Mindketten a MOME animációs szakán végeztetek. A diploma és CUB között hol dolgoztatok?
Szederkényi Bella: A diploma után a Budapest Animation stúdióban dolgoztam négy évig.
Gelley Bálint: Szabadúszó voltam, többek között a Cinemonnál is dolgoztam egy német rajzfilmsorozaton.
Hogyan jött az elhatározás, hogy saját animációs stúdiót alapítsatok?
G.B.: Az ASF (Animáció Határok Nélkül) nevű nemzetközi workshopra vezethető vissza, amin különböző években, de mindketten részt vettünk és ott kaptuk az ötletet. Ez egy kurzus, amit különböző európai animációs iskolák: a francia Gobelins, a dán The Animation Workshop, a német Filmakademie és a MOME közösen szerveznek meg. Diploma után ez egy kitűnő lehetőség volt arra, hogy a kreatív oldal mellett a szakma produkciós és üzleti részébe is belelássunk. A dánoknál azt tapasztaltuk, hogy az iskola nagyon támogatja, hogy a frissen végzett animációsok saját vállalkozást hozzanak létre és ez ráadásul remekül is működik. Az Animation Workshophoz tartozik egy volt kaszárnya, ennek az egyik épülete tele van animációs startupokkal.
SZ.B.: Egy fiatal animációsokról készült cikk kapcsán találkoztunk, tulajdonképpen ekkor indult el lényegesen az együttműködés. Ebben válaszolta Bálint egy kérdésre, hogy a hosszútávú tervei közé tartozik egy animációs stúdió létrehozása. A cikk után írtam neki egy emailt, aztán találkoztunk és kitaláltuk, hogy közösen megalapítjuk a stúdiót.
Gelley Bálint (fotó: Pozsonyi Janka)
Milyen céljaitok voltak a CUB létrehozásával?
G.B: Akkoriban még sokkal kevesebb animációval foglalkozó producer és stúdió volt itthon, a meglévőknek pedig volt kialakított profiljuk. Akkoriban indult be igazán a MOME Anim, jöttek a díjak és a fesztiválsikerek. Azonban azt láttuk, hogy az egyetemről frissen kikerülő animációsok közül a legtöbben az alkalmazott animációval, annak is csak egy szeletével foglalkoznak - amivel semmi baj nincs, de így nem igazán van lehetőségük kihasználni mindazt, amit az egyetemen tanultak. Itt van egy csomó, nagyon tehetséges ember, akik nem csak animátorként, hanem rendezőként, látványtervezőként is megállják a helyüket. Az volt az ötletünk, hogy csinálunk egy stúdiót a fiatal animációsoknak, ahol igyekezünk őket helyzetbe hozni, kamatoztatni a tudásukat és a tehetségüket.
SZ.B.: Amikor mi voltunk friss diplomások, még animációs producerek se nagyon voltak itthon, inkább főként olyan játékfilmes producerek, akik meglátták a lehetőséget egy-egy emberben vagy projektben. Azonban egy animációs és egy élőfilmes produkció megtervezése és kivitelezése nagyon más szaktudást igényel, hiszen teljesen más a gyártási folyamat. Érezhető volt a szakmában az igény, fehér folt ezen a területen. Engem az is motivált, hogy sok rossz tapasztalatom volt a téren.
Találkoztam olyan producerekkel, akik nem a film érdekeit tartották szem előtt, a filmkészítés számukra inkább csak pénzkereseti lehetőséget jelentett. Mi szerettük volna ezt másképpen csinálni: ha van egy fiatal tehetség, és van egy jó ötlete, akkor ne kerüljön olyan helyzetbe, hogy például előnytelen szerződést íratnak alá vele. Egy kisfilm elkészítéséért cserébe ne kelljen évekig ingyen dolgoznia vagy ne vegyék el tőle a szerzői jogokat. A cél az volt, hogy a fiatal tehetségeknek ne kelljen aggódni a körülmények, vagy a jogi helyzet miatt, ők csak arra koncentrálhassanak, hogy minél színvonalasabb tartalmat hozzanak létre - mi pedig megteremtjük ehhez a megfelelő körülményeket.
Gelley Bálint: Átjáró Másvárosba (fotó: CUB Animation)
Mindketten egy-egy meseadaptációt kezdtetek el készíteni. Miért döntöttetek a gyerekeknek szóló sorozatok mellett?
G.B.: Ebben volt gazdasági megfontolás, elég hamar rájöttünk, hogy szerzői filmekkel nem lehet eltartani egy stúdiót, de a gyerekeknek készített tartalommal már tervezhetünk előre.
SZ.B.: Tudtuk, hogy kell alkalmazott animáció is, hiszen kísérleti és szerzői projektekkel nagyon nehéz lenne finanszírozni egy induló stúdiót.
Mi tetszett meg ezekben a mesékben?
SZ.B.: Kutattunk a kezdőprojektek után, és egy könyvesboltban megtaláltuk ezt a két díjnyertes mesekönyvet. Az enyém, az Ahány király, annyi mese nem mindennapi királyokról szól: mindnek van valami furcsa szokása vagy hóbortja. Mindketten saját magunkhoz közeli projektet választottunk, ebben legalább annyira benne vagyok én, mint amennyire Bálint is az övében. Természetesen grafikák is szépek a könyvben, és a könyv humoros, kicsit ízes nyelvezete is nagyon megfogott.
G.B.: Nekem először az illusztrációk tetszettek meg a Másvárosban. Mészely Ilka illusztrálta a könyvet, nagyon örültem, amikor a találkozásunk alkalmával mondta, hogy szívesen beszállna a látványtervezésbe. Bognár Éva Katinkával együtt a könyv fekete-fehér-sárga stílusából kiindulva csináltak egy jóval részletgazdagabb, színesebb világot. A Másváros témájában valahol a diplomafilmemhez is kapcsolódik, ami arról szólt, hogy az ember hogyan reagál azokra a dolgokra, amiket nem tud uralni.
SZ.B.: Szerintem a főszereplő kisfiúban is ott vagy. Kázmér, aki a való világban egy csomószor elkalandozik a gondolataiban, a fantáziavilágban pont ezt a tulajdonságát tudja kamatoztatni. Bálintról, aki a piaristákhoz járt gimibe, el tudom képzelni, hogy kilógott a közösségből és az animáció felé kanyarodva találta meg a saját Másvárosát. Ami egy bizonyos környezetben hátrány lehet, azt az élet egy másik területén tök jól lehet kamatoztatni. Persze lehet, hogy ez már túl erős párhuzam.
Szederkényi Bella (fotó: Pozsonyi Janka)
Az Átjáró Másvárosba esetében nemrég nyertétek el a teljes sorozat befejezéshez szükséges támogatást. Okozott nehézséget, hogy az eddigi epizódok között egy-egy év is eltelt?
SZ.B.: Amióta a stúdió megvan, azóta készülnek folyamatosan a Másváros sorozat részei is. Korábban is jelentkeztünk a Dargay pályázatra, ám csak a második nekifutásra kaptuk meg a támogatást. De ez végül jót is tett a projektnek, mert ha már az elején elnyertük volna a támogatást a teljes sorozatra, akkor most fulladoznánk a dolog súlya alatt. Bele kellett rázódnunk, ez a pár év, amíg elkészült az első három epizód, nagyon sokat segített, hogy kitaláljuk, milyen csapat, technológia, látvány és gegek működnek. Így már sokkal könnyebben vágunk bele a sorozat maradék epizódjainak a legyártásába, amire két évünk van.
G.B.: A projekt sokat fejlődött az első részhez képest is, például látványvilágban. Most, amíg az ötödiktől a tizenharmadik részt csináljuk, az első részt is egy kicsit frissítjük. A háttereket biztos ki kell cserélni, mert az első részben még sokkal szerényebben nézett ki Másváros. Egy nemzetközi fórumon kaptuk a visszajelzést, hogy inkább csak egy kicsit egzotikusabb vidéki városra hasonlít, nem pedig egy varázslatos birodalomra. A többi részben erre már figyeltünk, de az első epizódon még dolgozni fogunk egy kicsit.
A Másvárost a Primanimán díjazták, nemrég pedig a Legjobb Magyar Gyerekfilmnek választották a Cinemira Gyerekfilm Fesztiválon. Miben látjátok a sikerének kulcsát?
G.B.: Úgy látom, hogy a sorozat azért népszerű, mert kedves. Bár mostanában újra vannak nemzetközi szinten is ilyen kedves rajzfilmek, de egy időben csak a csihi-puhis dolgok mentek. Amikor elkezdtük csinálni a Másvárost és a Királyokat, a legtöbb rajzfilm jóval akció-orientáltabb volt. Ezek viszont kedves sztorik, senki sem bántja a másikat, de mégis izgalmas és szerethetőek a karakterek. Azt szokták mondani, hogy minden filmünk, amit csinálunk, nagyon kedves.
SZ.B.: Egyetértek Bálinttal, még azt tenném hozzá, hogy a Másvárosban van egy kelet-európai báj, furfang és fantázia, ízléses látványvilággal párosítva. A gyerekek pedig nagyon hálásak, ha nem nézik őket hülyének. A Másváros olyan felnőtt témákat is érint, ami érdekelheti a gyerekeket - mint a depresszió és az alkotói válság -, csak éppen mi a 7-12 évesek nyelvén, humorral beszélünk ezekről a fajsúlyos dolgokról.
Szederkényi Bella: Ahány király, annyi mese (fotó: CUB Animation)
Számotokra milyen animációk jelentik az inspirációt, illetve ti mit néztetek gyerekként?
G.B.: Igazából gyerekként eléggé szerettem a jó akciódús dolgokat, mint a Cartoon Network sorozatait vagy a Dragon Ballt. Nagy kedvenceim voltak még a Csupó-féle Jaj, a szörnyek! és a Dexter laboratóriuma. De ezek szerintem nem nagyon látszanak meg a munkásságomon, maximum a humor szintjén. Amik eléggé meghatározók voltak, azok a délutáni Disney sorozatok, mint a Kacsamesék vagy a Gumimacik. Mozifilmek közül pedig az Aladdin, amiből most jött ki az élőszereplős filmváltozat, kíváncsi vagyok mennyire rombolja le a gyerekkori élményeimet.
SZ.B.: Számomra a nagy öregek, a klasszikusok az örök kedvencek: Jurij Norstein és Miyazaki filmjei.
A májusi CEE Animációs Fórumon két filmterveteket is díjazták, az egyik szintén gyerekeknek készült. Mesélsz róla?
G.B.: A Macskakirálylány egy félórás tévéfilm lesz, különleges látványvilággal, ami Simonyi Enikő munkája. Én producerként veszek benne részt, Tamás Iván rendezi, a nővére, Tamás Zsuzsa mesekönyve alapján, amit egyébként 2014-ben az év gyerekkönyvének választottak. Annyira szép és mély mese, megérdemli, hogy egy majdnem mozifilmes minőségű tévéfilm készüljön belőle, gyönyörű rajzanimációval.
A könyvben versek is vannak, énekben lesznek feldolgozva. Egyébként a CEE Animation Forumon sokan azt mondták, hogy a dalbetétek miatt nehézkes lehet a forgalmazása. A dalokat le kell fordítani, megtalálni az adott nyelven a megfelelő énekhangot, remasterelni a hangsávot - ezzel egy csomó plusz költség van, amitől általában tartanak. Szerintem azonban ha egy film magas a színvonalú, akkor ez a befektetett költség megtérül. A tervek szerint a film készítéséhez koprodukciós partnereket keresünk, már vannak érdeklődők.
Tamás Iván: Macskakirálylány (fotó: CUB Animation)
A másik nyertes filmtervetek, a Piece viszont egy egész estés, felnőtteknek szóló koprodukció. Hogyan kerültetek bele?
G.B.: A Piece jelenleg forgatókönyv fejlesztés alatt áll. Alan Holly rendezi, aki eddig is olyan jó kisfilmeket csinált, mint a Coda, de ő volt a társrendezője az Old Fangsnak is, ami az egyetem alatt az egyik kedvenc rövidfilmem volt. Alan két évig itt élt Budapesten, közös társaságba jártunk, így összebarátkoztunk. Egyszer megkérdezte, hogy lenne-e kedvünk magyar koproducerként beszállni a filmtervébe. Elég vagány film, erősen mai témáról, a klímaváltozásról szól, tinédzserek szemén keresztül. Eddig nagyon jó a visszhangja, a CEE-n két díjat, Special mention-t és Residency-t is nyert, a forgatókönyv pedig Írországból kapott fejlesztési támogatást.
Az annecy-i animációs vásáron egy szerzői kisfilmet mutattatok be, ami szintén nemzetközi produkció.
SZ.B.: Igen, a Hide-al. A projekt rendezője és írója Daniel Gray. A Macskássy-pályázaton már bizalmat szavaztak a tervnek. A forgatókönyv tényleg erős, a francia La Cellule és a National Film Board of Canada is ez alapján bólintott rá a koprodukcióra. A film személyes élményből táplálkozik, a honvágy és az online kapcsolattartás között feszülő furcsa feszültséget próbálja ábrázolni. A kiinduló szituáció két bújócskázó kisgyerek, egyelőre ennyit mondhatok el a projektről. Hagyományos kézirajzos animációval készül, az animatik már nagyjából készen van, a gyártás a tervek szerint Franciaországban lesz, az utómunka pedig Kanadában.
Szederkényi Bella (fotó: Pozsonyi Janka)
Milyen élmény volt idén a fesztivál, hogyan fogadták a Hide filmtervét a pitch fórumon?
A lehető legjobban sikerült ez az ötnapos szakmai út! Annecy mindig szuper élmény, bár amióta megvan a cégünk, teljesen más oldalát mutatja, én például idén egyetlen vetítésre sem jutottam el, mert többnyire a MIFA (animációs vásár) területén voltunk, és workshopokra, megbeszélésekre, és a MIFÁ-val kapcsolatos eseményekre jártunk. Dan filmterve nagyon pozitív fogadtatásra talált, ezt mutatja a két szuper díj, a Ciclic és NEF Animation Prize is. A pitch után sok érdeklődő jött oda hozzánk, animátorok és producerek is, majd még páran levélben is megkerestek minket lehetséges együttműködés céljából.
Bálint, ha jól tudom, alapító tagja vagy a Magyar Animációs Producer Szövetségnek, ami nemrég jött létre. Mit kell tudni a szervezetről?
G.B.: A Magyar Animációs Producer Szövetség egy szakmai érdekvédelmi szervezet. Főleg olyan producerek és stúdiók vezetői léptek be, akik saját tartalmakat gyártanak. Az animáció helyzete sokat javult Magyarországon, de a szakmai önszerveződés még gyermekcipőben jár. A cél az, hogy ezen változtassunk. A legtöbb országban létezik ilyen szervezet, ami arra jó, hogy ajánlásként a törvényhozók felé közvetítse a válaszokat azokban a kérdésekben, amelyekben az egész szakma egyetért. Emellett pedig a külföldi fórumokon, eseményeken is szeretnénk képviselni a magyar animációt. Valamint a közép-európai régió animációs producerszervezeteit tömörítő, CEE Animation nevű ernyőszervezet (a korábban említett fórum szervezői) tagja is leszünk, amelynek célja, hogy az Európai Unió keleti része is a nyugatihoz hasonlóan jelentős animációs iparra tegyen szert.
