Billy Connolly: Nem, mert mi haverokként kezdtük, nem kollégákként – habár ő dédelgetett egy tervet arról, hogy egy nap majd együtt játsszuk színpadon Beckett Godot-jában.
filmhu: Hogyan ismerkedtek össze?
B.C.: Volt egy közös barátunk, a dúsgazdag Marvin Davis (1925-2004, olajmogul – K.L.), akinek a lánya szklerózis multiplex-ben szenvedett, ezért állandóan a betegséget támogató jótékonysági esteket szervezett, amikre meghívott fellépőnek. Dustin is mindig jelen volt. A feleségével elkezdett járni a koncertjeimre. A Kvartettbéli szerepre először nemet akartam mondani, mert a szereplők neveinek hallatán attól rettegtem, most aztán kiderül, milyen tehetségtelen vagyok. Végül eszembe jutott, Judi Dench hatalmas tehetsége hogyan hozta ki belőlem is a legjobbat a Botrány a birodalomban forgatásán. Amikor nagy színészek társaságában vagy, viselkedned kell. Többé nem lehet eszeveszetten gesztikulálni.
Attól rettegtem, most aztán kiderül, milyen tehetségtelen vagyok
Billy Connolly a Kvartettben
filmhu: Hogyan rendez Dustin?
B.C.: Ordibálások, hosszú csendek és tapizás. (nevet) Megengedi, hogy hozd azt, amit kitaláltál, legfeljebb módosítja. Egy író-rendező hajlamos ragaszkodni minden vesszőhöz a szövegben. Nagyon jól tud dicsérni is. Nem mintha ömlengésre lenne szükségem, kaptam eleget az életemben, de azért nagyon tud segíteni, ha jelzik a színésznek, jó irányba tart-e, vagy sem. Mert ha másfél hónapon át úgy játszik, hogy kilóg a film egészéből, akkor nagy bajban van. Szereplőtársaimmal együtt énekleckéket vettünk. Dustin is eljött arra az órára, amikor először adtuk elő együtt a Rigoletto kvartettjét. Potyogtak a könnyei. Gyönyörű volt látni a meghatottságát.
Nyugdíjas humor
filmhu: A cselekmény idős operaénekesek otthonában játszódik. Beköltözne egy humoristáknak fenntartott elfekvőbe?
B.C.: Kész rémálom volna! Az azonban nem lenne ellenemre, hogy az ember a haverjaival költözzön össze. Pénzt gyűjtenénk és vennénk egy házat, hogy egymás társaságában hülyüljünk meg. De van egy jobb ötletem: mindenki maradjon a családjánál. Nagyszüleim ír emigránsok voltak, és munkásosztálybeliek meg katolikusok lévén, Glasgow-ban nagyjából ugyanazon a környéken laktunk mindannyian. Megesett, hogy a gyerekeket elosztogatta a család: odaadták az egyiket a nagymamának, hogy gondoskodjon róla. Mert ez életben tartotta.
Gyönyörű volt látni a meghatottságát
Dustin Hoffman a forgatáson
filmhu: Kiérződik a Kvartettből, hogy az egész szereplőgárda pompásan szórakozott a forgatáson.
B.C.: Ezért impróztunk is eleget. A legjobb beköpésem viszont kimaradt a filmből. Kint vagyunk az erdőben és egy őzet bámulunk: „Szerinted tudja magáról, hogy milyen ízletes?” Az egész bagázsból Michael Gambont találtam a legmulatságosabbnak. Mindketten imádjuk a színes zoknikat. Minden reggel megmutattuk egymásnak a bokánkat. Nem is tudom, ma mit vettem fel. (Leveszi a csizmáját, hogy megmutassa a zokniját.) Csíkosat. De nem egy pár. Eltérű méretűek a csíkok a két zoknin.
filmhu: Milyen előnyeit látja annak, hogy rangidős, beérkezett figura, sok sikerrel a háta mögött?
B.C.: Az öregedés egyik öröme, hogy az ember már nyugodtan kimondhat mindent, ami a begyében van. Habár én világéletemben ezt tettem. Így engem már az első naptól kezdve illetlennek könyveltek el.
Ajándékóra
filmhu: Hogyan bírja az öregedést?
B.C.: Nem hiszem, hogy az életkor olyan fontos lenne. Persze minden öregember ezt mondja. Az emberek egyre érdekesebbek lesznek, ahogy idősödnek. A mozdulataik talán lelassulnak, de bölcsebbé válnak. A Botrány a birodalomban (1997) évében New Yorkban jártam. A Madison Avenue-n van egy étterem az 50. utca környékén, ahol korsabb dámák ülnek a járdára kirakott asztaloknál, piros-fekete szerkókban. Odaugrottak hozzám és agyonpuszilgattak, amiért korombeli nővel vagyok.
Kimondhat mindent, ami a begyében van
Billy Connolly a Kvartettben
filmhu: Gondolkozik azon, hogy nyugdíjazza magát?
B.C.: Isten őrizz! Mindig obszcén dolognak tartottam a visszavonulás gondolatát. Fiatalon hegesztőként dolgoztam a hajógyárban. Az öregek 65 évesen mentek nyugdíjba. Vagyis öt évvel korábban, mint amennyi most én vagyok. Mindig a festőműhelynél gyűltünk össze a búcsúztatásukra, mert ott volt egy eresz, ami alatt állhattunk, ha ráeredt az eső. A főnök elmondta a beszédét, átadott egy szörnyűséges karórát, mi meg egy borítékot kábé 100 fonttal, amit összeadtunk. Az aktuális nyugdíjas az első hónapban minden nap eljött a kocsmába iszogatni velünk. A második hónapban már csak hetente egyszer jelent meg, a harmadik hónapban két hetente, a negyedik hónapban egyszer. Általában 18 hónapba telt ezeknek a pasasoknak, hogy elhalálozzanak. Mert egész életükben dolgoztak, és amikor nyugdíjba mentek, nem volt mit csinálniuk. Kvízműsorokat néztek a tévében meg lerészegedtek a nappalijukban. Energiával telíti az embert az, ha mások között van. Még akkor is, ha olyanok közt, akiket ki nem állhat.
A családi hagyományban megtalálható ennek az ellenkezője is: nagyapám 96 évig húzta. Leesett a székről, amikor meg akarta igazítani a képet a falon. Az orvos elhelyezte az öregek otthonában. Hamarosan meg is halt. Zsémbes szerzet volt, szeretett egyedül élni, és esze ágában sem volt a földszinti hallban bájcsevegni a többi öreggel. Morgolódott. De még 91 évesen is a Forever Young-ot énekelte.
Zenétől a nevetésig
filmhu: Sokáig muzsikusként tevékenykedett. Nem hiányzik a zeneipar világa?
B.C.: Ó, dehogy! A zenélést bírtam, de a rádiók műsoridejéért történő versengést, a lemezcégek unalmas alakjait és a szaklapok ítészeit nem. Az utolsó kritikát, aminek az olvasásába belekezdtem, ott hagytam abba: „Billy Connolly az ódivatúan hosszú hajával...” Na, menjetek a picsába!
Nem hiszem, hogy az életkor olyan fontos lenne
Jelenet a Kvartettből
filmhu: Milyen bandában játszott?
B.C.: A The Humble Pie-ban. Még a 70-es években. Sokszor együtt léptünk fel a Gerry Rafferty-féle The Humblebums-szal. A szervezők mindig egy show-ba raktak minket, mert hasonlított a nevünk. Sok zenekart párosítottak így, pedig semmi közük nem volt egymás zenei hangzásához. A koncerteket azért szerettem. Mindig érdekelt, a rocksztárok miért nem magyarázzák el a színpadon egy dal előtt, hogy mikor írták, mi ihlette a művet. Mert a közönség nem hagyná őket. A Pink Floyd dobosát megkérdeztem, kinek játszanak. „A bandának.” Maguknak. Ezért nem kell magyarázkodni olyan sokat. „Egy, két, há...” és már kezdik is.
filmhu: Miért pont a bendzsót választotta hangszerének?
B.C.: Pete Seeger miatt. Fiatalon láttam a tévében, elmentem a koncertjére és az élmény megváltoztatta az életem.
filmhu: Mit gondol Steve Martin bendzsójátékáról?
B.C.: Elképesztően jó. És egyre javul a játéka. Messze jobb nálam. Néha szoktunk együtt muzsikálni, haverok vagyunk.
Skót hippi
filmhu: Megfordult már sokfelé. Mit tapasztalt, kultúrkörönként eltérő az emberek humorérzéke?
B.C.: Szerintem nem. Engem mindenki megért Amerikában. Nagyon szeretem az önmagára reflektáló zsidó humort. Saját magukat figurázzák ki, de azért, hogy megőrizzék a zsidóságukat. Az egész Lenny Bruce-szal kezdődött nálam. Larry Davidet is csodálom. Csak ő találhatta ki azt, egy zsidó számokat ír a csuklójára, hogy megjegyezze a lottószámokat. Jerry Seinfeld is zseniális. Később a színesbőrű komikusok is átvették ezt az önelemző stílust.
Billy Connolly a Londoni Filmfesztiválon
filmhu: Támogatja Skócia elszakadását az Egyesült Királyságtól?
B.C.: Nem. Szerintem olyan időket élünk, amikor nagy szükség volna az összetartásra. Hippi vagyok. Nem vallhatok mást: ideje megismerkednünk egymással, ahelyett, hogy széthúznánk. Másrészt valahányszor egy politikus kitalál egy új szerveződési formát, azzal csak egy új szinttel bővítik a kormányt. Amit pedig a mi zsebünkből finanszíroznak! Az ő nyugdíjuk mindig emelkedik, a miénk meg csökken. Mély bizalmatlanság él bennem a politikusok iránt. Színpadi műsoriamban szoktam mondogatni: „A vágy, hogy politikai karriert csinálj, kizáró oknak kellene lennie arra, hogy politikussá válj.” Még annyit Skóciáról: Glasgow az egyetlen hely a világon, ahol az emberek a lábukkal mutatják az irányt annak, aki útmutatást kér. (Feláll, hogy megmutassa) „Hol a vasútállomás? Hát arra...” (És emeli a lábfejét.)
A hobbit
filmhu: Nem tartott attól, hogy mindenki A hobbitban nyújtott alakításáért fogja ismerni, ahogy Ian McKellent is Gandalfként azonosítja a fél világ?
B.C.: Azokkal is ez történik, akik eljátszották Jézust. Az én szerepem azért ehhez túl kicsi a filmben.
filmhu: Olvasta Tolkien művét?
B.C.: Peter Jackson is rögtön ezt kérdezte tőlem. „Nem olvastam, és nem csípem azokat, akik olvasták”, feleltem. Peter érdekes figura. Első világháborús repülőgépeket gyűjt, és megengedi, hogy felszállj vele az égbe. Sálban. Ahogy kell.
filmhu: Hány napot forgatott Új-Zélandon?
B.C.: Három hónapig tartózkodtam ott, de csak hat napot tettet ki a jeleneteim. Végignéztem a törpék egyik csatáját. Repülőgépmotorral kavarták fújták rájuk a vizet. Lenyűgözőbb a filmgyártás náluk, mint Hollywoodban. Mert még minden új. Nem romlottak el az emberek.
A Kvartett előzetese
filmhu: Örül neki, hogy egy ilyen franchise révén műanyag játékfigura lesz magából is?
B.C.: Ian McKellenből már Lego-figura létezik! Féltékeny voltam Robin Williams-re, amikor az Aladdin-ban ő volt a szellem a palackban, mert ezzel része lett a Happy Mealnek. Néhány éve jómagam is belekerültem -mókus-figuraként- a Nagyon vadon-nak köszönhetően. Unokám ujjongva hívott kajálás közben: „Papa, benne vagy a Happy Mealben!”
