaming szolgáltatókon vígjátékok alig bukkannak fel. A mai napig mindenki a Jóbarátokat nézi.”
Valami Amerika sorozat
A Jóbarátok kapcsán felmerül, hogy ezt legalább tíz fős írócsapat jegyezte, élőben vették fel, és ha valami poén nem működött a közönségnél, akkor átalakították a jelenetet. Vajon a kezdetleges kereskedelmi a Tea és a Limonádé, azaz a kertévés szitkomkezdemények sikertelenségéhez hozzájárult, hogy a magyar alkotóknak nem voltak ilyen lehetőségeik? „Mi nagyon felkészülten álltunk hozzá, megnéztük, hogy csinálják a Jóbarátokat, és láttuk, hogy ezt anyagilag nem engedhetjük meg magunknak. De megpróbáltuk és azért készítettünk 32 epizódot. A végére már éreztük, hogy belelendültünk és megértettük a sava-borsát, a színészek is elkezdtek érezni a karaktereiket. Úgy éreztük, hogy innentől már minőségi lesz és nagy lendülettel mentünk volna tovább, amikor a tévé nézettségi okokra hivatkozva azt mondta, hogy köszöni szépen, ennyi volt” – idézte fel Herendi.
A nagyon is sikeres Mi kis falunkon viszont nagy írócsapat dolgozik. „Szlovák licenc alapján indult, de hamar kiderült, hogy mi nem tudjuk ezt hosszan követni. Kibővítettük az írócsapatot, és tulajdonképpen nálunk is egy 8-10 fős csapat dolgozik azon, hogy minden évben előre lépjünk. Mert ha ugyanolyat csinálnánk, mint tavaly, akkor azt a néző már nem szeretné a következő évben. Úgyhogy mindig kell valamit újítani, és ráadásul úgy, hogy a néző ne vegye észre, mert miközben mindig valami újra vágyik, azért csak a megismert, jól bevált dolgot szeretné újra és újra látni. Csak valahogy mégis másképp, és ez a legnehezebb” – magyarázta Kapitány Iván, hozzátéve, hogy személy szerint jobban szereti a limitált szériákat, amiknek rendes lezárása van, és ha rajta múlna, akkor ilyeneket gyártana.
Mit jelent a színészek számára az, hogy sorozatokban szerepelhetnek, fontos-e számukra, hogy a sorozatok által, hogy szélesebb rétegek megismerjék őket? „Nagyon fontos, de az ember nem színészeknek akar karriert csinálni, hanem jó sorozatot akar működtetni. Nyilván egy színészt a televízióból sokkal többen ismernek meg, ott lehet manapság elindulni. Tehát teljesen természetes, hogy ha valaki egy népszerű sorozatban benne van, akkor ő is népszerű lesz.” Ez nagy különbség ahhoz képest, hogy a Szomszédok idején még tévésorozatban játszani „egy undi, lenézett dolog volt.” Kapitány szerint részben az amerikai írósztrájk miatt is változott meg ez a felfogás, mert amikor nem készültek nagyjátékfilmek, a sztárok kénytelenek voltak elmenni sorozatokban szerepelni. „Elkezdtek teljesen más igényű sorozatokat írni, és onnantól kezdve kezdett el lassan megfordulni az egész, mert olyan alkotókat vonzottak be ezek a fajta sorozatok.”
Gólkirályság
Kapitány szerint a Mi kis falunk sztárokat csinált a szereplőiből. „A második szezontól kezdve hétvégenként mind a mai napig több száz ember vándorol ki a faluba egy-egy hétvégén, hogy megnézzék a helyszínt, akkor meg pláne, ha forgatunk. Rendeznünk kell színészsimogató félórákat a rajongóknak, amikor odamehetnek és fotózkodhatnak, meg egyebek, mert különben lázadás törne ki a faluban, és hát így is megnehezítjük néha a helyiek életét a turistákkal. Soha nem tapasztaltam előtte azt, hogy a helyszínbiztosítás többől állna, mint hogy ott üldögélt egy ember egy színes mellényben azért, hogy ne vigye el valaki a lámpastatívot. De itt tényleg arról van szó, hogy arra kell vigyázni, hogy illetéktelenek ne jöjjenek be és ne zavarják meg a forgatást.”
Hozzátette, úgy érzi egyes színészek még mindig nem tekintik a sorozatozást elég komoly dolognak a játékfilmhez vagy a színházhoz képest. „Baromira örülnek, amikor bekerülnek, de amikor már benne vannak, már elkezdünk púp lenni a hátukon. Állandó egyeztetési problémáink vannak. Azt nagyon szeretik, amikor népszerűek lesznek tőle, de a kettő közti kis részt a sok forgatással, azt már nem annyira.” Hangsúlyozta: nem a főszereplőkről van szó, és nem csak a Mi kis falunknál általános tapasztalat ez a számára.
Herendinek nem volt hasonló tapasztalata, de ő is úgy véli, hogy itthon nagyon le vannak terhelve a színészek. „Mindenki színházban játszik és szinkronba jár, az egyeztetési probléma gyilkos. Én is így kezdek egy új játékfilmet, és egyszerűen egy olvasópróbára nem tudtuk a hat színészt összehozni egyelőre. Szóval ez a része borzasztó, és ez Amerikában nem így van, ha ott valaki leszerződik egy sorozathoz, még nyaralni se engedik el, meg olyan kitételek vannak a szerződésében, hogy nem mehet síelni sem, nehogy eltörje. Nálunk ez nagyon nem így van, és bizonyos produkcióknak prioritása van.”
