A szakma határvonalait feszegetni
Árvai György díszlet és látványtervező kiállítása a kulturális töltőállomáson, a AKKU-ban került megrendezésre. Az épület egykoron az ELMŰ Kazinczy utcai áramszolgáltató telepe volt, jelenleg az Elektrotechnikai Múzeumnak ad helyet, és a frissen festett korlát és a lámpa fényénél keringő fűrészpor árulkodik arról, hogy a helyiség nemrégiben alakulhatott át a Budapest Őszi Fesztivál „Fesztibár”-jává.
 |
| A színház és film beavatkozása nélkül (Fotó: Valuska Gábor) |
Az AKKU (Alternatív Kulturális Közösségek Uniója) filozófiája szerint olyan alkotóknak szeretne lehetőséget és teret adni, akik saját szakmájuk határvonalait feszegetik. Az experimentális színházrendező és zenészként is ismert Árvai Györgyre illik ez a leírás: szakmája szerint díszlettervező, most azonban mint képzőművész szerepel, makettjei ugyanis a színház és film beavatkozása nélkül mutatják meg magukat.
Az üvegburák alatt különös hangulatú miniatűr terek hozzák zavarba az ide érkezőket: fel-le kanyargó lépcsősorok, kopár sivatagok, vagy épp egy tank alapzatú templom. Emberidegen konstruktív geometriai terek sorakoznak fel, amelyekbe nehéz beleképzelni bármilyen színészi jelenlétet.
 |
| Nehéz beleképzelni bármilyen színészi jelenlétet |
A makett nem előtanulmányként, hanem mint képzőművészeti tárgy jelenik meg a kiállításon. Hiába keressük a feliratokat a kiállított tárgyak mellett, nem találunk leírást arról, milyen filmhez vagy színdarabhoz tervezte őket Árvai. A tér itt már nem látványtervként van kiállítva, hanem mint önmagában is egész mű.
Árvai és a film
Árvai György 1985 óta főleg színházi előadásokhoz alkot látványterveket, de számos film díszletét is ő tervezte meg. Már 1987-ben együtt dolgozott Kamondi Zoltánnal a Tudatalatti Megálló című Balázs Béla Stúdiós filmen, valamint a Halálutak és angyalok-on, (1989) és a Kísértések-en (2001). Legutóbb a 2007-ben készült Doliná-n dolgoztak együtt, ami elnyerte a legjobb látvány díját a 38. Magyar Filmszemlén.
 |
| Hiába keressük a feliratokat a kiállított tárgyak mellett (Fotó: Valuska Gábor) |
Most dolinás munkatársai, Kamondi Zoltán rendező és Melis László zeneszerző nyitották meg kiállítását: Kamondi Zoltán a maketteket tartó oszlopok között a teljes kiállítóterületet besétálva olvasta fel bevezetőjét, és arra kérte a jelenlevőket, kövessék őt.
Kamondi a „gondolkodó terek” címet adta beszédének, és rögtön fel is tette a kérdést: kell-e egyáltalán gondolkodnia egy térnek? Hiszen, még ha meg is engedi magának a tér, hogy gondolkodjon, mihelyst belekerül a színész és a rendező, beleszólnak, változtatnak rajta, „kikérik maguknak”. A tér kénytelen feladni saját gondolatát és alkalmazkodnia kell a jelenlévőhöz. Kamondi azonban úgy látja, Árvai György nem hagyja, hogy a tér ezt tegye. Tere nem engedi be sem a színészt, sem a rendezőt, sőt mindenféle emberi beavatkozás idegen tőle, így elmondhatja a maga mondandóját. Mondandója pedig nem más mint a provokáció. „Mit szeretnél csinálni bennem?” – kérdezi tőlünk Kamondi Zoltán hangján a tér. „Miért kell egyáltalán belém költöznöd?” Hiszen önmagukban élnek már ezek a terek, valóságos „living space”-ek.
 |
| Kell-e egyáltalán gondolkodnia egy térnek? (Fotó: Valuska Gábor) |
Az idő múlása is megáll Árvai makettjei felett, mivel olyasvalaminek az emlékét őrzik a makettek, ami már nincsen (lebontott díszletek, műsorról lekerült előadások). Kamondi a halál érintését érzi a műveken, amely mauzóleummá nemesíti őket, és így valóban az időn kívül rekednek.
A tér nem beszél, csak csendje van, zavarba hoz minket, kérdeznénk, de kérdéseink visszhangját halljuk csupán. Kamondi olykor megállt a séta közben, bevonva egy-egy makettet a mondandójába. Elképzeltette velünk például, milyen lenne felsétálni Árvai lépcsősoros makettjén. Mi történik a tetején? Megijedek, mert fent csak a lent mélységét látom, elindulok lefelé, de odalent szintén a semmi vár rám. Nincs nyugtunk a térben.
A Dolina dala
Melis László zeneszerző Kamondi beszéde után, hegedűkíséret mellett három, a Doliná-hoz komponált, sosem létezett nyelven szóló népdalt énekelt el Árvai György felkérésére. A dal belepte a kiállítótermet és különleges hangulatot teremtett, minek folytán a jelenlevők is egy gondolkodó térben, egy „living space”-ben érezhették magukat. A terem időn kívüli térré alakult át, mintha csak bekerültünk volna valamelyik kiállított makett sajátos világába.
 |
| Nincs nyugtunk a térben (Fotó: Valuska Gábor) |
A kiállítás október 19-ig tekinthető meg.
