A második világháborúban mindenki - ellenségek, szövetségesek - kódolt és dekódolt. Létkérdés volt, hogy naprakészen megfejtsék a nácik Enigma rejtvényeit, létkérdés volt, hogy a Los Alamos-i atombomba projekt minden részletét titkosítsák a japánok, a németek, s láss csodát! - a szövetséges oroszok elől is. Kurcsatov neve még fel se rémlett, az amerikai titkosszolgálat csupán regisztrálta, hogy a kelleténél több sifrírozott üzenet "megy" a szovjetekhez. Ráálltak, megfejtették ezeket. Küldőik tudósok, technikai szakemberek, beavatottak voltak. A bomba privilégium esküdt ellenségei. Hiroshima pillanatáig orosz részről semmiféle érdemi válaszreakció nem jött. Hooverék kivártak. Sztálin sokáig "nem fogta fel" a szuperfegyver jelentőségét. Hooverék úgy döntöttek, semmi áron sem fedik fel titkos kártyáikat. Amikor eljött a Rosenberg-házaspár s társaik hírhedt perének ideje, akkor is inkább kussoltak. Beáldozták Ethel asszony életét (nem volt bizonyított bűnrészessége), futni vagy lapulni engedtek másokat. 1948-ban robbant az orosz atombomba, s később megfejthetetlenné vált az orosz kódrendszer. Erről is kussoltak. A hidegháború már járta a maga fejlettebb "informatikai útját", a titkosszolgálat őrizte logisztikáját. Félévszázadnyi idő, nyomasztóan felhalmozódott s döglött arzenál kellett ahhoz, hogy a hajdani rejtélyt immár közhelyként tálalják fel. A múlt szereplőit, bűnöseit, áldozatait, titokgazdáit inkább a feledés, mint a kiengesztelődés homálya fedi majd. Érdektelenné váltak.