Csaplár Júlia: Úgy akartunk megcsinálni a Balatont, mintha Skandinávia lenne

A film címe és helyszíne is a Balaton északi partja. Hogyan kötődsz ehhez a vidékhez?

Szigligeten, az alkotóházban nyaraltam a családommal körülbelül 13 éven keresztül minden nyáron. Ilyenkor a szüleim barátainak gyerekeivel lógtam, innen ismerem például Kistamás Naomit, aki az Északi part főszereplője lett. Nagyon összekovácsolódott egy társaság ott, de aztán az alkotóházban megváltozott a vezetőség, megdrágult, és ez véget vetett a közös nyaralásoknak. Úgyhogy egy kicsit ezeknek is emléket állít a film. De a címadással nem konkrétan a Balaton északi partjára akartam utalni, hanem egy általános értelemben vett északi partra. Onnan jött, hogy egy időben nagyon érdekesnek találtam az északi part és a déli part közti különbségeket abból a szempontból, hogy ki hol nyaralt gyerekkorában. Szerintem ez eléggé meghatározó, és érzékelhető valamiféle kapcsolódás azok között, akik ugyanazon a parton töltötték a nyarakat.

És ez fordítva is igaz? Tapasztalsz különbséget azokhoz képest, akik másik partra jártak nyaralni?

Nem éles különbségekről van szó, csak valami mégis más. Mivel ez a történet a Balatonnál játszódik, erre a különbségre van kihegyezve, de mondjuk, aki a Velencei-tónál nyaralt, az is biztos, hogy kicsit más élményeket hordoz magában. Gáspár karaktere a filmben eddig mindig a déli parton tölötte a nyarakat, és most a barátnője családjával az északi partra jött, és érezhető, hogy másképp viszonyul hozzá.

Általános szempontból mit jelent számodra az Északi part?

Egy kicsit szabályozottabb, hűvösebb, sterilebb világot. Igyekeztünk, hogy ezt visszaadja a film képi világa is. Pedig az operatőr, Kiss Márton egyébként Akarattyán szokott nyaralni, van ott egy házuk. A célunk viszont pont az volt, hogy ne ez a pezsgő, zsongó balatoni világ jelenjen meg, hanem egy kicsit eltávolodjunk tőle.

Kistamás Naomi és  Andonyi-Walsh Gáspár az Északi partban

Pedig a legtöbb Balatonon játszódó film pont ezt a napsütéses, bulis hangulatot próbálja megfogni.

Nagyon sok mindenen keresztülmentünk a forgatókönyv-fejlesztés alatt. Eközben vált egyértelművé számomra, hogy nem akarok egy balatoni filmet készíteni, hanem egy filmet szeretnék, ami a Balatonon játszódik, de a helyszín lényegében másodlagos. Mindenképpen statikus beállításokat szerettünk volna, lassúságot, teljesen steril környezetet. Volt is egy jelmondatunk, amit félig-meddig viccből találtunk ki a terepszemléről hazafelé jövet, a kocsiban: hogy csináljuk úgy meg a Balatont, mintha Skandinávia lenne. És ehhez a tökéletes strandot nem Szigligeten találtuk meg, mert az sokat változott gyerekkorom óta. Beépítették az egészet, tele van speciality kávés standokkal, szóval ott már nem lehet forgatni. Akarattyán viszont van egy szabadstrand, az egyik csücskében szép fákkal, és rajtuk kívül semmi más, csak fű meg a víz.

Színészosztályba jártál a Freeszfén, és eddig szereplőként jelentél meg mások kisfilmjeiben. Jelenleg a színészet vagy a rendezés vonz jobban?

Azért jelentkeztem a színészosztályba, mert azt gondoltam, hogy színész akarok lenni, de szerintem az ember csak akkor jön rá arra, hogy tényleg akarja-e ezt a szakmát, ha valóban elkezdi csinálni. Organikus és lassú folyamat volt, hogy ráébredjek, nem biztos, hogy az én utam az, hogy színészként vegyek részt mások projektjeiben, hanem inkább a sajátjaimmal szeretnék foglalkozni. Az írás számomra mindig adott dolog volt, és egy ideig fej-fej mellett haladt az életemben a színészettel.

Az osztályban elég sokszor kellett jeleneteket írni, az egyik osztályfőnökünk, Török-Illyés Orsolya ezt kifejezetten szorgalmazta, aminek én, azokkal ellentétben, akiket abszolút csak a színészkedés érdekelt, nagyon örültem. Rájöttem, hogy a filmkészítés milyen tág dimenzió, az osztályfőnökeinkkel tulajdonképpen az összes területén végigmentünk. Ott kezdtem el azt érezni, ami talán csak mostanra ért nálam révbe, hogy ez egy nagy egész, és ahhoz, hogy tényleg filmeket készíts, ahhoz az egészet be kell járni. De most még nem gondolok magamra se színészként, se íróként, se rendezőként. Szerintem ezt csak akkor jelentheted ki magadról, ha már van mögötted egy életút, és tényleg azzá váltál. Én úgy érzem, hogy nálam egy bejárás folyik, hogy bejárom a filmet, és azt csinálom, amiben kényelmesen érzem magam, meg amire jó visszajelzéseket kapok.

Az Északi part az első saját rendezésed. Miért döntöttél így, hogy nemcsak megírod, hanem megrendezed, és nem játszod el a főszerepet?

A Freeszfével párhuzamosan jártam az ELTE magyar szakára is, és nagyon sok volt egyszerre a két egyetem. Úgyhogy utána elmentem Albániába, ami úgy indult, hogy csak nyaralni három hétre, aztán ott ragadtam végül két hónapra, mert kaptam ott egy munkát. Péknek álltam, azóta el is végeztem egy képzést, úgyhogy most már hivatalosan is pék vagyok, dolgoztam is egy évig, csak az Északi part miatt felmondtam a pékségben, ahol tanultam a szakmát. Tök jó volt, de egy ponton elkezdtem érezni, hogy hiányzik valami alkotás. Albániában egy hónap után elkezdtem jeleneteket látni ott a faluban, ahol már egy hónapot töltöttem, és semmi nem történt, és mégis úgy éreztem, hogy most jön valami belőlem.

És akkor hazajöttem, kicsit nehéz volt visszarázódni az életbe, bejelentkeztem a pékiskolába, aztán egyszer csak Kiss Marci hívott az operatőri gyakorlatába szerepelni, amit Becz Péter rendezett. Elmentünk utána enni valami levest, és így szépen lassan kiderült, hogy írok, és akkor Peti kérdezgetett, hogy mik vannak a fiókban, én pedig végül odaadtam neki az Északi part forgatókönyvét, ami addigra már kész volt egy éve.

Mondta, hogy nagyon jó, és hogy szeretné megrendezni, nyáron már meg is tudnánk csinálni. Elkezdtük fejleszteni, és úgy volt vele, hogy mindenképpen én alakítsam a főszereplő lányt, mert más nem tudná eljátszani. Petinek kicsit más az életritmusa, mint nekem, és a munkatempónk is különbözik. Egy ponton azt vettem észre, hogy valószínűleg nem fog megvalósulni a nyári forgatás, amit ő is megerősített. Felmerült, hogy mi lenne, ha eltolnánk egy évvel? Én addigra azt éreztem, hogy ez annyira megérett bennem, hogy mindenképpen el szeretném készíteni, akár magamtól is.

Herbaly Blanka producer/első asszisztens, Kis Márton operatőr, Csaplár Júlia rendező a forgatáson

Hogyan állt össze a stáb és a szereplőgárda?

Naomit azért kértem fel a főszerepre, mert úgy éreztem a gyerekkori kötődésünk és a beszélgetéseink alapján, hogy ő ezt érti, és meg tudnánk csinálni együtt. Kiss Marcit még Peti kereste meg, de ő is régi barátom, úgyhogy nem volt kérdés, hogy ő lesz az operatőr. Herbai Blankával, az első asszisztenssel és a következő filmem producerével Beleznai Márk forgatásán találkoztunk, akkor fokozatosan kialakult köztünk egy alkotói kapcsolat, meg egy barátság is. Dunai Lászlót, a vágót Becz Peti hozta a képbe, ő pedig kreatív produceri szerepkört vállalt, miután leadta kvázi a rendezést, végig ott volt a forgatáson.

A castingot én csináltam, de nem voltak nagy kérdőjelek a fejemben. Adonyi-Walsh Gáspár Petivel együtt jutott eszünkbe. Abban biztos voltam, hogy Hadházi Andrást szeretném az apa szerepére, az anyát alakító Réti Iringót pedig barátokon keresztül ajánlották. Megkerestem, és nagyon jót beszélgettünk, és akkor ide repült a Blue Heron fesztiválkörútja közben, Berlinből jött Szigligetre. Valahogy olyan jól sikerült ez a 10 perces telefonbeszélgetés, hogy rögtön elvállalta. Ez nagyon megtisztelő volt.

A történet alaphelyzete az a klasszikus felállás, amikor valaki hazaviszi bemutatni a párját a szüleinek, csak itt ez egy nyaralás alkalmával történik. Tapasztalatod szerint melyik oldalról tud kínosabb lenni egy ilyen szituáció: amikor téged mutatnak be a családnak, vagy amikor te vagy az, aki bemutatja a párját?

Olyan is volt, hogy engem mutattak be hasonlóképpen, bár azt nyilván máshogy éli meg az ember. Ezzel kapcsolatban nincsenek rossz élményeim, mindenki mindig nagyon kedves volt. De a saját családomhoz hazavinni valakit, vagy esetleg közös nyaralást szervezni, megerőltetőbb és megterhelőbb dolog. A saját családját nyilván máshogy látja az ember.

Az értelmiségi apuka karaktere szinte mindenben hibát talál a fiúban, ehhez az irodalmi műveltségét is beveti. Mennyi van ebben a karakterben a saját édesapádból, Csaplár Vilmos íróból? Ő hogyan reagált a filmre és a történetre?

Valójában ő is részt vett a forgatókönyv fejlesztésében, mindig elküldöm neki az anyagaimat. Mostanában egyre kevésbé szól hozzájuk, mert azt hiszem, hogy már eleresztett, és azt akarja, hogy magamtól fejlődjek. De abban az időben, amikor még az Északi partot írtam, aktívan segített. Aztán máshonnan érkező visszajelzések hatására úgy éreztem, hogy a filmben erősíteni kell az apa–lánya kapcsolatot azon felül, hogy az első szerelem motívuma a vezérszál. Ami a legjobban kezdett érdekelni benne, az az apa–lánya kapcsolat volt. Akkor ezt ő egy kicsit furcsállta, hogy miért találom ezt ennyire izgalmasnak. Viszont amikor megérezte, hogy a következő verziók ezt fogják jobban kihangsúlyozni, egy kicsit ki is vonult belőlel, hogy ne befolyásoljon.

Amikor megnézte a filmet, nagyon meglepődött, nem gondolta, hogy ilyen filmet csinálok. Azt mondta, hogy olyan, mintha nem is az első filmem lenne. Persze ez még csak az első vágat volt, én egyáltalán nem voltam elégedett vele. A premieren viszont már azt állapította meg, hogy nem jó az apa castingja. Szerintem ez mindent elmond. Én nem kértem tőle, hogy ebbe menjünk bele, hogy mi közös a karakterben és benne, és mi nem. Az én megélésemet pedig nem ez a film tükrözi. A valós képhez hozzáteszek mindenféle képzeletbeli dolgokat, hogy működjön az, amit szeretnék kifejezni ezzel a filmmel. Nyilván abból dolgozik az ember, amit ismer, és én a saját apukámat ismerem a legjobban, mint apa, úgyhogy természetesen őt vettem alapul, de muszáj hozzátenni valami fikciót, különben dokumentumfilmet forgathatnék.

Hatházi András és Réti Iringó az Északi partban

Kistamás Naomi és Andonyi-Walsh Gáspár is rendezőosztályba járnak az ELTE-n. Milyen érzés volt két rendezőhallgatót úgy rendezni, hogy te közben pedig színészként végeztél?

Megfordult a fejemben, hogy úristen, nem lesz-e para két rendezővel dolgozni, instruálni őket, képviselni a saját meglátásaimat. De természetesen nagyon segítőkészen álltak hozzá, úgy éreztem, hogy nekik is fontos ez a projekt. Amikor már megvolt, hogy ők ketten játsszák a főszerepet, tartottunk két próbát, és együtt alakítottunk még a forgatókönyvön. Nagyon hasznos meglátásokat hoztak be, akár dramaturgiai, akár képi szinten is. Ezeket tök szívesen fogadtam, és örültem, hogy együtt is dolgozunk rajta.

Színészként mi volt az, amit magaddal vittél a rendezésbe?

Azt szerintem mindenképpen érdemes elkerülni, hogy ne tudj válaszolni a színészek kérdéseire. Nekem volt egy pár olyan élményem, hogy úgy éreztem, hogy nincs annyira képben a rendező. Ha egy színésznek olyan kérdése támad, amit te nem tudsz megválaszolni, el kell gondolkodni, hogy ez a film valóban megérett-e arra, hogy leforgasd. Sok előzetes beszélgetés kell a karakterekről, hogy ne minden akkor derüljön ki, amikor már a szettben vagyunk, addigra már mindenki pontosan értse, hogy ki kicsoda, és hogy viselkedik ezekben a megírt helyzetekben. Utána már csak finomításokra van szükség a forgatáson, meg esetleg új ötletekre, amik felmerülnek.

Úgyhogy nekem természetesen jött, hogy mindenre felkészüljek. A színészet és az írás is nagyon jól jön a rendezéshez. Elengedhetetlen, hogy meg tudd fogalmazni azt, amit látni szeretnél. És amiatt, hogy színészként is voltam sokszor forgatási helyzetben, tudom, hogy tíz óra munka után már nem biztos, hogy tudsz improvizálni vagy kicsit megint máshogy eljátsszva felvenni valamit. Ezzel már a gyártási tervben is tudok számolni. Próbálok úgy dolgozni a színészekkel, hogy ne is legyen elegük, és értsük is egymást.

Mennyit tudtatok rákészülni?

Gazsival tudtam próbálni, Iringó ugye Berlinben él és akkoriban fesztiválozott, András pedig erdélyi, tehát vele sem tudtam előtte személyesen talákozni. Telefonon beszélgettünk, és András nagyon hamar megkapta a forgatókönyvet, és ő olyan színész, aki gyorsan meg is tanulja a szöveget. Fantasztikus volt vele dolgozni, mert nemcsak profi, hanem több mint színész is, hiszen író és rendező is. Azok a gondolatok, amiket a szerepről mondott, anélkül hogy bármennyire is beleszólt volna abba, szerinte hogyan kellene csinálni, nagyon segítették, hogy jobban értsük egymást, és megszülessen ez a figura.

Csaplár Júlia és Réti Iringó / Fotó: Hetey Márton 

Mi volt a legnagyobb kihívás a forgatáson?

Az, hogy a harmadik nap estéjén leesett, hogy itt ez a rengeteg ember Szigligeten, és mind azért dolgoznak, hogy ez a film elkészülhessen. Ettől nagyon telítődtem. Jó érzés volt, de egyben nagyon terhes is, és elég sokat sírtam azon az éjszakán. Hálát éreztem, meg egy nagyon erős megfelelési kényszert. Az nem volt opció, hogy soha ne készüljön el a film, hiszen ennyi ember ennyi munkát beletett, de az fontos volt, hogyan sikerül. Iszonyúan izgultam, és szerettem volna, ha ők is elégedettek lesznek a munkájukkal, és kaphatnak valamit az eredményből.

Mi volt a legérdekesebb reakció, amit eddig kaptál a filmre?

Sokan mondják, szinte mindenki, hogy attól eltekintve, mennyit nevet rajta a közönség, nagyon nyomasztó is. Számomra megkönnyebbülés volt elkészíteni ezt a filmet, de teljesen értem, hogy miért érzik így. És igazából örülök is neki, csak elsőre meglepődtem, mert nem számoltam azzal, hogy nyomasztóan hat, de hát végül is ez a helyzet, és amiről beszélek, az tényleg egy fojtogató dolog.

Akadt olyan is, aki magára vette az apa karakterét, és személyes támadásnak élte meg. Nyilván az értelmiségi rétegről beszélni nehéz, hiszen hiába nem foglalok állást, hanem bemutatom, mert ezt ismerem, kicsit ki is figurázom, de közben reálisan ábrázolom. Tehát nem egy karikatúra, hanem én tényleg így látom, ez nekem a valóság. Érthető is, hogy nagyon sokan nem bírják elviselni, és irritálónak találják. Szerintem is van benne ilyen.

Milyen érzés volt átvenni a legígéretesebb 30 alatt rendezőnek járó díjat, rögtön az első rendezésédért? Mit jelent számodra most nyomást is ez az elismerés?

Amikor felhívtak a díjátadó napján, azt hittem, hogy valószínűleg Dunai Laci fog kapni vágói elismerést, vagy Naomi a legjobb színészdíjat. Nagyon meglepett, amikor bemondták, hogy én lettem a legígéretesebb 30 alatti rendező, látszott is rajtam, amikor kimentem átvenni. Amikor utána Nagy Dénes kedvesen gratulált, elszóltam magam, hogy úristen, lehet, hogy én nem csinálok több filmet. Apukám is megjegyezte viccesen, hogy na jó, akkor ez a következő legyen még ennél jobb. Hát, nem érdemes erre gondolni, miközben dolgozok, de ha az ember fejlődik a szakmájában, akkor sikerülhet, ha meg nem, akkor meg abba kell hagyni.

És mi a terved, egymás után csinálsz kisfilmeket és gyakorlatban tanulod ki a szakmát, vagy hivatalos filmrendező képzésben is gondolkodsz?

Most, hogy „rendszerváltás volt”, már eszembe jutott, hogy úristen, akár jelentkezhetnék is egy iskolába, ahol végre elkezdhetek tanulni erről, nem csak gyakorlatban. Nagyon jól esne, és a forgatókönyvíró osztály lebeg a szemem előtt. Jött ez a díj, meg a visszajelzések, de közben mindjárt forgatom a következő filmemet. Még van időm eldönteni, és majd kialakul, hogy valójában hova fogom beadni, meg hogy hova vesznek fel.

Most is a következő filmed előkészítése közben találkoztunk. Mi az, amin dolgozol?

Hét színész, egy térben, egy asztal körül. Vannak benne kis mozgások, de tulajdonképpen iszonyú nehéz. A forgatókönyvet még két éve írtam, Herbai Blanka pedig szerette volna magát kipróbálni rendezőként, és ezt választotta a fiókomból. Az Északi part alatt kezdtük el fejlesztgetni, aztán azt mondta, hogy mégis nekem kellene megrendeznem. Nem mondtam nemet. Másik János, Kerekes Éva, Törőcsik-Illyés Orsolya, Barna Lilla és Lengyel Júlia is szerepel benne, egy családot alakítanak. Arról fog szólni ez a film, hogy milyen hatása van az elnyomásnak egy közösségre. Ez a család lesz a közösség, de természetesen lehet tágabb értelmezésben is venni.

Címlapkép: Csaplár Júlia / Fotó: Hetey Márton