Volt egy barátom, akiről a megismerkedésünk után később derült ki, hogy transznemű. Arra gondoltam, hogy róla forgatnám le a diplomafilmemet, és el is kezdtünk rajta dolgozni, de végül meggondolta magát: nem szeretett volna nyilvánosság elé kerülni. Rajta keresztül ismertem meg sok más transz embert és szervezetet. Van egy LMBTQ-támogató szülők csoportja, ahol Éva, Tobi édesanyja is tag.
Miért volt szimpatikus?
Kiderült, hogy nagyon közel laknak a nagymamámhoz, a következő faluban. Otthon vagyok ezen a vidéken és a személyiségükből is éreztem, hogy lehet belőle valami. 2016 júliusában találkoztunk először, leutaztam és eltöltöttem velük egy napot. Éva és Tobi előtte a WMN oldalán publikáltak leveleket a történetükről, így valamennyi nyilvánosságot korábban is kaptak, elkezdett rájuk repülni a média. De nem akartak nyúlfarknyi cikkek lenni, mert tudták, hogy nem lesznek jól kezelve. Elmondtam, hogy amit én szeretnék csinálni, az a totális ellentéte a “fókuszos riportoknak”, hogy én évekig szeretnék jönni, és megmutatni a történetük mélységét, a jó és a rossz pillanatokat is.
Rögtön benne voltak, hogy minden árnyalatot megmutass?
Éva azt mondta, hogy annak ellenére, hogy ő egy támogató anya, nem akarja, hogy az egész egy rózsaszín felhő legyen, amiben minden tökéletes. Tobi is egyetértett azzal, hogy legyen életszagú, neki is vannak szar napjai. Csináltam velük próbafelvételeket, fotózgattam őket és próbáltam kitalálni, hogy mi legyen az egész formája, mert nagyon könnyű elveszni ebben a rengeteg információban. Végül az úgynevezett követéses formát választottam, mert így volt a leginkább lehetőség arra, hogy velük együtt éljük át a történéseket, nem szerettem volna interjúkat, se narrációt, így sokkal izgalmasabb, frissebb a formája és az ő személyiségüknek is jobban áll. Aztán jött az Inkubátor, ami nagy meglepetésemre sikerült.
Forrás: Cirko Film
Nem számítottál rá?
Nem, a téma miatt volt bennem aggodalom. De ott kiderült, hogy az emberek kíváncsiak erre. A zsűri juttatta tovább, de a közönségtől is jó visszajelzést kaptam.
Mennyit tudtál az LMBTQ közösségről, mielőtt elkezdtél velük forgatni?
Éreztem, hogy nehéz a gender témáról beszélni, nagyon sok információt kell ismerni hozzá. Én is közben zárkóztam fel, szakértőkkel beszéltem, hogy pontosan melyik betű, melyik szexuális identitás, orientáció mit jelent. Mindent átbeszéltünk, nem maradtak kérdőjelek. De tudom, hogy nagyon sok embernek vannak kérdései, és ebből a szempontból Éva karaktere kulcsfontosságú, mert ő pont azokat a kérdéseket teszi fel, amit az átlag néző is feltenne. Például, hogy “Miért kell örökbe fogadni a melegeknek, miért nem tud egy leszbikus nő egyetlen egyszer lefeküdni egy férfival?” Szimpatikus volt, hogy bár Tobi az elején felcsattan ezekre a kérdésekre, de idővel belátja, hogy neki is türelmesnek kell lennie a szülei irányába, mert nem lehet ezt gyorstalpalón megérteni. Nekik is joguk van tudni, hogy mi ez az egész, nem azért kérdeznek, mert rosszat akarnak. Humor is van a filmben, de nem szerettem volna, hogy akár egy pillanatig is nevetség tárgyai legyenek. Próbáltam a személyiségükre és a családi dinamikára építeni. Zoltán, az apa is nagyon fontos szereplője volt ennek.
Az első perctől kezdve adott volt, hogy Éva és Tobi a főszereplő, vagy később alakult ez így?
Sokat lamentáltunk ezen, sok barát, szakértő véleményét kikértük, főleg dokumentumfilmes körökből. Nagyon megoszlottak a vélemények, többen mondták, hogy menjen még jobban Éva irányába, másnak kevés volt benne Tobi. A film vágójával, Rudas Mariannal meghallgattunk minden véleményt, aztán arra jutottunk, hogy fontos a kettejük köztük lévő kapcsolat, egyiküket sem értjük meg a másik nélkül. Egy idő után nem stresszeltünk rá, úgy kerestük a kulcsjeleneteket, hogy nagyjából egyensúlyban legyenek.
Különleges alkalmaknál, például Tobi születésnapján és a ballagásán is ott voltatok. Milyen időközönként mentél hozzájuk és mi alapján döntötted el, hogy miről forgattok és miről nem?
Táborosi András operatőrrel és Bohács Tamás hangmérnökkel mentünk hozzájuk, velük kialakult egy nagyon jó workflow. Nem csak szakmailag, emberileg is jelen voltak. Általában havonta 3-4 napra mentünk le, ha volt valami esemény, aköré sűrítettük a dolgokat. Folyamatosan kapcsolatban voltam Évával és a Tobival, szinte naponta tudtam, hogy mi történik velük. Éva néha elmesélte, miken gondolkodik, hogy miről akar beszélni Tobival. Óriási bizalom kellett hozzá, hogy megvárjon minket ezekkel a beszélgetésekkel. Lehet ez furcsának tűnik, de ha mindent megbeszélnek, amíg mi nem vagyunk ott, mi csak azt tudjuk felvenni, ahogy például epret szednek. Amiből talán sosem lesz film, vagy csak iszonyú sok idő alatt. Általában érkezés után ittunk egy kávét és beszélgettünk, nem akartam belevágni a közepébe. Aztán ha éreztem, hogy kezdenek feljönni a fontos témák, akkor lassan előkerült a kamera és ráforogtunk. Nem volt irányított a beszélgetés, csak a kezdőlökést adtam meg ahhoz, hogy beszélgessenek. De sosem kezdtek el direkten rögtön a témáról beszélni, mindig volt köztük egy játék, hogy hogyan nyílnak meg egymás előtt.
Andris egy igazán kivételes operatőr, nagyon jó érzéke van a dokumetumfilmhez is. Soha nem unta el a képet, nem snittelte szét, mindig kivárt és érezte, hogy mikor kell átállni. Néha nagyon gyorsan kellett reagálnia, fontos volt, hogy ne veszítsünk el sok anyagot. Hihetetlenül jó érzéke van ahhoz, hogy megérezze a megfelelő képet. A felvételek után mindig megbeszéltük a családdal is, hogy mi történt, hogy érezték magukat közben. Ez az ő részükről is komoly koncentrációt igényelt, érzelmileg is megterhelő volt. Nem az volt a technikánk, hogy eszetlenül forgunk, nem is hiszem, hogy így ezt lehet csinálni egyébként.
Forrás: Cirko Film
Mit éreztél a születésnapi jelenetnél, amikor belecsöppentetek egy komoly családi veszekedésbe?
Az volt a forgatás első igazi áttörése. Sokat beszéltek már előtte ezekről a témákról, de itt indultak el igazán az érzelmek. Éreztem, most indult el valami, de ez nagyon kettős érzés. Hogy nagyon benne vagyok valakinek az intim terében, de ő erre engedélyt adott nekem. Próbáltam mindig a helyén kezelni és mindig tisztelettel fordulni feléjük. Próbáltam arra is figyelni, hogy nincs még egy felvétel, nekik ez a saját életük, egy lehetőségünk van abban a helyzetben. Volt, hogy odasúgtam valamit Andris fülébe, hogy milyen plánt szeretnék valamihez mindenképp, de nagyjából ennyi kommunikáció volt közöttünk. Nem akartam tönkretenni a felvételt, azzal, hogy ők ne legyenek önmaguk amiatt, mert arra figyelnek, hogy mi pontosan mit csinálunk. A földön vagy egy kis sámlin, az emeletes ágy tetején, ülve vagy állva, folyamatosan kerestük a helyünket a térben.
Ott éreztem a legjobban, hogy megszokták a kamera jelenlétét.
Akkor már egész sok időt voltunk velük, ismertek minket, de még az elején voltunk. Akkor éreztem, hogy nagyon közel kerültünk a valóságukhoz. Nem áltatom magam azzal, hogy a kamera jelenléte nem befolyásolt semmit, onnantól, hogy belép a képbe, minden egy kicsit megváltozik. De arra törekedni kell, hogy a lehető legközelebb kerüljünk a valósághoz! Lassan, apró lépesekben egyre inkább sikerült.
Tobinak nagyjából minden jelenetben más színű a haja. Mennyit szenvedtetek ezzel vágás közben?
Tényleg voltak Mariannal álmatlan éjszakáink. Tobit nem láttam kétszer ugyanolyan hajjal, mindig meglepetés volt, hogy éppen milyen színű lesz. Volt, hogy fekete hajjal mondott el valamit a filmben, az arra épülő folytatást pedig már szőkén. Nem lehetett mit csinálni, úgyhogy elengedtük. Közben rájöttünk, hogy ez egy nagyon izgalmas metaforája az ő útkeresésének, végül a cím is erre reflektál.
Forrás: Cirko Film
Amikor kiderült, hogy nem fog megtörténni a nemváltó műtét, előbújt belőled a játékfilmes rendező, ami hiányolta a nagy finálét?
Már egy ideje sejtettem, amikor ez kiderült. Inkább attól tartottam, hogy féltem tőle, hogy nem lesz egy jelenet, ami tisztázza az ő végső döntését. Aztán mielőtt Tobi elmondta volna Éváéknak, elmondta nekem is. Örültem, hogy így döntött. Egy ilyen műtét megmutatása etikailag megkérdőjelezhető, és azt se szerettem volna, hogy a film miatt belehajszolja magát egy ilyen komoly döntésbe. Egy kicsit meg is könnyebbültem, azt éreztem, sokkal izgalmasabb, hogy egy nem-bináris emberről szóló filmet csinálunk. Az identitáskeresésről szól, és ennek az állomásairól, hogy nem kell, hogy címkézve legyen az ember. Tobi még szélesebbre nyitotta ezt az LMBTQ-közeget, még sokszínűbb lett az egész.
Mondják, hogy a dokumentumfilmben az élet a rendező, de magamnak inkább úgy fogalmaztam meg, hogy az élet egy őrült forgatókönyvíró, aki folyamatosan újraírja, megváltoztatja a történetet. Nagyon nehéz vele együtt dolgozni, de közben meg tök jó ötletei tudnak lenni, és ad egy rugalmasságot, hogy nem tudod pontosan mi lesz a vége. Azért jó a maga a dokumentumfilm a történetben való gondolkodásra, mert itt is meg kell találni csomópontokat, amiket le lehet szögezni, és onnantól hiába történik bármi, azok be vannak lőve, azokra lehet építeni. Az, hogy Tobi felköltözik Pestre, tudtam, hogy meg fog történni. Hogy lesz egy lezárás valamilyen formában, aztán meglátjuk, hogy utána lehet-e még valamit hozzátenni.
Miért döntöttél úgy, hogy a magyar aktuálpolitikát teljesen kihagyod belőle? A Pride-os ordibáláson kívül nem esik szó az LMBTQ közösség jogfosztottságáról.
Sok workshopon kaptam olyan visszajelzést, hogy és mutassuk meg, hogy mennyire rossz Magyarországon a helyzet. Tényleg nem túl jó, viszont azt éreztem, hogy egy személyes történettel sokkal többre megyünk, mint ha beleállunk politikai témákba. Ez a történet időtlen tud lenni, túl tud mutatni azon, hogy éppen milyen az aktuális politikai széljárás. Szerettem volna, ha ezt túléli. Szerintem sokkal jobb, hogy személyes térben hagytuk az egészet. Nem tanmese, hanem ez egy személyes történet, egy felnövés története, egy családtörténet, egy anya és gyerek elválásának a története, és ezen kívül egyébként egy LMBTQ-film.
2016-ban kezdted el forgatni a filmet, ma már nem is sikerülne Tobinak hivatalos úton nevet változtatnia? Az utolsó pillanatot örökítettétek meg?
Ő lehet az utolsó emberek egyike, akinek sikerült megváltoztatnia a nevét. Nagyon örültek, hogy pont sikerült átcsúszni, de másoknak már nem volt ilyen egyszerű.
Az orvosnál lévő jelenetek is nagyon rugalmasan, simán mentek, látszólag mintha egészen könnyedén lehetne ilyen beavatkozásokat elvégeztetni.
Tobiék voltak rendes állami ellátásban is ugyanezekkel a kérdésekkel, de oda mi nem tudtunk bemenni, és nekik is rossz élmény volt. Ez a jelenet egy magánklinikában volt, ahol teljesen más a hozzáállás. Tobi is aggódott az első rossz élmények miatt, nem is értette utána, hogy lehetett ilyen jófej ez az orvos.
Forrás: Cirko Film
Mennyire érzed sorszszerűnek, hogy a filmed összecsúszott ezzel a most meghozott törvénnyel? Látod a pozitív hatását, például hogy több emberhez eljut így a filmed?
Ilyen áron nem szeretnék népszerűséget. Abban reménykedem, hogy ha valaki megnézni, akkor meg fogja erősíteni benne, hogy az LMBTQ témát nem lehet népszerűsíteni, ezt csak bemutatni lehet. Nem lehet elkapni, mint a náthát. Ahogy Zoltán mondta, ezt nem kell megérteni, ezt el kell fogadni. Abban is bízom, hogy az erős családi vonulat miatt sok olyan ember is megnézi, aki nem feltétlenül szuper elfogadó vagy nyitott, nincs kialakult véleménye, de kíváncsi. Szeretném, ha ők megnéznék, hátha sikerül pozitív változást elérni vele, mert végülis ezért készítettem, és a család is ezért volt benne. Továbbá az volt a motivációjuk, hogy hasonló helyzetben lévő fiataloknak és a szüleiknek segítsenek könnyebben átvészelni ezt az időszakot. Nekem az volt a motivációm, hogy a film áthidalja ezt a nagyon nagy megosztottságot. Itt vannak ezek a ciszheteró szülők, akik tradicionális férfi-női szerepben nevelték fel Tobit, aki viszont sehova nem illeszthető. És ez a két világ jól megvan egymás mellett.
Sok fejlesztős workshopon, pitchen részt vettél, milyen javaslatokat tettek, amik végül belekerültek a filmbe?
Sok javaslatot kaptunk, a Docu Rough Cut Boutique kifejezetten arról szólt, hogy hogyan rakjuk össze az anyagot. De azt is éreztem, hogy mindig van 5-6 ember, és mindegyik mást mond, viszont nem lehet mindegyiknek megfelelni. Úgy voltunk vele Mariannal, hogy arra hallgatunk, aki onnan közelíti meg, ahonnan mi is. Pár embernek adtunk a szavára igazán, Schulze Éva tanárnő vagy Noemi Schory például rengeteget segített, ha ki kell emelnem valakiket. Attól is függ ki milyen flowban van, hogyan tud kapcsolódni rá, mennyire van otthon a megfigyelői dokumentumfilmben.
Nehezen tudtál elengedni jeleneteket?
Volt, amit igen. De amikor két jelenet szinte ugyanazt jelenti, csak más helyen vannak, akkor nem kell bele mindkettő. Az ember egy kicsit mindig beleszeret a munkájába, de nem szeretem, amikor egy filmben azt érezni, hogy a rendező csodálja a saját dolgait és nem tudja őket elengedni és húzza a filmet, mint a rétestésztát. Inkább szerettünk volna egy 80 perces, feszes filmet.
Azóta külföldön te is hozzárakod a bemutatkozáshoz, hogy she/her-ként identifikálod magad?
Volt, hogy Zoomon odaírtam, hogy Alexa Bakony She/Her. Tök jó, hogy ez le van tisztázva, mert ha én angolosan Alex-ként vagyok valahol feltüntetve és nem Alexaként, nem biztos, hogy tudják, hogy férfi vagy nő vagyok. Tobi They/Them-ként utal magára, a boltban ahol dolgozik, kitűzője is van róla. A magyarban ez nagy könnyebbség, hogy csak a nevet kell mondani és nem tudsz mellélőni. Nagyon fura volt, amikor tévesztettem angolul és bocsánatot kértem, mondtam, hogy nem azért, mert nem érdekel, hanem mert nálunk ez nincs. Kérdezték is tőlem külföldön, hogy magyarban nincsenek is külön nemek a nyelvben? Hogy mi milyen elfogadó ország vagyunk! Volt, hogy egy német emberrel beszélgettem és nagyon tudatosan használtam a They/Them-et, ő meg nem értette, hogy akkor most hány emberről beszélek. Valószínűleg a They/Them mindenkinek kissé furcsa, aki nem angol anyanyelvű. A feliratban is figyeltünk rá, hogy a múltbéli ember She volt, a jelenbeli He, a legvégén pedig They.
Bakony Alexa, Éva, Tobi és Zoltán / Fotó: Székely Róbert
Tanultál még valamit az LMBTQIA+-közösségről?
A betűk jelentését mind megtanultam (Leszbikus, Meleg, Biszexuális, Transznemű, Queer, Interszexuális, Aszexuális), és azt, hogy a nemi identitástól független, hogy kihez vonzódsz, ez két különböző dolog. Sok ilyen apróságot megtanultam. Attól, hogy te transznemű férfi vagy, ugyanúgy érdeklődhetsz továbbra is a férfiak irányába. Nem kell heteróvá válnod, akkor sem, ha nemet változtatsz. A hetero gondolkodást nagyon nehéz átkattintani az emberek agyában. Vagy hogy nem attól transznemű valaki, hogy mi van a nadrágjában, hanem hogy mivel azonosul. Attól, hogy valaki biszexuális, nem azt jelenti, hogy egyenlő módon szereti mind a két nemet. Vannak az aszexuálisok, akik éreznek romantikus vonzalmat, de nem akarnak szexelni, és van az aromantikus, aki csak szexuális vonzalmat érez, romantikusat nem. Annyira egyénivé vált az egész, hogy egy ponton túl már nem lehet jobban szétszálazni. Tobi is erre utal, hogy nem kell a címke.
Mekkora Magyarországon a transz közösség?
Azokkal együtt, akik még nem coming outoltak, nagyjából a magyar társadalom 1%-a transznemű.
A Sundance Institute támogatása mivel járt?
Gyártási támogatást kaptunk tőlük, komoly pályázatot kellett összerakni nekik és 30 percet mutatni a forgatott anyagokból. Az esélytelenek nyugalmával adtuk be, és nagyon meglepődtünk, hogy sikerült. Jó volt, hogy tovább tudtunk forgatni, ebben az időszakban szinte végig mindenkinek ez tudott maradni a legfontosabb munkája. Nagyon fontos lenne, hogy a dokumentumfilmek is kapjanak kellő anyagi támogatást. Egyszerűen nem lehet megcsinálni a nézővel, hogy szemetet mutatunk neki. Bizonyos helyzetekben működhet az is, hogy telefonnal felveszed, vagy ha direkt ez a koncepció. De a hang is nagyon alá van becsülve, hiába jó a kép, rossz hanggal ki lehet dobni az egészet. Minden, amit felvettünk, annak technikailag is volt minősége. Tudtuk, hogy a vásznon is jól fog kinézni, volt kamerateszt, be lett fényelve, kibővítettük a hangkulisszát. A filmnek saját zenéje született a Sperling Andor által. Az utómunkában nem sokban különbözik a játékfilmtől.
Tobiék mit szóltak a filmhez?
Sokkal erősebb érzelmeket váltott ki belőlük, mint ahogy azt elsőre gondolták, újra bevonódtak a saját sztorijukba. Éva meglepődött, hogy ilyen sírós anyuka, Tobi meg azt mondta, hogy milyen idegesítő tinédzser volt. Mondtuk neki, hogy minden tinédzser ilyen idegesítő a maga módján. Aztán nevettünk. Jó volt látni, hogy mennyit érett a forgatás alatt Tobi, és Évában is a helyére kerültek a dolgok. Volt bennük egy felfokozott érzelmi állapot, de most már két lépés távolságból tudják nézni a filmet és az akkori eseményeket.
