„Ali, egy csodálatos ember, ha tehetném, minden embernek bemutatnám” – ezzel a mondattal posztoltad a film előzetesét a Facebook-oldaladon. Miért akarod őt mindenkinek bemutatni?

Sokat gondolkodtam ezen a mondaton, mivel gyűlölök posztolni a Facebookon. Azért mutatnám be mindenkinek, mert végtelen kedvesség, tisztaság és jóindulat van benne, olyan, mint egy jó értelemben vett gyerek. Annyira széplelkű ember, hogy ha találkozol vele, két pillanat után jó kedvre derülsz, és mosolyra görbül a szád, amíg vele vagy.

Nyilván azok fognak találkozni vele a filmen keresztül, akiket eleve érdekel ez a téma. De azokat az embereket kéne valahogy beterelni a moziterembe, akiknek jelen körülmények között megvan a véleményük a „ migránsokról”, akik valójában ugye menekültek. Annyira jó lenne, ha látnák ezt az emberi történetet. Mert ez az: elsősorban egy ember története, akinek azonban el kellett menekülnie a hazájából és most próbál beilleszkedni egy számára új világba. Ha látják ezt a kedves, tisztességes és jólelkű embert, akkor lehet, hogy átgondolják, hogy korábban mit feltételeztek a menekültekről. Sajnos ez csak egy álom. Majd még gondolkozom, hogyan lehetne ezt a filmet eljuttatni hozzájuk.

Ali

Az ötvenes éveiben járó afrikai Wilson menekültként él nálunk, és az állampolgári vizsgára készül. A harmincas éveiben járó jezidi Ali menekültként él nélkül nálunk, és az állampolgári vizsgára készül. Az előbbi a 2016-ban megjelent Az állampolgár című játékfilm, az utóbbi a dokumentumfilmed története. Miért szükséges ilyen rövid időn belül újra feldolgozni ezt a témát?

Abszolút releváns a kérdésed. Miután elvégeztem a jogi egyetemet, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságán vettem részt egy gyakornoki programon. Menekültekkel, hontalanokkal foglalkoztam közvetve, és elkezdtem kötődni a témához. Sejtettem, hogy fel fog merülni ez a kérdés, ezért ellenőriztem az emailjemben, és valóban előbb vettem fel a kapcsolatot a Menedék Egyesülettel, hogy megismerhessem Alit és Évát – akkor még egy páros interjúhoz, nem a dokumentumfilmhez –, minthogy kijött volna Az állampolgár. Emlékszem, amikor megjelent a film, az ágyban feküdtem, és teljesen kiborultam. Nyilván mindig ez van, ha az ember elkezd egy témával foglalkozni, akkor előbb-utóbb szembesül azzal, hogy valaki más is dolgozik ugyanazon.

Az állampolgár egy hiteles és jó film volt, bár már kicsit megkoptak az emlékeim. De hogyha összehasonlítod a két szereplőt, akkor Wilsonnak meg se kell szólalnia, ránézel, és egy cuki ember. Tehát ott nincs olyan feladatod, hogy megküzdj a sztereotípiáiddal, könnyedén tudsz menni vele. Bár azt hozzá kell tenni, hogy az a film egy másik világban készült, amikor az emberek jórészt azt sem tudták, hogy vannak menekültek és kik azok, így egészen másképp szól ugyanarról a témáról, mint a mi filmünk. Az állampolgárnak nem is volt feladata, hogy sztereotípiát romboljon. Ma viszont sajnos már kezd rögzülni egy bizonyos negatív, hamis kép, amit úgy éreztem, hogy Ali le tud rombolni.

Ali a külső jegyei alapján beleillik abba a halmazba, ahogy a „gonosz iszlamista terrorista migránsokat” elképzelik, és ezzel Alinak meg kellett küzdenie, miközben a jezidiek még csak nem is muszlimok. Senki nem tudja, mi az a jezidi, alapvetően minden arab kinézetű embert egy kalap alá veszünk. Ha valaki időt szán a filmre, és kibontakozik előtte a főszereplő alakja, akkor reményeim szerint Ali képes arra, hogy áttörje azt a falat, amit a sztereotípiák emeltek.

Egy magazin számára készítettél páros interjút Alival és a magyar tanárával, Évával. Már ott bevillant, hogy ebben az emberben több van egy interjúnál, akár egy egész film?

A párosuk fogott meg: annyira különbözőek, és mégis rengeteg ponton kapcsolódtak egymáshoz. Éva, aki önkéntesként állampolgársági vizsgára készítette fel Alit, egy hetvenes éveiben járó törékeny jogásznő – katolikus, székely és magyar. Ott ült mellette Ali, aki iraki, jezidi, írástudatlan, és kiderült, hogy sok mindenben hasonlítanak. A székelyek és a jezidiek is egy kicsi etnikai és vallási közösség, akiket a történelem során rengetegszer próbáltak elpusztítani. Szétszóródtak, a jezidiek mindenhol ott vannak a világban, a székelyek kevésbé, de azért ők is számos helyen előfordulnak.

Mindketten ugyanabban a magyarországi menekülttáborban voltak. Éváéknak a '90-es évek legelején el kellett menekülniük Erdélyből, a békéscsabai menekülttáborban kötöttek ki, ahol évekkel később Ali is megfordult. Alihoz hasonlóan Évának is több állampolgársága volt, később kiköltözött Kanadába, ahol szintén állampolgárságot szerzett.

Ali és Éva

Kifejezetten érdekes volt számomra, hogy ebben a világ két teljesen különböző pontjáról származó emberben milyen sok közös van. Ez is azt mutatja, hogy az embereknek fontos lenne kommunikálniuk egymással, mert mindig lehet találni közös pontokat a sok ellentét ellenére.

Ali könnyen ráállt arra, hogy a filmed főszereplője lesz?

Nagyon izgultam, amikor elhívtam kávézni. Volt egy elképzelésem, hogyan szeretnék dokumentumfilmet csinálni. Azt gondoltam, hogy akkor van jogod más embereknek az intim életét bemutatni, akkor nem élsz vissza a rendezői, kérdező pozícióval, hogyha előtte a saját életedet is kiteszed elé. Úgy képzeltem, hogy először nekem kellene kitárulkoznom, hogy utána már azt érezzem, hogy jó, megtettem ezt, most már a másiktól is elvárhatom ugyanezt. De ez nem történt meg, mert szemérmes voltam, és máig az vagyok. Na mindegy, leültem Alival, és igazából nem volt nehéz rábeszélni. Érvekkel készültem, izzadtam, és ehhez képest ő hamar rávágta, hogy benne van.

Négy éven át követted Alit, volt benned megingás, hogy belőle és a történetéből valóban kijön-e egy dokumentumfilm?

Saját magamat kérdőjeleztem meg többször, nem azt, hogy jól választottam-e főszereplőt, hanem hogy eléggé mélyre tudtam-e menni. Amiatt aggódtam sokat, hogy vajon elég közel kerültem-e hozzá.

Gyakorlatilag nulla pénzből csináltuk, a Filmjus pályázatán nyertünk egyszer 400 ezer forintot, abból mentünk ki Németországba. Nagy Bálint Pál operatőrrel kezdtük el, és gyakorlatilag ketten csináltuk négy éven keresztül. A vége fele volt egy pont, amikor szinte lemondtam arról, hogy ebből valaha lesz egy film. Nem volt pénz, nézegettem a nyersanyagot, és azt éreztem, ez nem áll össze. Ezen a ponton Tóth Anna producer barátnőm mondta, hogy Osváth Gáborral keresnek egy projektet, és így lett pénz.

A film egyik csúcspontja a szóbeli állampolgársági vizsga. Hogy sikerült oda bejutni kamerával?

Előzetesen azt gondoltam, hogy azt biztos nem lehet majd lefilmezni. Nagyon izgultam, amikor írtam az e-mailt, magam sem hittem el, amikor igent mondtak, az egy isteni közbeavatkozás volt. Később is hasonló dolog történt. Amikor hosszú idő után Ali végre megkapta az állampolgárságot, el akartam menni forgatni az eskütételre, de oda már nem engedtek be. Ennek ellenére mondtam Alinak, hogy elkísérem. Volt ott egy határontúli nő, a pasija kísérte, aki Egerben filmes suliba jár, és hozta magával a kameráját. Merthogy rokonoknak megengedik, hogy filmezzenek. Megkértem a srácot, hogy majd irányítsa úgy a kamerát, hogy Alit is felvegye. Még ránk is szóltak, de felvette, és nagyon boldog voltam.

A felvétel végül kiesett a vágóasztalon, úgy voltam vele, hogy a március 15-i nemzeti ünnepségen részt venni már magyarként sokkal felemelőbb érzés Alinak, és erősebben kifejezi az eggyé válást a magyarsággal, mint az, hogy egy kormányhivatalban Alinak gratulálnak, és átveszi az állampolgársági papírt.


Az valóban egy erős pillanat, a frissen magyarrá lett Ali elmegy megnézni a nemzeti zászló felhúzását a Parlament előtt. Ez mennyire volt spontán? Ő felhívott, hogy elnéz a Parlamenthez, és te siettél ki a térre?

Az egy dramaturgiai varázslat volt. Jóval korábban történt, mint hogy megszerezte volna az állampolgárságot. Mondta, hogy el akar menni a Parlamentbe. Március 15-ben maradtunk, elmentünk, és végül a Parlamentbe nem is jutottunk be.

Van egy elméletem. Hogy átengedték a szóbelin, abban szerepe volt, hogy ott voltatok a kamerával. Egyetemi emlékeim alapján az egy kegyelem kettes szituáció volt.

Sokat készült rá Ali, és nagyon ügyes volt, de biztos volt jóindulat is a vizsgabiztosokban. Lehet, hogy a kamera miatt, de az is lehet, hogy szimpatizáltak Alival. Az írásbelinél viszont már nem volt kamera, és ha nem is elsőre, de azt is megcsinálta.

Abszurd, hogy míg mi beleszülettünk, nem tettünk érte semmit, addig Ali csak úgy válhat magyarrá, ha tudja, mi az a gulyásleves, mi az az Unikum, ismeri az alkotmány definícióját, illetve fel tudja sorolni az Európai Unió alapelveit. Te arról is akartál beszélni, hogy mit jelent magyarnak lenni?

Nem feltétlenül erről akartam, eredetileg az identitás kérdésére akartam felhúzni a történetet. Alinak a jezidi identitástudata nagyon erős. Ez a jezidiek körében nem is megkérdőjelezhető, ha te annak születtél, az is maradsz, és a gyerekedet is eszerint kell nevelned. Nagyon érdekes volt, hogy mindez ütközött azzal, hogy ő mindenképpen magyar akart lenni, magyar nevet akart magának. Először azt akartam végig követni, hogy mit jelent egy idegen társadalomba integrálódni. Ahhoz, hogy téged befogadjanak, fel kell adnod egymás után a sajátos kulturális identitásod elemeit, a személyiséged fontos jegyeit. Igazából ez egy univerzális dolog, ez nem csak a menekültekre igaz. Ez történik, ha kiköltözöl bárhová, de még akkor is, ha Magyarországon bekerülsz egy új közösségbe. Ha azt akarod, hogy befogadjanak, akkor le kell hántanod magadról néhány dolgot.

Éva mindig szembesítette azzal Alit, hogy előbb-utóbb döntenie kell az identitásával kapcsolatban, és nem kell olyan erősen ragaszkodnia minden fronton a jezidi gyökereihez, mert megnehezíti az életét. De valahogy mégsem volt annyi anyag ebben a témában, hogy azt érezzem, erre épülhet az egész film dramaturgiája. Annak örülök, ha ez az aspektus is kiérezhető a filmből. Mit jelent integrálódni, és ez jó-e vagy sem.

Miért menekült el Ali Irakból?

Szaddám Huszein számára első számú közellenségek voltak a jezidiek, akiket az amerikaiak támogattak. Ali ráadásul katona is volt, emiatt vadásztak rá, a barátját mellette ölték meg. Aztán jött az Iszlám Állam, amitől csak még rosszabb lett minden. Azért nem járt iskolába, mert akkoriban a jezidieknek nem voltak iskoláik, Szaddám Huszein megpróbálta teljesen ellehetetleníteni őket. A jezidiek főként állattenyésztésből és mezőgazdaságból élnek, viszont a muszlimok nem vásárolják meg a termékeiket, mivel istentelenek keze érintik azokat.

Magyarország a legtöbb menekült számára tranzitország, az a jellemző, hogy Németországba akarnak eljutni. Ali számára viszont végcél volt, és magyar akart lenni. Miért?

Németországban is töltött pár hónapot, ott egy nagy jezidi közösség él. Ha forgattunk vele, biztos, hogy ötször telefonált valakivel Európában. Mindenhol ott vannak. Németországban az egyik testvérénél lakott, aki aztán a családjával visszament Irakba harcolni, a filmben egy másik testvére látható. Alinak nem jött be a német mentalitás, a magyarokat sokkal kedvesebbnek tartja. Általa egy kicsit más szemszögből láthatjuk magunkat, a filmből is kitűnik, hogy az a tisztaság és segítőkészség, amit Ali adott, azt másoktól visszakapta.

Szereti Magyarországot, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy a film vége után kiköltözött Németországba. Nem akarta elhagyni Budapestet, de a koronavírus idején megszűnt a munkája, egyedül volt a lakásban a karantén idején, és akkor a rokonok mondták, hogy menjen ki hozzájuk. Kint volt, amikor jött a következő hullám, és végül kint maradt. Reménykedik abban, hogy vissza tud térni, csak most a feleségét várja.

A film végi felirat arról tájékoztat, hogy Ali visszautazott Irakba, és összeházasodott egy jezidi nővel. Mi történt velük azóta?

Először is nagyon szomorú voltam, amikor Ali utólag értesített erről. Megbeszéltük vele, hogy ha megy, akkor szól, és megyek vele. Ekkor már megvágtuk a filmet, de mindent félredobtam volna, és utaztam volna vele Irakba. A lány még nem jöhetett vele Németországba. Jelenleg több műszakban dolgozik, hogy el tudja hozni a feleségét. Még nincs happy end, de már közelít hozzá.

Nehéz volt azt mondani, hogy vége, többet nem forgatsz Alival?

Szívesen forgattam volna még, de valahol húzni kellett egy határt. Nem teljesen önszántamból fejeztem be, de hát lelkesedésből csináltuk, minimális költségvetésből. Bálint (az operatőr – a szerk.) vagy Daniék (Tiszeker Dániel rendező – a szerk.) is sok szívességet tettek a projektnek, ezt nem lehetett tovább húzni. Alival nem volt gond, nem mondta, hogy idegesítjük, ő továbbra is részt vett volna ebben. Tök jó volt hallani, többször is elmondta, hogy ez egy kölcsönösen jó dolog volt, mert mi motiváltuk arra, hogy megcsinálja a vizsgát.

Van persze más típusa is a dokumentumfilmnek, de rendező jellemzően nem avatkozik be, csak megfigyel. Amikor szerencsétlen Ali a papírlapok fölé görnyedve szenvedett a tananyaggal, te mit tettél? Csak filmezted vagy segítettél neki?

Volt, hogy együtt készültünk a vizsgára – de akkor kamera nélkül. Igazából én nem akartam távol maradni. Az elején az volt az elképzelés, hogy velem beszélget, de aztán ezek a részek kikerültek, és csak egyszer-kétszer hallatszik a hangom.

Tavaly láttam egy dokumentumfilmet egy drogos leányanyáról, Jacinta volt a címe. Börtönben volt, kiengedték, a heroinnal leállt, meg akart változni, új életet akart, mivel ha újrakezdené a drogozást, visszakerülne a börtönbe, és elvesztené a kislányát. A rendező képes volt megállni, hogy ne avatkozzon be még akkor sem, amikor a szeme előtt lövi be magát a lány. Újra börtönbe került, elvették a gyerekét. Nagyon hatásos jelenet, és biztosan segít másokon, elrettenti a nézőket, és azt is tudom, hogy én ilyenkor csak a kamera vagyok, de én azt érezném egy ilyen helyzetben, hogy felelősséggel tartozom, és nem bírnám ki, hogy ne avatkozzak be.

A rendezői koncepció egyértelmű, a személyes történetre fókuszálsz. A jezidi népcsoportról csak a szükséges minimumot árulod el, miközben ez egy alig ismert, de annál érdekesebb történelemmel és kultúrával bíró etnikum. Miért döntöttél úgy, hogy a jezidiekkel nem foglalkozol többet?

Míg Magyarországon vélhetően Ali volt az egyetlen jezidi, addig Németországban van egy kétszázezres jezidi közösség, azért is utaztunk ki, hogy megmutassuk, milyen az élő jezidi kultúra. Csináltam interjút a közösség vezetőjével, mesélt a történelmükről, elmondta a vallásuk alapvetéseit, de úgy éreztem, nem illik bele a filmbe. Sokkal többet mondunk el azzal, ha elmegyünk Ali németországi családjához, és rajtuk, az embereken keresztül megmutatjuk, mi az a jezidiség. Elhangzik, mit éltek át Irakban, miért hagyták el, látjuk, mennyire összetartóak.

Ott hangzik el az a csodálatos mondat, hogy A te Istened nem az én Istenem, és mégis ugyanaz az Istenünk, és hogy miért kell emiatt háborúzni. Ez a mondat is a jezidi filozófiát tükrözi. Ők mindenkit tisztelnek, és senkit nem bántanak. Ennek ellenére 74-szer akarták őket elpusztítani a történelem során.

Arra gondoltam, ha először megismered Alit, aztán a családját, az sokkal erősebben bevon, mintha leültetek egy szakértőt, aki ráadásul még a film ritmusát is elrontja. Reményeim szerint kíváncsiságot ébreszt a film, és a végén utánaolvasol a jezidieknek.

Velem pontosan ez történt. Jogot tanultál, lehettél volna Ali ügyvédje is, és segíthettél volna úgy neki. Te mégis a filmes pályát választottad. Miért?

Sokszor gondoltam arra, hogy Ali ügyvédjeként lehet, hogy hasznosabb lennék. Elvégeztem a jogi egyetemet, de nem úgy mentem oda, hogy már ötéves koromban ügyvédnőnek öltöztem az óvodában. Nem tudtam pontosan, hogy mivel szeretnék foglalkozni. Az egyetemen érdekelni kezdett az emberi jogok és a nemzetközi jog, aztán egy előadás hatására kitaláltam, hogy haditudósító akarok lenni. Nem tudom miért, de nagyon érzékeny vagyok az etnikai tisztogatás témájára. Talán azért, mert örmény felmenőim vannak.

Van egy visszatérő álmom, hogy pakolnom kell a bőröndbe, és menekülni, mert jönnek és megölnek. Mondják nekem, hogy indulni kell, de én csak görcsösen pakolok könyveket, ruhákat és indokolatlan dolgokat a bőröndbe. Végül sikerül elindulni, de a bőröndöt szinte rögtön elhagyom. Ez az álmom különböző helyszíneken és formában szokott ismétlődni. Ez lehet csak belebeszélés, de ezeket a dolgokat összekötöm, és ezzel magyarázom, miért vagyok érzékeny erre a témára.

Dubinyák Réka

Kipróbáltad magad haditudósítóként?

Nem. De az előadás után becserkésztem az előadó haditudósítót, Marosi Antalt. Leültünk egy kávéra és elmondta, hogy ez nem ám olyan romantikus dolog, ahogy azt az ember elképzeli. A borzalmak átélése mellett a legtöbb ember már az életkörülményektől kidől. Mondtam, hogy azzal nem lesz gond, én a jég hátán is megélek. Azzal vette is fel a telefonját, egy barátját hívta, aki épp békefenntartó volt Haitin, hogy volna itt egy lány, aki azt mondja, meg akarja tapasztalni a harmadik világot. Minden nagyon spontán történt, két hónap múlva már Haitin voltam egy árvaházban, Nemere Dóránál. Nem lett belőlem haditudósító, de elkezdtem vezetni egy blogot és életem egyik legmeghatározóbb élménye lett.

A haditudósítós álmokból hogy lett filmkészítés?

Elkezdtem cikkeket írni, azok is általában az emberi jogok témájába estek. Az első cikkem az ELLE-nél az Iszlám Államról és a szexrabszolgaságról szólt. Azt éreztem, hogy iszonyúan élvezem az írást és azt, hogy általam fontosnak vagy érdekesnek gondolt témákról gondolkodhatok, de a hatását sosem fogom érzékelni. Így keresni kezdtem, hogy mi az, ami intenzívebb élmény, ami műfajánál fogva hatással van az emberre, képes vonzani másokat, érzelmeket, akár reakciókat kiváltani. Ekkor jött a dokumentumfilmezés. Nem tudom, lehet, hogy isteni sugallatra. Éveken keresztül imádkoztam az isteni sugallatért, hogy mit csináljak.

A Romédia Alapítványnál meghirdettek egy projektmenedzseri pozíciót, szóval nem filmeset, de az állásinterjún kiderült, hogy dokumentumfilmeket is csinálnak. Gyorsan rájöttek, hogy nem vagyok projektmenedzser, de lehetőséget kaptam, hogy gyártásvezető asszisztensként a Csillagfény távolság című filmben dolgozzak. Balázs József roma jazz zongoristáról szól, és fantasztikus élmény volt.

Van egy nagy mentorom, Kelen Károly, a Népszabadságnál dolgozott, egy igazi csodaember, ő mentorálta Al Ghaoui Hesnát és az On The Spot-os Takács Andrást is. Ő kötött össze Ócsai Dorkával, Osváth Gábor cégtársával, egy évet dolgoztam náluk gyártásvezetőként, és közben elkezdtem csinálni rövid dokumentumfilmeket.

Jól tudom, hogy jelenleg több sorozat írószobájának is a tagja vagy?

Intenzív időszak van mögöttem, az Apatigris 3. és a 4. évadának az írásában vettem részt, most pedig vezető író lettem, amiért rendkívül hálás vagyok.

Miről szól ez az új projekt?

Azt nem árulhatom el. Viszont Évával is dolgozunk, Ali tanárnőjével. Nagyon jól ír, és elképesztően tanulságos, izgalmas történetei vannak. Egyébként az élete is az. Egy tévéfilmet vagy sorozatot szeretnénk készíteni ezekből.

Éva

Dokumentumfilm, tévéfilm, sorozat, írás és rendezés. Mindegy, csak mozgókép legyen, és csinálod?

Azért nem. A dokumentumfilm az álom számomra, ajándéknak tekintem, ha azon dolgozhatok. Ha tehetném, állandóan emberekkel beszélgetnék, de ebből nem lehet megélni. Az Alit is minimális pénzből csináltuk, nagyon nem vagyok jó a pénzszerzésben. Nem tudom, hogyan lehetne ezen változtatni, persze látom, hogy nálam tapasztaltabb és elismertebb emberek sem jutnak pénzhez. Amúgy már van egy újabb dokumentumfilm-terv a fejemben, majd azt is szeretetből és lelkesedésből kezdjük el csinálni.

Miről szól?

Igazából két tervem van. Az egyik nagyon régi, már sokszor pályáztam vele, de valamiért senkinek nem kellett. Szeretném bejárni az országot, és mini-portrékat csinálni a legkülönbözőbb emberekkel. Megkérdezni, hogy ők mitől boldogok. A jelenlegi depressziós helyzetben jó lenne egy ilyen projekt.

A másik tervem pedig az, hogy négy magyar családot követnék egy éven át, és összevágnám úgy a családi eseményeket, mintha azok egyek lennének. Nagyon érdekes, hogy bármilyen társadalmi rétegről, vidéki vagy városi közegről legyen is szó, a magyar családok nagyon ugyanolyanok és közben nagyon mások is. Mi az egyáltalán, hogy magyar? És mi az, hogy család? Ezzel tudom még nem hoztam meg a kedvét senkinek a finanszírozók közül, hogy a zsebükbe nyúljanak, de ez rohadt izgalmas, ahogy a fejemben van.

Be akarod járni az országot, és megkérdezni az emberektől, mi teszi őket boldoggá. A te válaszod mi lenne? Téged a filmezés tesz boldoggá?

Igen.

Miért?

Gyermeki izgalom lesz úrrá rajtam, amikor támad egy ötletem vagy találkozom egy új emberrel. Nem tudok mást mondani, ami ugyanilyen hatással lenne rám. Eksztázisba kerülök tőle.

Az Ali, a magyar jezidi november 11-én és november 12-én este látható a Verzió Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon.