BP Underground – Hardcore/Punk
A punk vérében van a lázadás, ami a szocializmusban egyenlő volt a rendszerellenességgel. Nem meglepő, hogy a késő-kádár kori rothadásban termékeny táptalajra lelt a mozgalom, és olyan zabolátlan bandákat termelt ki magából, mint a QSS vagy a szegedi CPg, amelynek tagjai a börtönt is megjárták meredek dalszövegeik miatt. Koltay Anna és Turán Eszter dokumentumfilmje nagyobb kontextusban, a hazai underground zenei közegen belül foglalkozik a rendszerváltást megelőző évtizeddel, amelyre a riportalanyok „sötét” és „erőszakos” időszakként emlékeznek vissza, és kiderül az is, hogy a műfaj első hazai sztárjai természetesen mindenféle zenei képzettség nélkül álltak színpadra. A három évtizedet felölelő film nem ér véget a rendszerváltással, így az underground műfajok evolúcióját is nyomon követhetjük a pinceszagú, alagsori pogózásoktól a napjaink trendi szórakozóhelyein megrendezett teltházas koncertekig.
A BP Underground elérhető a Cinego kínálatában.
Pol Pot megye punkjai
A “legvalódibb” magyar punkegyüttes, a CPg legendás státuszát máig bebetonozta, hogy tagjait agresszív, kommunistaellenes dalszövegeik miatt 1983-ben lesittelték. Az eredetileg szegedi tinédzserek által alapított, később Budapestre áttelepült banda botrányos karrierjéhez ugyanakkor egy rakás mendemonda is tapad (például a csirkedarálás a színpadon, vagy a hamis vád, miszerint a nevük a Cigány Pusztító Gépezet rövidítése). Az együttes tevékenysége viszonylag kevéssé dokumentált (az állambiztonsági anyagokat leszámítva), így Kövessy Róbert dokumentumfilmje kifejezetten hiánypótló. A botrányos fellépéseket, abszurdba hajló sztorikat személyesen az érintettek, köztük Benkő Zoltán (Güzü) idézik fel, az együttes elleni per koncepciós jellegéről Haraszti Miklós rántja le a leplet. Akit érdekel, hogyan lett előbb Szegedből, majd az egész országból a kambodzsai diktátor után elkeresztelt Pol Pot megye, ezzel a filmmel jár a legjobban.
Punktérítő
Kövessy Róbert filmje címében nem véletlenül idézi meg Xantus János legendás Rocktérítőjét, tartalmában viszont sokkal inkább saját korábbi, a CPg-ről szóló dokujához kapcsolódik. A szegedi punkbanda hatása jól mérhető abban, hogy a követőiknek még csak igazán zenélniük sem kellett ahhoz, hogy a rendszer vasökle ugyanolyan keménységgel csapjon le rájuk. “A Közellenség annyira jó zenekar, hogy semmilyen hanghordozójuk nem maradt fenn” – hangzik el a veszprémi punkzenekarról Kövessy Róbert portréfilmjében, amelyben a mára látszólag jól szituált polgárokká vált egykori tagok egykori tagok arról mesélnek, hogy nem emlékeznek olyan alkalomra, hogy végigjátszottak volna akár egyetlen dalt. A gulyáskommunizmusban viszont a tarajos frizura és fejenként tíz fülbevaló is elég volt az állandó rendőri zaklatáshoz. A Közellenség sorsát megpecsételő alkalommal előzenekarként léptek volna fel egy győri koncerten egy CPg számmal, de be sem tudták fejezni, amikor lecsaptak rájuk a hatóságok, majd átlagosan két éves letöltendőt varrtak a nyakukba. A kozma utcai börtönben viszont személyesen is megismerték példaképeiket, mivel a CPg tagjai is ott töltötték éppen büntetésüket. A Közellenség elleni koncepciós per részleteit ezúttal is Haraszti Miklós szedi darabjaira a főleg beszélő fejekből álló dokumentumfilmben.
VHK – Akik móresre tanították a halált
A Vágtázó Halottkémeket nem lehet kizárolag a punk vonulathoz sorolni, mivel ezzel párhuzamosan, mégis teljesen egyedi, a rockzenét és a népi, sámánisztikus motívumokat egyesítő stílussal robbant be a 70-es évek hazai állóvízébe. A civilben csillagász Grandpierre Attila a punk féktelen energiáit az őstörténettel és a tudatalattival csatornázza be, ennek a fúziónak annak idején még a vasfüggöny sem tudott ellenállni. Nagy Júlia dokumentumfilmje, melynek címe az első VHK-albumra, az 1988-as A Halál móresre tanítására utal, a kezdetektől napjainkig veszi végig a több átalakuláson és újrainduláson átesett zenekar történetét. Zenei szakújságírók, rajongók, és külföldi zenészek próbálják felfejteni VHK sikerének titkát, bemutatják a hazai underground kulturális életben betöltött szerepét. Az archiv és napjainkból származó koncertfelvételek között Grandpierre kozmikus filozófiájáról, a rituális színházról és a rendszer által a nyugati fellépések útjába görgetett bürokratikus akadályok megugrásáról szólnak a visszaemlékezések.
Szennyhullám 1-3 – Magyar punkmozaik '78-84
Kétség sem fér hozzá, hogy a Partizán remek és hiánypótló műsorokat készít, ezek közé tartozik a három részes Szennyhullám című doku is, mely az 1978-1984 közötti hazai punkszcénát mutatja be három együttesre fókuszálva. Az első rész a legelső magyar punkegyüttes, a Spions megalakulását és a hazai punk formálódását taglalja, a második a Beatrice és Nagy Feró politikai csapdákkal teli útját meséli el, a harmadik epizód pedig a CPg tagjainak a dalszövegeik miatti bebörtönzéséről beszél, mindezt rengeteg izgalmas fotóval, archív felvétellel és interjúval. Milyen volt a kelet-európai punk a nyugatihoz képest, és hogy tudtak ezek a fiatalok a szocializmus kemény szabályai között létezni és túlélni? Kik voltak a csövesek, hogy tett keresztbe és félemlítette meg a hatalom őket? Hogy forrt össze a magasművészet az “undor művészeivel”? Többek közt ezekre a kérdésekre válaszol a Szennyhullám, melynek mindhárom része elképesztően dinamikus és dögös. Észre sem veszed, és megnézted mindet.
East Punk Memories
Egy francia lány, Lucile Chaufour fogta magát és az általa is átélt, 80-as évekbeli budapesti punkmozgalom egyik együtteséről forgatott filmet több mint 20 év távlatából. A rendező ugyan az unalmas beszélőfejes interjúformát választja, melyet meg-megszakít archív felvételekkel és fotókkal, de így csodásan látjuk azt is, hogy melyik zenekartag hova jutott negyvenes korára. Valamelyikük emigrált, többeknek családja van, vagy épp elvált, néhányan kiábrándultak az egész magyar rendszerből, van, aki börtönben ült és van, aki azért nem dolgozik, mert nincs kedve. Milyen volt úgy külföldi punkzenét hallgatni, hogy semmit sem értettek belőle? Hogyan kezelték a besúgókat, a megfigyelőket és a börtönnel való fenyegetőzést? Mi lett azokból az eszmékből, amiért tinédzserként annyit küzdöttek? Milyennek tartják a kortárs punkot? És hogyan illeszkedtek be a fogyasztói társadalomba, ami ellen lázadtak? Kissé szomorkás és kiábrándult doku a rendszerváltásról és a felnövésről.
A tripper fiúk
Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta animációs rendezők, akik épp most gyártják debütáló nagyjátékfilmjüket, a Műanyag égboltot. Még 2008-ban készítettek egy kissé elborult, disztópikus jelenben játszódó 25 perces tv speciált, melyben groteszk szervkereskedők zsarolnak meg három tinisrácot, hogy zenéljenek a klienseiknek, de nem ám olyan trash és zúzós stílusban, ahogy szoktak, hanem fehér frakkban, szofisztikáltan. A fiúk belemennek, de csak mert az egyikük szívbeteg nagypapája kaphat cserébe a szervkereskedők kínai részlegétől egy új szívet. Csakhogy ezek az összevarrt képű punkok az eszméikhez hűen felforgatják a színpadot és tökön rúgják a fenyegető hatalom ocsmány fogaskerekeit. Tőrőlmetszett felnőttfilm, melyben minden negatív figura kellemetlenül szélsőséges, a srácok pedig romlatlanul csillognak a koszos, lehangoló társadalom egén.
