Az évtized elején ambiciózus vállalkozásba fogott bele Zámborszki Ákos rendező és Galán Angéla riporter. Végiglátogatták a szomszédos országok közül azokat, ahol a mai napig jelentős számú magyar kisebbség él. Változatos helyszíneken, néha még a Kárpát-medencéből is kilépve vizsgálták a magyarok és a többségi nemzetek történelmi sérelmek és berögzült, ámde hamis mítoszok által terhelt kapcsolatát. Rendkívül érzékeny, sokszor politikai érdektől kisajátított téma ez, aminek a feldolgozása rengeteg csapdát rejt. Öröm volt látni, hogy ezeket a buktatókat elkerülték az alkotók. A szlovákiai, a vajdasági és az erdélyi epizód 2013-ban készült el, és most megjelent a kárpátaljai rész is.
Galán Angéla elmondta nekünk, hogy nem akartak átcsúszni fátyolos tekintetű múltidézésbe, és valóban, ez a sorozat nem a Nagy-Magyarország siratása, a jól ismert igazságtalanságok újbóli felmondása. Egy nagyon is friss és lendületes mozgóképes dokumentum arról, hogyan élik meg a magyarságukat, milyen problémákkal szembesülnek a kisebbségi létükből kifolyólag a határon túliak, legyen szó székely jégkorongosról, vajdasági pálinkafőzőről vagy egy többgyerekes anyáról, aki egyedüli budapesti magyarként költözött egy színszlovák faluba.
Zámborszki Ákos fontosnak tartotta kiemelni, hogy nem a politika, hanem az egyén szintjén vizsgálódtak. Leegyszerűsítő politikai nyilatkozatok helyett változatos emberi sorsokkal illusztrálják a határon túli magyarok túlélési stratégiáit. Így aztán nincsen egyértelmű válasz arra, mit lehet kezdeni az asszimilációval, helyette azt mutatják be, hogy mindenki egy picit másként éli meg a magyarságát. Valakinél ez az identitása központi részét képezi, és hiába él Bukarestben, ott is az egyetlen magyar iskolába járatja a gyerekét, viszont egy negyedrészt magyar férfi, aki először magyarul tanult meg, arról beszél a román nemzeti ünnepen, hogy „Romániában élsz, román vagy”.
Vacsora Matl Árpád szobrász családjánál a kárpátaljai Munkácson (fotó: Golden Root Film)
A négyrészes sorozat talán legnagyobb érdeme, hogy a magyar nézőpont mellett a kettős identitás is megjelenik benne, illetve nagy súlyt kapnak azok is, akik a többségi nemzethez tartoznak. A téma feldolgozásakor gyakori hiba, hogy csak a határon túli magyarok kapnak szót, és így az a fals képzet alakulhat ki, hogy bezárkózva élnek, a többségi etnikum pedig valahol távol, gyanús ismeretlenségbe burkolózik. Pedig néhány tömbmagyar területet leszámítva ez nem így van, naponta lépnek interakcióba egymással. Érdemes meghallgatni annak a véleményét is, aki ugyanabban a boltban vásárol, annak is, aki ugyanabban a városban lakik, sőt, még annak is, aki több száz kilométerrel arrébb, az ország másik felében él. Sokszor egyszerűen csak az információhiány, a másik elégtelen ismerete szüli az ellenségeskedést.
Ákos helyeselt, amikor arról kérdeztem, hogy ezekkel a dokumentumfilmekkel az etnikumok közötti párbeszédet akarják-e erősíteni. És valóban, a legtöbb új információ, a legmeglepőbb nyilatkozatok románok, ukránok, szlovákok, vagy éppen szerbek szájából hangzottak el. Először csak nevettem azon a szlovák férfin, aki azt mesélte, hogy sokáig abban a tudatban élt, hogy magyar jobbágyok nem is léteztek, csak urak, akik elnyomták a szlovákokat. Aztán magyar felesége lett, és rácsodálkozhatott arra, hogy bizony a magyarok is kapálták a földet. Viccesnek hathat ez a tudatlanság, de ha egy kicsit jobban belegondolunk, ezek a téveszmék fontos gátjai a békés egymás mellett élésnek. Párbeszéd kell ahhoz, hogy végre továbblépjünk a másik felet démonizáló mítoszokon. Sajnos sok van belőlük, ez a dokumentumfilm-sorozatból is kiderül.
Könnyű lett volna kinevetni az előbb említett szlovák férfit, vagy éppen vitába szállni egy-két nyilatkozóval. Angéla azonban ezt nem teszi meg, marad az elfogulatlan riporter pozíciójában. Fontos volt számára, hogy ez a sorozat ne ítélkezzen. Ez a semleges szerep jól sül el, mert így nem védekező állásból, hanem szabadon fejtheti ki egy kolozsvári román eladó a magyarellenes nézeteit, szabadon dicsőítheti Szerbiát egy belgrádi fiatal, és nyugodtan előadhatja magát egy román történész, aki kategorikusan elveti az autonómia gondolatát és románnak titulálja Mátyás királyt. Az alkotók helyesen gondolták azt, hogy a néző majd úgyis ítélkezik helyettük.
Galán Angéla a szerbiai epizódban (fotó: Golden Root Film)
És helyesen tették azt is, hogy bemutatták, de a kelleténél nem adtak nagyobb súlyt a szélsőséges véleményeknek, nem estek a hatásvadászat csapdájába. A két alkotó elmondta, hogy hiába kutakodtak érzékeny témákban, semmilyen atrocitás nem érte őket a forgatás közben. Józan és szimpatikus megszólalásokból is van bőven. Interjút készítettek egy magyar kultúra iránt érdeklődő román bloggerrel, aki szerint nem ördögtől való gondolat az autonómia, és aki élvezettel kever magyar szavakat a mondataiba. Megszólaltatták Petra Nagyová-Džerengovát, Pozsony szlovák alpolgármesterét és sikeres írót, aki a férje miatt tanult meg magyarul, és egy szerb férfivel is eltársalogtak, aki szinte tökéletesen tud magyarul és nagy harmóniában főzi a pálinkát magyar sógorával.
Nagy erőssége a sorozatnak a nyilatkozók sokszínűsége, a felvonultatott nézőpontok magas száma. Ez visz közelebb a téma komplexitásához. Természetesen Trianon örökségével is foglalkoznak, de nem a szokványos módon, hanem inkább azt mutatják be, hogy ami nekünk fájó tragédia, arra mások felszabadulásként gondolnak. Akár provokatívnak is mondhatnánk azt, amit művelnek, pedig csak próbálnak eltávolodni a Kárpát-medence 20. századi történelmének egyoldalú értelmezésétől, a nacionalista mítoszok kritikátlan átvételétől. Angéla szerint perspektívaváltásra van szükség. A törekvés rendkívül szimpatikus, remélhetőleg egyre több követője lesz határainkon belül és túl, magyarok, románok, szlovákok, szerbek, ukránok és a többi etnikum között.
A Szomszédaink, a magyarok nem akarja eltörölni a múltat, csak nem akar benne ragadni, és inkább a kölcsönös megértést, a problémák kibeszélését propagálja. Ákos szerint a világ összes magyarjának látnia kellene ezt a sorozatot. Ehhez annyit tennék hozzá, ahhoz, hogy tényleg beteljesíthesse a küldetését, nemcsak a magyaroknak, hanem az összes többi megszólaltatott etnikum számára is elérhetővé kellene tenni. Szlovák és román felirat készült már hozzá, de még csak néhány vetítésig jutottak. Ők elsősorban filmkészítők, a terjesztés egy külön szakma, szükségük lenne valakire, aki nekifekszik ennek a munkának.
És munkából van bőven: a filmmel kapcsolatban és azon túl is. Úgy érzik, hogy a sorozat még itthon sem kapta meg azt a lehetőséget, amit érdemelne. Hiába slágertéma manapság a határon túli magyarok helyzete, a négy rész egy éjszakai időpontban ment le a közszolgálati televízióban, hiába szerették volna a nagyobb elérés érdekében, hogy a Duna TV adja a legutóbbi, kárpátaljai epizódot, végül az M5 sugározta. A legtöbben alighanem az Index cikkeiből értesülhettek a sorozat létezéséről. Lehetséges, hogy a mai átpolitizált közegben mindenki a másénak érzi ezt a vállalkozást. És valóban, a kiegyensúlyozottsága és a rengeteg felvillantott nézőpont miatt nem alkalmas a nacionalista, sérelmi politizálás erősítésére, sem pedig egy multikulti álomvilág népszerűsítésére.
Zámborszki Ákos és Galán Angéla Kolozsváron 2013-ban (fotó: Golden Root Film)
Van min dolgozni, van mit kibeszélni: ezt bizonyítja, hogy nemrég a kisebbségek jogait csorbító nyelvtörvényt fogadott el az ukrán parlament, hogy Vajdaságban többször is „halál a magyarokra”-feliratra bukkantak a házfalakon Ákosék, és hogy a szlovákiai rész végén egy több éve házasságban élő szlovák férfi és magyar nő komolyan képes elvitatkozni azon, hogy most a férj nagymamája magyar volt-e vagy magyarul beszélő szlovák. Ugyanakkor biztató jelekből is van bőven, csomó összekötő kapcsot bemutat a sorozat, amikre jobban építhetnénk a jövőben.
