Magyarország után jelenleg Bulgáriában forog Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból című nagyjátékfilmje, amelynek főbb szerepeit Ónodi Eszter, Gáspár Tibor, Básti Juli és a lengyel Danuta Szaflarska alakítja. A film 44 forgatási napjából nyolcat két éve leforgattak, az idén pedig több mint négy hete dolgoznak, most éppen bolgár helyszíneken vesznek fel jeleneteket. „Négyévszakos” film lévén néhány jelenet forgatása áthúzódik jövő tavaszra.

A rendező, akinek a nevéhez olyan díjnyertes alkotások fűződnek, mint a Karlovy Varyban a legjobb rendezés díját elnyert Chico vagy az Európa-díjas Bolse Vita, felidézte, hogy hat éve írta a film forgatókönyvét, amely édesanyja történetén alapul, aki 94 évet élt és ez alatt huszonhétszer költözött a történelem változásaira reagálva.

„Folyton történt valami a 20. század folyamán, ami elől a családunk továbbköltözni kényszerült” – jegyezte meg Fekete Ibolya, hozzátéve: mint korábbi filmjeinél, ezúttal is csak a történet alapja valóságos. A film meséje fiktív, tele van kitalált vagy mások történeteiből vett eseményekkel, epizódokkal. „Négygenerációs családtörténetet forgatunk, amely az 1900-as évek legelejétől a 2000-es évek elejéig követi a főszereplők és a térség történetét” – fogalmazott a rendező. „Ezek a családregények alig-alig lettek elmesélve, és biztató visszajelzés volt a vállalkozásra, hogy aki csak olvasta a forgatókönyvet, rögtön elkezdte mesélni saját családja történetét. Úgy tűnik, van erre érzelmi igény” – tette hozzá.

anyamesmas600

Ónodi Eszter és Szervét Tibor a forgatáson (a kép forrása: Ónodi Eszter Facebook-oldala)

Fekete Ibolya szerint a film műfaja nehezen meghatározható, sok minden keveredik benne: „lesz benne némafilm, burleszk, háborús film, komédia és reményeim szerint könnyes dráma is. A legfőbb cél, hogy szívet melengető mese legyen egy kicsit bolondos famíliáról az elmúlt évszázad viharai közepette”.

Az Anyám és más futóbolondok a családból operatőre Gózon Francisco, akivel most először dolgozik együtt Fekete Ibolya. „Gyönyörű képekkel segíti ezt a mesét, amelyben a századelő varázslatos tárgyi világától a szürke és nyomorúságos 1950-es éveken át az 1970-es évekig vándorolunk” – mondta a rendező. A film két főszereplője Ónodi Eszter és Gáspár Tibor, Ónodi Eszter időskori szerepében a legendás lengyel színésznő, Danuta Szaflarska lesz látható, akivel két éve, 96 évesen forgatták le a jelenkori kerettörténetet. Ebben az idősíkban a lányát Básti Juli alakítja, aki egy másik korszakban saját nagymamájaként is megjelenik a filmben. „Játszunk az idővel, a generációk közti belső hasonlatosságok, különös ismétlődések mindannyiunk családi örökségébe beletartoznak”.

A film magyarországi producere Garami Gábor – mint Fekete Ibolya elmondta, az ő kitartása nélkül nem sikerült volna végigcsinálni a szokatlanul hosszú, hatévnyi előkészületi időszakot, amibe beleesett a magyar filmfinanszírozás évekig tartó átalakítása is. A 480 millió forint összköltségvetésű mozi magyar (CinemaFilm), német (NikoFilm) és bolgár (Kaboal Pictures) koprodukcióban készül a Magyar Nemzeti Filmalap 190 millió forintos támogatása mellett, a német MDM és a Bolgár Nemzeti Filmalap, illetve az előforgatás során az akkori Nemzeti Erőforrás Minisztérium (ma: Emberi Erőforrások Minisztériuma) és a Nemzeti Kulturális Alap részvételével.

(Forrás: MTI)