„Ez volt egész délelőtt...” - súgja Gyuri, az "asszisztens-3". A felvételvezető tíz perc múlva elkiabálja magát: „Vége! Ebédszünet!”. A színész a lakókocsijába távozik, a többiek egy m1-es büfékocsi köré gyülekeznek. A rendező egy padra invitál, az esztergáló munkások mellé. A köszörülés közben kezdetét veheti a beszélgetés.

filmhu: Milyen benyomása volt azokkal a filmszemlékkel kapcsolatban, ahol a filmjei a közönségsiker ellenére díjazás nélkül távoztak? (Uramisten – 1985, Szamárköhögés - 1987, A hecc - 1989, A Skorpió megeszi az Ikreket reggelire - 1992, A brooklyni testvér - 1995) 

Gárdos Péter: Hát, tény, hogy nem kaptak díjat. De később, külföldi fesztiválokon, kárpótoltak… Egyébként azt gondolom a filmes versenyekről, hogy nem többek egy jó játéknál. Egy szubjektív értékítéleten alapuló játéknál. Persze nem rossz, ha a filmünk díjat kap - tudja, az az átkozott hiúság -, de a minőség nem ettől függ. Hogy mondjam a saját példámat: elég sok díjat kaptam életemben, egyetlen filmem van, ami semmit nem kapott, ez A hecc. Ennek ellenére ez a film áll bizonyos szempontból a szívemhez legközelebb. 

filmhu: Milyen a viszonya a kritikusokkal?

G.P.: Sokáig túlontúl érdekelt, hogy mit írnak rólam. Belebetegedtem, ha támadtak, borzasztóan örültem, ha dicsértek. Ma már úgy vagyok vele, hogy sajnálom, hogy ez a lázas izgalom elmúlt. Mostanában sokkal cinikusabban, egykedvűbben várom a kritikát. Ha mondjuk, kapnék egy jókora pofont, már másnapra kiheverném. 

filmhu: Akkor most félre a kritikusokkal! Ön milyen milyen trendbe sorolná magát a szakmában?

G.P.: Magányos Don Quijote.

filmhu: És milyen műfajként tudná behatárolni a filmjeit?

G.P.: Nem szerencsés, ha az ember saját munkáit minősíti… Jó, nem bújok ki. Közép-európai szorongások. Keserédes történetek a félmúltból. Híradások egy skizofrén világból, iróniával. 

filmhu:  És Az utolsó blues?

G.P.: Hát ez egy fura film. Nagyon röviden és egyszerűen úgy fogalmazhatnám meg a műfaját: „filozofikus krimi”. Nincs benne ugyan gyilkos, csak áldozat, de – remélem – egyre növekvő feszültségű, szenvedélyes története van, amelyet talán majd érdemes tovább gondolni. 

filmhu:  Az m1 Naprakész Magazinjában azt nyilatkozta A hecc c. filmje kapcsán, hogy a tipikus krimikben van igazságszolgáltatás. Ez ebben a filmben is megvalósul?

G.P.: Ennek a filmnek a főhőse egy hétköznap reggel elindul kocsijával külföldre, de nem oda érkezik, ahova menni szeretett volna. Történik vele valami, ami arra kényszeríti, hogy újra gombolja az élete kabátját. Andris, így hívják a főhőst, megérdemli a sorsát. Azaz ebben a „krimiben” is megtörténik az igazságszolgáltatás.

filmhu: Ugyanitt azt is hozzátette, hogy a krimiben nem az akció fontos, hanem az, ami előtte és utána történik.

G.P.: Biztos arra gondoltam, hogy engem a dolog lélektani része jobban érdekel, hogy mi van a történet mögött. Miért érkezik el valaki oda, ahova érkezik, és mi történik vele az akció után. Talán így érthettem. Borzalmas, ha az emberre ráolvassák három vagy öt év múlva…

filmhu: Ezt féléve mondta.

G.P.: Riasztó. Nem emlékszem. Az az igazság, hogy az emberi rész – és ez szigorúan szakmai kérdés – jobban érdekel, mint az ún. akció. Ennek ellenére, mint néző, természetesen mélységesen fel vagyok háborodva, ha egy amerikai filmben nem profi módon látok megcsinálva mondjuk egy autós üldözést.

filmhu: Az utolsó blues főszereplője, Andris kettős életet él. Magyarországon vállalkozó, Lengyelországban templomi festő. Hogy esett Kulka Jánosra a választás?

G.P.: Próbafelvételeket csináltam. Kulkában megtaláltam, akit kerestem. őt egyébként fantasztikus színésznek tartom, és régóta szerettem volna vele dolgozni. A film hőse titkos, zárkózott, bizonyos szempontból nagyon érzelmes férfi, mint ahogy Kulka is.

filmhu: Rudolf Péter a főszereplő barátját, Zolit játssza. Ő állandő szereplője a Gárdos-filmeknek.

G.P.: Péter régi barátom. Sok filmes, televíziós munkámban dolgoztunk együtt. Nem tudok pontosabban fogalmazni: biztonságban érzem magam vele. Közös nyelvet használunk.

filmhu: A főhös ismét a családi idill és a szerető között örlődik, akárcsak a Skorpió megeszi az Ikreket reggelire c. filmjében. Miért ilyen vergődő férfiak a hősei?

G.P.: Látja, én ezen így soha nem gondolkodtam el. Valaki nemrégiben szóvá tette, hogy A brooklyni testvérben is, a mostani filmemnek a hátterében is, felsejlik egy ellentmondásos testvérkapcsolat. Most meg maga kérdez a két nő között vergődő főhősről. Nem tudatos dolgok ezek. 

filmhu: Azért a cím tudatos?

G.P.: Igen. Arra utal, hogy a film egy kulminációs pontján a főhős életében a két legfontosabb nő találkozik egy kis krakkói bárban, ahol egy fiatal srác gitározik, és énekel egy bluest. A dal arról a pillanatról szól, amikor kiszállhatnánk a dolgokból, mint ahogy az ember lelép egy villamosról. A blues azt a tünékeny percet örökíti meg, mikor azt hisszük: az eltűnéssel, a felszívódással talán megúsznánk. A dal a film kulcsgondolata. Innen a cím. 

filmhu: A Szamárköhögés c. filmről nyilatkozta a ’87-es szemlén, hogy az az ötvenes években kamaszként kapott 5 pofonjának a története. Ennek a filmnek is van személyes vonatkozása?

G.P.: Nincs. Életemben először csinálok ennyire történetközpontú filmet. Ez az első kockától az utolsóig: kitaláció. 

filmhu: A kulturális Minisztérium államtitkára „megélhetési filmeseknek” titulálta a rendezőket. Önnek mi a véleménye a finanszírozási rendszerről?

G.P.: Gyilkosan nehéz. Hat év kellett, míg ismét filmhez jutottam. De az is lehet, hogy én voltam nagyon ügyetlen. Képtelen voltam alkalmazkodni ahhoz a helyzethez, hogy tíz helyről kell összeszedni a mozira valót. Három forgatókönyvet írtam ezalatt az idő alatt, kétszer voltam a filmcsinálás küszöbén. Félig összejött a pénz, de így nem akartam belevágni filmbe. ’95 óta ez az első alkalom, hogy teljes egészében megteremtődött a muníció a filmcsináláshoz.

filmhu: Ön a Chaplin Film Stúdió tulajdonosa. Így sem könnyebb pénzt szerezni?

G.P.: Olyannyira nem, hogy ez a film nem is a Chaplinben készül. Választottam magamnak producert, Szekeres Dénest, aki megszerezte a pénzt a filmhez.

filmhu: Nem lenne egyszerűbb, ha történelmi filmmel pályázna?

G.P.: Az anyagi előnyöktől függetlenül volt egy álmom. Két éve írtam egy szinopszist 1848-49 egy különös utójátékáról. A történet egy olyan Aradon kivégzett ezredesről (akit egyébként nem felakasztottak, hanem főbelőttek) szólt volna, aki igazából egy szerelmi szenvedély áldozataként pusztult el. Véletlen, amatőr történelmi búvárkodásom vezetett el ehhez az itthon teljesen ismeretlen sorshoz. Olyan filmet ugyanis szívesen csinálnék, ahol a történelemnek és a magánéletnek egy ilyen mély és meghatározó konfliktusa van.

filmhu: Az utolsó blues forgatókönyve mikor készült el?

G.P.: Másfél éve nyertem egy szinopszis-pályázattal pénzt az MMK-nál. Egy éve írtam meg a forgatókönyvet, és most annak az ötödik változatából csinálom a mozit.

filmhu: A lengyel vonal hogyan került a forgatókönyvbe?

G.P.: A főhős másik élete lehetett volna más országban is. De Krakkót imádom, és a lengyel kapcsolat mellett szólt még egy személyes, misztikus ok is. Ráadásul nagyon hamar sikerült koprodukciós partnert találnunk Lengyelországban. Végül komoly összeggel beszállt az Eurimages, a nemzetközi filmes szervezet is. 

filmhu: Említette a történelem és magánélet mély, meghatározó konfliktusának fontosságát: ezért ilyen hangsúlyos az idősebbek szerelmi szála is Az utolsó bluesban?

G.P.: Igen. A film főhőse ennek a sorsfordító napnak a közepén felhívja az Amerikában élő mamáját. Az anya Arizonában él, Andris már 27 éve nem látta. A nagybácsikája is nagyjából 27 éve tűnt el a család életéből. Bizonyos összefüggések hirtelen világossá válnak… Egy zseniális amerikai író, Paul Auster, aki a film mottóját adta, azt írja: „Sötéten, titokzatosan érik a múltban a jelen, jelenben a jövő.”

Fotó - Fazekas Zsolt
Gárdos Péter
(1948)

Uramisten / The Philadelphia Attraction (1984)

Szamárköhögés / Whooping Cough (1986)

Hecc / Just for Kicks (1989)

Unpunished Crime (1990)

A Skorpió megeszi az Ikreket reggelire / The Skorpion Eats Up The Geminis for Breakfast (1992)

Nature Morte (1993)

A brooklyni testvér / The Brother From Brooklyn (1994)

Üstökös / Comet (1998) - kisjátékfilm
Az utolsó blues egyetlen nap alatt játszódik. De ez az a nap, amikor a film 35 éves főhősének, Andrisnak az élete jóvátehetetlenül kisiklik.

A látszat idillikus: Andris boldog családi életet él Judittal, tanárnő feleségével és nyolc éves kisfiúkkal, Danival. Legjobb barátja, Zoli, egyben üzlettársa is, ketten, együtt, négy virágzó péküzlet tulajdonosai Budapesten.

Irigylésre méltó a kirakat…Ám hátul, a dolgok mögött, időzített bomba ketyeg. Andrisnak évek óta szenvedélyes és áldott másik élete van. Helyszíne Lengyelország. Az év felét, üzleti utakra hivatkozva, Andris Beánál tölti, Krakkóban. Bea fiatal, szép nő, foglalkozására nézve: templomi festő. Andris ebben az életében, a város melletti kápolnában a Teremtést festi, érzékenyen és tehetségesen.

Pesten talentumos üzletember, Krakkóban kiváló művész. Mintha két ember lakozna benne. De az igazi probléma az, hogy Andris mindkét életével elégedett. És miután hibátlanul konspirál, nem kényszerül választásra. Egészen eddig a napnak a hajnaláig.

Bea ugyanis terhes lett, a kapcsolat megérett a törvényesítésre. Történetünk hajnalán Andris elindul a krakkói esküvőjére. Csak ő tudja, hogy ez képtelenség. Mégis: úgy szédül bele az események könyörtelen menetébe, mint a gyertya lángjába hulló bogár. Csodára vár.

Ezen a hajnalon tehát Andris beül a kocsijába, Lesz, ami lesz.

Aztán egyszer csak, mintha a családi múlt és a randevúra hívott végzet játszana vele, történik valami, amely alapjaiban forgatja meg a történetet. Az autóban elromlik a fék…

Egy fenyegető, lidérces álom és egy kora hajnali, menekülős szeretkezés.

Andris, a 35 éves, sikeres üzletember az egyikből, szinte átmenet nélkül zuhan át a másikba. A transzcendensből a szexbe…

Különben is: olyan zűrzavaros ez a reggel. Sietnie kell, estére Krakkóba kell érnie. Üzleti út, mi lenne más. Ám most, ezzel a baljóslatú álommal a háttérben, valahogy átértékelődnek a dolgok. Judit, Andris felesége, egy hirtelen ötlettől vezérelve felajánlja, hogy elkíséri. Éppen ma!

Már rohan is telefonhoz, Zoliékat hívja, a legjobb havert. Utazik ő is, hadarja a telefonba, csak Danit, a 8 éves kisfiúkat kéne pár napig a baráti házaspárnak átvállalni. Zoli és a felesége ámulva hallgatják a felkérést. ők aztán tudják, hogy ez maga a képtelenség. Andris nem üzleti útra megy, ez csak otthonra szóló mese. Valami egészen más várja őt Krakkóban, amelyhez Juditra lenne a legkevésbé szükség…

Szerencsére Andris, mintha csak most ébredne fel igazán, elveti ezt az ostobaságot. Egyedül utazik és kész. Nem ugrik be nevetséges álom-fenyegetéseknek, elmegy, elintézi ott künn a dolgait és aztán majd jön vissza, két hét múlva.

De azért szorongva, balsejtelmekkel tele ül a kocsijába.

Tavasz van, süt a nap. Andris a mobilján újra és újra egy krakkói lakást hív, egy fiatal, szép lány, Bea lakását, akivel együtt, egymást átölelve áll az ágy melletti fotográfián. A telefon hosszan kicsöng, a lakás üres.

És van egy téves hívása is. Egy öregembernél, Zsül bácsinál csörög a készülék. De a téves hívás ellenére, a néhány zavartan eldadogott szóból felismerik egymás hangját, s mindkettőjüket szíven üti ez a felismerés. Végül Andris megszakítja a hívást.

Szól az autórádió, dörömbölnek a reklámok. Az út szélén egy kisfiú integet, Andris elhatározza, hogy felveszi. Mikor megáll, meglepetéssel veszi tudomásul, hogy a stoppos nem gyerek, hanem egy betegesen sovány, alacsony férfi. Már beszélgetésük elején kiderül, hogy az ismeretlen, foglalkozására nézve zsoké, vad ló és nőimádó. Különös, nagyképű figura: rendkívül büszke a hódításaira. Bizonyságul, féltve őrzött sportszatyrából egy fadobozt húz elő. A dobozban, elegáns, külön rekeszekben, női hajtincsek vannak. A zsoké évek óta itt és így gyűjti szeretői emlékét.

Miközben Andris utazik Krakkó felé a krakéler zsokéval, az életéhez tartozó személyek is elkezdik napi rohanásaikat.

Judit tanárnő egy pesti iskolában. Kisfiúkkal, Danival együtt itt töltik a délelőttöt. Az iskola igazgatója, a két óra közti szünetben, behívja irodájába a tanárnőt. Átöleli, simogatja az arcát. Meghitt, érzelmes dialógjukból kiderül, szerelmesek egymásba. Judit nagy bűntudattal beszéli el az igazgatónak Andris éjszakai álmát. Úgy érzi, a férjével kellett volna tartania, az álom nagyon rosszat jelez.

Bea egy Krakkó melletti, felállványozott kápolnában töltötte az elmúlt éjszakát. A mennyezeti freskó néhány, apró részletét festette át, amelyet, mint Leopold atyával való beszélgetéséből kiderül, Andrissal közösen készít már hónapok óta. Bea, bár nagyon fáradt, még nem indul rögtön haza. Először felugrik legjobb barátnőjéhez, Annához, aki a másnapi esküvő menyasszonyi ruháját varrja neki. Anna süketnéma lány, csak jelekkel tudnak társalogni. Bea felfokozott lelki állapotban van, felajzva várja Andrist, a magyar vőlegényét és a holnapot, amely élete legjelentősebb napjának tűnik.

Zsül bácsinak, ennek a szikár, jó humorú, mindig szolid eleganciával öltözködő öregúrnak ez a hétköznap kicsit másképp telik, mint a többi, az elmúlt évtizedben. Nem hagyja nyugodni a kora reggeli téves hívás, pontosabban a 27 éve nem hallott hang, amelyet, bár férfiasabb és vastagabb lett azóta, hihetetlen módon mégis felismert. Eseménytelen életében először egy néhány hónapja kapott levelezőlap okozott sokkot, most meg ez a telefon…

Minden esetre felöltözik és kimegy a repülőtérre. Hatvan körüli, magányos asszonyokat fürkész, olyanokat, akik most érkeztek meg a tengeren túlról. Egyikükhöz, másikukhoz oda is lép, egy szál szegfűvel a kezében. Semmi kétség, vár valakit, akit viszont valamilyen okból nem ismer. De minden próbálkozása kudarccal végződik.

Andris a külvilággal mobilon tartja a kapcsolatot. Előbb Bea hívja őt, hogy megbeszélje vele az esküvő zenéjét, aztán Dani. A kisfiú az iskolából, a tanári szobából titokban telefonál, hogy folytassa mindennapi játékukat, azaz olyan „tudományos” kérdéseket adjon fel a papájának, amelyre az nem tud felelni.

Andrist immáron nagyon zavarja öntelt utasa, a zsoké. Rég megbánta, hogy megsajnálta és felvette. ő csak annyit akart, hogy ne kelljen gondolkodnia ezen a zűrös reggelen, hogy rábízza a sorsra, találjon ki az valami megoldást, őhelyette. Andris ugyanis, s ezt ő tudja a legjobban, a végzete felé robog. Erre itt ez a minden lében kanál kis emberke, aki vesébe látó megjegyzéseket tesz, aki úgy fürkészi őt, mint egy leszúrt bogarat, az üveglap alatt.
Végül kínjában, zavarában meghívja egy országút melletti büfébe, reggeli kávéra.

A zsoké, aki egyébként nem a saját nevén mutatkozott be, hanem kedvenc lovának a nevén szólíttatja magát, bizonyságul, hogy az ember sorsa a saját döntéseitől függ, itt a néptelen büfében, egy mozdulattal kapja le bőrzekéjét és pólóját. Megmutatja Andrisnak a hátára tetovált, óriási lovat, amelyet ha akar, a hátizmaival mozgatni is tud. A hatás – frenetikus. A zsoké nyihog is, meg pattintgat az ujjaival: teljes az illúzió.

Andris elhatározza, hogy megszabadul kellemetlen utasától. Kimennek, beülnek a kocsiba. Andrisnak ekkor „eszébe jut”: a büfében felejtette az öngyújtóját. A zsoké már pattan is, rohan vissza. Andris pedig gázt ad, s elhúzva az elképedt kis ember mellett, elszelel.

Elkövet közben egy stiklit. A zsoké sportszatyrát kihajítja a férfi mellé, a parkolóba, de előzőleg kiemeli a „híres” fadobozt. Nem is tudja miért. Talán csak mert olyan pökhendien mutogatta kincsét a kis ember.

Andris nevet magában, megkönnyebbül. Ha ezzel a zsokéval ilyen ügyesen végzett, majd valahogy kimenekül a másik kelepcéből is. Az igaziból!

Kinyitja a doboz fedelét. Egymás után ereszti szélnek a szőke-vörös-fekete hajtincseket…

Eddigre történetünk minden szereplőjét ismerjük már. Ugyan megmosolyogtató és szomorú, ahogy hősünk leveti magát a sors tornácáról és úgy bukik a mélybe, hogy rábízza magát az ösztön és a véletlen vak szeszélyére, de ugyanakkor van ebben valami grandiózus is.

Mindkét nőt szereti. Mindkét életéhez ragaszkodik. Nem tud és nem is akar választani. Ahogy fogy a kilométer Budapest és Krakkó között, úgy fogy az értelmes válasz lehetőségének esélye is. És mégis. Andris esendő „emberből van”, mély humorérzékkel rendelkezik és meghatóan intim a viszonya a kisfiával. Talán drukkolni is kezdünk neki. És kíváncsivá tesz ez az éles kockajáték.
Ezen a ponton a történet gellert kap.

Andris autójában elromlik a fék.
Úgy reagál, mint ahogy ilyen helyzetben az emberek döntő többsége. Megijed, de a szaporább szívverés csak segíti a reflexek működését. Ügyesen, sőt bravúrosan oldja meg a vészhelyzeteket. Egyenlőre kikerüli az ütközést, megússza a lezárt vasúti sorompót, aztán pedig a földútról kikanyarodó traktort. De a tény, tény marad. Az autó képtelen megállni, csak lassulni tud, úgy 30 km/óra sebességre. Józan ésszel felfoghatatlan, mégis így van.

Miközben Andris most már az életéért küzd autó-börtönében, hozzátartozói gyanútlanul élik tovább életüket.
Bea készül a másnapi ünnepre, Judit és Dani egy szörnyű motoros baleset szemtanúi lesznek az iskola közeli utcában.

Zsül bácsi pedig nyomozni kezd. Kisegítőként egy barátjánál dolgozgat, egy régiségboltban. Az üzlet tulajdonosával, Samuval osztja meg gondolatait.

27 éve hallotta utoljára az unokaöccse hangját.
Baltényi Andris! Felbukkant a múltból a több, mint két évtizede eltemetett családi affér. Mit akar tőle a testvérének a fia „azok után”? Miért kereste őt, a „kitagadottat”? Elhatározza, hogy utána jár. Ma már semmi megtudni egy téves telefon hívójának a számát…

Andris egyedül Zolinak vallja be: irtózatos helyzetbe került. Zoli a praktikum embere. Tanácsa egyszerű és a kényes helyzetben a legokosabb. Menjen neki Andris egy fának, így a legkevesebb a kockázat.

Zoli a telefonon keresztül, mint egy élő katasztrófa-közvetítést, úgy hallgatja az eseményeket. Hallja a csattanást, a fém és a fa félreismerhetetlen ütközését, majd utána a motor szokásos berregését. Andris fakó hangon közli vele a végeredményt: nekiment a fának, de megy tovább! Összetört orral, behorpadva, de megy tovább!!!

Kicsit később, reménykedve még egy próbát tesz. Az út szélén váratlanul felfedez egy használt-gumi telepet.
Befordul. Rálép a fékre, de miután nem tud megállni, ezzel a 30 km/óra sebességgel belehajt az egyik gumihegybe.
Csodák csodájára átmegy az abroncsokon! Az autó, mint egy önálló életre kelt szörnyeteg, megállíthatatlan. A telep portása, egy agresszív fickó, látva a „mutatványt”, kővé mered.
Andris elkezd izzadni, a világ megmagyarázhatatlannak tűnik.

Zsül kezében ott a cetli, rajta egy telefonszám. Sokáig habozik, hogy megpróbálja-e. 27 év mégis csak 27 év. Már dél is elmúlt, mire elhatározza magát és tárcsázni kezd. Bemutatkozik. Hallgatja, ahogy a vonal túlsó végén a másik milyen furán veszi a levegőt…
Pedig Andris igyekszik visszatartani a lélegzetét. Legjobb lenne megsemmisülni. Fut előtte az út, szorítja a mobilt a füléhez. Zsül bácsi a telefonban! őrület! Azt mondja az öregúr: „ …mondok egy érdekeset. Mostanában kijárok a reptérre…minden nap…a tengerentúli járatokhoz… kaptam Izától egy képeslapot. Se aláírás, se cím, csak egy sor, pontosabban egy szó, egyetlenegy…na azóta, lehet, hogy elment az eszem, én kijárok a reptérre…” Andris szó nélkül megszakítja a hívást.

Ez egy ilyen nap. Ilyen szörnyű.
Andrisnak mindenféle eszébe jut. Talán az egész isteni büntetés. A hazugságaiért. Vagy egy átok. Igen, megátkozták.
Zoli tajtékzik. Nincs itt semmiféle rejtély. Elromlott a kocsi és kész. Van ilyen.
Összevesznek. Andris a beszélgetés végén megnyugtatja a barátját: megtalálta a megoldást. Elfogyasztja a benzint és az autó, nem lévén üzemanyaga, majd magától megáll. Itt megy már körbe-körbe egy néptelen országúti szakaszon. Még egy-két óra és vége a lidércnyomásnak.

Iza Andris édesanyja, akit nagyon régen nem látott, és akit néhanapján felhív Floridában, telefonon. Izát manapság Mrs. Chaptonnak hívják.

Andris most felhívja Floridát. Mrs. Chapton kövér, alkoholista asszonyság. Semmiségekről beszélnek. Egy ideig. Aztán elő a farbával! Andris megkérdi, hogy mikor kezdődött az anyja viszonya Zsül bácsival? Hány hónappal, hány évvel azelőtt? Persze, hogy nincs válasz. Az öreglány látszólag tökrészeg.

Pedig Zsült már nem lehet visszatartani. Fejébe vett valamit, s úgy határozott, végig megy az úton. Most éppen Zolinál van, a pékségben. Azonnal akar személyesen beszélni az unokaöccsével, s Zolitól megtudja, hogy Andris Pesttől 30 kilométerre, egy meghatározott szakaszon utazgat körbe-körbe, hogy elfogyjon az üzemanyaga.

A régiségboltban ellop egy aranyórát, ez lesz az akció fedezete. Taxit fogad, belevaló, anyagias sofőrrel. Csak egy vidéki útról van szó, egy Opelt kell megkeresni 30 kilométerre a fővárostól.

Egy órán belül feltűnik előttük Andris autója. Az országút néptelen, a legalkalmasabb pillanat egy megrendítő randevúhoz. Andris éppen Danival beszélget, éppen a kisfiú egy újabb „tudományos” feladványát oldja meg, mikor észreveszi a mellette haladó taxit, hátsó ülésén egy ismeretlen-ismerős, csokornyakkendős öregúrral.
Dialógusuk, így, az egymás mellett suhanó, lehúzott ablakú autók intim terében, komikus és szaggatott. A taxisofőr is folyton beleszól. Roppant vékony jégen járnak. A jég alatt egy családi legendárium legféltettebb titkai rejtezkednek. Amit Zsül mond, mely szerint ő csak azért jött ide a taxijával, hogy megnézze, hasonlít-e Andris az anyjára? – nagyon is igaz lehet, ám most esetlenül és otrombán hangzik. Különben is: mindketten félszegek a suta helyzetben, és Andris ezt keménységgel, Zsül ravaszsággal leplezi.
Kurtán-furcsán ér véget a találkozás. Zsül utasítást ad a sofőrjének, hogy menjenek vissza Pestre.

Beesteledik.
Zsül kinyomozza Andris címét és becsönget a házba.

Andris reménykedve nézi a műszerfalat. A benzin-mutató lényegében a nullán áll. Ekkor a visszapillantóban egy Shell tartálykocsit lát meg maga mögött. A vezetőfülkében két, piros formaruhás fickó ül.
A tartálykocsi egészen ráfut az Opelra, majd, mint egy ügyes reklámfilmben, egy vastag cső kanyarodik elő az oldalából. Egyenesen Andris autójának hátsó oldala felé tart. Az Opel benzinsapkája magától felpattan, s a csővég rátapad a nyílásra.
Andris a műszerfalon látja, hogy az üzemanyag-mutató lassan kúszik a „megtelt” piktogram felé. Hiába kiabál a két Shell-esnek, azok mintha semmit sem vennének észre. Ahogy megtelt a tartály benzinnel, a cső távolodni kezd, visszahúzódik a tartálykocsiba, majd a sofőr gázt ad, megelőzi az Opelt és eltűnik.
Andris bambán, maga elé meredve ül.

Judit nem képes arra, hogy szemtől-szembe hallgassa Zsül bácsit. Az öregúr kényelmesen elhelyezkedik a padlón, a fürdőszoba előtt, Judit pedig az ajtó mögött, a kád szélén ül. Így beszélgetnek.
Zsül egy réges-régi történetet idéz fel az asszonynak.
Volt egyszer két testvér…Az egyiket Zsülnek hívták. Beleszeretett egy lányba, Izába. őrült, végzetes szerelem volt. De, mint az ilyen szenvedély általában, egyszer véget ért, ki tudja mi okból. Mikor újból találkoztak, évek múltán, Iza már a testvér felesége volt. Kár, hogy nem ért véget itt a mese. Zsülben és Izában újra feltámadt a szerelem. Némileg nehezebb volt a dolguk, a férj árnyékában. Megszületett a gyerek, a kis Andris…Aztán eljött a dráma csúcspontja. A leleplezés. A testvér meg csak ült, ült utána évekig a hírhedt bőr karosszékében. Volt egy mondása, szállóige lett: „Nincs rossz kedvem. Csak kevesebbet beszélek.”
Judit semmit nem tud ezekről a dolgokról. Olyan ez, mintha Zsül most nyitná ki neki a hetedik ajtót…
Az öregúr még egy zöld szattyánzacskóról is kérdezi. Amelyben valamilyen kövek voltak. Nem, Judit soha nem látott ilyenféle zacskót.

Fut az autó, Andris beszél magában. Szüksége van rá, hogy egzaktul, világosan megfogalmazza a dolgokat. Nem bolondult meg, ez biztos. Az élet bolond, ez a konklúzió.
Elhatározza, hogy kiugrik.
Mikor felrántaná az ajtót, abban a pillanatban egy másik autó húz el mellette az éjszakában. Fémes csattanás hallatszik. Andris Opeljának ajtaja benyomódik, soha többé nem lehet kinyitni ezentúl.

Bea, Annával járja Krakkót ezen boldogságtól túlcsorduló estén.
Azonnal akarja hallani Andris hangját, betérnek hát a Főpostára.
Andris éppen most van túl az idegen kocsival való koccanáson, hirtelen jön a megvilágosodása. Mindent elmondani. Mindent. Ez a kiút.

Így hát egyetlen lendülettel bevallja Juditot, Danit, a másik, eltitkolt életet.

Bea egy szavát nem hiszi el. Mutatja is a süket Annának, hogy Andris viccelődik.

Ám mikor a férfi egy budapesti telefonszámot is ad neki, Judit számát, akkor úgy érzi, mindjárt rászakad az ég.

Felgyorsulnak az események. Judit, Bea krakkói hívása után a repülőtérre rohan. Danit rábízza Zsülre, akiben mostanra vakon megbízik.

Fut az Opel. Andris úgy látja, mintha köd ereszkedett volna a tájra. Füstölög az út. Aztán megdörren az ég, zuhogni kezd. Andris a legerősebb fokozatra állítja a lapátokat, mégsem lát semmit.
A szélvédő lassan bepárásodik, Andris hagyja.
A férfi behunyja, majd kinyitja a szemét, és ismét becsukja.
Jöjjön, aminek jönnie kell. De semmi nem jön.
Andris elalszik.

Három álmot lát, amely tulajdonképpen nem is álom, mert talán megtörtént egyszer. Régen.
Az anyja ül mellette, ugyanebben a kocsiban, az Opelban, csak az autónak nincs teteje, olyan, mint egy sportautó. A mama meg fiatal és igézően szép.
Elmagyarázza a kisfiának, hogy milyen ez a szerelem.
Zsül és ő. ő és Zsül.
És Andris apja, a gyanútlan.
Aztán. Az után.
Zsül elbujdosik szégyenében. Apa meg csak üldögél. A bőrfotelben.
Szelíd mosoly az ajkán. Az elviselhetetlen szelíd mosoly.
A harmadik álomban Andris Apát látja.
Apa egy zöld bőrzacskót mutat fel, a családi örökséget.
Ez kettőjüké, Zsülé és az övé.
Kettőjüké!

Az álmok között, előtt és után, Bea és Judit találkozásának különböző fázisait látjuk egy krakkói, éjszakai bárban.
Nehéz felfogni az igazságot.
Lényegében két embert ismernek, aki alig-alig hasonlít a másikra.
Az illető az egyik országban sikeres üzletember, a másik országban érzékeny művész. Az egyikben gyakorlatias, a másikban elbűvölően charmos. Az egyikben táncolni sem tud, a másikban a táncparketten verekedik össze egy indiánnal.
A bárban egy hosszú hajú gitáros fiú énekel mélabús bluest.
A két nő szokja egymást, a helyzetet.
Bea elviszi Juditot a kápolnába, a város szélén. Éjjel van, a kápolnában nincs világítás. Egy elemlámpa bágyadt fényénél mutogatja Bea a festményt. A Teremtést, amit Andris festett.
Judit alul, a kép sarkában, felfedez egy alakot. Andris, mint nagy reneszánsz elődei, odapingálta magát egyik mellékalaknak.
A sarokban áll egy férfi, vonásai Andris arcának vonásait hordozzák és két vekni kenyeret szorít a hóna alá…

Zsül kettesben maradt Danival a házban.
Összebarátkoznak.
Az öregúr ágyba dugja a kisfiút, és a másik szobában, kutakodva az íróasztalban, megtalálja Iza, azaz Mrs. Chapton floridai telefonszámát. Felhívja.
Csak azt akarja neki megmondani, hogy 27 évvel ezelőtt, mikor végleg elment, a nő feltett neki, Zsülnek egy kérdést. Akkor… akkor elfelejtett válaszolni. Úgy hogy most, itt, a telefonon keresztül, ha lehetne megadná a választ.
Mi volt a kérdés? – suttogja Mrs. Chapton, a fényűző floridai lakásban, az alig elnyomható zokogás szélén.
„Eljössz velem Zsül?” – ezt kérdezte akkor Iza.
És most, itt, Andris házának vendégszobájában, néhány ősz hajszállal a tarkón, annyi reménytelen találkozás után a repülőtéren, Zsülnek fájdalmas boldogságot jelent bevallani, hogy „igen”-t felejtett el válaszolni…

Andrisnak lassan kifogy a mobilja, már több a zaj, mint a beszélgetés.
Zolinak még elmagyarázná a lényeget, amelyre rájött.
Hogy tudja, lényegében meglopta Zsült, a nagybácsikáját, mikor a zöld szattyán tartalmát megtartotta magának.
És hogy mostanra már nem fél. Hogy jó ott, az autóban. Menni. Tovább. Nem hazudni.
De Zoli csak távoli sustorgást hall. Semmi lényegeset.

Dani hajnalban felébred. Kilopódzik a szobából, látja Zsül bácsit, aki felöltözve aludt el a fotelban. A konyhába oson, felhívja az apját.
Sajnos már nem hallják egymást. Csak szófoszlányokat, a világegyetem surrogásában egy-egy ismerős hangot.
A kisfiú feladja az utolsó feladványát, amelyet előző este nézett ki a Larousse-ból. Hány emberi faj van? – így szól a feladvány.
Andris búcsúzik. Azt üvölti a telefonba, hogy szereti Danit. És, hogy egyszer visszajön.
A kisfiú ebből semmit nem hall. De, mert azt hiszi, apja nem tudja a választ, diadalmasan elsorolja mind a négy emberi fajt.

A lányok, Bea és Judit félrészegen leöntik festékkel a Teremtést. Csurog a színes, vastag festék az angyalokra és állatokra.
Mikor készen vannak, piszkosan és festékesen hanyatt fekszenek a kápolnában, az állványzat tetején és ámulva nézik, hogyan tették tönkre a freskót.

A film egy epilógussal zárul, két évvel később.
A szakállas, fáradt szemű Andris mesél a szereplők további sorsáról.
Mindenki belenyugodott Andris eltűnésébe. A rendőrség lezárta a nyomozást. Hivatalosan is eltűntnek nyilvánították.
Dani nagyapának szólítja Zsül bácsit, nagyon sokat vannak együtt.
Judit titkos, bujkálós viszonya az iskola igazgatójával folytatódott, mára együtt élnek.
Bea újrafestette a kápolnát. Neki, egyenlőre még nincs másik férfi az életében.

Andris céltalanul kóborol megállíthatatlan autójával az országutakon.
Néha látja a zsokét is, ott stoppol az árokpartok mellett.
Egyébként jól van.