A dokumentumfilm fogalmának problémája
A „dokumentumfilm” kifejezéssel az a baj, hogy hibásan használják. Annak a fajta dokumentumfilmnek, melynek tárgya a jelenkori társadalmi élet, nincs elfogadott rövid neve, és ezért csak „dokumentumfilm” a neve. Holott a természetről vagy a történelemről szóló dokumentumfilmek is dokumentumfilmek, csak éppen jól elkülöníthetően megnevezhetők a természetfilm és a történelmi film megnevezésekkel. Mindennek például az a gyakorlati következménye, hogy az MMKA égiszén belül annak a szakkollégiumnak, melynek feladata a jelenkori társadalommal foglalkozó dokumentumfilmek pályáztatása, egyszerűen csak „dokumentumfilmes” szakkollégium a neve, holott a történelmi és a természetfilmekkel foglalkozó szakkollégiumok se kevésbé „dokumentumfilmes” szakkollégiumok. A még gyakorlatibb következménye pedig, hogy az előbb említett szakkollégium pályázati kiírására egész sereg olyan dokumentumfilm érkezik, melyek nem a Dokumentumfilmes Szakkollégium pályázati kiírásának tárgyához tartoznak. Ugyanakkor hátrányos helyzetben vannak azok a pályázók, akik átmeneti műfajokban pályáznak, mert a hiányzó tipológia következtében szubjektív döntésektől függ, hogy műfajilag megfelelnek-e vagy sem a pályázati kiírás tárgyának.
A másik gyakorlati következmény, hogy filmszemléken — jobb esetben — az összes beérkező dokumentumfilmet egyetlen zsűrinek kell elbírálnia. Több száz beérkező mű és nagyjából egy hónapos elbírálási idő esetében kétséges, hogy minden filmet egyforma gondossággal tekintenek meg a zsűri tagjai. Célszerű volna több csoportra osztani a dokumentumfilmeket, azaz több zsűri között elosztani a benyújtott műveket, hogy az elbírálás a szerzőkre nézve méltányosabb körülmények között játszódjék le.
A megfelelő csoportosítás azonban nem csak a munkamegosztás érdekében célszerű, hanem azért is, mert ahogy nem lehet egyetlen zsűri keretén belül dokumentumfilmeket és játékfilmeket (fikciós filmeket) rangsoroltatni (mivel ebből a „versenyből” elkerülhetetlenül a játékfilmek kerülnek ki inkább győztesen), úgy a dokumentumfilmeken belül se méltányos ez. A történelmi vagy a jelenkori tárgyú dokumentumfilmek nem azonos „súlycsoportba” tartoznak, akárcsak még speciálisabb szinten például a portréfilmek és a filmszociográfiák sem. Mondható ugyan indokoltan egy filmszemlén, hogy létezik abszolút sorrend is, többnyire egy, két vagy három abszolút győztes, de emellett külön-külön műfajonként („kategóriánként”) is szükség van értékelési sorrendre.
A dokumentumfilmek ellentmondásmentes tipológiájának kialakításakor ezeket a kérdéseket valamilyen formában meg kell oldani. Más szóval azért célszerű elkészíteni a dokumentumfilmek átfogó, teljességre törekvő tipológiáját, hogy ennek alapján kisebb következetlenséggel lehessen mind a pályázati kiírásokat megfogalmazni, mind a pályaműveken belül elbírálási csoportokat kialakítani. Az ilyen tipológia elvontnak tűnik, de semmi sem praktikusabb, mint egy jó elmélet: a következetes dokumentumfilm-tipológia alapján ugyan durvább, de a gyakorlat számára hasznos pályázati és szemleműfaji csoportok határozhatók meg. A következetesen kialakított tipológiai háttér segítségével kialakított egyszerűbb rendezés kevesebb ellentmondást és kihagyást tartalmazhat, mintha átfogó rendezés és megalapozás nélkül közvetlenül készülne egyszerűbb tipológia.
A tipológia problémája
A tipológiáknak, különösen a művészettipológiáknak, mint minden rendező rendszernek nem csak az a problémája, hogy soha sem lehetnek tökéletesek. A természettudományokban ez kevésbé feltűnő (sőt: számos természettudományos rendező rendszer — gondoljunk csak az elemek Mendelejev-féle rendszerére — a gyakorlatban kitűnően bevált), a humán tudományokban, és különösen a művészet vonatkozásában azonban az a helyzet, hogy mennél pontosabb egy tipológia, annál nagyobb ellentmondásokat válthat ki. Ez a rendszerezés természetéből fakad, mintegy inherens tulajdonság vagy istencsapás. Ennek ellenére nem lehet a rendszerezésről lemondani. Ezért ezzel a problémával nem foglalkozunk, legyen ez a filozófia és metafizika dolga.
A művészettipológiák másik problémája abból fakad, hogy a rendezés tudomány, a művészet pedig nem. Tudomány és művészet nagyon távol esnek egymástól, noha a kettő valamiképpen feltételezi egymást. A tudás és az esztétikum egyformán fontosak. Hogy a probléma lényegét tömören megvilágítsam, párhuzammal élek. A tudomány valamiképpen a létfenntartás eszköze, a művészet viszont — noha elválaszthatatlan a lét fenntartásától —, mégis inkább az érzékiséghez, mint a puszta létfenntartáshoz hasonlítható. Tudomány és művészet között olyasféle viszony van, mint a létfenntartás és az érzéki késztetés között. Az első a jelenre irányul, a fennmaradásra, a második a jövőre, a folytatásra. A művészet bizonyos értelemben sokkal több dolog megvilágítására képes, mint amire a tudomány valaha is képes lesz.
Ezzel magyarázható, hogy művészeket csak ritkán érdekli a művészet rendszerezése („költő vagyok, mit érdekel a költészet maga”). Mivel a művészettel foglalkozó tudósok maguk is nagyon közel állnak a művészethez, rendező-rendszerező hajlamuk okkal nem annyira formális-logikai, mint a természettudósoké. Inkább a történeti, és főleg az esztétikai tulajdonságok állnak érdeklődésük homlokterében. Holott a rendszerezés lényege mindig a logika, valamiféle formalizmus, explicit szabályrendszer.
Van olyan filmrendező, aki szerint csak jó és rossz filmek vannak. Ez a művész és a műélvező szempontjából kétségtelenül így van (noha ez is egy rendezési változat). De ahogy egy tudósnak, adott esetben filmesztétának vagy filmtörténésznek el kell ismernie, hogy van a művészetben valami magánvaló, amit semmiféle diszkurzív gondolatmenet nem helyettesíthet, úgy egy művésznek is célszerű belátnia, hogy neki ugyan nem feladata teszem azt a tipologizálás, de indokoltságát ez még nem zárja ki,. és ezért csak jó és rossz filmekre hivatkozni kirekesztő.
Más filmrendező szerint például a dokumentumfilm nem annyira műfaj, mint inkább módszer. Ebben az állításban valóban van valami nagyon lényeges, csak az állítás nem pontos. Ilyen alapon a fikciós film is csak módszer, horribile dictu maga a film is. Ezen az alapon módszer és a módszer eredménye nem választható szét, holott tudható, hogy a módszer nem azonos azzal, ami általa keletkezik. Például a fikciós film és a dokumentumfilm esetében azt mondhatjuk, a két műfaj a módszer alapján válik egymástól el, de ettől még a két műfaj nem azonos a módszerével. A dokumentumfilm szerzőjének — egészen leegyszerűsítve — az a módszere, hogy dokumentumok felhasználásával készít magáról a valóságról (legalábbis arról, amit annak tekint) filmalkotást. A fikciós film szerzője vagy nem használ fel dokumentumokat (általában ez a helyzet), vagy ha fel is használ (mint a dokumentalista játékfilm esetében), nem magát a pontos valóságot, hanem valamiképpen annak „égi mását” ábrázolja. Ezért a módszer tekintetében nem az a pontos állítás, hogy „a dokumentumfilm módszer”, hanem az, hogy „a dokumentumfilm olyan film, melyet a dokumentumok felhasználása mind módszer különböztet meg más filmműfajoktól”. (Mivel a dokumentumfilm is műalkotás, nem pedig puszta dokumentum, ezért a dokumentumfilm képi világa is valamiképpen az „égi mása” a puszta valóságnak, de korántsem „annyira”, mint a játékfilm esetében..)
A tipológia harmadik problémája, hogy maga a rendezés, rendszerezés, a rendező rendszerek kialakítása, az osztályozáselmélet és újabban a tudásreprezentáció (melyet némi pejoratív éllel „tipologizálásnak”, újabban pedig „ontológiának” is szoktak nevezni) is önálló szakma, módszertana van, szabályai és története. Ha művészettörténész műfajelmélettel foglalkozva valamiképpen rendszerezni is akarja a tárgyalt műfajokat, célszerű a rendezés, az osztályozás és a tudásreprezentáció módszereit is némiképpen ismernie.
Az alábbiakban megpróbálom ezeknek az utóbbi szakterületeknek a módszereit alkalmazva dokumentumfilm-tipológiát kidolgozni. A tudásreprezentáció „nyelvén” az ilyen struktúrákat „ontológiának” nevezik, talán azért, mert az adott szakterület létét fogalmi világának rendezett szerkezetével reprezentálják.
Az ellentmondás mentes tipológia alapfogalmai
Műfajon filmek tartalmi és/vagy formai sajátságok szerint elkülönülő csoportját értjük. A műfaj fogalmát tehát itt teljesen általánosan határozzuk meg. Ezért azonos értelemben fogjuk használni a típus fogalmával, melyen közös alapvonásokkal rendelkező csoportot, fajtát értünk.
A fajta értelmezésünkben mindig egy adott átfogóbb, általánosabb műfaj generikusan alárendelt műfaja, típusa. A dokumentumfilm műfajának például a portréfilm az egyik alárendelt műfaja (fajtája), a portréfilmnek pedig például a több személyről készült portréfilm az alárendelt műfaja (fajtája). Ily módon típusok hierarchiája keletkezik. Például:
film
dokumentumfilm
portréfilm
egy személyről készült portréfilm
több személyről készült portréfilm
A fenti hierarchia egyben tudásreprezentáció, melyet ún. címkézett gráfokkal is ábrázolnak:
 |
Adott műfajnak nagyon eltérő alárendeltjei, fajtái vannak, melyek csoportosíthatók. A csoportosítás alapja az ún. felosztási szempont. Az egészestés dokumentumfilm például a hosszúság, a film-szociográfia pedig a rendezést inspiráló tudomány szerinti felosztás egy-egy típusa.
A felosztási szempontok formálisan egyenrangúak. Van olyan, amely technikailag érdekes, van olyan, amely művészettörténetileg, de az esztétikumra mindegyiknek van befolyása. Nem állítható tehát, hogy egy teljességre törekvő filmtipológiában mondjuk a film hosszának szempontjából vett típusoknak nem lenne keresnivalója. Az sem célszerű, ha mondjuk kizárnánk a film közvetlen, mintegy „fizikai” tárgyának szempontját a rendezésből. Az állatfilm, növényfilm stb. például művészettörténeti vagy esztétikai nézőpontból irreleváns típusok, de egy könyvtárban, archívumban a kereshető filmtárolás szempontjából egyáltalán nem. Abból, hogy ma Magyarországon állatokról, növényekről szóló természetfilmeket (már) nem forgatnak, még nem következik, hogy egy tipológiát ne úgy kelljen kialakítani, hogy abban legyen helyük.
A rendszerezés ellentmondás mentességének egyik feltétele, hogy a rendszeren belül a polihierarchia érvényesülhessen. Polihierarchián azt értjük, hogy adott típus különféle műfajok alárendeltje lehet. Egy riportfilm vagy egy portréfilm egyszerre lehet költői, szociográfiai, réteg- vagy akár áldokumentumfilm is. Az ellentmondás mentesség másik feltétele, hogy a rendezésen belül legyenek átmeneti vagy kombinált műfajok. Például a természetfilm, vagy a játékfilm és a dokumentumfilm közötti átmeneti műfaj (az utóbbinak már kialakult az elfogadott neve: dokumentalista játékfilm).
Tipológiajavaslat
A mozgóképek fő típusai
A dokumentumfilmek egyik nagy csoportját azok alkotják, melyekben a fizikai, biológiai vagy pszichikai természet tényeit, jelenségeit („valóságát”), a másik nagy csoportját pedig azok, melyekben a társadalmi lét tényeit, jelenségeit („valóságát”) rögzítik, és/vagy e tények hűséges és igaz rekonstrukcióját valósítják meg. A harmadik csoportját pedig azok az átmeneti formájú, határterületi filmek, melyekben a természet jelenségeit a társadalmi létre vonatkozó érvénnyel dolgozzák fel a dokumentumfilm műfaji keretein belül.
Ez utóbbira ugyan magam nem ismerek megvalósult példát, de elvileg nem kizárható az olyan rendezőegyéniség, aki ilyen művet megalkot — egyszerűen azért, mert egy ellentmondásmentes tipológia szemléleti alapelve, hogy az átmenet kategóriájának helyt ad (tréfásabban megfogalmazva: akár „tetszik” ez a tényeknek, akár nem, egy jól formált dokumentumtipológiában kell szerepelnie átmeneti típusoknak). A tipológiában az általam megvalósulatlannak vélt átmeneti műfajokat szögletes zárójelek között fogom szerepeltetni. Mennél mélyebbre megyünk a tipológiában (mennél speciálisabb műfajokról van szó), annál nagyobb a valószínűsége az átmeneti műfajokba tartozó művek létének.
A dokumentumfilmek fent tárgyalt első típusát nevezem az egyszerűség kedvéért természetfilmnek, a második típusát pedig társadalmi dokumentumfilmnek. Hangsúlyosan szeretnék rámutatni arra, hogy a tudományos és ismeretterjesztő film (és ezen belül az egyik jelentős fajtája, az oktatófilm) ettől eltérő, a dokumentumfilmmel azonos színtű műfaj és ezért nem rendelhető alá a dokumentumfilm fogalmának. Amiből az is következik, hogy a természetfilmek mint dokumentumfilmek nem eleve ismeretterjesztő filmek, legfeljebb erre a célra is használhatók. A tudományos és ismeretterjesztő filmek a filmdokumentumokat — és nem a dokumentumfilmeket —a tudomány és az ismeretterjesztés céljaira használják, szemben a dokumentumfilmekkel, melyekben a filmdokumentum feladata nem az ismeretterjesztés, nem is valamilyen tudományos gondolatmenet megfogalmazása, hanem a játékfilmhez nagyon hasonló, ha nem azonos művészi hatás, de legalábbis személyes élmény kiváltása. A dokumentumfilm (különösen a természetfilmek) ugyan játszhatja az ismeretterjesztő film szerepét, de ez nem az elsődleges szerepe (még a természetfilmeknek sem). Elvileg ugyanis akár a társadalmi drámát képviselő játékfilmnek is létezik valamiféle ismeretterjesztő szerepe, attól még nem ismeretterjesztő mű. Az ismeretterjesztő film ezzel szemben nem műalkotás, noha filmalkotás.
Abból, hogy a mai Magyarországi gyakorlatban a filmszemléken és a pályázati kiírásokban a tudományos és ismeretterjesztő filmeket meg a természetfilmeket egyetlen csoporton belül bírálják el, egyáltalán nem következik, hogy a fenti gondolatmenet ne volna megalapozott, azaz hogy a természetet dokumentumfilmként ábrázoló művek nem dokumentum-, hanem ismeretterjesztő filmek lennének. Filmszemlék és a pályázatok esetében csupán praktikus összevonásról van szó, aminek van létjogosultsága, de nem tipológiai.
E tanulmányban nem foglalkozom se a tudományos és ismeretterjesztő és dokumentumfilm, se a fikciósfilm (játékfilm) és a dokumentumfilm kapcsolatával, csak utalok arra, hogy az utóbbi két alapvető mozgóképműfaj között éppen a művészi-érzelmi (katartikus) hatás vagy legalább valamilyen élmény keltésének célja következtében mélyreható kapcsolat áll fenn, mely alapvetően és közösen elválasztja a két műfajt a tudományos és ismeretterjesztő film műfajától.
E mélyreható kapcsolatra utal, hogy ki is alakult a dokumentalista stílusú játékfilm, és annak két speciálisabb változata, a dokumentum-játékfilm és a játékfilmes dokumentumfilm műfaja (attól függően, hogy a dokumentumfilmes vagy a játékfilmes elemek az uralkodóak a filmben).
A teljesség kedvéért azt is megemlítem, hogy az említett három műfajt (tudományos és ismeretterjesztő film, dokumentumfilm és fikciós film) kiegészíti egy sajátos, sokáig egyáltalán nem komolyan vett produktum, az amatőr vagy magán film (a továbbiakban a Magyarországon elterjedt privát film elnevezést fogom használni). Ugyancsak kiegészíti a három műfajt a professzionálisan készülő, nyilvános célú (közéleti, közérdekű) használati film (híradófilm, különféle tv-műsorok [„kerekasztal-beszélgetések”, kommentárok stb.]. A privát és a professzionálisan készült használati filmeket összefoglalóan filmdokumentumoknak fogom a továbbiakban nevezni. A filmdokumentumokkal szemben a bekezdés elején említett három műfaj filmalkotás. (A filmdokumentum és dokumentumfilm — „dokumentum-filmalkotás” — viszonyával egy későbbi fejezetben foglalkozom).
A mondottak alapján a mozgóképműfajok eme legfelső szintjén jól kirajzolódó di- és trichotómia jelenik meg a tipológiában: egyfelől vannak a filmdokumentumok, másfelől a filmalkotások (nevezhetők kreatÍv filmeknek is). Az utóbbin belül megint dichotómia figyelhető meg: vannak egyfelől a tudományos felismeréseket megfogalmazó vagy közvetítő tudományos és ismeretterjesztő filmek, másfelelő pedig az esztétikai, művészi vagy kulturális, politikai élményeket keltő dokumentumfilmek és fikciós filmek. (A játékfilmek a fikciós filmek egyik fajtája, ugyanis nem mindegyik fikciós film játékfilm, az animációs film és számos kísérleti film például nem feltétlenül játékfilm, de fikciós). A dokumentum- és játékfilmek közé eső átmeneti forma, a dokumentalista játékfilm. A dokumentumfilmet, a dokumentalista játékfilmet és a fikciós filmet az egyszerűség kedvéért nevezem művészi mozgóképnek vagy élményfilmnek.
Elvileg lehetséges, hogy olyan film is keletkezik, mely a tudományos/ismeretterjesztő film eszközeivel valódi, a rendezői szándékból is következő esztétikai és egyéb, esetleg katartikus élményeket kelt, azaz átmeneti műfajt képvisel a tudományos és ismeretterjesztő film valamint az élményfilm között. Ilyet végképp nem ismerek. A jó ismeretterjesztő filmnek kétségtelenül van élményszerű hatása, és lehetséges, hogy ez addig a határig fokozható, hogy az élményszerűség az igazi élményfilmek hatásával egyenrangú.
Gondolatmenetem eredményét megkísérlem képi (geometriai) formában is szemléltetni (a már említett, tudásreprezentációhoz használt gráffal). Az alábbi 2. ábrában a nyilak a generikus (alá-fölérendeltségi, faj-nem) összefüggéseket, az egyéb szoros kapcsolatokat a kétirányú nyilak jelölik (1. ábra). A szimmetriaviszonyokat azzal igyekszem szemléletessé tenni, hogy az analóg összefüggések nyilainak lehetőleg azonos dőlésirány adok. Az ábra egyes szintjeinek a jobb oldala felé (hangsúlyozom: relatíve) a közösségi-katartikus élményszerűség fokozódik, a bal oldala felé pedig az individuális-racionális- praktikus szerep. Az elemzésünk tárgya felé vezető egyre speciálisabb műfajokat félkövéren írtam.
 |
A társadalmi dokumentumfilmek fő típusai
A másik típusának tárgya a társadalom jelene, a mai társadalmi tények, a mai társadalmi élet jelenségei, esetei, állapota, problémái, személyei és testületei, sorsok, események és folyamatok. Nos, ennek a műfajnak aztán végképp nincsen önálló neve, ezt — akárcsak magát a társadalmi tárgyú dokumentumfilmet — általában csak „dokumentumfilmnek” nevezik, holott láthattuk, hogy rajtuk kívül még nem csak a történelmi dokumentumfilm, hanem a természetfilm is dokumentumfilm, meg az átmeneti műfajok. Használják még a szociodoku, a szociofilm megnevezéseket is (ami nem volna rossz), de sajnos nem egyértelműen, mert ezeken olykor csak a szociográfiai filmeket értik. A továbbiakban a „mai társadalmi (tárgyú) dokumentumfilm” nevet fogom használni.
Ezen az immár nagyon speciális mozgókép-tipológiai szinten különösen szembetűnő a történelmi és a mai társadalmi tárgyú dokumentumfilm közötti átmeneti műfajok jelensége. Léteznek ugyanis olyan társadalmi tárgyú dokumentumfilmek, melyeknek ugyan a társadalom korábbi, mára már történelminek számító idejéből merítik témájukat, de azok alkotó feldolgozását összekapcsolják a társadalom jelenkori problémáival. Ezt olykor metaforikus eszközökkel, olykor magyarázóan, olykor pedig a történelmi jelenség, probléma, személy, testület stb. értékelésének újraforgalmazásával, a róla alkotott kép újrarajzolásával oldják meg. (Ez utóbbiakat nevezik rekontextualizáló dokumentumfilmeknek). Nem tudok egyszerű, közkeletű összefoglaló megnevezésről, a továbbiakban a „történelmi tárgyat mai társadalmi összefüggésben megfogalmazó dokumentumfilm” leíró megnevezést használom.
A játékfilm és a társadalmi tárgyú dokumentumfilm közötti átmenetet képviselő dokumentalista játékfilm nemcsak attól függően osztható fel két fajtája, hogy a játékfilmes, ill. a dokumentumfilmes jellemvonások az uralkodóbbak. Ezek a filmek egyaránt hajazhatnak történelmi vagy mai társadalmi tárgyú dokumentumfilmekre, azaz létezik történelmi, ill. mai társadalmi tárgyú dokumentalista játékfilm, és a dokumentum-játékfilm, ill. a játékfilmes dokumentumfilm is lehet történelmi vagy mai tárgyú.
A mondottakat a 3. ábrán szemléltettem képi formában. A kétirányú nyíllal azt jelezzük, hogy a két műfaj között szoros, de nem generikus összefüggés van.
 |
A társadalmi tárgyú dokumentumfilmek speciális típusai
Hangsúlyozzuk, hogy az alábbi speciális változatok mindegyike lehet történelmi vagy mai tárgyú dokumentumfilm. A gyakorlatban az egyes típusoknál a „történelmi” vagy a „mai tárgyú” jelzővel pontosítható a besorolás (pl. történelmi riportfilm, mai tárgyú riportfilm, történelmi portréfilm, mai tárgyú portréfilm). A történelmi dokumentumfilmek az alábbi speciális típusok terén kisebb választékkal rendelkeznek, mint a mai társadalmi tárgyú dokumentumfilmek. Például történelmi városszociográfiát nehezebb készíteni, mint mait, mert kevesebb szociográfiailag feldolgozható történelmi filmdokumentum áll rendelkezésre, Az archív filmdokumentumok állományának növelésével ez a helyzet megváltozhat.
Alapelv, hogy az egyes filmek egyszerre több felosztási szempont szerint is besorolhatók, de egy felosztási szemponton belül elvileg csak diszjunkt (szétváló, kizáró) besorolás lehetséges, noha átmeneti formák még egy felosztási szemponton belüli típusok között is előfordulhatnak (egy néprajzi film például tartalmazhat pszichológiai megközelítéseket is). Mivel néhány esetben a több felosztási szempontot egyesítve alkottunk csoportokat, ezeken belül a besorolás már korántsem kizáró.
a film hossza, tagolása szempontjából
rövid dokumentumfilm (kb. 17 percnél rövidebb)
középhosszú dokumentumfilm
egészestés dokumentumfilm (= hosszú dokumentumfilm, 70–75 percnél hosszabb)
[egy részes dokumentumfilm]
több részes dokumentumfilm
Ennek a felosztásnak főleg terjesztési, forgalmazási szempontokból van gyakorlati jelentősége. Az „egy részes dokumentumfilm” fogalma nem használatos, csak a tipológiai dichotómia teljessé tétele érdekében jeleztük a létét. A több részes dokumentumfilm lehet rövid, hosszú stb.
a film kiindulási alapjának szempontjából
forgatókönyv-alapú dokumentumfilm
kutatás-alapú dokumentumfilm
Valójában előre eltervezett, ill. a megvalósítás során szerkesztődő dichotom típusokról van szó. A kutatás-alapú film esetében a megvalósítás során valamilyen tudományos szemlélet, legalábbis következetes eljárást szerint készül a film (számos változatban viszont az intuíció spontán működése vezérli
a film szerkezetének kialakulását).
A fenti két szempont szerinti felosztásnak, akárcsak néhány módszer szempontjából vett felosztásnak (mint pl. a rejtett kamera használata) azok számára, akik hangsúlyosan a filmalkotások esztétikájával foglalkoznak, talán nincs különösebb jelentősége, de léteznek egyrészt technikai nézőpontból is tudományos munkák, másrészt egy tipológiából a fenti két szempont elvileg sem hiányozhat.
a művészi hangvétel szempontjából
epikus dokumentumfilm
parabolisztikus dokmentumfilm (filmparabola)
ironikus (és groteszk) dokumentumfilm (filmgroteszk)
költői (poetikus) dokumentumfilm
esszéisztikus dokumentumfilm (dokumentumesszé)
A felsorolás korántsem teljes, még számos más zsánerforma és átmeneti eset létezik.
az ábrázolási, feldolgozási, technikai stb. módszer szerint
illusztráló dokumentumfilm
tényfeltáró dokumentumfilm
oknyomozó dokumentumfilm
oknyomozó riportfilm
sorsanalizáló dokumentumfilm
[„egyidejű” dokumentumfilm]
folyamatkövető dokumentumfilm
egyrészes
többrészes
[nem beavatkozó (rögzítő) dokumentumfilm]
beavatkozó dokumentumfilm
[nem rejtett kamerás dokumentumfilm]
rejtett kamerás dokumentumfilm
[„egynemű dokumentumfilm”]
montázs és kompilációs film
[nem megszólaltató (narratív, kommentáló) dokumentumfilm]
riportfilm (=interjúfilm)
[helyzetmegjelenítő riportfilm]
életút-riportfilm (életút-interjúfilm)
[helyzetmellőző riportfilm]
életút-riportfilm (életút-interjúfilm)
mélyinterjúfilm
[valódi dokumentumfilm]
áldokumentumfilm (pszeudo-dokumentumfilm)
Az itt felsorolt műfajok valójában több speciális módszerfajta szerinti típusokat képviselnek (a szögletes zárójelek között a gyakorlatban nem használt, csupán a tipológiai teljesség kedvéért megadott nevek szerepelnek). A sorsanalizáló film egyben pszichológiai dokumentumfilm is szokott lenni, a beavatkozó filmekben részben a játékfilmek hatását vállalva, a tények hűséges és igaz rekonstrukcióját valósítják meg a szereplőkkel utólag eljátszatva a valóságot, vagy egyéb módon rekonstruálják a tényeket. Ezzel szemben állnak azok a filmek, melyekben az eredeti tényeket mutatják be. A különféle módszer szerinti felosztási szempontok egyesítése következtében e csoporton belül rendkívül nagy a többszörös besorolás (a polihierarchia): például az egyik legfontosabb társadalmi tárgyú dokumentumfilm, a riportfilm lehet illusztráló, oknyomozó, beavatkozó, rejtett kamerás, sőt áldokumentumfilm is (ahogy lehet persze portréfilm, ironikus film stb. is, de ezekben az utóbbi esetekben szempontok közötti polihierarchiáról van szó). Bizonyos típusok nagyon közel állnak egymáshoz (például az oknyomozó és a folyamatkövető film).
a film központi témája, főszereplője, tárgya szempontjából
rétegfilm
hátrányos helyzetűekről szóló film
romafilm
nemzetiségi (etnikai) film
zsidó sorsfilm
vallási (papokról, hívókről szóló stb.) film
munkásfilm, munkavégzést ábrázoló film
pedagógusfilm
sportfilm
nemzedéki (generációs) film
[egy generációs film]
több generációs film
[településábrázoló film]
[személyábrázoló film]
portréfilm
portréfilm egy személyről
portréfilm több személyről
portréfilm testületről
életrajzi film
memoár
[eset-/eseményábrázoló, feldolgozó film]
Ez a felosztási szempont rendkívül gazdag változatokat foglal össze. A réteg- és településábrázoló filmek többnyire szociográfiák is. A portréfilm a riportfilmhez hasonlóan az egyik legfontosabb társadalmi tárgyú dokumentumfilm, mely ugyancsak nagyon különböző módon valósulhat meg (lehet illusztráló, oknyomozó, ironikusa, riport- vagy akár áldokumentumfilm stb.). A portréfilm nem feltétlenül öleli fel a teljes életrajzot (noha többnyire életútinterjúból szerkesztik), a memoárban dominál a szubjektív visszaemlékező jelleg, vonatkozhat személyre, testületre vagy eseményre. A memoárok egy része csak a visszaemlékező szubjektív állításait tartalmazza, s ezért nem tekinthető dokumentumfilmnek, hiszen az adott dokumentumfilm tárgyát nem dokumentalista, hanem szubjektív, ha tetszik fikciós módon ábrázolja. A portréfilm, az életrajzi film és a memoár rendkívül közel állnak egymáshoz. Az eset-/eseményábrázoló filmek fajtái rendkívül sokfélék (háborúk, katasztrófa esetek, gazdasági, jogi, politikai, kulturális események stb.).
a felhasznált, alapul vett tudományos megközelítés szempontjából
szociográfiai dokumentumfilm (= szociológiai dokumentumfilm, film-szociográfia, szociofilm, szociodoku)
településszociográfiai film
rétegszociográfiai film
analitikus filmszociográfia (= analitikus film)
szocioriportfilm (szocioriportázs)
néprajzi film (= etnográfiai film, kultúrfilm)
pszichológiai szemléletű dokumentumfilm
(kultur)antropológiai dokumentumfilm
művelődéstörténeti dokumentumfilm
politikai intézmények működési modelljeit megjelenítő dokumentumfilm (= politdoku)
A szociográfiai dokumentumfilmet nevezik még szociofilmnek, szociodokunak is. Az analitikus filmszociográfiára a szociológiai, az antropológiai filmre a társadalmi folyamatok kulturális-antropológiai elemzése jellemző. A szociográfiai filmeknek az elemzés tárgya szempontjából rendkívül sok változata lehet (lásd még a film központi témája, főszereplője, tárgya szerinti felosztást). A felsorolás nem teljes, számos más tudomány, szakterület módszerének hatása lehet jellemző dokumentumfilmekre.
a felvétel tárgyának eredetisége szempontjából
[elsődleges dokumentumfilm]
rendezvény feldolgozó dokumentumfilm [másodlagos dokumentumfilm]
politikai, társadalmi rendezvényről készült dokumentumfilm
színjátékról készült dokumentumfilm
zenemű előadásáról, hangversenyről készült dokumentumfilm
egyéb szempontból
útifilm
kísérleti dokumentumfilm
A két utolsó szempont típusai — a kísérleti dokumentumfilm kivételével — valójában csak ritkán készülnek alkotó jellegűnek tekinthető dokumentumfilmes színvonalon, de létezésük azért nem zárható ki. Többségük a használati filmdokumentumok csoportjába tartozik. További egyéb szempontok szerinti típusok is lehetségesek.
A kísérleti dokumentumfilm különleges eset. Érintkezhet a játékfilmmel, a tudományos és ismeretterjesztő filmmel, az összes többi dokumentumfilmmel, sőt még a filmdokumentummal is. Nem feltétlenül azért kell szerepelnie a tipológiában, mert ilyen filmek léteznek, hanem azért, mert lehetségesek.
Egyszerűsített tipológia
Filmszemlék, pályázatok céljára elképzelhető a fentiek alapján olyan egyszerűbb tipológia, melybe mégis beleférhet az összes lehetséges változat. Egy ilyen felosztás javaslata vetődött föl a Magyar Dokmentumfilm-rendezők Egyesületének 2003. július 4-i tanácskozásán.
ismeretterjesztő és természetfilm
Ide tartozhatnak a tudományos- és szakfilmek, adott esetben a oktatófilmek is.
történelmi film
Értelemszerűen ide tartozhatnak a mai társadalmi tárgyú és a történelmi filmek közötti átmeneti műfajok, rekontextualizáló művek.
filmszociográfia
Ide tartozhatnak rétegfilmek, településábrázoló filmek, a néprajzi i filmek. Ugyancsak ide tartozhatnak a tényfeltáró filmek, az eset- és eseményábrázoló filmek és az antropológiai filmek is (esszéisztikusabb válfajuk a dokumentumesszéhez, riportszerűbb válfajuk pedig a riportfilmhez sorolható).
portréfilm
Ide tartozhatnak az egy vagy több személyről, ill. a testületről készült portréfilmek, életrajzi filmek és memoárok.
riportfilm, interjúfilm
Ide tartozhatnak a mélyinterjú- és életútinterjú-filmek, a szocioriportfilmek.
dokumentumesszé
Ez valójában az egyéb lehetőségek gyűjtőtípusa. Ide tartozhatnak a parabolisztikus, ironikus, költői és esszéisztikus dokumentumfilmek, a kísérleti és az áldokumentumfilmek, továbbá az alábbi műfajok közül azok, melyekre inkább az esszéisztikus megközelítés a jellemzőbb (és nem annyira a riport- és portrészerűség vagy a szociográfia): az oknyomozó és sorsanalizáló dokumentumfilmek (másik részük a riportfilmekhez, ill. filmszociográfiákhoz sorolható, az eset- és eseményábrázoló valamint antropológiai filmek (másik részük ugyancsak a filmszociográfiához sorolható), a pszichológiai szemléletű filmnek (a másik része értelemszerűen a filmszociográfiához, a portréfilmhez vagy a riportfilmhez kerülhet), a művelődéstörténeti dokumentumfilmek, a politikai intézményrendszer működési modelljeit megjelenítő filmek (másik részük értelemszerűen a riportfilmhez kerülhet).
Filmdokumentum és dokumentumfilm
 |
A filmdokumentumok jelentős része ún. használati film. Ezek a filmek tulajdonképpen feldolgozott dokumentumok abból a célból, hogy valamire használják őket; nem a művészi élményszerzés, hanem az információkielégítés, híradás, propaganda, reklám vagy a puszta szórakoztatás a feladatuk (egyes szerzők az ilyen műsorszámokat bulvárdokumentumoknak nevezik). Adott esetben készülhet rendkívül igényes emlékműsor, kerekasztal-beszélgetés, még a propagandafilm és a reklám (videoklip) is, melyek a dokumentumfilm-alkotás közelébe jutnak; kivételekre mindig akad példa, de ezek mind ritka és átmeneti esetek. A használati filmeket, akárcsak a privátfilmeket ugyanis csak használják valamilyen praktikus, közérdekű vagy személyre célra, de felhasználásuk, közvetítésük stb. után, önmagukban csak filmdokumentumok lesznek, melyek persze dokumentumfilmekhez mindig felhasználhatók.
A használati filmek túlnyomó része televíziós film. Ebből azonban nem következik, hogy minden televíziós film használati. A tévéfilm, tévéjáték stb. például a játékfilm fajtái. Készülhetnek televíziós gyártási körülmények között dokumentumfilmek is, melyek ettől még nem képviselnek külön dokumentumfilm-fajtát.
A filmdokumentumok mási fajtája a feldolgozatlan filmdokumentum. Ilyen például a történelmi interjúk videotárában található dokumentumok, de ilyen a szerkesztetlen filmfelvétel (a muszter) is.
Más lapra tartozik, hogy ha keletkezésük után hosszú idő telik el (vagy nem hosszú idő, de nagyon távolra kerülnek, teljesen más kulturális környezetbe), előbb-utóbb esztétikai hatása lesz az eredetileg puszta dokumentumnak (jellegzetes példák erre a 19. században készült, elbarnult családi portrék, bekeretezve a lakások falán).
Mindezek alapján például a riport és interjú, ill. a riportfilm és interjúfilm fogalmát is egyértelműbben ragadhatjuk meg. Valójában ugyanis arról van szó, hogy a riport (és szinonimája, az interjú) filmdokumentum, a riportkészítést, mind módszert alkalmazó riportfilm (mely riportokból, azaz interjúkból áll) viszont dokumentumfilm-alkotás. Mivel a riport és az interjú szinonimák, ezért elvileg a riportfilm és az interjúfilm is azok.
Különbség van viszont az olyan riportfilmek (=interjúfilmek) között, melyekben a riport (=interjú) körülményei, a helyzet is megmutatkoznak, ill. nem mutatkoznak meg (helyzetmegjelenítő és helyzetmellőző riport[interjú]filmek). Az előbbire példa a filmszociográfiák, a rétegfilmek stb. többsége, az utóbbira az antropológiai és pszichológiai szemléletű filmek egy része és a gyakorlatilag minden mélyinterjúfilm. Az életút-riportfilm lehet helyzetmegjelenítő és helyzetmellőző. A két típus szinonim kifejezésekkel megkülönböztetni nem csak azért szerencsétlen, mert ilyen alapon a kutyát és az ebet is el lehetne látni két különböző jelentéssel, csak éppen a valódi nyelvhasználat nem fog ennek engedelmeskedni, és örök összevisszaság keletkeznék. A riport- és az interjúfilm ilyetén megkülönböztetése azért is szerencsétlen, mert idegen nyelvekre lefordíthatatlanok, lévén hogy angolul, németül stb. e téren nincs szinonimitás. Aki tehát nem csak a vájtfülű bennfenteseknek fogalmaz gondolatokat a két típus különbözőségéről, hanem a nézőkre is gondol, nem tekinthet el attól, hogy ne utaljon arra: az egyik esetben körülményeket is kifejező, a másik esetben pedig körülményeket nem kifejező riportfilmről (=interjúfilmről) van szó, s erre tájékoztatóbbnak tekinthető a helyzetmegjelenítő és helyzetmellőző jelző.
Kísérlet a történelmi és a mai társadalmi tárgyú dokumentumfilm meghatározására
 |
További kérdés, hogy mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy egy mozgókép (mint dokumentum) történelminek számítson és ne jelenkorinak. A kérdést csak szűkíti, de nem pontosítja teljesen az aktuális dokumentum fogalma, hiszen szinte minden történelmi dokumentumnak lehet némi időszerűsége anélkül, hogy azt bárki megszerkesztve mai kontextusba állítaná, és mennél közelebbi a történelmi dokumentum, annál inkább. Talán annyit válaszolhatunk erre a fogas kérdésre, hogy történelmi dokumentum az, mely nem közvetlenül, önmagában időszerű. E „közvetlen” jelző azonban dokumentumfilm-típusonként eltérő időintervallumot jelent, hiszen egy filmszociológiai, egy portré vagy egy oknyomozó film régebbi filmdokumentumok használatára épülhet, mint például egy riportfilm vagy egy tényfeltáró film.
Ráadásul történelmi filmdokumentumokat lehet olyan módon dokumentumfilmmé feldolgozni, hogy azok mai összefüggésben megjelenve, mai kérdéseket közvetlenül érintenek. Ilyenek például a rekontextualizáló filmek. Ezek valójában egyszerre történelmi és egyszerre mai tárgyú dokumentumfilmek.
A mai tárgyú társadalmi dokumentumfilm esetében is okozhat problémát a „mai” jelző értelmezése, amit a fenti gondolatmenet alapján adhatunk meg: mai az, ami közvetlenül, önmagában időszerű adott társadalmi csoport számára.
Egyebekben a történelmi és a mai tárgyú dokumentumfilm meghatározásában nem nagyon találhatunk eltéréseket. A két filmtípusnak a tényei ugyanolyan típusúak, csak időszerűségükben térnek el. Az alkotó módon való, művészi hatású feldolgozásuk követelménye mindkettő esetében egyformán fennáll. Az alkalmazott módszerek, hangvételek, témák semmiben sem különböznek: mindkét típus lehet szociográfia, ironikus vagy esszéisztikus, tényfeltáró, beavatkozó, riportfilm, áldokumentumfilm, réteg- vagy portréfilm stb.
Mindezt előrebocsátva megkísérlem a történelmi és a mai tárgyú dokumentumfilm meghatározását. Erre már csak azért is szükség van, hogy a pályázók számára egyértelműbb legyen az ezekre a filmekre vonatkozó pályázati kiírás tárgya.
 |
A mai társadalmi dokumentumfilm tárgyai a jelenkori társadalmi élet tényei: társadalmi esetek, események, állapotok, jelenségek, problémák, a társadalom szereplői (személyek, testületek, csoportok, rétegek, helyek), melyeket alkotó módon, élmény, esztétikai-művészi hatás, adott esetben katarzis keltése érdekében, szerzői intenciók alapján készítenek el. A filmek alkalmazhatnak tudományos módszereket (lehetnek például szociográfiák, lélektani, antropológiai feldolgozások), lehetnek különféle művészi hangvételű (ironikus, költői stb.), ábrázolási, feldolgozási módszerű (tényfeltáró, oknyomozó, folyamatkövető, beavatkozó, riport- és áldokumentumfilm stb.), témájú (réteg-, portréfilm stb.) alkotások, továbbá átmeneti formák a történelmi, illetve a játék- és a természetfilm tárgyait feldolgozva (rekontextualizáló feldolgozások, dokumentum-játékfilmek, metaforikus természetfilmek stb.), de szorosan kapcsolódva az időszerű társadalmi kérdésekhez.
A televíziós műsorszámok tipológiája
A dokumentumfilm-gyártás számára a televíziós műsorszámok két szempontból is kiemelkedő jelentőségűek, és ezért tipológiájuk nem érdektelen a dokumentumfilm-tipológiával összefüggésben.
A dokumentumfilmek egyrészt televíziós műsorszámok is lehetnek, de nem csak lehetnek, hanem eszményi megjelenési formájuk is. Ez a kereskedelmi televíziózás mai magyarországi körülményei között ugyan nem érvényesül megfelelően, de idővel a helyzet változhat. Minden esetre nem árt tudatosítani, hogy elvileg milyen gazdag műsorszám-tipológiai lehetőségek léteznek.
A dokumentumfilmek — és különösen a történelmi dokumentumfilmek — számára másrészt a televíziós műsorszámok alapvető filmdokumentumok. Ebből a szempontból sem árt tudatosítani, hogy milyen a választék tipológiai nézőpontból.
Meg kell különböztetnünk a televíziós műsorszámot a televíziós műsortól, mely műsorszámokból áll.
A televíziós műsorszám audio-vizuális dokmentum, de nem feltétlenül mozgókép (a monoszkóp, a szünetjelzés például nem az). Az előre elkészített, a programidő nagy részét kitöltő, többnyire művészi mozgóképekből, kisebb részben ismeretterjesztő filmekből álló televíziós műsorszámok gyűjtőneve a filmműsorszám. A filmek közvetíthetők egy- vagy többrészes műsorszámokként. A dokumentumfilmek egyik legnagyobb felvevője ez a műsorszámtípus.
Meg kell különböztetni ettől a fikciós műsorszámokat, melyek nem mindegyike filmműsorszám (például a televíziós esti és egyéb mesék lehetnek narratív filmdokumentumok is, melyekben színész vagy szerző mondja el a mesét), noha többségük fikciós film.
Az ismeretterjesztő műsorszámokban tudományos és műveltségi kérdéseket dolgoznak föl népszerű formában. Az iskolai/oktatási keret és a hallgatói célcsoport nincs olyan pontosan meghatározva, mint a rétegműsorokhoz tartozó oktatóműsorokban. Ez a műsorszámtípus elsősorban a természetfilmek és a történelmi filmek jelentős felvevője, de bizonyos mai tárgyú dokumentumfilmeket is „fogyaszt” (például a filmszociográfiákat).
A dokumentum-műsorszámokban eseményeket, tényeket rögzítenek dokumentatív, olykor némileg alkotó módon, de ebben a műsorszámban is jelentős mértékben kaphatnak helyet dokumentumfilmek, különösen a mai tárgyúak (főleg a tényfeltáró és folyamatkövető filmek, riportfilmek, portréfilmek). Az önálló televíziós dokumentum-műsorszám a feature, a portré (nem tévesztendő össze a portréfilmmel), a riport (nem tévesztendő össze a riportfilmmel) és a memoár (ez utóbbi visszaemlékező célzatú, szubjektív, adott esetben dokumentatív részleteket is tartalmazó műsorszám, mely igényes szerzők esetén filmalkotás, ezen belül lényegében fikciós film is lehet).
Az aktuális, kulturális, szórakoztató, magazin- és rétegműsorok gyakorlatilag nem felvevői dokumentumfilmeknek. Számos típus (portré, riport, közszolgálati műsorszám stb.) több műfajhoz is tartozhat.
Az aktuális műsorszám ismertebb fajtái:
pontos időjelzés
műsorismertetés
ajánló műsorszám
hirdetés
közérdekű közlemény
hírműsorszám
időjárás-jelentés
közlekedési információs műsorszám
tévéhíradó
háttérműsorszám
választási műsorszám
tudósítás
helyszíni tudósítás
helyzetjelentés
körkép
riport
kommentár
aktuális gazdasági magazin
aktuális politikai magazin
köszöntő
sajtószemle
politikai vita
közszolgálati műsorszám
sportműsor
sporthírek
sportközvetítés
könyvismertetés
interaktív műsorszámszám (melybe a nézők is bekapcsolódhatnak)
A kulturális műsorszám ismertebb fajtái:
előadás
emlékműsorszám
irodalmi műsorszám
művészeti és kulturális magazin
portré
színházi és zenei közvetítés
vetélkedő
A szórakoztató műsorok ismertebb fajtái:
játékműsorszám
kívánságműsorszám
valóságshow
vetélkedő
A magazinműsorok ismertebb fajtái:
aktuális politikai magazin
információs magazin
közszolgálati műsorszám
kulturális és művészeti magazin
A rétegműsorok ismertebb fajtái:
gyermekműsorszám
oktatási műsorszám
tanácsadó műsorszám
tornaműsorszám
vallási műsorszám
Más szempontból való felosztást képvisel az élő adás és ellentéte, az előre elkészített konzervműsor, valamint a stúdióműsor, a saját gyártású műsorszám, az önálló és az összetett műsorszám
A 4. ábrán összefoglalóan ábrázoltuk a műsorszám-tipológiát. A szaggatott vonalú nyíl a partitív (rész–egész) összefüggést jelöli.
 |
