Kulturális újságíróként dolgozol, a Népszavában jelennek meg cikkeid, nemrég színre vitted Sylvia Plath Az üvegbura című regényét, hálószobapop zenekarban énekelsz és dalszöveget írsz, illetve újabban kisfilmet rendezel. Hogy fér meg egymás mellett ez a sok minden?
Nehezen. Most le is kell adnom belőlük az újságírást. Egy egyéves ösztöndíj program keretein belül írtam a Népszavának, és igazából véletlenül alakult így. Ez a program 30 év alattiaknak volt kiírva, akik valamilyen társadalmi aktivizmus vagy a szociáldemokrácia ügyében tevékenykedtek itthon. A Freeszfe kapcsán végzett munkám miatt nyertem el az ösztöndíjat, és kiutaltak minket különböző mentorhelyekre. Úgy képzeltem, egy-két előadáson kell majd részt vennem, ehelyett ők megkérdezték, miről akarok írni. Arra gondoltam, belekóstolok, mert szeretek írni, de kiderült, hogy rendezni azért sokkal jobban szeretek.
Beszéljünk a zenéről, ha már itt vagyunk a Három Hollóban. A nemrég alakult zenekaroddal július 7-én fogtok itt koncertezni. Hogy jött az életedbe a zene?
Tanultam jazz éneket, illetve régebben népi éneket is. Ez megmaradt hobbi szinten, komolyan sosem készültem ilyen pályára. Kamaszkorom óta írok dalokat, dalszövegeket, de ezeket sok-sok évig csak magamnak írtam. Aztán néhány éve megismerkedtem Jurisits Marcival, akinek van házi stúdiója, és sok hangszerhez ért. Ő akarta, hogy énekeljek a projektjeiben. Először csak számokat írtunk, aztán most kiadtunk egy albumot (Madaras címmel – a szerk.), ami egy egységes koncepció mentén született meg, és már valamennyire a saját alkotói hangom is megszólal benne.
Jurisits Marcell-lel voltak köztetek súrlódások, vagy abszolút egy hullámhosszon rezegtek?
Jól kiegészítjük egymást. Marci jól gondolkozik rendszerekben, én pedig inkább impulzív alkat vagyok. Sok-sok év kellett, hogy így összehangolódjunk. Ő már jóval korábban megírta ezt a hét számot, ami az albumra került, viszont akkoriban én az egyetemfoglalás meg a covid miatt teljesen eltűntem. Egy darabig állt a projekt, de Marci annyira velem akarta ezt megcsinálni, hogy megvárt, és tavaly ősszel együtt belevágtunk. Aztán most már pár hónapja zenekarként is létezünk, lett gitáros meg szintis, Marci dobol, én pedig énekelek. Ezt a koncertet is régóta tervezgettük, csak nehéz volt összeegyeztetni, mivel senkinek nem ez a fő állása.
Kovács Dorottya A kutyák nem esznek füvet című filmben
Ez mindenkinek egy szerelem projekt.
Igen. Kicsit izgulok is, hogy milyen lesz, mert az utóbbi pár évben nem nagyon vettem részt előadói oldalon semmiben. De amikor a próbateremben vagyunk, akkor nagyon boldog vagyok.
Kovács Dorottya, a filmed főszereplője is veletek zenél.
Igen, ő hű szövetségesem az élet minden területén!
Beszéljünk kicsit a színházról. Miért fontos számodra Sylvia Plath regénye, Az üvegbura?
Ez az egész úgy indult, hogy Koós Boglárka, aki játssza az előadást, szeretett volna ebből a műből egy monodrámát csinálni, és ő mondta, hogy rendezzem meg. Szeptemberben kitaláltuk, hogy év végére megcsináljuk, szabaddá tettük a naptárunkat, és egyeztettünk a Trafóval is. Először Boginak volt fontos a regény, de aztán én is szoros kapcsolatba kerültem vele, mert sok izgalmas aspektusa van. Amiről Sylvia Plath mesél, azzal könnyű fiatal nőként azonosulni. Viszont ez nem egy drámai anyag, ezért el kellett benne mélyülni ahhoz, hogy jó előadást tudjunk csinálni.
A regénynek van egy elég depresszív, befelé forduló jellege. Vonzanak téged a negatívabb témák?
Bár dolgozom rajta, de jellemez egy depresszív gondolkodás, vagy egy ilyen irányú érzékenység. A fájdalmaimat szeretem „kialkotni” magamból, és ez a dalaimra is igaz. Ez a fajta érzelmi labilitás szerintem a művészetben tud igazán stabilizálódni.
Nem volt megterhelő hónapokig benne lenni a könyv világában?
Felszabadító volt! Az életben megterhelnek ezek a témák, viszont ha alkothatok róluk, iszonyú jól szórakozom. Ilyenkor kijönnek belőlem ezek a frusztrációk, és terápiás az egész folyamat. Persze olyan is volt, hogy nagyon szíven ütött a mű, és sok mindenre rávilágított. De miközben rendezek, boldog vagyok, még akkor is, ha érzékeny témáról van szó.
Aki lemaradt a májusi bemutatóról, az mikor nézheti meg Az üvegburát?
Műsoron marad a Trafóban, és hadd jegyezzem meg, hogy a Trafó pillanatnyilag a fennmaradásért küzd, úgyhogy mindenki támogassa őket, ha teheti.
A kutyák nem esznek füvet című kisfilmedért a Friss Húson megkaptad a legjobb 30 év alatti rendezőnek járó díjat. Mit jelent számodra ez az elismerés?
Nagyon nagy dolog, hiszen ez a legelső filmem. Mindent ezen keresztül próbáltam ki először, és már azt nagy dologként éltem meg, hogy egyáltalán bejutott a fesztiválra. Az, hogy jelent valamit az embereknek, és ráadásul díjban részesítik, nagyon sok erőt ad.
Te a színház felől érkeztél a filmezésbe. A kisfilmed viszont egyáltalán nem kelt színpadias hatást. Tudatos törekvés volt, hogy ezeket a fogásokat elkerüld?
A „színpadias”, „teátrális” szavak bonyolultak, talán pejoratívak is. A játékstílusban én abszolút filmes irányba törekedtem. Amiben ez a film bizonyos szempontból színházi, azok a fix képek: az imajelenet a végén például filmes szempontból egy kísérlet, hiszen egy monológszerű szöveg hangzik el egy fix beállításban. Én nem értek annyira a vágáshoz, a kameramozgásokhoz, ezért próbáltam olyan filmet készíteni, amit meg tudok rendezni.
Miért falusi környezetben, vidéken játszódik?
Részben azért akartam megcsinálni ezt a filmet, hogy feldolgozzak egy élményt, ami az egyetemfoglalás idejéhez kapcsolódik. Szerettem volna világnézeti, identitásbeli különbségeket találkoztatni egy emberben. A vidék a főszereplő lány izolációja miatt volt fontos. Az volt az ötlet, hogy van egy vidéki lány, aki szereti a népzenét, van egy elég őszinte kapcsolata Istennel, és belekerül egy olyan helyzetbe, ami felbolygatja az életét világnézetileg is, de elsősorban érzelmileg.
Szerinted a melegség és a keresztény kultúra megfér egymás mellett?
Meg kell férnie, ugyanis mindkettő létezik, és egy emberben is létezhet mindkettő.
Beszéljünk egy kicsit a címről: A kutyák nem esznek füvet. Valótlanságot állítasz, hiszen aki kutyás, az tudja, hogy igazából de, szeretnek füvet rágcsálni a kutyák.
Hajaj, nagyon szeretnek füvet enni! Ez egy metafora, és elég egyszerű. Annyit jelent, hogy a lányok nem szeretnek lányokat, közben pedig de. A kutyákhoz is azt társítjuk, hogy ragadozók, mégis szeretik a füvet is. És ez ugyanolyan természetes.
Juszt László sokak számára egy ikonikus arc. Miért őt kérted fel a pszichológus szerepére?
Az ő múltja engem nem annyira érdekelt. Nem is ismertem olyan mélyen, mivel én nem abba a generációba tartozom, aki őt sokat látta. Az volt bennem, hogy nem akarok színésszel dolgozni, sokkal inkább egy autentikus karakterrel. A filmben jól tud működni egy-egy olyan ember, aki nem hivatásos színész, hanem önmagát tudja jelenteni. Juszt egy kérdezéssel foglalkozó, idősebb, intellektuális figura. Ez természetesen jön belőle, nem kell őt megcsinálni.
Gyimesi népdallal vall szerelmet Dorottya karaktere a filmben. Miért pont ezt a dalt választottad?
A gyimesi népdalok a kedvenceim, valamiért ennek a tájegységnek a dalai érintenek meg legjobban. A Színművészeti Egyetem első félévében mutattak nekünk egy óriási népdal adattárat, amit napokig hallgattam. Ott hallottam ezt a dalt egy idős néni előadásában.
Nagyon izgalmas ez a jelenet. Dialóg, éneklés, csók, és mindez egy vágás nélküli, bő 3 perces hosszú beállításban. Hányszor kellett felvenni, mire így sikerült?
Közben füvet nyírtak a szomszédban, és már ment le a nap, szóval egészen kevés, talán két felvételből lett meg ez a jelenet. Végül a látványtervező Artim Rebeka és a transzportért felelő Fahn Rebeka másztak be a kerítésen a szomszédba, hogy legyen végre csend, mert közben ment le a nap. És tényleg az utolsó jó fényben tudtuk ezt felvenni. Persze előtte sokat próbáltuk, de az egy isteni szerencse, hogy ez így meglett. Azt hiszem, volt a lányokban valami, ami indukálta a kapcsolatukat a filmben.
Kovács Dorottya és Wrochna Fanni
A Facebookon azt írtad, hogy „dilettáns” voltál a filmrendezéshez. Kitől kértél segítséget?
Főleg filmesek hatottak rám az egyetemről, meg az öcsém, aki filmrendező szakos. De legtöbbet Farkas Áron (a rövidfilm operatőre - a szerk.) segített. Vele a kis pályafutásunk úgy kezdődött, hogy egy videót készítettünk együtt, ahol bibliai szövegek hangzanak el Advent kapcsán. Vele kapcsolatban is volt egy erős megérzésem, hogy erre az emberre nekem szükségem van az életemben. Elkezdtem rájárni, hogy csináljunk filmet, és aztán fokozatosan összeállt a projekt. Később elmentem Tarr Béla kurzusára, illetve jelenleg a Castorp filmes műhelyben tanulok, ahol többek között Kárpáti Gyuri sokat segít.
Egyre nagyobb löketeket kapsz, amik a filmezés felé visznek téged.
Igen, bár nehéz. Pont gondolkoztam, hogy nem tudom, hányszor lesz még 150 ezer forint a zsebemben csinálni egy kisfilmet, kérni ötszáz segítséget, és izgulni az idő miatt. A catering szendvicseket is én vajazom, nem tudom, meddig lehet ezt így csinálni. Jó lenne produceri segítség, vagy valamilyen háttér, ami nekem jelenleg nincs.
Honnan sikerült előteremteni a pénzt a filmhez?
2019-ben nyertem a Budapest Bábszínház pályázatán kb. 100 ezer forintot egy drámámért, amit írtam, és abból repülőjegyet vettem a családomnak Lisszabonba. De a covid miatt eltörölték a járatokat, és azt hittem, hogy ez a pénz teljesen elveszett. Megpróbáltuk visszatéríteni, végül csak egy évvel később kárpótoltak. Egyszer csak landolt a számlámon egy csomó pénz. Ebből az összegből csináltam a filmet. Tulajdonképpen a művészeti teljesítményemért kapott pénzt forgattam vissza egy új produkcióba.
Az a benyomásom, hogy az egyetemfoglalás egy nagyon jelentős esemény az életedben.
Igazából nekünk ez volt az egyetem. Sok covid félévünk volt, ami annyira azért nem volt élményekben gazdag, ez viszont iszonyú inspiráló volt. Ennyire explicit módon mi, filmesek, színházasok és doktoranduszok nem találkoztunk volna egymással. Engem ez huszon-egynéhány évesen nagyon meghatározott.
A Friss Húson kapott díjadat az egyetemfoglalók közösségének köszönted meg. Erre az élményre gondoltál ekkor is?
Fahn Rebeka, aki autóval segített nekünk A kutyák forgatásán, egyáltalán nem filmes, hanem drámainstruktor. Ő csapózott a forgatáson, aznap tanulta meg. Kialakult egy olyan szolidaritási háló az egyetemfoglalás kapcsán, hogy bárkit lehetett hívni, hogy segítsen. Áronnal úgy beszéltem először, hogy az Ódry Színpad előtt őrködtünk. Úgyhogy ez egy nagyon pezsgő centruma volt a mi generációnknak ebben a hetven napban.
Egy technikaibb jellegű kérdés. A film első felében több gyors bevágás van. Aztán ahogy haladunk előre, ezek fokozatosan eltűnnek. A vége felé pedig már a csókjelenet és az ima is egy-egy hosszú beállítással van megoldva. Ami nekem külön tetszett, hogy utóbbi még a stáblista alatt is ki van tartva. Szerkezetileg miért így építkeztetek?
Részben véletlenül alakult így. Sokan mondják, hogy erénye a filmnek ez a különleges vágás meg a mozaikosság, de az igazság az, hogy ennek egy része az én hibám, mert egész jelenetek elvesztek, vagy nem sikerültek. A vágás során elindultunk egy ilyen álomszerű, töredezettebb irányba, és ezt Bartha Zsófi elég jól tudta hozni. Szoktuk is mondani, hogy ő mentette meg ezt a filmet. Viszont a hosszú jeleneteket előre tudtam, hogy egy fix beállításból szeretném megcsinálni.
Második rövidfilmedről, az Öcsiről azt olvastam, hogy erősebbnek tartod, jobban szereted. Ez még mindig így van?
Nem tudom megítélni. Régen azért gondoltam erősebbnek, mert eggyel több forgatási tapasztalatom volt. Illetve anyukám is nagyon szereti az Öcsit, de ő valószínűleg elfogult. Mostanában már inkább azt kapom vissza, hogy elemibb, különlegesebb film A kutyák, és az Öcsi talán kicsit iskolás.
Mi a következő lépés? Inkább a színház, a zene vagy a film terén leszel aktív?
Most leforgatok egy kisfilmet, aminek az a munkacíme, hogy Pali. Ezt már valamennyire tanári segítséggel forgatom. Ősszel rendezek a Katona József Színházban. A zenélést csináljuk, ahogy tudjuk, de az inkább csak hobbi. Alapvetően a színházban vannak nagyobb lehetőségeim, meg eggyel több tudásom és képzettségem. Egyelőre nem igazán látom, hogyan lehetne belőlem filmes. De szívesen gondolkozom kisfilmekben, szeretek filmet írni is. Örömmel tölt el, és a későbbiekben szívesen emelném professzionális szintre. Most erre a harmadik kisfilmre koncentrálok, ennél előrébb nem látok.
Az interjú képeit Papp Márton készítette.
