A televíziós csatornák eheti műsorát böngészve a szokásosnál jóval több érdekes, vagy annak tűnő dokumentumfilmet találtunk, sőt, a régi magyar filmek választéka is kifejezetten széles. Ráadásul, alig két nap áll a rendelkezésünkre, ha mind meg akarjuk nézni őket, ezért jobb lesz, ha újra beállítjuk a felvétel gombot. Már most szólunk, hogy nagyon erős kedd hajnalunk lesz.
Két nagyszerű filmet is újranézhetünk a héten, Terrence Malick látomásos-szürreális remekművét, Az élet fáját kedd hajnalban a Filmbox Prémiumon, és egy másik kedvencünket, A némafilmest, szombat éjjel a Duna Televízión. Michel Hazanavicius 2012-es mozija, számtalan Oscar-, BAFTA- és Golden Globe-díj birtoklója, és nagyon nehéz nem szeretni; alig várjuk mi is, hogy újra láthassuk Bérénice Bejo és Jean Dujardin játékát, nem is beszélve a nemrég elhunyt terrierről, Uggieról, aki szintén emlékezetes szerepet nyújtott a filmben.
És lássuk a hét dokumentumfilmjeit. Hétfő délután az HBO2-n egy német-román dokumentumfilmre figyeltünk fel. Razvan Georgescu alkotása, az Eladó életek a romániai német kisebbség kiárulását mutatja be, amely egyben a II. világháború utáni Európa történelmének egyik legnagyobb emberkereskedelme volt. A Ceausescu-rendszer titkos üzlet keretében adta el német ajkú lakosságát az NSZK-nak. Hiába voltak a németek 850 éven át folyamatosan jelen Erdélyben, és 200 éven át a Bánátban, hiába élték túl a járványokat, a mongol hódítást, a magyar és román asszimilációs kísérleteket, vagy a szovjet deportálást, az akciónak köszönhetően gyakorlatilag egyik évről a másikra eltűntek Romániából. A film mindennek a személyes, gazdasági, illetve társadalmi következményeivel foglalkozik.
A kedd hajnal erős lesz, ekkor vetítik Az én Amerikámat a Film+on, és A Szahara átfutását a Sundance Channelen. Előbbi, egy 2011-ben készült ausztrál-magyar dokumentumfilm, amelyben Hegedűs Péter, magyar származású filmrendező Amerikához fűződő benyomásaiból, viszonyából kiindulva készített dokumentumfilmet. Ennek keretében bejárta a fél világot, s Iránban, Kínában, Szomáliában kutatta, hogy az emberek életét, hétköznapjait hogyan határozza meg a világ szuperhatalma.
James Moll filmje, A Szahara átfutása lebilincselő alkotásnak ígérkezik a Sundance Channelen. Az amerikai film Matt Damon narrációjával készült, három férfi - az amerikai Charlie Engle, a kanadai Ray Zahab és a tajvani Kevin Lin – hosszútávfutását örökíti meg. A 4800 mérföld hosszú, 111 napig tartó és hat országot érintő vállalkozás dokumentálása során a film nem csupán a három sportoló egyedülálló történetét tárja fel, hanem bepillantást nyújt az egyszerre gyönyörű és kegyetlen kontinens életébe is.
Szerdán éjjel Jason Kohn, 2007-es, Véres valóság című brazil-amerikai dokumentumfilmjét emeljük ki a Film+-on. A téma a korrupció, és a társadalmi osztályok közötti jelentős különbségek. A szereplők: egy páncélautóban közlekedő tehetős üzletember, egy emberrablásban segédkező plasztikai sebész, egy emberrablás áldozata, a korrupció ellen küzdő rendőri osztag két vezetője, és egy politikus számolnak be piszkos üzelmeikről.
Csütörtökre Szekeres Csaba dokumentumfilmjére, a Kivonulás a Paradicsomba című tavaly elkészült alkotásra hívjuk fel a figyelmet, amelyet a Duna World vetít 16.25-kor. A történet szerint a film a modern ember és a természet viszonyát kutatja, egy Hawaii-on a Nagy Szigeten, az esőerdő közepén élő magyar származású férfi, Gáspár András, valamint Amerikában élő édesapja, és Pázmánd polgármestere viszonylatában. Közösségteremtés, újrahasznosítás, hagyomány és újítás ötvözése mind egy célnak: az önellátás feltételeinek a megteremtésének alárendelve. Vajon elölről lehet-e mindent kezdeni, és vissza lehet-e térni az alapokhoz, a természethez? Teszi fel a kérdést a film, a választ hamarosan megtekinthetjük.
Szintén csütörtökre az HBO dokumentumfilm műhelyének alkotásaiból is szemezgettünk, reggel fél nyolckor kezdődik az Egyéletes kaland című magyar dokumentumfilm, Lindsay Pollock és Sam Lawlor rendezésében. A történet hátborzongató és megható, két holokauszt-túlélő újra találkozásáról szól, a szereplők önmagukat játsszák. A történet szerint 1944-ben az akkor tizenöt éves, felvidéki zsidó fiú, Thomas Beck élete kockáztatásával megszökött a budapesti náci gyűjtőtáborból. Csak egy dolgot sajnált: hátrahagyta a szintén fogva tartott Edith-et, akibe időközben beleszeretett. Thomas egy évig volt szökésben, miközben újra és újra szembe találta magát a halállal, és csupán hatalmas szerencséjének, eszének és megnyerő személyiségének köszönhette, hogy életben maradt. Hosszú évekkel később a nyolcvanéves Thomas visszatér Magyarországra és Szlovákiába, hogy újra felidézze a háborús emlékeit, eközben a világ túlsó oldalán, melbourne-i otthonában, Edith Greiman is visszaemlékszik saját megmenekülésére. A szereplők levelezni kezdenek, majd hatvan év elteltével újra egymásra találnak.
Aznap éjjel ugyanezen a csatornán Gerő Marcell nagy hazai és nemzetközi sikereket aratott dokumentumfilmjét, a Káin gyermekeit vetítik. A filmet az HBO Magyarország mellett, a francia ARTE és a CNC is támogatta, világpremierje az A-kategóriás San Sebastian Nemzetközi Filmfesztiválon volt, de megfordult a világ egyik legnagyobb dokumentumfilm-fesztiválján az IDFA-n is, múlt héten Szarajevóban vetítették. A film annak járt utána, hogy mi történt az elmúlt évtizedek alatt Monory Mész András harminc évvel ezelőtt, a fiatalkorúak börtönében forgatott Bebukottak című filmjének szereplőivel, akik akkor gyilkosságért ültek a fiatalkorúak börtönében.
Vasárnap délutánra szintén egy tavaly készült dokumentumfilmet ajánlunk, Papp Gábor Zsigmond legújabb alkotását, a Magyar Retro 2.-t. A Duna World-ön látható film többek között arra kíváncsi, hogy emlékszünk-e arra még, hogy milyen volt a szexuális felvilágosítás a szocializmusban, vagy, hogy mit jelentett Boros Lajos számára a pol-beat? Sokat. Hány kilót emelt Bodrogi Gyula öltönyben, vagy hogy hogyan énekeltük a Himnuszt az iskolai évnyitókon? Körülbelül úgy, mint ma. Archív felvételekről azt is megtudhatjuk, hogy nézett ki Miskolc, Debrecen, Győr, Pécs és Szeged a 60-as években.
A hétvége viszont első sorban a klasszikus régi magyar filmeké, sosem látott mennyiségben vetítik a filmeket a különböző csatornák, a Meseautótól az Új rokonon át a Hyppolit, a lakájig sokfelé kalandozhatunk. Mi mégis egy ritkán látható kultikus filmre, Szurdi Miklós 1982-as remeklésére, Szolnoki Színházban játszódó Hatásvadászokra hívjuk fel a figyelmet, Eszenyi Enikő, Szakácsi Sándor, Udvaros Dorottya főszereplésével. A filmet vasárnap éjjel 22.35-kor az M3-as csatorna tűzi műsorára.
Augusztus 24., hétfő Mamma Gógó (r: Fridrik Pór Fridriksson, 2010), Filmbox Prémium, 8.10 Hajrá, Eddy! (r: Gert Embrechts, 2012) HBO2, 10.00 Eladó életek (r: Razvan Georgescu, 2014), HBO2, 17.05 Két nő, egy ház (r: Michael Sucsy, 2009), HBO, 18.25 A szökevény (r: Andrew Davis, 1993), Film+, 20.50 A csapda (r: Srdan Golubovic, 2007), Duna televízió, 22.55
Augusztus 25., kedd Az élet fája (r: Terrence Malick, 2011), Filmbox Prémium, 0.40 Az én Amerikám (r: Hegedüs Péter, 2011),. Film+, 2.45 A Szahara átfutása (r: James Moll, 2007) Filmbox, 3.10 Brazil ritmus (r: Mika Kaurismaki, 2005), Filmbox Prémium, 9.10 New York, New York (r: Martin Scorsese, 1977), AMC, 11.10 Marie Antoinette (r: Sopia Coppola, 2006), Filmcafé, 16.40 Bíbor folyók (r: Mathieu Kassovitz, 2000), Film+, 20.35
Augusztus 26., szerda Precious – A boldogság ára (r: Lee Daniels, 2009), Filmbox Plus 00.00 Szex, hazugság, videó (r: Steven Soderbergh, 1989), Cinemax2, 9.40 Mezítláb a parkban (r: Gene Saks, 1967) Cinemax2, 11.20 Az én gyönyörű hazám (r: Michaela Kezele, 2012), Cinemax2, 14.50 Sötét zenék (r:Ragnar Bragason, 2013), Cinemax, 20.15 Végakarat (r: Fred Schepisi, 2001), Filmbox, 22.50 Véres valóság (r: Jason Kohn, 2007), Filmbox Plus, 23.30
Augusztus 27., csütörtök A szerelemmadár (r: Paul Murphy, 2011), Filmcafé, 0.55 Amerikai botrány (r: David O. Russel, 2013), HBO2, 2.45 Egyéletes kaland (r: Lindsay Pollock és Sam Lawlor, 2011), HBO, 7.30 Kivonulás a Paradicsomba (r: Szekeres Csaba, 2014) Duna World, 16.25 Káin gyermekei (r: Gerő Marcell, 2014), HBO, 22.35 Egyszer régen, Északon (r: Jukka-Pekka Siili, 2012), Filmbox Prémium, 23.30
Augusztus 28., péntek A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt (r: Felix Herngren, 2013) HBO Comedy, 2.55
Augusztus 29., szombat Fizessen, nagysád! (r: Ráthonyi Ákos, 1937), Duna World, 5.50 Garszonlakás kiadó (r: Balogh Béla, 1939), Duna World, 7.55 Szent Johanna (r: Victor Fleming, 1948), Duna Televízió, 13.50 Megbízható úriember (r: Málnay Levente, 1984), M3, 17.15 Meseautó (r: Gaál Béla, 1934), Film+2, 18.25 A nagy gázsi (r: Jerzy Skolimowski, 1982), Filmbox, 19.26 Magyar vándor (r: Herendi Gábor, 2004) AMC, 20.10 A rózsaszín párduc (r: Blake Edwards, 1963), M3, 21.10 The Artist – A némafilmes (r: Michel Hazanavicius, 2011) Duna televízió, 23.35
Augusztus 30., vasárnap Az új rokon (r: Gaál Béla, 1934), Duna World, 1.50 Ez az életem (r: Alexander Payne, 1996), Cinemax, 2.30 Szvingparádé (r: Phil Karlson, 1946), Filmbox, 6.10 Maga lesz a férjem (r: Gaál Béla, 1937), Duna Televízió, 13.05 Magyar Retro 2. (r: Papp Gábor Zsigmond, 2014), Duna World, 16.15 Hyppolit, a lakáj (r: Székely István, 1931), M3, 19.40 Gőzfürdő (r: Várkonyi Gábor, 1973), M3, 21.45 Hatásvadászok (r: Szurdi Miklós, 1983), M3, 22.35
A Filmhu és az NFI közreműködésében készültő Filmgyár podcast adásaiban a hazai mozgóképipar, a filmfinanszírozás és a filmgyártás szakterületeiről beszélgetünk filmesekkel és a Filmintézet szakembereivel.
November 15-én kilencedik alkalommal rendezik meg az Inkubátor Program pitchfórumát. Mi pedig szokásunkhoz híven egyenként bemutatjuk az alkotókat és filmterveiket.
Nők, akik áttörték az üvegplafont, és rendezőkké tudtak válni a sokáig férfiak uralta magyar filmszakmában. Honnan jöttek ezek az úttörő nők? Hogyan jutottak el az első filmjükig? És hogyan folytatódott a pályájuk? Szederkényi Olga exkluzív portrésorozata a kezdetektől a rendszerváltásig új megvilágításba helyezve vizsgálja a magyar filmtörténetet.
Október 29-én indul az első BIFF, azaz a Budapest International Film Festival a Corvin moziban. A november 3-ig tartó eseményen olyan filmeket láthat először a magyar közönség, mint a Velencében körülrajongott The Brutalist, Andrea Arnold legújabb könnyfakasztója, a Bird vagy épp a német Oscar-nevezés, A szent füge magja.
A fű és az alkohol könnyű drogok. minden más kemény drog: a politika, a tévé, a hírek, háború, kokain, heroin, a kibaszott lakodalmas rock, a demokrácia, a kommunizmus. Ezek kemény drogok.