A színházTV beszámolója a Csehov.zipről
Hétfőn lesz a Merlinben a Csehov.zip, de a kölni elődások miatt nem fogom látni, ezt a tanítványaim adják elő. A Kaposvári Egyetem harmadéves színészszakos hallgatóinak, a Mohácsi-osztálynak tartottunk Bal József kollégámmal egy Csehov-kurzust, és ennek tulajdonképpen egy mellékterméke ez az előadás. Négy Csehov-darabot helyeztünk a fókuszba, a Sirály, a Három nővér, a Cseresznyéskert és a Ványa bácsi, illetve átfésültük Csehov kortársait és követőit, és ezekből állítottunk össze egy előadást. Már többször szerepelt teltházzal a Merlinben, és Kaposváron is folyamatosan játsszák. Most először tündököltem tanár bácsiként: már az első napon azt mondtam a srácoknak, hogy próbáljunk meg minél többet tanulni egymástól. Amit tudtam Csehovról, amit tudok arról, hogyan lehet a csönddel, a szóval, a gondolatokkal bizonyos dolgokat kifejezni, azt mindent elmondtam, de közben tőlük is nagyon sokat tanultam. 41 éves leszek, mostanában veszem észre, hogy még mindig húszévesnek érzem magamat, miközben már egészen új gondolatokat, látásmódot képviselnek a fiatalok. Ez egy kivételesen tehetséges osztály, és ezt nemcsak udvariasságból mondom. Csáki Judit vette át a színházi tanszéket Kaposváron, borzasztóan lelkiismeretesen dolgozik, úgyhogy hamarosan Kaposvár komoly versenytársa lesz a Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szakának. A mi osztályunk mestere a Főiskolán Horvai István volt, a Vígszínház legendás rendezője, az egyik legjobb színházi pedagógus: nagyon komolyan vetette velünk a pályát és az erről való gondolkodást is. Ezt a légkört most véltem újra felfedezni Kaposváron, és ez nagyon jó élmény. Közben meg persze közeleg a Czukor Show bemutatója, interjúkat adok, mint most.
filmhu: Amikor kint voltunk a Czukor Show forgatásán, Pusztai Ferenc említette, hogy te kötötted össze őt Mátis Inezzel és Dömötör Tamással, neked is részed van abban, hogy film készülhetett a darabból.
Anger Zsolt: Három-négy éve Dömötör Tamás felhívott, hogy Füst Milán Boldogtalanok című drámáját szeretné feldolgozni. Ez egy klasszikus, 100 éves darab, egy bulvárcikk kapcsán íródott, arról, hogy egy nyomdász két nővel élt együtt, és az egyik öngyilkos lett. Döméről azt kell tudni, hogy ő tévézett rengeteget, országos ismertségre akkor tett szert, amikor Kozival közösen főztek a Paprika tévében Gasztropuccs címen. Bejáratos ebbe a világba, ismeri nagyon jól, amiről beszélni akart, hogy a televízió a legnagyobb és legnézettebb felület, se színház, se mozi, se újság nem tud versenyre kelni vele. Ő pedig arra gondolt, hogy magaskultúrában kéne használni: először színdarabként dolgozzuk fel, és később talán filmet is lehetne belőle csinálni. "Füst Milán Boldogtalanok című darabjának szereplői egy délutáni kibeszélőshow-ban".
Boldogtalanok egy délutáni kibeszélőshow-ban
Én először mondtam neki, hogy Döme, te nem vagy normális, én ezt nem tudom elképzelni, de nekiláttunk, és az első két-három napon eldőlt, hogy ez nagyon izgalmas játék. Jordán Tamás még a szombathelyi színház megalakulása előtt befogadta a produkciót, hiszen Döme, lévén szombathelyi, alternatív színházat csinált a mai Weöres Sándor Színház helyén. Itt voltak az előadások, Vasvári Emese és én is nyertünk vele színészi díjakat a POSZT-on, Szabados Misi pedig a Vidor Fesztiválon, és amikor a Nemzetiben játszottuk, akkor azt mondta Döme, hogy eljött a film ideje. Az ő párja Mátis Inez, aki szintén producer, még kishalnak számít ugyan, de remélem, most majd megugrik az ázsiója. Támogatókat keresett a filmhez, sok próbálkozás és ígérget után én azt mondtam, hogy összeismertetem Pusztai Ferivel, akivel annak idején Gigor Attilával A nyomozót csináltuk. Úgy ismertem meg Pusztait, hogy végtelenül érdeklődő, kíváncsi, korrekt ember, nem hiszem, hogy ne keltené fel az érdeklődését egy ilyen filmterv. Az én érdemem tulajdonképpen csak annyi, hogy megadtam a telefonszámokat, az én közvetítésemmel beszéltek először telefonon egymással. De remélem, hogy lesz folytatása ennek az együttműködésnek.
filmhu: Miért gondoltad őrültségnek a Boldogtalanok modernizálását? A bárkás Dogville-rendezésed kapcsán az derült ki számomra, hogy elég hasonlóan álltok a modernizáció, az aktualizálás kérdéséhez.
Anger Zsolt: Nem a modernizálással volt gondom, csak megütköztem rajta. A formát nem tudtam elképzelni, hogyan lehet működőképessé tenni, de Döme hamar eloszlatta minden kétségemet. Mai napig őrültségnek tartom, csak pozitív értelemben. Már az első próbákon kiderült, hogy nagyon jó volt játszani, 22 évnyi színészi pályafutásomon nem is tudnék még egy ilyen előadást mondani, amit ennyire mámorosan jó érzés volt játszani. Az égvilágon senkit nem érdekel, hogy egy színész hogyan érzi magát egy szerepben, de ha mégis elárulhatom, akkor nekem ez volt az egyetlen ilyen kiemelkedő élményem. Nem, még egy ilyen volt, még Kaposváron. Rendezője Radoslav Milenkovic, egy Nyikolaj Koljada darab, Murlin Murlo, ami egy szójáték a Marilyn Monroe-ra, oroszul törpécskét jelent. Az volt még egy olyan előadás, amire úgy emlékszem vissza, hogy minden egyes alkalommal mámoros volt. Jó találkozás a darabbal, a rendezővel, a partnerekkel. A Czukor Show-ban ugyanez, óriási találkozás Simicz Sándor közönséganimátorral, akivel azóta is együtt dolgozunk, és nagyon sajnálom, hogy nekünk nem volt közös jelenetünk, de nagy felfedezésnek tartom Árpa Attilát filmszínészként. Elképesztő, hogy mit művelt! Az egy olyan alakítás, ami nagyon ritka a magyar filmben. Borzasztó nehéz helyzetben van, hiszen gyakorlatilag saját magát játssza, saját magát kell karikíroznia, egészen megrázó módon. Ha nekem kellene egy 41 éves színészt eljátszanom filmen, nem biztos, hogy el merném vállalni. Nemcsak mély önismeret szükséges hozzá, hanem egy nagy adag bátorság is. Ennyire meztelennek lenni lelkileg, emberileg - nagyon ritka pillanat a magyar filmben.
filmhu: Meglep, hogy azt mondod, jó érzés játszani a Czukor show-t: a nézővel nagyon mostohán bántok, nincs meghajlás, nincs taps a darab végén, a biztonsági őrök kizavarnak az előtérbe. Engem ez nagyon megviselt.
Anger Zsolt: Sokan panaszkodtak fizikai rosszullétre az előadás után. Ez is a kísérlet része: az előadás nem oldoz fel, gondolkodni valót ad néhány napra. De nekem nem is hiányzik a taps: Magyarországon hagyománnyá vált, a legszörnyebb előadások után is vastaps van. Teljesen mindegy, mit láttak, tetszett, nem tetszett, a vastaps, az van. Nem az igazi tetszésnyilvánítás jele, hanem a rutin része.
filmhu: A Radnótiban a Szász János rendezte Boldogtalanok-at megnézted, vagy szándékosan kerülöd, amíg műsoron van a Czukor Show?
Anger Zsolt: A Czukor Show-t már egy éve nem játszottuk, de még nem mondtuk ki rá az áment, különösen most, hogy jön a film, lehet érdemes lenne futni vele egy kört. De nem láttam.
Anger Zsolt (Fotó: Valuska Gábor)
filmhu: A Koccanás-t sem láttad? (Anger Zsolt játszotta a filmváltozatban a Férfit, akit a színpadon Gáspár Tibor formált meg - a szerk.)
Anger Zsolt: Nem. Színészként nem szokott zavarni, hogy valaki más is játssza ugyanazt a szerepet. Idén úgy alakult, hogy nem is játszom szinte semmit, kivéve az Eszenyi-féle Figaró-t a Vígszínházban. Hét éve rendezéssel is foglalkozom, és észrevettem magamon, hogy rendezőként inkább zavar, mert egy-egy nagyon jó ötlettől nehéz szabadulnom. A színészet egészen más, annyira látványos különbségek vannak: Csányi Sándor ebben a szerepben egészen mást jelent a fekete hátranyalt hajával, fekete szemével, mint amikor én belépek a szőke sörényemmel és kecskeszakállammal, ez nem összevethető. De ha rendezőként látok egy jó megoldást, egy jó fényt, egy jókor beadott szünetet, akkor attól nehéz szabadulni, az motoszkálni fog bennem.
filmhu: Ez a filmadaptációid esetében is így van? A Dogville esetében merészen távolodtál a filmtől, de hogyan lesz ez a Rain Man vagy a Farenheit esetében?
Anger Zsolt: Majdnemhogy lehetetlen a film megoldásait használni: amikor a színház fel akarja venni a filmmel a versenyt, az eleve kudarc. A filmet lemásolni nem érdemes. A Dogville-ben is a társadalmunkról beszéltem, annak a gondolatmenetnek a mentén, amellyel Lars Von Trier is vizsgálja a világot. Megpróbáltam átfordítani a mi viszonyainkra. A Rain Man-ben is azt keresgélem, hogyan lehetne ezt. Mindenki emlékszik, hogy Dustin Hoffman meg tudja számolni a földre esett fogpiszkálókat, de Tom Cruise-ra, a helyzetére, problémáira már senki sem. Ha Kulka utánozni kezdené Dustin Hoffmant, Nagy Ervin pedig Tom Cruise-t, akkor annak semmi értelme nem lenne. Olyasmit keresek benne, hogy milyen az, amikor az ember egyszercsak gyökértelen marad. Egyedül marad a világban. És ez milyen felismerésekkel jár, fel lehet-e egyáltalán fogni. Hogy ebbe érkezik egy autista testvér, akivel nagyon nehéz hétfő-kedd-szerda típusú hétköznapokban létezni. Erről már A nyomozó kapcsán is beszéltem sokat (A nyomozó főszereplője Asperger-szindrómás - a szerk.), de amennyire nekünk furcsa egy ilyen alakkal, és amennyire nekünk természetes a világ működése, az ő számára ugyanilyen szürreális a mi világunk, amiben ő létezni kényszerül.
Anger Zsolt mint Bertalan Gyula
filmhu: Hol van számodra az aktualizálás határa? A Czukor Show is nagyon vékony jégen jár, amikor pontosan másolja azt a formát, amit kritizálni próbál, és a Dogville is hangsúlyozottan jelenidejű.
Anger Zsolt: A Dogville-ben a színészek maguk alakították a karaktereiket, ugyanis a filmben lévő mesélőre nem volt szükség a színházban, ezért a szereplők beszélnek magukról és egymásról, így sok olyan szöveg került bele, ami eredetileg nem létezett és mi építettük bele. De miért ne lehetne beszélni ilyen módon a jelen valóságáról? Teljesen hétköznapi, ha egy amerikai filmben beszélnek egy kocsmában Bushról vagy Obamáról. Erre a bátorságra még sokat kell várni, mert itthon szétszednék utána az embert. Az aktuális dolgokra kritikát kell mondani, mert névtelenül ontani az észt mindenkinek megy, de ezt felvállalni, ahhoz már kell a bátorság. Mérlegelni kell, hogy mi a cél. Ha a jelen konkrét dolgaival szemben van mondanivalónk, kérdeznivalónk, akkor bátran kell nyúlni bármilyen eszközhöz. Nem azt mondom, hogy a cél szentesíti az eszközt, mert az öncélúságnak sincs helye. De a művészetnél úgyis mindig beköszönt az a pilllanat, amikor az ízlés kontúrhúzó tollával meg kell húzni bizonyos határokat. Ezek sokkal nehezebben megfogható fogalmak, mi pedig keressük a fogalmazás módjait, ahogyan azt Lars von Trier is teszi.
filmhu: Láttad az új filmjét?
Anger Zsolt: Igen, pont ezt akartam mondani. Az Antichrist egy olyan zavarbeejtő film, hogy nem is tudom, mit gondoljak róla. A tetszett-nem tetszett nem válasz. Elképesztett, a libidómat nullára redukálta egy pár napra. Nem tudom megmondani, hogy mit gondoljak arról a filmről. Olyan élmény, amit sokára fogok elfelejteni. Nem tudom kikérni magamnak, de csodálni sem tudom. Annyi gondolkodnivalót kaptam tőle, hogy elvileg pozitívnak kéne lennie. De jószívvel igencsak nehéz bárkinek is ajánlani.
Anger Zsolt mint Malkáv Tibor
filmhu: Belőled mikor lesz filmes?
Anger Zsolt: Nem tudom. Tényleg, nem tudom. Van néhány filmes ötletem, szoktam nyilatkozni, hogy egy forgatókönyvön dolgozom, de aztán mindig közbeszól a villanyszámlás. Ha megengedhetném magamnak, hogy hat hónapig írok, akkor talán elkészülne. De ez egy komoly mókuskerék, amit én csinálok, nincs állandó jövedelmem, így az anyagi világ jobban hajszolja az embert.
filmhu: Visszatérünk oda, ahonnan indulunk: ez csak anyagiak kérdése? Ki akarnál szállni ebből a sok mindenből, amit most csinálsz és ülnél a négy fal között?
Anger Zsolt: Van olyan, hogy az ember nem találja a következő lépést, és akkor elengedi magát, sodortatja magát az árral, ami továbblendít a tehetetlenségen, és elsodor, nem biztos, hogy jó, sőt lehet, hogy rossz irányba. Ha a négy fal között írnék, akkor lehet arra ébredek, hogy nem is annyira akarok ebbe a mókuskerékbe visszaszállni. Az embert a vágyai mozgatják, ez a vágy nagyon erős bennem, hogy ezt a filmet megírjam. De konkrét megvalósítási szándékkal még nem mutattam senkinek, így támogatást sem tudok rá szerezni. Egy német producernőt elviekben érdekelné a dolog, de ahol tartok vele, az még nem elég az induláshoz. Amíg az ember fiatal, úgy érzi, az idő végtelen. Én 33 évesen vettem észre, hogy a homokórámban nagyon gyorsan pereg a homok. Ijesztő, hogy milyen gyorsan telnek az évek, próbálom minél több vágyamat teljesíteni, és ami nem sikerült, azt nem siratni. A filmezés még megvalósításra vár, de az egy olyan álom, amit nem szívesen adnék még fel.
