Parázs viták nélkül, barátságosnak mondható hangulatban zajlott a Magyar Mozgókép Közalapítvány és a Magyar Filmművészek Szövetségének közös konzultációja a hazai játékfilmes helyzetről. Amint Grunwalsky Ferenc, az MMK elnöke megjegyezte, a szakma átalakulását jelzi, hogy a játékfilmes megbeszélésen csak elvétve látni rendezőt – a szakma pénzügyi háttere ma már azokat foglalkoztatja, akiknek ez a dolga, tehát a producereket.
Ők rendre meg is jelentek, a legnagyobb stúdiók képviselői mind képviseltették magukat. Többek között Angelusz Iván, Durst György, Kálomista Gábor, Kántor László, Muhi András, Pataki Ági, Sándor Pál - az elmúlt évek jelentős magyar filmjeinek producerei az MMK képviselőivel, a játékfilmes szakkollégiummal és néhány rendezővel, illetve a Filmművészek Szövetségének elnökével, Jancsó Miklóssal és főtitkárával, Szomjas Györggyel igyekeztek megvitatni a magyar játékfilmgyártás helyzetét.
Igazi viták nem alakultak ki, mégpedig azért nem, mert a problémákat illetően többnyire egyetértés volt, inkább csak a megoldások menetének kapcsán voltak nézeteltérések – leginkább a Közalapítvány gyakorlati szempontjai és a filmesek sürgető elképzelései között. Sándor Pál vetette fel például, hogy ideje lenne bevezetni a gyakorlatot, miszerint azok a producerek, akik notórius módon nem fizetnek alkalmazottaiknak, megbízottjaiknak, ne pályázhassanak MMK-pénzekre a jövőben. Szomjas György és az MMK-képviselők szerint az ötlet nem új keletű, de a gyakorlati kivitelezése nem egyszerű – nos, ez az, amit a producerek – például Angelusz Iván, Elek Judittal, a rendezőnővel egyetértésben - nem fogadnak el, hiszen szerintük - mint a piac világában általában - ellenőrizni kell a számlák kifizetését, és ha valami nincs rendjén, a felelős producer számon kérhető.
A kifizetések elmaradásának kérdését tovább bonyolítja, hogy sok szakember nem tesz feljelentést munkaadója ellen, remélve, hogy egy következő munka után megkapja elmaradt járandóságát. Többek közöt ezért szorgalmazza az MMK, illetve a Filmművészek Szövetsége az aktív, erős érdekérvényesítő képességgel rendelkező filmműhelyek, illetve filmes céhek megalakulását, amelyek kizárhatnák soraikból a simlis kollegákat. Kálomista Gábor a másik végéről ragadta meg a problémát: szerinte bónuszt kéne adni azoknak a producereknek, produkciós cégeknek, amelyek precízen, határidőre elszámolnak a támogatásokkal. Szomjas szerint a normatív támogatási rendszer eleve hasonló rendszer, mindenesetre megfontolandónak tartja a javaslatot.
A normatív támogatások egyébként is számos problémát vetnek fel. Elek Judit tette fel a költői kérdést, hogy miként kalkulálhat egy producer a következő filmtervének költségeivel úgy, hogy a támogatási rendszer fiktív pontjainak valós értékéről fogalma sincs: egyik évben egymilliót érnek, legközelebb pedig csak felet. A producerek kivétel nélkül kényelmetlennek tartják a rendszert, Grunwalsky Ferenc viszont azzal védekezett, hogy az infláció és a támogatási keret változása miatt kénytelen úgy eljárni, mint a bankok a csúszó-leértékelésekkel kapcsolatban; lehetetlen egy egzakt normatív rendszert létrehozni az MMK-elnök szerint. (A normatív támogatás körüli mizériáról bővebben a nemrég megjelent elemző cikkünkben olvashatnak.)
Figyelemre méltó volt Bod Péter Ákos kuratóriumi tag felszólalása. A közgazdász az EU és a magyar Filmtörvény viszonyáról beszélt, reagálva arra a felvetésre, hogy az Európai Unió számos kivetnivalót talált a három éve érvényben levő paragrafusokban. Elmondása szerint elsősorban a piaci versenyért felelős biztos támadt rá a törvényre, ami túlságosan támogatja a belső, nemzeti piacot, s ez – mint tudjuk – ellentétes az Unió alapelveivel. Hazánk esete nem egyedi, több ország előtt áll megoldandó feladatként a probléma, amelyről a héten elkezdődnek szakértői szinten a tárgyalások – megegyezés év végére várható. Azonban – ahogy Bod Péter Ákos elmondta – védeni is lehet a Filmtörvényt, mégpedig az EU egyik másik alapelvére támaszkodva, ami a kis, nemzeti kultúrák védelmét helyezi előtérbe. Grunwalsky Ferenc szerint „ősi, angolszász-francia konfliktusról van szó”, amelyben a franciák már megnyerték a saját meccsüket – egyébként nem is a filmipar, hanem nemzeti nyelvük védelmére hivatkozva.
Felmerült még többek között – szintén közös igényként -, hogy erősíteni kéne a magyar filmek külföldi pozícióit. Ennek kulcseleme az egykori Hungarofilmhez hasonló nemzetközi magyar filmügynökség felállítása, amely az MMK elsőrendű tervei között szerepel, hiszen amíg a környező országok filmlobbija sikert sikerre halmoz, addig a magyar filmípar érdekérvényesítő képessége igen csekély. „Ha a Négy hónap, három hét, két nap magyar film lett volna, nem nyerte volna meg az Arany Pálmát, viszont ha az Iszka utazása román színekben indul, elviszi az Arany Medvét Berlinben” - illusztrálta a helyzetet Grunwalsky. Számos elismerő szót kapott Kálomista Gábor, aki – producertársai egybehangzó véleménye szerint - elsők között ismerte fel, ki kell lépni a nemzetközi piacra a hazai filmekkel.
Havas Ágnes, a Skyfilm ügyvezető igazgatója, aki korábban az HBO, a TV3 és a TV2 képviseletében is vásárolt magyar filmeket, elmondta, hogy filmjeink nemzetközi esélyeit a tévés, csomagokban történő üzletkötésekben látja; ám ehhez precizitásban, szakértelemben fel kell nőnie a szakmának, hiszen nem egy esetben fordult elő, hogy a művek dialóguslistája hiányos, a beta-kópiáik dropoutosak, a nemzetközi hangjuk pedig vállalhatatlan. A kritikához csatlakozott Zányi Tamás, a Magyar Hangmérnökök Társaságának elnöke, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a szakemberhiány következtében egyre több „jószándék által vezérelt dilettáns” rögzíti a nagyjátékfilmek hangját, és ennek bizony hallható eredménye van. A Hangmérnökök Társasága ezért felhívást intézett a producerekhez, hogy minél nagyobb figyelem terjedjen a jövőben az alkotások hangminőségére.
Grunwalsky Ferenc zárásképpen összegezte: egyre inkább érezhető annak a hétéves folyamatnak az eredménye, amelynek célja a filmszakma talpra állítása volt. Semmi nem történik egyik napról a másikra, s szemléletbeli változásra is szükség van, hiszen el kell érni, hogy a producerek magukénak érezzék a filmjeiket. Az MMK igyekszik mindenben segíteni, de téves és irreális elvárás az állami támogatás keretének bővítése – zárta a konzultációt az elnök.
