Hétfőn a Duna World délelőtt sugározza Az özvegy és a századost 1967-ből, Tolnay Klári és Sinkovits Imre főszereplésével, Palásthy György rendezésében. A műfaja vígjáték: szinopszisa szerint a címszereplő özvegy személyek eltűnését jelenti be a rendőrségen, de valójában hazudik, és csak társaságot akar, amit a százados meg is ad neki. Kora délután pedig az HBO ismétli az Ütős csajok című saját gyártású dokumentumfilmjét, amiről ezt írtuk: „Az Ütős csajok kimondottan látványos, mozgalmas darab a dokumentumfilmek mezőnyében, részben azért, mert témája, az ökölvívás eleve közel áll a látványsportokhoz, showműsor, ami a legtöbb nézőhöz egyébként is kamerák felvételein keresztül jut el. A sportoknak is megvan a maguk dramaturgiája, nem véletlen, hogy a sportfilm népszerű és termékeny műfaj. Az Ütős csajok ügyesen dramatizált darab.”

 

Kedden a Nagyvizittel, Málnay Levente 1981-es filmjével nyitja a napot a Duna World. „Gyurkovics Tibor 1978-ban írt, fekete humorú sikerdarabjából készült tévéfilm egy képzeletbeli kórház sebészetének négyágyas kórtermében játszódik, ahol ki-ki vérmérsékletétől és lelkiállapotától függően viseli el azt, amit a sors és a kórházi személyzet rá kiosztott. A tragikomikus tévéjátékot olyan nagyszerű színészek tolmácsolásában láthatjuk, mint Mensáros László, Benkő Gyula, Sinkovits Imre, Szilágyi Tibor és Tábori Nóra.” (Forrás: port.hu). Késő éjszaka a TV2 sugározza az Adást, amiről a Hurok kapcsán összegyűjtött magyar sci-fi toplistánkban így írtunk: „az Adás eljátszadozik egy tévé, net, rádió nélküli világgal, ahol már nem az ezerféle tudás, hanem a tudatlanság fenyeget. Második műfaja bűnügyi thriller: a főhős úgy üti meg feleségét (és egyben gyermekei anyját), hogy az belehal. Amatőr, kezdő bűnelkövető, bűnbe eső kisember: a thrillerek tipikus hőse. Ez nem disztópia, hanem poszt-apokaliptikus film, mivel az adás eltűnése olyan benne, mint valami természeti katasztrófa. A távkommunikáció hiánya elszigeteli az embereket, visszatér a középkori anarchia.”

 

A szerdai retrospektívben ezúttal egy relatíve új, 1992-es filmet tűznek műsorra: a Nem válok el! főszereplői Máté Gábor, Pap Vera és Bodrogi Gyula. A film szinopszisa a port.hu-n így szól: „Szőnyi Lóránd író szerelmes a feleségébe és jóllehet egy éve az asszony elhagyta, nem hajlandó elválni tőle. A feleség persze válni szeretne az éhenkórász írótól, mert a gazdag földbirtokos megkérte a kezét.” Aznap viszont este is elcsíphető egy honi klasszikus is: a Tegnapelőtt A tanú rendezője, Bacsó Péter filmje Karinthy Ferenc műve nyomán, Igó Évával és Nemcsák Károllyal a főszerepben. Hősnője, „Dorottya egy lánynevelő intézetben tanul, az apácák felügyelete alatt. Nézetei miatt eltanácsolják és a lány egyre inkább a munkásmozgalom felé sodródik. Népi kollégista lesz, részt vesz a kékcédulás választásokban és egykori barátjának kiközösítésében. A Rajk-per idején még saját férje ellen is tanúvallomást tesz. Sztálinvárosban, 1951-ben találkozik egy egykori baráttal, aki annak idején nem vallott Dorottya férje ellen. Az asszonyban feltámad a lelkiismeret.” (forrás: mediaklikk.hu)

 

Csütörtök délelőtt a Hogyan csináljunk karriert? kerül adásba Tolnay Klári és Márkus László főszereplésével a Duna World-ön, hasonló időpontban ismétli viszont az HBO a Szerelempatak című, saját gyártású dokumentumfilmjüket is. Kritikusunk így méltatta: „Szerencsére időről-időre jönnek olyan dokumentumfilmek, melyek nem a nyomorúság és kiszolgáltatottság legmélyebb bugyraiba kalauzolják a nézőt, hanem éppen ellenkezőleg: derűt, életigenlést és reményt árasztanak. (...)  A rendező láthatólag nem csupán egy pikáns témát akart humorral fűszerezve tálalni, hanem bájos szereplőin keresztül megmutatni, hogy az életben a legfontosabb a harmónia. Legyen szó akár testi szerelemről, öregedésről, férfi-nő együttélésről, a megelégedettség első számú forrása, hogy ki legyünk békülve önmagunkkal.”

 

Pénteken egy Bulgakov-adaptációval, a Boldogsággal zárja hétköznap délelőtti matinéi sorát a Duna World. A szereposztás kész sztárparádé: Garas Dezső, Haumann Péter, Koltai Róbert, Esztergályos Cecília és Mensáros László játszanak benne. A hétvégén az HBO tartogat még egy honi mozifilmet, a Víkendet, amiről ezt írtuk: „Hiába kezdődik a film a késő őszi erdő meseszép díszleteiben, Győri Márk operatőr hosszan kitartott, kiélezett természetképeivel, hiába folytatódik Erdély káprázatos sziklás-lankás elvarázsolt tájain, a műfaj hagyományainak megfelelően, egy perc nyugalmat sem enged meg a rendező, sem a szereplőinek, sem nekünk. Már az első jelenetekben pattanásig feszült a viszony a házaspár között, nos, ez továbbra sem javul”.

Hétfő

Az özvegy és a százados - Duna World, 11:30

Ütős csajok - HBO, 14:35

Kedd

Nagyvizit - Duna World, 11:20

Az adás - TV2, 03:40

Szerda

Nem válok el! - Duna World, 11:30

Tegnapelőtt - Duna, 21:25

Csütörtök

Szerelempatak - HBO, 10:50

Hogyan csináljunk karriert? - Duna World, 11:00

Péntek

Boldogság - Duna World, 11:45

Nagy durranás - TV2, 21:20

Szombat

A rettenthetetlen - TV2, 21:20

Víkend - HBO, 23:35

Vasárnap

Space Jam - Zűr az űrben - Viasat3, 15:15

Dolgozó lány - TV2, 15:40