Hamagucsi legújabb filmje szem a láncban, olyan formai, nyelvi és lélektani problémák kibontakoztatása, amelyek legelső rövidfilmje óta foglalkoztatják. A filmjeiben rendszeresen megjelenő színház, a színjátszás, a narráció, a színpadi álarc és a személyiség egymásra utaltsága, Intimacies című korábbi filmjéhez hasonlóan, központivá válnak.
A Vezess helyettem negyven perces nyitánya terhelt alaphelyzetet ábrázol. Juszuke és forgatókönyvíró felesége, Oto (Kirishima Reika) szélsőséges házastársi és alkotói függése szexuális életüket is érinti. Oto együttléteik során és az orgazmusát követő révületben találja ki és rebegi el forgatókönyv-ötleteit, majd Juszuke másnap visszamondja neki az egészet. Juszuke szintúgy felesége segítségével tökéletesíti szerepeit, Oto kazettára mondja a Ványa bácsi párbeszédeit, kihagyva a Juszuke által játszott címszereplő sorait, hogy férje így próbálhasson vezetés közben. A gyakorlat ugyan nem kapcsolódik olyan közvetlenül a szexualitáshoz, mint Oto módszere, de hasonlóan emelkedett és rituális, Juszuke színészi felkészülése elképzelhetetlen enélkül.
Közös perfekcionizmusuk meghatározza életterüket és művészetüket. Résmentes alaposságuk és rögeszméik nem teszik őket szenvtelenné és merevvé, a szenvedélyt is mindent uraló figyelmükön keresztül tapasztalják meg, hiszen a precizitás az egyik szenvedélyük, a nyelv és a mise-en-scène precizitása, amelyet nagy és visszafordíthatatlan következményekkel járó érzelmek megmutatására használnak.
Juszuke a vártnál előbb tér haza egy utazásról, és szembesül vele, hogy Otonak viszonya van egy fiatal színésszel, Kōjival (Okada Maszaki). Felismeréséről nem számol be feleségének, sőt tudatosan megvezeti őt. Passzívan ugyan, de hátráltatja, hogy Oto feltárhassa előtte titkát, így, mint arra később utalást tesz, részt vesz a nőt feszítő állapot fenntartásában, ami végül Oto halálához vezet. A nyitány a tragédiával ér véget: negyven perc után lemegy a főcím, és két évet előre ugorva elkezdődik a cselekmény.
Juszuke Tokióból Hirosimába utazik, ahol megrendezi a Ványa bácsit, a címszerepet ezúttal viszont nem ő, hanem Kōji alakítja. A színház biztonsági okokból megköveteli, hogy Juszukét sofőr fuvarozza, ami rosszul érinti a vezetéshez ragaszkodó rendezőt. A film szövevényes összefüggései és a fokozódó konfliktusok Juszuke és sofőrje, Miszaki (Miura Tóko) kapcsolatán keresztül bomlanak ki.
Miszaki sofőrként éppen olyan módszeres, mint Juszuke fiktív vagy Hamagucsi valós rendezőként, a figyelmes, érzéki vezetést pedig a képalkotás és a szerepformálás társművészetévé magasztalja a film. Ennek ellenére nem indul zökkenőmentesen Juszuke és a fiatal lány kapcsolata, a férfi ugyanis ragaszkodik a vezetéshez és a szövegtanulás bevált folyamatához. Bár Juszuke metódusa specifikus, a vezetéssel töltött idő féltése egy általános, modern létmódot szemléltet. A vezetés a köztes időt és teret jelenti, ami része a nyilvános és a magán, a performatív és az intim összekeveredésének, de biztosítja a magányt, egy „üres” felületet, amely kitölti a látóteret és a gondolkodás tabula rasa-ja lehet.
Az autó egyúttal a film egyik motívumának, a személytelen terek megszemélyesítésének kivonata. Juszuke érzelmileg kötődik ikonikus Saabjához, annak ellenére, hogy az nem személyes tárgy, hanem a globalizált iparművészet jelképe. Feleségei kazettái, azaz Oto hangja nem egyszerűen a kiterjesztett próbák eszköze, hanem az autó megszemélyesítője, amely intimitással ruházza fel a személytelen teret, jellegzetessé teszi Juszuke számára a tömegterméket.
A Vezess helyettem fényes üvegfalak között, semmilyen próbatermekben játszódik, Hamagucsi pedig élesen szembe állítja a stílustalan belső építészeti divatot – köztiszteletben álló nevén a minimalizmust –, Juszuke excentrikus, eklektikus művészetével, amely a próbák erejéig különlegessé teszi a jellegtelen termeket is.
Juszuke egyik nevezetes szerzői sajátossága a többnyelvűség. A hirosimai Ványa bácsi nem csak több írott nyelvet szólaltat meg, egy néma színésznő jelnyelvvel fejezi ki magát az előadás során. A Vezess helyettem formába szervezett és alázatosan megélt szenvedélyekről szól, Hamagucsi szenvedélye pedig az önkifejezés sokfélesége, elsősorban a beszélt nyelv virtuozitása, a gondos mondatszerkesztés élménye, a finomított szókapcsolatok gazdagsága.
Hamagucsi komorabb, végzetesebb, mint a rá legnagyobb hatást gyakorló rendező, Éric Rohmer, klasszicizmusa, frontális kompozíciói és nyelvhasználata azonban hasonlítanak francia elődjéhez. Hamagucsi karakterei nem szellemeskedésre, sziporkákra, megfigyelések éles közlésére használják adottságaikat és teátrális monológjaikat, hanem erőfeszítések árán felszínre hozott érzelmek, belátások minél igazabb kimondására. A Vezess helyettem katarzisa ez: Juszuke és Miszaki állnak a hóban, egyikük a szigorról, másikuk az ironikus távolságtartásról mond le a beismerésért.
A jelenet csöndje, a visszafogott színészi játék kifogástalansága reflexió: a visszafogottság, a kifogástalanság épp az, amit a színészeknek el kell játszani. A Vezess helyettem tisztasága, Hamagucsi színészeinek önmérséklete csiszolt felület, amelyet nem repeszt szét a szereplők érzelmeinek forrósága, a film az alkotói redukció és a szenvedély feszültségét állandósítja. A feloldozásért való vesződés és a konzekvencia színre vitele is tökéletesen megmunkált gesztusokból áll.
A Vezess helyettem május 17-től látható a mozikban.
