Az állampolgár nyerte a várnai nemzetközi filmfesztivál nagydíját, az Arany Aphroditét a hétvégén Bulgáriában. „Love is Folly” címmel - idén immár 25. alkalommal - rendezték meg a szerelemesfilmek seregszemléjét a Fekete-tenger partján, a díjakról nemzetközi zsűri döntött. A nagydíjat most először nyerte el magyar alkotás.
A Bolgár Filmközpont szervezésében 1993 óta rendezik meg a „Love is Folly”, azaz „A szerelem bolondság” címmel a szerelmesfilmek nemzetközi mustráját a tengerparti üdülővárosban. A seregszemle évről-évre mintegy kilencven játékfilmet vonultat fel, a díjakról nemzetközi szakmai zsűri dönt. Idén augusztus 25. és szeptember 3. között rendezték meg a várnai filmünnepet, mely Bulgária jeles kulturális eseménye.
Vranik Roland (Fekete kefe, Adás) legutóbbi rendezése, Az állampolgár egy megrázó szerelmi történet, mely amatőr színészekkel, minimalista eszközökkel és sok humorral mutatja be egy másik országba való beilleszkedés emberi oldalát (interjúnk itt, kritikánk itt olvasható). Az állampolgár világszerte szép sikerrel szerepel a filmfesztiválokon. A portugáliai Fantasporto-n a legjobb forgatókönyv díját nyerte el, majd a Cinequest filmfesztiválon a legjobb filmdráma díját Kaliforniában, Hágában pedig az egyetemisták zsűrije díjazta Vranik Roland filmjét a közelmúltban.
A Filmalap támogatással készült dráma forgatókönyvét Vranik Roland rendező és Szabó Iván (Vespa, Viharsarok), az SZFE tanára közösen írta.
November 21-én tartják meg a Nemzeti Filmintézet 10. Inkubátor pitchfórumának döntőjét, ahol tíz pályakezdő filmes fogja prezentálni az első egészestés (és egy rövid animációs) filmtervét. A következő két hétben az összes alkotót bemutatjuk.
November 20-án kerül a mozikba a Sárkányok Kabul felett című magyar háborús akciódráma. Dyga Zsombor valós eseményeken alapuló filmjének főbb szerepeit Jászberényi Gábor, Mészáros Blanka, Borovics Tamás, Hajmási Dávid, Dietz Gusztáv, Trokán Nóra, Ertl Zsombor és Stohl András alakítják.
A 22. Verzió Filmfesztivál idei szlogenje az "Együtt létezünk". November 11. és 19. között Magyarország egyetlen emberi jogi dokumentumfilm-fesztiválja 11 szekcióban mutatja be újra a világ legaktuálisabb és legerősebb kreatív dokumentumfilmjeit.
Nemes Jeles László történelmi családkereső-trilógiájának záródarabja az apaság kérdését, az apai szerep ellentmondásosságát állítja a középpontba. Az Árva Velencében debütált, a magyar közönség először pedig a Cinfesten láthatta először.