Nagyszabású irodalmi adaptációk, hátborzongató bűnügyek és hollywoodi örömjáték várja azokat, akik a héten a tévékínálatból akarnak választani. No, és egy friss dokumentumfilm, amely évekkel ezelőtt börtönbüntetésre ítélt fiatalkorú elkövetők felkutatására és megszólaltatására vállalkozott.
Az öreg halász és a tenger - részlet
Az ember és a természet örök harcának állít emléket Ernest Hemingway kisregénye, Az öreg halász és a tenger, melyből 1958-ban John Sturges forgatott filmet Spencer Tracy főszereplésével. A hét másik nagyszabású adaptációja A Buddenbrook család, amelyben egy lübecki kereskedőcsalád tündöklésének és hanyatlásának történetét követhetjük nyomon négy nemzedéken át. Persze ez a hét sem telhet el Ian Fleming-feldolgozás nélkül, az obligát 007-es adagot ezúttal a Holdkelte szolgáltatja, Bond szerepében a legendás Roger Moore-ral.
Nézz bele a Káin gyermekeibe!
A magyar filmek között lesz ezen a héten szerelmi dráma (Szűts Mara házassága), gyilkos hűség (Sok hűség semmiért), és a millióikat bottal ütő fivérek (Valami Amerika 2.). Ugyancsak ezen a héten vetíti a HBO a Gerő Marcell rendezte Káin gyermekeit, amely Monory Mész András 1985-ben Magyarországon készült Bebukottak című dokumentumfilmjének gyilkosságért elítélt fiatalkorú főszereplőinek felkutatására és megszólaltatására vállalkozott.
November 24., hétfő
Meztelen diplomata (Palásthy György), 1963, Duna World, 20:00
November 25., kedd
Sikoly a sötétben (Fred Schepisi), 1988, Cinemax, 11:40
Az utolsó szolgálat (Hal Ashby), 1973, Cinemax 2, 20:00
Műkedvelő műkincsrablók (Peter Hewitt), 2009, Duna Televízió, 21:10
November 26., szerda
A merénylet - Szarajevó 1914 (Andreas Prochaska), 2014, Duna Televízió, 21:10
Málenkaja rabatyonka 2. rész (Gulyás Gyula, Gulyás János), 2013, Duna Televízió, 23:10
November 27., csütörtök
A boldogok szobrásza (Mohi Sándor), 2002, Duna Televízió, 0:20
Káin gyermekei (Gerő Marcell), 2014, HBO, 23:00
November 28., péntek
Az öreg halász és a tenger (John Sturges), 1958, Duna Televízió, 23:10
November 29., szombat
Valami Amerika 2. (Herendi Gábor), 2008, TV2, 14:35
Sok hűség semmiért (Palásthy György), 1966, Duna Televízió, 16:35
Holdkelte (Lewis Gilbert), 1979, Duna Televízió, 21:00
A pók hálójában (Lee Tamahori), 2001, m1, 21:45
November 30., vasárnap
Szűts Mara házassága (Kalmár László), 1941, Duna Televízió, 12:30
A Buddenbrook család (Heinrich Breloer), 2008, Duna Televízió, 20:55
Mátrix (Andy Wachowski, Lana Wachowski), 1999, VIASAT3, 21:55
Még több magazin
magazin
Szarajevóba megy a Kábé felnőttek (Kind of Adults), a fesztivál Docu Rough Cut Boutique nevű mentorprogramja segítheti hozzá a filmet, hogy elnyerje…
tovább
magazin
A Füstfal című diplomafilm világpremierjét a diákfilmek versenyében tartják augusztus 17-én a Szarajevói Filmfesztiválon. A történet szerint Vera…
továbbFriss
Elénekelni egy vak embernek a világot – kijött a Mommy Blue első előzetese
Ők döntenek arról, idén melyik magyar film száll versenybe az Oscarért
Elindult a jegyvétel Reisz Gábor új filmjének első premier előtti vetítéseire
Kihirdették a CineFest dokfilmes válogatását, egy magyar premier is van köztük
A Freeszfe és a Filmreform nyílt levelet írt az oktatási miniszternek az SZFE ügyében
METU-s vizsgafilm debütál Los Angelesben, egy Oscar-kvalifikáló fesztiválon
Amélie csodálatos élete, Thelma és Louise, A csodacsatár, 80 huszár, A gyűlölet, Hamu és gyémánt, A zongorista. Többek közt ezeket az ikonikus filmeket is megnézhetjük nagyvásznon, kiváló minőségben felújítva a Budapesti Klasszikus Film Maratonon (BKFM), ami legendás némafilmeket és élőzenés vetítéseket is tartogat a közönségnek. Szeptember 15. és 20. között kilencedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Filmintézet a restaurált klasszikusok filmünnepét fővárosi helyszíneken. Kiemelt témái közt lesz az ‘56-os forradalom 70. évfordulója is.
Amélie-vel, női vámpírokkal és Puskás Ferenccel jön a Film Maraton
A Queen-koncertfilm restaurált változata nyitja a Budapesti Klasszikus Film Maratont
Dargay Attila kulisszatitkaiba avat be Ballai András és Ducki Witek
a teljes dossziéVeszprém-Balaton Filmpiknik 2026
Idén új időpontban, 2026. augusztus 27–29. között megújult filmes esemény, a Veszprém-Balaton Filmpiknik várja a nézőket. A korábbi Magyar Mozgókép Fesztiválhoz kapcsolódó díjátadók nem lesznek részei a rendezvénynek. Az idei fesztivál megemlékezik az ötven éve elhunyt Latinovits Zoltánról, Tarr Béláról és a 100 éve született rendezőről, Herskó Jánosról is.
Szakmai programok és Osvárt Andrea várnak a Veszprém-Balaton Filmpikniken
A Filmpikniken premier előtt vetítik a Még egy kívánságot
Kolozsi László: Szeretnénk rehabilitálni ezt a filmfesztivált
a teljes dosszié
„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.
A magyar filmszakma megújulásáról egyeztetett a Filmreform2026 és Nagy Ervin
Filmhu podcast #124: Elindult a mozgóképes rendszerváltás
Filmhu podcast #125: Így építi a magyar mozgókép jövőjét a Filmreform csapata
a teljes dosszié