"Ez a film a kommunikációról szól, a szavak erejéről, hogy hogyan tud ez a két világ egymással szót érteni. Érdekelt, hogyan tudok egy beszélgetésből egy izgalmas történetet kibontani úgy, hogy közben nem is történik semmi. A szereplők teljesen magukra vannak hagyva, végig csak pofáznak. Írás közben ez volt a tét: hogyan lehet pusztán dialógból feszültséget, titkot és megoldást szervírozni." - magyarázta nekünk a rendező a forgatás egyik utolsó napján.

Két évvel ezelőtt Durst György segítségével egy ötperces pilotot forgattak a filmhez a két főszereplővel, Tompos Kátyával és Elek Ferenccel, aztán egy évet pihent a dolog. (Nézd meg a pilotot!) A régi gárda immáron új gyártócsapattal indult neki a folytatásnak: a Major István nevével fémjelzett Filmteam karolta fel a filmtervet, és állt anyagilag is a produkció mögé. "Kicsit furcsa, hogy egyszer már nekikezdtünk ennek a forgatásnak, de az előzőt is nagyon élveztük Elek Ferivel, és amikor elkészült az összevágott anyag, azt is nagyon szerettük." - emlékszik vissza Tompos Kátya a kezdetekre. "Utána állandóan hívogattuk Zsombort, hogy na, mi lesz már, de szegény semmi biztatót nem tudott mondani. Közben folyamatosan próbáltunk, hogy minél jobban benne legyünk a szerepben." Az eltelt két év alatt csak apróságokban változott a forgatókönyv, rövidebbre, feszesebbre lett húzva. "De valahogyan más lett. Az előző változat szerintem kicsit szomorúbb volt, ott már az elején borongósabban játszottunk, a mostani ebből a szempontból is jobb lesz." - folytatta Elek Ferenc. 

Teljesen magukra vannak hagyva, végig csak pofáznak


A két szereplő Zoli és Eszter az Andrássy úti Klasszban találkoznak először: a félreértésből keletkező kínos randi végén kapcsolódunk be a filmbe, majd a lány lakásán folytatódik az immáron tét nélküli este. A filmhu éppen a finálé rögzítésének idején érkezett a Révész utcai loftlakásba, úgyhogy sokat nem mesélhetünk az éppen zajló jelenetekről, anélkül, hogy ne csorbulna jelentősen a majdani filmélmény, annyi azonban bizonyos, hogy Rába Roland elég sokat kiabálja Elek Ferire, hogy "Nem fogom megnézni, ez az én kurva lakásom, és Te NEKEM senkim vagy." Rába Roland csatlakozott utolsóként a csapathoz, ő lett Eszter bátyja, a makacs, öntörvényű és goromba Gábor, aki történetesen mesterszakács. "Természetesen Gábor is negatív szereplő: mivel így nézek ki, ezért általában görény szerepeket kapok. De mindenki rém. Ők ketten is ugyanúgy játszanak egymással, nem mindent mondanak ki, terelnek és kamuznak. Nem mindenki sorozatgyilkos, de az emberek szeretik a másikból azt használni, amire éppen szükség van."

Az egylégterű, galériás lakásban Vespa motor, Star Trek nyerőgép, Marylin Monroe-s paraván, és egy hatalmas Belényi Zoltán poszter is van, látszik, hogy lakója nem szenved semmiben sem hiányt. "De ez nem én vagyok, a bátyám lakik itt, csak most hozzáköltöztem egy időre." - magyarázza Tompos Kátya. "Jó ebben a lakásban forgatni, mert előtte négy-öt éjszakát voltunk éjszaka külsőben, és az nagyon rossz volt, hiába forralták folymatosan a teákat." Mivel a nagy szembesítést a nappaliban forgatják, addig jobb híján a konyhában nézünk szét, ahol Dr. Pepper üdítők, vörösáfonyalevek és egyéb prémiumtermékek sorakoznak. "Sajnos a szakácstudományomat csak szóban villantom meg, nem fogom használni semmire a kolbásztöltő gépet, pedig tényleg elég durván néz ki." - nevet Rába Roland.

Rába Roland: "Általában görény szerepeket kapok"
Fotó: Varga Ferenc, [origo]


"Már az elején lehet tudni, hogy ez az egész teljesen értelmetlen: egy gyönyörű nő és egy nem annyira gyönyörű férfi találkozik." - magyarázza Elek Ferenc a sztorit. "Én viszont teljesen félreértem a lányt, és rajtam kívül mindenki, még a nézők is tudják, hogy semmi nem lesz. De itt jön be a könyv izgalma, hogy ebből a teljesen vert helyzetből hogyan tudok visszakapaszkodni. Egészen másfelé indul el a történet, mint amire az elején számítani lehet. Én próbáltam erőltetni egy nagy szerelmes happy endet, de Zsombor nem engedte, és igaza van." Ennél többet azonban nem sikerül kideríteni a film történetéből, hiszen az egész sztori mozgatórugója a szereplőket összekötő kapocs, amelyről még ők maguk sem tudtak az este előtt.

"Zoli ismerkedni jött az étterembe, hátha összejön valami. Én meg úgy vagyok vele, hogy úristen de borzalmas ez, menjünk már haza, úgysem lesz ebből az egészből semmi. Aztán ahogy az este folytatódik, mégis elkezdünk lelkileg összeérni, és kiderül, hogy bizonyos dolgokról nagyon is hasonlóan gondolkodunk." Tompos Kátya otthonkában nyomja a forgatást: melegítőnadrágban és kötött kardigánban ér véget a béna randevú. "Tudok csinos is lenni, az étterembe kiöltözöm rendesen, de aztán otthon már nincs etikett. Tét nélkül, fő a kényelem és az otthonosság. De talán ez az a fajta kegyetlenség, amit a nők észre sem vesznek, hiszen éppen ez a legrosszabb, hogy nem is tekintem férfinek."

Tompos Kátya: "Otthon már nincs etikett"


Elek Ferencnek ez a harmadik filmje Dyga Zsomborral: a Tesó imádnivaló trafikosa utána focimezes Kelvin szerepébe bújt a Kész cirkuszban. A Köntörfalakban azonban egy másfajta karaktert jelenít meg: Zoli magányos és esetlen, de szeretnivaló mamlasz a filmben. "Nagyon örülök, hogy végre egy ilyen komoly szerepet kaptam, és megmutathatom ezt az arcomat is. Ebben a filmben nagyon fontosan a folyamatok, és nagy segítség, hogy mi ezt próbáltuk legalább egy évig. Nem lehetett megúszni hosszú próbafolyamat nélkül azt, hogy a belső történések valóban az arcomra legyenek írva. Így itt a forgatáson nekem már nem arról van szó, hogy mi a szöveg, vagy mi a szituáció, hogyan kell játszani, hanem hogy hová kell állnom." 

Elek Ferenc: "Teljesen vert helyzetből tudok visszakapaszkodni"


A színészeket rendesen meg is dolgoztatja a folyamatos szövegmondás: "Vannak persze számomra nehezebben mondható részei, de azért jól szájra áll." - mondja Tompos Kátya, aki két éve él a szerepben, ellentétben Rába Rolanddal, aki fél éve csatlakozott a produkcióhoz, és többet küzd a szöveggel, az átállások között folyamatosan gyakorol. "Ez renyheség, egyszerűen nem tanultam meg minden szövegemet rendesen, nem volt rá időm. Szerencsére kisebb etapokban megyünk, és van lehetőségem két jelenet között a memorizálásra. De nem is a szöveg pontosságával van igazán baj, hanem, hogy hogyan kell mondani, és inkább ezt a hogyant nehéz megtalálni. Ma meg különösen fáradt vagyok, ezért hajlamos vagyok hibázni is, de ez a finálé, az este legvége, a karakterem is szét van esve, be van piálva, szívott is egy kicsit, úgyhogy valahol a helyén van, hogy néha megbotlik a nyelve."

Játszanak egymással, terelnek és kamuznak
Fotó: Varga Ferenc, [origo]


Belényi Zoltán plakátja mögött egy hatalamas fénymásológép van, ami nem a képzeletbeli séf egyik perverziója, hanem a lakás rendeltetésére utal: eredetileg ugyanis a Filmteam irodája van ebben a loftlakásban. "Szerencsére a szomszéd lakás is az enyém, így oda át tudtunk cuccolni mindent. Napközben azért itt is munka folyik, a titkárnő ott ül, ahol most a hangmérnök, én meg a galérián próbálom meghúzni magam, de éjszaka jön a stáb és átveszi az uralmat. Egyébként marhára tetszik, az iroda eredeti berendezése is szerepelt az Elle Dekorban, de most még jobban néz ki. Igaz, Hujber Balázs eredetileg egy letisztultabb tervezetet mutogatott nekem, jól megleptek, amikor megláttam ezt a kuszább nappalit. De nem akarok beleszólni, mert ezek már alkotói döntések." - mondja Major István producer, akibe ha már ilyen szerencsésen belebotlottunk, akkor gyorsan ki is kérdezzük a költségvetésről. 

A filmtervet eddig folyamatosan elutasította az MMK, mert nem lehet megállapítani, hogy a közönségfilm, vagy a művészfilm, így végül koprodukciós támogatást kapott: "Sikerült szereznem egy szlovák partnert, és így koprodukciós keretből kaptam 10 millió forintot, és a Fekete Kefe után a Filmteamnek járó 12, 5 millió forint normatív támogatásomat is erre a filmre használtam fel. Az MMK-hoz beadott költségvetés 86 milliós, a maradékot majd előteremtem valahogyan. A lakás például televan Coca-Colás relikviákkal, megpróbálom bevonni őket is a finanszírozásba."

Nagyon bizarr, mintha egy alak figyelne folyamatosan


A filmet a most még gyerekcipős RED kamerával forgatják, mivel hosszú jeleneteket vesznek fel egyben, hosszú perceken át. Marosi Gábor operatőr  egy percre nem áll meg, folyamatos mozgásban van a kép. "Nagyon élvezem, hogy annyit forgatok amennyit akarok. Lehet, hogy ez el is kényelmesít, de ez még így is pont feleannyi túlforgatást jelent, mint bármelyik másik magyar filmben. Szívesen próbáltam ki ezt a technikát, mert a film stilusát jól szolgálja, és ha már emellett döntöttünk, akkor már élvezzük a pozitívumait is, hogy lehet vele felvenni bátran, legalábbis nem kell azon gondolkoznom, hogy belefér-e még egy felvétel, mint az eddigi filmjeimnél." - avat be a részletekbe  a rendező.

A producertől azt is megtudtuk, hogy a Köntörfalak egészen biztosan nem lesz ott a 2009-es Filmszemlén, mert noha a film akár el is készülhetne addigra, kifizetni még nem lehetne, hiszen a Kuratóriumtól 2009-es szándéklevelet tudnak csak felmutatni. "De nem szeretném megtartani a következő szemléig, hamar moziban szeretném látni. Remélem, hogy a Valami Amerika 2 sikere segíti majd ezt a filmet is, hiszen ott debütál Tompos Kátya, talán érdekelni fogja a nézőket, mire képes egy nagy szerepben." Major azonban belátja, hogy a Köntörfalak nem kifejezetten közönségfilm, sőt egy magyar hagyományban teljesen ismeretlen stílust teremt meg: az Interview, a Visszajátszás, vagy a Sleuth kamaradrámái azonban fesztiválokon sikeresek tudtak lenni, így Major bízik abban, hogy nekik is bejöhet ez a kísérlet. "Szeretném, ha megnéznék ezt a filmet sokan, és szeretnék. Nem kell, hogy nagyon sokan, csak szeressék. Szeretném, ha eljutna értő közönséghez, amiben bízom, hogy van elég Magyarországon is." - reménykedik a rendező is. 

Nem lehet hasonlítani semmihez
Fotó: Varga Ferenc, [origo]


"Teljesen színészközpontú ez a film, nagyon kevés akció van benne, csak szöveg, szöveg, és szöveg. Nincs nagyon ilyen film ma Magyarországon, legalábbis én magam nem játszottam még ilyen filmben." - próbálja leírni a filmet Rába Roland. "Mondjuk eleve kevésféle magyar film van, engem meg ha hívnak is forgatni, utána általában kivágnak. Szerencsére itt ez a veszély nem fenyeget." Tompos Kátyának sem sikerült támpontokat adnia: "Elvileg nem lenne szabad, de szoktam néha nézni a monitort, és a színvilága, a hangulata is nagyon tetszik a filmnek. Nem tudom hasonlítani semmihez, annyira jó, hogy valakinek a gondolatiságát ennyire pontosan tükrözi. Végig van gondolva az egész: néha azon gondolkozom, hogyan juthat valakinek ilyen az eszébe, de olyankor Zsombor elmeséli, hogy mi van mögötte." Elek Ferenc számára pedig Belényi Zoltán óriásposztere volt élmény: "Nagyon tetszik, hogy olyan mintha ezt az egészet, ami itt ebben a lakásban történik, figyelné egy alak folyamatosan. Nagyon bizarr, és tudom, hogy éppen ezt szerették volna ezzel a hatalmas képpel elérni. Egy csomószor nézem két jelenet között, egyszerre félelmetes és furcsa. Sok ilyen apróság van, ami rengeteget hozzá tud tenni egy filmhez, amikor újranézed, folyamatosan fedezheted fel benne ezeket a részleteket."

A Köntörfalakkal a szemlén tehát nem találkozunk, de tavasszal majd remélhetőleg megtudjuk, mi az a titok, ami összeköti ezt a három szereplőt. Az utómunkát gyorsra tervezik, hiszen február 20-án már neki kell állni Dyga következő, nagyszabású projektjének, az Utolér előkészítésének.