Mi kell a nőnek? Nicsak, ki beszél? – és még számos film az eszünkbe juthat Szeleczki bemutatkozó filmjének alapötletéről, melyben szintén egy olyan belső hang a fő humorforrás, amit a főszereplőn kívül csak a néző hallhat. A Cicaverzumban a fiatal építész, Fáni (Törőcsik Franciska) képtelen ránézni a körülötte lévő, vonzó férfiakra, így végül kollégája fekete macskájával esik szerelembe – az ő rafinált és pajkos belső hangjának megszólaltatását Patkós Mártonnak köszönhetjük. 

Ezt a különös alapszituációt csak az abszurd adhatja el a nézőnek, és furcsa karakterekből, képtelen szituációkból valóban akad bőven a filmben, ám a Cicaverzum alapvetően mégis tartja magát a mainstream romkom kereteihez. Bevett narratívára fűzi fel a jeleneteit, karaktereit, helyszíneit, azzal az egy kivétellel, hogy a lány előtt felsorakozó két kérő egyike nem ember, hanem macska. Méghozzá a másik férjjelölt, Mihály (Polgár Csaba) házikedvence, aki olyan nyíltan vállalja fel az intrikus szerepét, hogy azonnal be is feketíti gazdáját a hamvas és naiv Fáni előtt, amikor azt hazudja, hogy Mihály épp most hagyta el a feleségét és három gyerekét. 

Mihály valójában épp hazatért Hollandiából, és duplán nehezített pályára lép, amikor Fánit meg akarja hódítani, mert nem csak a furfangos macska állja az útját, de az is, hogy a lánnyal munkahelyi riválisok. Fáni a konzervatív, Mihály pedig a progresszív szemléletű kolléga az építészirodánál, ahol az egzotikus díszállatok iránt vonzalmat érző főnökük (Alföldi Róbert) tendert ír ki egy romos művház felújítására. 

És itt jön a narratíva első igazi buktatója, azt ugyanis, hogy Mihály meg akarja hódítani Fánit – vagy épp fordítva, Fáni meglátja benne az Igazit – egyáltalán nem érzékeljük a játékidő első felében, főképp, mivel a másik szerelmi szál jóval markánsabb, elsősorban a kandúrnak írt szellemes szövegeknek és a hangját adó Patkósnak köszönhetően. Így a Mihályhoz fűződő vonzalom hosszú ideig nehezen észrevehető, és a film zárása is inkább tűnik “jobb híján” tudatos, mint szívből jövő választásnak Fáni részéről. 

Mihály számára nem az irodai rivalizálás, és nem is az útjában álló másik csábító a legfőbb probléma, hanem az, mintha maga sem tudná eldönteni, vonzódik-e a lányhoz, mint ahogyan a gyönyörű, okos és elképesztően fiatalnak tűnő Fánin sem érezzük, hogy a megállapodás és a pártalálás volna a legerősebb motivációja az életben. Mindketten függetlenek, elhivatottak, sikeresek, Fánitól mi sem áll távolabb, mint, hogy elfuserált Bridget Jones legyen: karcsú, egészséges, nem bagózik, hanem jógázik, és bár érik munkahelyi atrocitások, nem alázza porig a főnöke, nem egy lealacsonyító pozícióban húzkodja a szoknyája szegélyét, hanem fantasztikusan fest a bársony kötényruhájában. A Bridget Jones naplója-film egyébként is helytálló referenciája a Cicaverzumnak, hiszen az irodai környezetben is játszódó vígjáték párkeresési krízise itt is a két véglet, a jólelkűnek látszó, de azért kellemesen bonyolult (Mark Darcy szerepét itt Mihály viszi), illetve a toxikus és manipulatív zűrös figura (Hugh Grant bőrébe pedig a macska bújt) közötti választásról szól.

Miközben szigorúan tartja a műfaj adta határokat, a Cicaverzum mégis összehoz egy megfelelő mélységben ábrázolt főhőst, ami főként azért nagy szó, mert Fáni valóban különlegesen szép lány, így könnyű volna megállni a puszta felületnél, és bármilyen jól hozza az üres fejű influenszert a legjobb barátnőt alakító Csobot Adél, nem az ő ellenpontozásának tulajdonítható, hogy a főhős figurája összeáll. A kandúrt főképp a lány magánya vonzza, ám ez nem egy banális, romkomos szingliség, Törőcsik Franciska – talán korábbi kisfilmjükből, a Rozgonyinéból is merítve – valóban képes mélyebb rétegét megmutatni ennek az őszinte elveszettségnek. 

A film egy jól felépített háttértörténettel teszi a néző számára befogadhatóvá a macska iránti szokatlan vonzalmat is, hiszen Fáni traumáinak és zenész édesapjának sztorijából eredezteti azt. Végül az apa figurájának (Kiss Tibi) köszönhetően bomlik ki az összetett karakterrajz, mely szerint Fáni azért esik szerelembe egy macskával, mert lélekben megállt egy szimbolikus gyermekkori pillanatnál – vagyis a szíve mélyén kislány maradt. 

Nagyon is értjük, hogy Fáninak problémája van, így már azt is elhisszük, hogy valahányszor ránéz egy vonzó férfira, rémképek jelennek meg a szeme előtt. A film megfelelően körvonalazza, hogy honnan erednek ezek a kényszerképzetek, ahogyan az is világos, miért nem akar ez az egész pártalálás-téma a helyére billenni az életében. Szeleczki tehát egy átlag romkomhoz képest nagyon is összetett, motivált karaktert épít fel a filmben, akkor mégis hogy-hogy nem átélhető Fáni dilemmája? Elsősorban, mert egyik férjjelölt sem megfelelő, így a film második felében – ahol már nyilvánvaló, hogy a klasszikus műfaji fordulatok mentén fogunk haladni – már nehezen tartja fenn a figyelmet a kérdés, vajon a konszolidált, szép szemű építész, vagy a gengszterrapper kandúr veszi-e nőül. 

Fáni ezoterikus édesanyja (Udvaros Dorottya) és további bohókás rokonai (Martin Márta és Tordai Teri) pont annyira vannak összezavarodva, amikor a lány hazaviszi kandúr udvarlóját, mintha a lány egy bármilyen, átlagostól eltérő emberrel jelenne meg, és ennek megfelelően is viselkednek – először megpróbálják eljátszani, hogy minden rendben, majd elszólják magukat, és elszabadul a családi pokol. Fáni anyjának azonban nem a mássággal van problémája, őt a legjobban az idegesíti, hogy az udvarló, hasonlóan Fáni megboldogult apjához, zenész aspiráns. A rendező Mióta velem jár című kisfilmje által is inspirált apa-lánya szál itt is ahhoz járul hozzá, hogy könnyen csússzon a szerelmi kalamajka a négylábú és a hétköznapi lány között, ám a kép még így sem áll össze. 

A Cicaverzum az Inkubátor Program 116 millió forintos támogatásából készült, de ötletgazdag, szépen kivitelezett látványvilága – melyet M. Deák Kristóf operatőrnek, Pater Sparrow látványtervezőnek és a jelmezekért felelős Szlávik Julinak is köszönhet – alapján egyáltalán nem érződik a kis költségvetés. Karakterei, valamint a gondosan ábrázolt közeg, amelyben mozognak, egyszerre földközeliek és kiszámíthatatlanul elemeltek, de ez a kettősség nem forr össze egy valóban átgondolt, abszurdan agyament világgá. A mágikus elemek szellemessége és a vizuális humor nem hatja át a narratíva egészét, és mivel a film műfaji dekonstrukciós kísérletnek kevés, kommersz vígjátéknak azonban túlságosan merész, Szeleczki egyelőre megmarad ígéretes új arcnak, aki talán következő nagyjátékfilmjével már bátrabban kiereszti azt az izgalmasan furcsa hangot, amit a Cicaverzum most csak helyenként talált el.