A FERA felhívja Jacques Toubont, az EURIMAGES elnökét és Evanghelos Venizelost, az Európai Unió Kulturális Miniszterei Tanácsának következő elnökét, hogy tegyenek meg mindent 2003-ban a Varsói és Valenciai Találkozók a bővítés következményeit és a kulturális sokszínűséget érintő  határozatainak végrehajtásáért.

A FERA örömmel fogadja Jacques Toubon közelmúltban elhangzott nyilatkozatait az EURIMAGES szükségszerű megerősítéséről. Az Európa Tanács Audiovizuális alapja az európai filmterület legfontosabb szereplője és az európai önazonosság megőrzésének fontos pillére az Egyesült Államokkal szemben.

A MEDIA programmal és az EURIMAGES-zsal szemben elhangzott kritikákra  válaszolhatjuk:  ezek a programok valóban csak felületi kezelésre alkalmasak egy iparág különböző területein, és hiányzik belőlük az európai nagyságrendben való gondolkodás.

Ugyanakkor ezek a programok az egyedüliek, amelyekre pillanatnyilag az Európai Unió és az Európa Tanács politikailag képes: egyrészt az EU Bizottságát megbénítja az egyhangúan meghozandó határozatok kényszere, másrészt az Európa Tanácsban is számos ország kételkedik az európai  filmipar versenyképességében, ezáltal szívesen átengednék ezt a területet a szórakoztató-ipar szakértői, az amerikaiak számára.

A gondolkodás valóságos forradalmát kell megvalósítani, hogy megértse mindenki: mennyire fontos az EU és a középkelet-európai országok számára egy erős filmterület léte, illetve azt, hogy ehhez már ma is számtalan ütőkártya van kezünkben.

Sajnos számos hamis eszme kering az európai film teljesítményét illetően. Ugyanakkor tudjuk, hogy az amerikai filmipar előretörése külföldön csupán néhány sikerfilmen alapszik, amelyek mellett elhalványul az, hogy a sikertelen filmek száma ezek sokszorosa.

Például: Franciaországban és Spanyolországban  2000-ben azon amerikai filmek száma, melyeket kevesebben láttak 25 ezernél felülmúlja a hasonló adatokkal rendelkező francia vagy spanyol bemutatók számát, noha a bemutatott filmek többsége amerikai. Mindez nem gátolja meg a mozisokat abban, hogy levegyék a műsorról az európai filmeket, amelyek egyébként is nehezebb körülmények között indulnak a mozikban (kópia-, marketing-, tévé és rádió-hirdetések hiánya miatt) és helyettük amerikai filmeket tűzzenek műsorra, amelyek sokszor kevesebb nézőt vonzanak, mint az európaiak.

Az európai forgalmazók egy részét egyoldalú szerződések kötik a nagy amerikai cégekhez, kiszolgáltatva őket a versenysemlegességnek ellentmondó folyamatoknak (filmcsomagok, tömeges film-lekötés) amelyek következtében sokkal kedvezőbb stratégiát alkalmaznak az amerikai filmeknél, mint az európaiakkal szemben.

A piac nagy európai résztvevőinek mentalitását kellene forradalmian megváltoztatni, hogy higgyenek az európai filmek lehetőségeiben és ez nem mehet végbe, csak az európai film problémáinak átfogó elemzésével, amely alapja lehet az Unió kibővítése kulturális sikerének.

Talán a legszomorúbb ellentmondása az utolsó éveknek, hogy míg a demokrácia visszatérése a közép-keleteurópai országokban hatalmas várakozásokat keltett a nyolcvanas évek végén a kulturális együttműködés vonatkozásában, el kell ismerni: a piac realitása igencsak lehangoló. Az elmúlt hat év során csupán 42, 1996 után  gyártott közép-keleteurópai film került forgalmazásra az EU legalább egyetlen országában. Ez 0,7%-át teszi az EU-ban a kérdéses időszakban forgalmazott filmeknek.

Ezt a 42 filmet 2,2 millió néző látta, vagyis a piaci részesedés 0,054%. Ugyanebben az időszakban az EU-ban készült filmek alig 9%-ban voltak jelen az említett országok mozi-kínálatában, és ez is csak az Europa Cinemas gyakorlatias, bár anyagiak hiányában elégtelen támogatásának köszönhetően.

A FERA tudatában van annak, hogy az amerikai kormány milyen intenzív figyelemmel követi a nyílt, egészséges verseny kialakulásának törekvéseit Európában, amely nélkül nem lehet meg a sokszínű piac, és amelyek sokszor a multinacionális cégek érdekei ellen hatnak. Éppen ezért kérjük az Európai Uniót és az Európa Tanácsot, vegyék számításba: a tagjelölt országok filmiparának és filmpiacának megőrzése egész Európa érdeke.

A GATS 2001-es tárgyalásain az amerikai kormány álláspontja (Communication from the United States – Audiovisual and Related Services – WTO) mutatja: annak ellenére folytatja ezt a stratégiát, hogy a hangsúly áttevődött az elektronikus kereskedelem felé, (azt a látszatot keltve, hogy az amerikaiakat nem érdeklik többé a kommunikáció régi formái). Sokszor a kereskedelmi nyomásgyakorlás szélsőséges formáitól sem riad vissza, hogy a közép-keleteurópai országok teljesen tegyék szabaddá piacukat az USA által gyártott filmek és programok számára, melyek ugyanakkor igénybe vehetik az USA Szövetségi Kormányának masszív támogatását. A támogatásokat, melyek elsősorban a multinacionális tartalom-szolgáltató cégeket érintik, a mai napig fenn tartják, noha a WTO egyik panelje, éppen az EU kérésére, 1999 július 23-án elítélte a gyakorlatot.

Az amerikai multik (mozi-terminológiában: „majors”, „nagyok”) amerikai kormány-támogatása a kelet-középeurópai országokban abban áll, hogy külföldi kereskedelmi vállalataikon keresztül újra-hasznosíthatják lefutott filmjeik amerikai kópiáit ezeken a piacokon. A „nagyok” leányvállalataikon keresztül (ezek többnyire olyan fiskális paradicsom-országokban, mint Curaçao vagy a Holland Antillák) olyan adó-visszatérítéshez jutnak, amelyek kiterjednek a használt kópiákra (elszámolva, mintha újak lennének), a marketing-költségek, forgalmazó cégek alapítása a középeurópai országokban, ezek költségei, a személyzet kiképzése összes költségeire stb.  1991 óta mindez adó-szempontból elszámolható és leírható volt, 1997-ig 60%, azóta 100% adómentességet élvez az USA-ban.

Könnyű elképzelni, mi történne, ha az EU megszüntetné a kulturális filmipar nemzeti és közösségi támogatásait, ahogyan azt az USA a WTO tárgyalásokon követeli.

A nemzeti film lerombolása a kelet-középeurópai országokban ékes bizonyítéka annak, hogy a filmipar lerombolásával az amerikai gyarmatosító politika egyben azt is jelenti, hogy a nagy amerikai cégek, konkurencia nélkül maradva, megakadályozhatják az európai és más országokból jövő filmek terjesztését is.

A közösségi jogba szereplő szabályok (aquis communautaire), mint a  Határok Nélküli Televízió Irányelv (nincs film-irányelv!)  nélkül a most belépő országok hatást tudnak majd gyakorolni a politikai döntésekre, és az országaikban kialakult helyzetben olyan politikai súlyt képezhetnek, mely kifejezetten káros lehet a kulturális sokszínűségre, és ezen belül az európai filmművészetre is. Sürgős döntésekre van szükség.

Éppen ezért, a FERA felhívással fordul a Kulturális Miniszterek Tanácsának következő üléséhez, melynek elnöke Evanghélos Venizelos: a Miniszterek Tanácsa  javasolja a tíz belépő országnak, hogy tekintsék legitimnek és szükségesnek az egyes országok filmiparának támogatását. Ezek a nemzeti támogatások mind a 15 jelenlegi tagországban léteznek.

Ezzel a lépéssel párhuzamosan meg kell erősíteni  a MEDIA+ programot, számításba véve a bővítést és azokkal az országokkal való jövőbeni együttműködés szempontjait is, amelyek magukénak ismerik el az Európai Unió értékrendjét.

A FERA felhívással fordul a nagy súllyal rendelkező Jacques Toubonhoz: nyilatkozatának megfelelően tegyen meg mindent az EURIMAGES megerősödéséért.