Hétfő este máris ez utóbbi kategória ínyenceknek szánt darabja, a Nemzeti Színház előadásának 1966-ban rögzített, Both Béla rendezte Két nő között című felvétele kerül képernyőre. Pierre de Marivaux XVIII. századi romantikus komédiáját olyan színészlegendáink tolmácsolják, mint Sinkovits Imre, Berek Kati, Tordai Teri, Fülöp Zsigmond vagy Agárdy Gábor. Marivaux korát meghaladva foglalkozik a nemek közti szerepcserével, hiszen főszereplője, a Lovag valójában egy férfinak öltözött nő, akinek így lehetősége nyílik bejutni a férfiak világába és kiválasztani jövendőbelijét. Teljesen más vizekre evezhetünk a bevezetőben említett, filmtörténeti alapvetésként is aposztrofálható Cápával, mellyel Steven Spielberg egyrészt megteremtette a blockbuster fogalmát, másrészt útnak indította a tengerentúli filmezést alapjaiban módosító, Új-Hollywoodként ismert korszakot.

 

Kedden indul az éjszakai műszak, legalábbis azok számára, akik kíváncsiak Sas Tamás 2009-ben bemutatott, Szélcsend című drámájára. A három női szereplőt, Kováts Adélt, Pálmai Annát és Kovács Patríciát felvonultató kamaradrámáról, amely rendhagyó módon egy vitorláshajó fedélzetén játszódik, korábbi kritikánkban a következőket írtuk: „…nem egy korszak életérzésének pengeéles tükre, de nem is mélylélektani analízis, csupán három nő furcsa viszonyának fordulatos története, ahol a fenyegető bicska helyett - akár önironikus hommage-ként is értelmezhető – műanyag vízipisztoly és démoni vörös körömlakk került a fedélzetre.” Szintén éjfél után látható a héten a Neon démonnal jelentkező Nicolas Winding Refn első nagy dobása, az egészen sajátos hangulatú Drive, Ryan Gosling és Carey Mulligan főszereplésével.

 

Szerdán folytatódik az éjszakázás: a TV2 jóvoltából kerül műsorra Koltai Róbert első filmrendezése, a kilencvenes évek első felének egyik legnagyobb közönségsikerét arató Sose halunk meg. A szintén Koltai által játszott vállfaárus és unokaöccse megindító története tulajdonképpen Imi, az unokaöcs coming of age sztorija, kiegészülve nagybátyja elképesztő életigenlésével. Dés László főcímzenéjét valószínűleg az egész ország ismeri, amely nagyban hozzájárult a film elismertségéhez. A szerda egyébként is a sikermozik napjának tűnik, legalábbis ezt támasztja alá A Vaslady, Meryl Streep Oscar-díjas alakításával, melyet az egykori brit miniszterelnök, Margaret Thatcher megformálásáért kapott Phyllida Lloyd életrajzi drámájában.

 

Csütörtökön az HBO ismétlésében látható a csatorna saját gyártású dokumentumfilmje, a női ökölvívókról szóló, Nordin Eszter rendezte Ütős csajok, melyet múlt heti összefoglalónkban is ajánlottunk és korábban részletesen foglalkoztunk vele. Az „alkotás mentes az üresjáratoktól, nem válik unalmassá, tetőpontot nyugvópont követ, köszönhetően annak, hogy négy portré fonódik egybe. Nordin korábban fikciós tévésorozatokat is rendezett, tapasztalatát láthatóan ezúttal is kamatoztatta.” - írtuk a bemutatót követő kritikánkban. A 2014-es év egyik legerősebb filmje volt az újra és újra lehengerlő Paul Thomas Anderson Beépített hibája, melyet főműsoridőben sugároz a Cinemax. Az amerikai független film rajparancsnoka ezúttal is egy nehezen kibogozható, álom és valóság határán táncoló munkát tett le az asztalra, háttérben a hippikorszak Californiájával és junkie magánnyomozót játszó Joaquin Phoenix főszereplésével.

 

A péntek a koránkelőké és a délelőtti közönségé. Aki még nem látta, nem szalaszthatja el Zomborácz Virág a 2014-es Karlovy Vary Filmfesztivál versenyszekciójában is szereplő Utóéletét, amely egy fekete humorral átszőtt családi dráma egy fiú (Kristóf Márton) és halott, szellemként visszajáró apja (Gálffi László) közti lezáratlan viszonyról, egyúttal az elmúlt néhány évben feltűnő, fiatal magyar filmes generáció egyik emblematikus alkotása. A rendezőnő mellett további nyolc nőre hívjuk fel a figyelmet a pénteki nap kínálatából. Francois Ozon furfangos zsánerelegyének, a klasszikus krimit és musicalt egymás mellé helyező 8 nő címszereplőiről van szó, köztük Catherine Deneuveről vagy Isabelle Huppertről.

 

Szombat este ismét egy filmtörténeti jelentőségű mesterművet, Alfred Hitchcock Psychoját izgulhatjuk végig, akár sokadik alkalommal is ellátogatva a Bates Motelba, melyet követően a Filmmania visszarepít a hazai, jelenidejű valóságba: Reisz Gábor két évvel ezelőtt készült, óriási nézőszámot hozó generációs filmje, a VAN kerül adásba. Vasárnap két örökérvényű klasszikussal zárhatjuk a hetet. Billy Wilder egyik legismertebb munkája, a Van, aki forrón szereti a magyar származású Tony Curtis mellett Marilyn Monroe és Jack Lemmon jutalomjátékával hengerel, míg a neurotikus humor nagymesterétől, Woody Allentől az ezúttal is Diane Keatonnal együtt eljátszott Manhattant nézhetjük végig.

 

Június 20., hétfő

Két nő között (Both Béla, 1966). M3, 21:05

Cápa (Steven Spielberg, 1975). TV2, 21:20

 

Június 21., kedd

Drive (Nicolas Winding Refn, 2011). AXN, 00:20

Szélcsend (Sas Tamás, 2009). TV2, 03:00

 

Június 22., szerda

A Vaslady (Phyllida Lloyd, 2011). Digi film, 16:35

Sose halunk meg (Koltai Róbert, 1993). TV2, 03:00

 

Június 23., csütörtök

Ütős csajok (Nordin Eszter, 2016). HBO, 15:10

Beépített hiba (Paul Thomas Anderson, 2014). Cinemax, 20:00

 

Június 24., péntek

8 nő (Francois Ozon, 2002). Digi film, 07:25

Utóélet (Zomborácz Virág, 2014). Cinemax, 10:10

 

Június 25., szombat

Psycho (Alfred Hitchcock, 1960). Duna, 23:35

VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan (Reisz Gábor, 2014). Filmmania, 00:20

 

Június 26., vasárnap

Van, aki forrón szereti (Billy Wilder, 1959). Duna, 13:25

Manhattan (Woody Allen, 1979). Cinemax, 14:45