Chioke Nassor: Imádom a várost, ez a hazám. Bejártam szinte az egész világot már, de a szívem New Yorké. Amikor elkezdtem írni ezt a forgatókönyvet, éppen Los Angelesben dolgoztam, és arra gondoltam, hogy logisztikailag egyszerűbb lenne ott forgatni, de az emberek közti különleges kapcsolat, amiről ez a film szól, az túlságosan New York-specifikus. Ahogyan összefutsz emberekkel, ahogyan beszélsz velük, stb. Nagyon közel vagyunk egymáshoz fizikailag, és ezért sokkal megrázóbb az a tény, hogy észre sem veszik az eltűnésed. Mert persze hatalmas a város, még ha csak a kis részekről beszélek, akkor is. Nem vagytok szomszédok ezekkel az emberekkel, legalábbis nem a hagyományos értelemben, mégis minden nap látod őket. Csak nem vagytok barátok, mert ennyi barátod nem lehetne, de mégis mindenki kötődni szeretne egy csomó emberhez és ez sokszor nem sikerül. Ezért a film ötlete erősen reflektál a helyszínre is.
A New York-i filmes közösség kiemelkedően segítőkész
Chioke Nassor a Toldi moziban
filmhu: Milyen filmes szcénában vagy benne New Yorkban?
Chioke Nassor: Van egy micro-budget filmes szcéna amiben mozgok, pontosan az East Village és az otthonom között, ami a Brooklyni Fort Greene negyed. (Innen származik és itt dolgozik Spike Lee is - a szerk.) A filmes közösség pedig igazából egész New York City-t behálózza. Egy csomó ismerősöm filmrendező vagy valamilyen formában a függetlenfilmek területén dolgozik, olyanok is, akiknek már volt lehetőségük bemutatkozni vagy az SXSW-n (nagyszabású művészeti fesztivál Texasban- a szerk.) vagy a helyi Tribeca fesztiválon. Az is fontos, hogy hatalmas mértékű az átjárás például a színészek között. Van egy csomó ilyen stílusú film New Yorkban és nagyjából ugyanazok a színészek játszanak bennük. Ez egy nagy, zárt közösség.
filmhu: Sokan pont ezt szeretik New York-ban, hogy nem kell másnak bizonyítanod, mert senkit nem érdekelsz különösen.
Chioke Nassor: Mindenképpen felemelő érzés, hogy minden egyes nap megvan az esélyed, hogy új életet kezdj. Senki sem fogja észrevenni, te viszont a lehető legboldogabb lehetsz. New York nem bírálja az életstílusod. Hagyja, hogy az légy, aki éppen aznap lenni akarsz. Vannak ezek az elméletek, hogy ki számít New York-inak, és szerintem ez az egyetlen hely a világon ahová, ha ma odaköltözöl, akkor egy év múlva te is New York-i lehetsz. Ha én most idejövök Budapestre élni, akkor szerintem sosem lennék budapesti. Nem mondhatom azt valakinek soha majd, hogy magyar vagyok.
Az légy, aki éppen aznap lenni akarsz
filmhu: És mi a hátránya ennek a kollektív nagyvárosi felfogásnak?
Chioke Nassor: New Yorkban elég távolságtartóak az emberek, mert elképesztően sokan vannak a világ minden egyes pontjáról. Kemény munka bekerülni egy kis közösségbe, de ha egyszer sikerül, akkor olyan világképet kapsz, amit soha nem kaphatnál, ha mondjuk Wisconsin-ban élnél.
filmhu: Ez a városkép, amit most felvázoltál, hogyan befolyásolta a filmes karriered?
Chioke Nassor: Azt tudni kell, hogy a New York-i filmes közösség kiemelkedően segítőkész. Nincs családtagom az iparban, de sok ember van a városban, akik kevés vagy éppen semmi pénzért egyszerűen segítenek a filmedben. Mint minden filmnél, főleg egy egészestésnél, nagyon kaotikussá válhat egy forgatás. Ez az első nagyjátékfilmem és mégis azt éreztem, hogy minden irányítható és simán mennek a dolgok. Annyi embert ismerek, akikkel korábban együtt dolgoztam nagyjátékfilmek forgatásán, annyi kiváló színészt, hogy nem éreztem azt, hogy egyedül csinálom ezt a filmet, mert együtt csináltuk. Amúgy én is egy vagyok a hívható emberek közül, sok mindenkinek segítettem már a forgatásán.
How to Follow Strangers: Trailer from Chioke Nassor on Vimeo.
filmhu: Te mit szoktál csinálni?
Chioke Nassor: Néha egészen kis dolgokat. Volt, amikor szerveztem egy hetente összeülő forgatókönyv-klubbot, ahol összeültünk és a másik forgatókönyvét véleményeztük, és elláttuk egymást tanácsokkal. Van amikor felhívnak, mert kellene egy hangtechnikus, én pedig remélhetőleg rögtön tudok mondani egy telefonszámot, mert ismerek egyet. Kell helyszín? Lakás vagy valami? Hidd el fogok ismerni egy tucatnyi embert aki ebben segíteni fog. Mindenki bedobja a közösbe a kapcsolatait. Ha nem is ismersz mindenféle szakembert, a közösben biztos megtalálsz mindenkit.
filmhu: A Hogyan kövessünk vadidegeneket is egy ilyen szívességekből készülő film vagy állt mögötte nagyobb produkciós cég?
Chioke Nassor: Nem, nem házaltunk a forgatókönyvvel, van egy filmes cégem, és tudtuk előre, hogy kizárólag ez a cég lesz a film gyártója. Szerintem lehet lelkesedésből nagyjátékfilmet csinálni Amerikában, de bíznom kellett a projektemben. Például felveszek egy operatőrt a korábbi munkái alapján, akkor hinnem kell benne, hogy az én filmemben is olyan lesz. Ugyanígy a színészekkel, stb. A másik oldala ennek, hogy nekik is hinniük kell abban, hogy nem rabolom az idejüket, el fog készülni a film, és hogy nem kell majd szégyellniük. Ez fontos. Sokan megnézik a rövidfilmjeimet és azt mondják: „Rendben, dolgozom veled, csak kérlek, ne cseszd el.” Ha valaki bead egy projektet a cégemhez, ugyanezt mondjuk mi is. Csak ne cseszd el, ne csinálj belőlünk hülyét. Szóval igen, lehet egy filmet csinálni, csak meg kell legyen ez az erős bizalom, hogy amikor leülsz az asztalunkhoz akkor mindenki tudja majd, hogy ez a gyerek minden bizonnyal jó lesz.
A filmem sok kis közösséghez szól, de az én környezetem története
filmhu: Azért ez elég rizikós is.
Chioke Nassor: Pénzügyileg lehet dolgozni a rizikóval. Ez nem egy 10 millió dolláros film. Nem azért, mert nem elég jó ahhoz, hanem szerintem a piac nem elég nagy ahhoz, hogy eltartson egy ilyen szűk rétegnek szóló filmet. Annyiból csinálod meg a projekted, amennyiből reális, hogy profitot is tudsz termelni belőle. Ekkor kezdesz el szívességeket kérni. Ha kicsi a büdzsé akkor minden egyes centet megnézel.
filmhu: Szóval egy szűk rétegnek csináltad ezt a filmet?
Chioke Nassor: Úgymond igen, elsősorban a saját közösségemnek. Hiszen ezzel a filmmel a saját életkörnyezetemre reflektálok filmes és művészi szempontból is. Viszont tegnap volt egy vetítés a Toldiban, és az emberek ugyanúgy néztek ki, mint akik New York-ban is a művészmozikba járnak. Simán lehetett volna ez az egész Brooklynban, és a kérdések is olyanok voltak, mintha a helyiek tennék fel őket. Szóval inkább úgy mondom, hogy a filmem sok kis közösséghez szól, de az én környezetem története.
Az emberek ugyanúgy néztek ki, mint akik New York-ban is a művészmozikba járnak
A How to Follow Strangers közönségtalálkozója a Toldiban
filmhu: Akkor azért elég komoly elvárások is voltak veled szemben. A környezetedről csinálod a filmet, sőt konkrétan velük. Rendezőként ez hogy hatott rád?
Chioke Nassor: Elsősorban inkább a szűkös keretek miatt és művészi szempontból volt rajtam nyomás. Persze izgulok, amikor elküldöm a forgatókönyvet a többieknek, vagy amikor megmutatom a kész anyagot nekik. Szerencsére támogatóak voltak, szóval emiatt nem kellett aggódnom. Habár én vagyok a rendező, nem élek burokban egy forgatás alatt. Folyamatos a kommunikáció mindenkivel és azért ez elég nagy terhet vesz le a vállamról. Maga a film is ilyen, bár kicsit idealisztikusan hangzik, de itt Budapesten is úgy érezheti a néző, hogy folyamatos eszmecsere folyik közte és a karakterek között. Én vagyok az alapja ennek az egésznek, de a közösségem és a közönség teszi azzá ezt a filmet, ami lenni akar.
filmhu: A helyszínválasztás is szokatlan. Érzem, hogy ez New York, de talán csak a néhol felbukkanó sárga taxik miatt.
Chioke Nassor: Sok filmet nézek New York-ról, és olyanok mintha a rendező kinyitna egy útikönyvet, és megbeszélné a turista nézővel, hogy most akkor elmegyünk ide, ide és ide. New Yorknak kiválóan fekszik a kamera, csak ezek a helyek, ahol én forgattam, kissé szűkösek. Elképesztően sok negyed, kerület, stb. van, és mindegyiknek megvan a maga hangulata. Ez a sok kicsi teszi a Nagy Almát. Viszont ezek a helyek, mint például Brooklyn alsó része, Bed-Stuy, Astoria vagy Long Island City olyanok mintha New York zsebei lennének, szóval könnyen elveszhetsz anélkül, hogy észrevenne.
Ha hazaérek, akkor lesz majd egy premierbuli a környéken, ahol lakom
filmhu: Mik a terveid a filmmel otthon? A világpremier ugye már megvolt itt a Titanicon.
Chioke Nassor: Ha hazaérek, akkor lesz majd egy premierbuli a környéken, ahol lakom, meg megyünk majd még fesztiválozni, de fogalmam sincs hova, ezeket a producerem intézi.
filmhu: Mit csinálsz, amikor nem ezzel a filmmel foglalkozol?
Chioke Nassor: Hát a számláimat nem ez fizeti az biztos. Komikusoknak dolgozom Los Angelesben és New Yorkban is, rövidfilmeket csinálok velük, élő műsorokat meg ilyenek. Van néhány nagy név New Yorkban, akikkel van szerencsém együtt dolgozni. Mellette pedig írom az új nagyjátékfilmem, a negyedével kész vagyok.
filmhu: Maradsz a mostani filmed vonalán?
Chioke Nassor: Igazából teljesen más lesz, de a spiritusz ugyanaz. Szeretném, ha a jövőben minden filmem más lenne, és csak az érzet lenne közös, amit én adok hozzá. Ezt jelenleg Paul Thomas Anderson csinálja zseniálisan. Rendezett egy csomó filmet, de nem kapcsolódnak egyáltalán egymáshoz, mindegyik önmagában kiváló, és mégis ott van P.T. Anderson lelke az összesben.
Ahogyan összefutsz emberekkel, ahogyan beszélsz velük
filmhu: Ha már a példaképekről beszélsz, mit gondolsz a nagy New York-i rendezőkről, mint Spike Lee vagy Woody Allen?
Chioke Nassor: Hihetetlenek, kiválóak. Nehéz úgy romantikus filmet csinálni, hogy ne gondoljon valaki rögtön Woody Allenre.
filmhu: Nekem nem ő jutott eszembe, hanem inkább a Paul Dano-Zoe Kazan filmek, mint a például a Ruby Sparks vagy a Mocsokváros utcáin vagy esetleg a Josh Radnor-filmek.
Chioke Nassor: Egyértelműen hasonlóak sok szempontból, például Zoe Kazan benne van ebben a közösségben, amiről korábban beszéltem, dolgoztunk már együtt. Van most egy másik projekt, amit hasonlóan ezzel a közösséggel csinálunk, a The Exquisite Corpse Project, ami öt íróról szól, köztük rólam és úgy kell megírjunk egy forgatókönyvet, hogy az adott író csak az előtte levő anyagnak csak az utolsó öt oldalát olvassa el, és így írja tovább. Egy ilyen dokumentumfilm-hibrid ami nagyban szól majd a filmkészítésről magáról. Elég szerteágazó projekt, lesz benne minden.
filmhu: Röviden mi az ami inspirál és ellát téged erővel a mindennapokban?
Chioke Nassor: A New York-i emberek a világon a leginspirálóbbak. Minden arc egy történet.
