Spoiler Alert! - a történetre vonatkozó infók is elhangoznak az interjúban!
Jól tudom, hogy először nem is az orosz-ukrán konfliktusról akartál dokumentumfilmet forgatni Kárpátalján?
Évekkel ezelőtt vezettem egy színházi társulatot, az Erdélyi Vándorszínházat. Elmentünk egyik nyáron Kárpátaljára is, ahol azt tapasztaltam, hogy a falvakban a mai napig erősen hisznek a szellemekben. Eldöntöttem, hogy szeretnék erről dokumentumfilmet forgatni. Két központi karakter lett volna: egy református purifikátor és egy táltos.
Mi az a purifikátor?
Szelleműző, ördögűző. Hivatalosan persze nincs ilyen a reformátusoknál, sok református eleve butaságnak tartja azt, hogy harcolni kellene a szellemek ellen, hiszen nem léteznek, de ez a személy hisz bennük. Szerinte vannak ördögi erők, amik például a rockzenében, a csontkovácsolásban vagy a kártyázásban nyilvánulnak meg. Egészen fura dolgok, még a tetoválások is ellenséggé váltak a szemében.
A szomszéd faluban pedig egy táltos él, aki éppen ellenkezőleg, egy boszorkány-tripben van benne, és abból él, hogy emberek járnak hozzá, akiknek jósol, rontást rak fel vagy vesz le. Háromszor pályáztam a Mecenatúrához ezzel a tervvel és mindháromszor elutasították.
Hogy lett ebből Kilenc hónap háború?
Nem adtam fel a szellemes tervemet, próbálkoztam volna negyedjére is. Kaptam egy kis kutatási pénzt a FilmJUS-tól, megint kimentem, és azt gondoltam, forgatok anyagot hozzá, hátha úgy már elfogadják. Közben viszont kitört az orosz-ukrán fegyveres konfliktus, ami ott és akkor nagyon erőteljesen befolyásolta az emberek életét, jobban, mint a szellemhit. Elkezdtem érintett családokat keresni, illetve azt is láttam, hogy senki nem foglalkozik mélyebben ezzel a témával. Tévés, netes riportok készültek, de dokumentumfilm nem. A családokkal folytatott beszélgetéseket vettük fel és már annyi anyag összegyűlt, hogy egy ötven perces tévés riport kijött volna belőle, de ez csak a kutatás volt.
Hogyan találtatok rá a főszereplő családra?
Azért választottuk Janiékat, mert megtudtuk, hogy nemsokára indul a háborúba, illetve éreztük, hogy feszültség van közte és az anyja között, amiért Jani elmegy. Azt gondoltam, hogy ebből biztosan konfliktus lesz, hiszen a háborúról alkotott naiv elképzelése és a valóság teljesen más. A magyarországi díszbemutatón ezt mondta is Jani, hogy nem arra számított a háborúval kapcsolatban, mint ami aztán megtörtént.
Filmesként feladatodnak tartod, hogy elmondd Janinak, hogy hülyeséget csinál?
Az nagyon fontos, hogy akikkel forgatok egy dokumentumfilmben, azokat sohasem minősítem. Viszont felvetődik a filmes etikai felelőssége: nem egy tárgy vagyok ott, hanem, mint ember, aki bizonyos helyzetekre befolyással lehet. Szóval a minősítés helyett inkább kérdéseket tettünk fel Janinak azzal kapcsolatban, miért megy el a háborúba, mit gondol erről a konfliktusról.
Nemrég láttam a Free Soló-t, és az a doku a filmesek etikai felelősségével is foglalkozik. Egy hegymászóról forgattak, és attól féltek, hogy a kamerájuk előtt fog meghalni a főszereplőjük. Te nem féltél attól, hogy Jani elmegy a háborúba, és a film kedvéért felvett mobilos képsorok miatt többet kockáztat és baja esik?
Azt nem éreztem, hogy életveszélyes helyzetbe keveredne azért, hogy egy jobb beállítást készítsen a mobiljával. Abban viszont komoly felelősségem volt nekem is és a producereknek is, hogy ne legyen bántódása amiatt, hogy illegálisan forgat a seregben. Szerencsére sikerült ezt a problémát áthidalnunk.
Biztos megfordult a fejedben, hogy mi lesz akkor, ha Jani meghal. Akkor is lett volna dokumentumfilm?
Megfordult, át is gondoltam és arra jutottam, hogy csak és kizárólag akkor tudnék erre bármilyen választ adni, ha az adott nagyon összetett érzelmi helyzetben valóban benne lennék. Szerencsére ez nem történt meg.
Erzsiék miért mondtak igent a forgatásra? Miért engedtek be titeket az otthonukba?
Először Nagy Zágon operatőrrel ketten mentünk el Erzsike lakására. Jani akkor kiképzésen volt és Erzsikének könnyebb lett a lelke attól, hogy ott voltunk és beszélgettünk arról, hogy milyen félelmei vannak. Zágon talán még nálam is könnyebben feloldódott a beregszászi közegben, az ő érzékenysége nélkül nem tudtunk volna ilyen közel kerülni Janiékhoz.
Janival is hamar kialakult a bizalmi kapcsolat?
Érdekes folyamat volt ez, mert szerintem az elején nem tudták, mire vállalkoznak. Azt hihették, hogy ez egy szokványos tévéműsor lesz: felteszünk pár kérdést, összecsomagolunk, hazamegyünk. Jött vissza Jani a kiképzésről, felhívtuk, hogy felvehetjük-e a hazaérkezését. Igent mondott, mert egy vagány, bevállalós srác. Aztán megkérdeztük, hogy megcsinálhatjuk-e vele ezt a filmet. Erre is igent mondott. De szerintem nem sejtették, hogy innentől kezdve másfél éven át heti rendszerességgel ott leszünk náluk.
A másfél év elteltével ki mered jelenteni, hogy családtag lettél?
Az elején volt egy hivatalos hangulata a látogatásainknak, vendégek voltunk Magyarországról, és a vendégeket nem illik megsérteni. Idővel nagyon közel kerültünk hozzájuk, úgy mondanám, hogy a család barátai lettünk, sok közös eseményen vettünk részt. Táncoltunk, főztünk, csomó helyre elmentünk. Ez a közeli viszony viszont problémát is jelentett, egy idő után jobban szerették volna, ha kamera nélkül jönnénk.
Ezzel most megleptél. Azt hittem, akkor nyílnak meg igazán a kamera előtt, amikor megszilárdul a bizalom a filmes és a film szereplője között.
Nem feltétlenül. Alapból is őszinték és lazák voltak, szinte azonnal teljesen természetesen viselkedtek a kamera előtt. A vége felé viszont már zavarta őket. A család barátai lettünk, és ebben a viszonyban már nem érezték természetes helyzetnek, hogy filmezzük őket. A forgatás vége volt a legnehezebb. Jani hazajött a háborúból, még pár napig oké volt, de aztán mondták, hogy fejezzük be, mert leszerelt. Mi viszont még forgatni akartunk, hiányoztak snittek, nézések, információk. Azt gondolták ekkor, hogy barátok vagyunk, ha valami ünnepség van, gyertek nyugodtan, de amúgy ne üldögéljetek a hálószobánkban. Szeretnénk élni tovább az életünket. És ez az érzés teljesen megérthető, megpróbáltuk minél inkább tiszteletben tartani.
Igen, ez jogos kérés. Az ember hadd mondhassa meg bárkinek, hogy már nem látja szívesen a hálószobájában.
Gondolkoztunk is azon, hogy hol a határ, meddig erőltethetjük a forgatást.
Jani nem mutatja ki az érzelmeit - mondja az anyja róla. Miért döntöttetek úgy, hogy nem ültetitek le Janit egy klasszikus interjúra? Érdekelt volna, ha kifejti, hogy ő kárpátaljai magyarként miért harcolt Kelet-Ukrajnában.
Többször is leültettük, az elején, a közepén és a végén is, de teljesen kilógna a filmből. Az interjúhelyzet egy másfajta fogalmazásmód. Nagyon sokat küzdöttünk azért, hogy tisztábban definiálhassuk az expozícióban, hogy miért megy el. Szerintem benne van, csak picit absztrakt módon, talán a drámai megfogalmazás nem sikerült tökéletesen.
A Kilenc hónap háború számomra egy sajátosan kelet-európai coming-of-age történet: szegény srácnak az a lehetőség adódik a függetlenedésre, hogy elmegy a háborúba.
Igen, ez egy fontos rétege a filmnek. „Nem vagyok már öt éves gyerek, oda megyek, ahova akarok” - a film közepén hangzik el, és számomra ez a történet kulcsmondata.
Zsanett, Jani és Erzsi a Kilenc hónap háborúban (fotó: ELF Pictures)
Szereti az anyját, de szabadulni is akar tőle – én ezt éreztem.
Én is. Meg azt, hogy felnőtté akart válni a háborúban. És amikor hazajött, akkor már azt is tudtam, hogy ez egy elbukott coming-of-age történet lesz.
Elbukott, mert valójában a háború nem tesz felnőtté, maximum kiábrándulttá?
Igen. A sereg majd férfivá tesz – ez egy sztereotípia. Szerintem a felnőtté válás a saját tetteidért való felelősség vállalását jelenti. A hadseregben vagy a háborúban pont ennek az ellenkezője történik, nincsenek valós döntési helyzetek, parancsot teljesítesz, nincs más választásod, mint visszalőni.
Szerinted ha Jani a leszerelése után eljut egy pszichológushoz, megállapítják nála a PTSD-szindrómát?
Valószínűleg igen. Én ezt talajvesztett állapotnak hívtam magamban, ezért lehetett az, hogy az anyja ismét átvette az irányítást felette.
Jól tudom, hogy Nagy Zágon operatőrrel és Horváth-Szabó Ágnes producerrel együtt te is eljutottál a frontra?
Három napig utaztunk, mire elértük a háborús zónát. Kaptunk egy kártyát, azzal lehetett belépni, és egy ügynök kísért minket. Két napot voltunk a fronton, ott is, ahol Jani szolgált. Néha néhány kilométerre az éppen zajló harcoktól. A friss háború nyomai vettek minket körül mindenhol: ellenőrző állomások, géppisztollyal szétlőtt közlekedési táblák vagy éppen szétbombázott hidak, amik hiányában pontonhidakon keltünk át. De nem ez volt a legmegrázóbb, hanem megtapasztalni azt, hogyan folyik az élet egy front melletti kisvárosban. Igazából ugyanúgy zajlott, mint itt a Mátyás téren, csak a sarkokban géppuskafészkeket állítottak fel, amikben két-két katona ült. Ez ütött meg a leginkább, hogy mennyire hétköznapivá tud válni a háború. Lemegyek a boltba kenyérért és tejért, közben lőnek.
Az ott élő embereknek ez a mindennapok részévé vált, neked viszont új élmény volt. Féltél?
Random rakétatámadásoktól és a mesterlövészektől féltem. Manapság már olyan puskák vannak, hogy több kilométeres távolságból milliméteres pontossággal ki lehet lőni valakit. A filmben is megtörténik ez.
Egy forgatócsoportnak mennyire egyszerű bejutni a háborús zónába?
Fizetni kell, ottani viszonylatban sokat és át is világítanak a belügyi szervek. Ha például a Facebook-falamon oroszbarát posztot találtak volna, akkor nem adták volna meg az engedélyt.
A film egyik elővetítésen Ukrajna magyarországi nagykövete, Ljubov Nepop is ott volt. Mit szólt a Kilenc hónap háború-hoz?
Nagyon tetszett neki. Ezen kívül az ukrán nagykövetségen is volt egy vetítés, ahol elmondta, hogy az ő értelmezésében Jani egy hős, aki annak ellenére, hogy magyar, elment harcolni az ukrán nemzet érdekében. Azt is elmondta, hogy a film végén azért volt szomorú, mert nem ért véget a háború, és még mindig sok ukrán harcol ott. A vetítésen részt vevő ukrán katonák felállva tapsolták meg a filmünket.
A nagykövetséggel való kapcsolat azért is volt fontos nekünk, hogy megvédhessük Janit. Nem akartuk például, hogy szélsőségesek megtalálják a családot. Átfuttatták a filmet a megfelelő szerveken Kijevben, amelyek visszaigazolták, hogy rendben van, nem lesz belőle baja Janinak.
Ugyan engedély nélkül filmezett Jani a fronton, de emiatt nem fogják felelősségre vonni. Jól értem?
A nagykövet asszony a beszélgetésen is elmondta a hivatalos álláspontot: amit Jani tett, az tilos volt, de mivel fontos dolgokról szól a film, és szerintük az igazságot mutatja meg az orosz-ukrán háborúról, ezért felülemelkednek azon, hogy szabálysértést követett el.
Az utóbbi években igencsak feszültté vált a viszony Ukrajna és Magyarország között. Ukrajnában elfogadták a kisebbségek jogait korlátozó oktatási törvényt, Magyarország cserébe blokkolja Ukrajna NATO-csatlakozását. Ez a feszült helyzet csak a politika szintjén létezik, vagy a mindennapokban is megmutatkozik Beregszászon?
Ez már a filmforgatás után történt, nem tudom pontosan, hogy most milyen a hangulat. Amikor ott voltunk, akkor csak a helyi értelmiség foglalkozott a nemzetiségi kérdésekkel, tanárok, lelkészek hozták fel ezt a témát, amikor beszélgettünk velük. Kárpátalja egy multikulturális közeg, ahol évszázadokon át békében éltek egymás mellett különböző származású emberek: románok, zsidók, magyarok, ruszinok, szlovákok. Talán ezért lehet, hogy nemzetiségi feszültséget nem éreztem az utcán, a hétköznapokban. A Beregszászon élő ukránok nagy része ért magyarul, sokan beszélik is a nyelvet. A háború által generált feszültségeket viszont éreztem. Az emberek háború idején bizalmatlanabbá válnak.
Janinak volt baja abból az ukrán hadseregben, hogy ő magyar?
Nem. Fontos, hogy a magyar-ukrán etnikai feszültségeknek nincsen történelmi múltja. Ez egy politika által generált friss helyzet, amiben a magyar és az ukrán kormány is sáros. Biztos régebben is voltak ügyek, de ez a feszültség az elmúlt 5-8 évben erősödött fel, amiből egyes politikai csoportok előnyt akarnak kovácsolni. Nemrég ukrán skinheadek vonultak fel Beregszászon, ez korábban elképzelhetetlen volt. Sokat gondolkodtunk azon, hogyan tematizáljuk a filmben Jani nemzetiségi problémáját. Végül arra jutottunk, hogy annyira tematizáljuk, amennyire ő ezt megéli: semennyire. Számára nem okozott konfliktust a kisebbségi lét.
Egy mai huszonéves fiatal mit kezdhet magával Beregszászon?
Általános program például, hogy Ladával le-fel vezetnek a városban. Elmennek a benzinkúthoz, esznek egy hot dogot, aztán átmennek a város másik végébe, felvesznek valakit, bemennek a központba, telefonoznak a pingpong asztaloknál. Ez a hangulata a városnak, amit én eléggé birok. Aki csak teheti, egy idő után elmegy dolgozni Magyarországra vagy nyugatra.
Amikor a hétből hét napot dolgozott Jani a boltban, legjobb esetben 35 ezer forintot ért a fizetése. És az árak már nem sokkal olcsóbbak, mint itthon. Volt olyan, hogy elromlott a hűtőjük, és három hónapig nem tudtak újat venni. És ez nyáron történt. Erzsike megfőzte a húst, és aztán másfél-két napig kint volt az asztalon. Szerencsére azóta Hollandiában dolgoznak és jól vannak.
