Várkonyi a hatvanas évek közepén vált rendkívül népszerű filmrendezővé Jókai-adaptációival (A kőszívű ember fiai -1965, Egy magyar nábob - 1966, Kárpáthy Zoltán - 1966). A korábbi biztos sikerek fényében egyáltalán nem tűnt kockázatos vállalkozásnak Gárdonyi 1901-ben megjelent regényének megfilmesítése. A Jókai-filmekhez hasonlóan, sőt még inkább, biztos sikerre számíthatott, hiszen Gárdonyi műve már azelőtt is, akkor is és az óta is a hazai ifjúsági irodalom kétségkívül legolvasottabb, és talán egyben legnépszerűbb darabja.
A kétrészes film cselekménye a következő: Az első rész első jeleneteiben megismerkedhetünk a főhősökkel Cecey Évával (Venczel Vera), egy nem különösen gazdag, de nemesi család gyermekével és Bornemissza Gergővel (Kovács István), a már gyermekként igencsak bátor parasztfiúval. Őket rabolja el Jumurdzsák (Bárdy György), a gonosz janicsár, tőle szöknek meg, és magukkal viszik amulettjét, a nevezetes, félholddal és gyémántcsillagokkal díszített fekete köves gyűrűt.
Mivel Jumurdzsák szerint a gyűrűnek varázsereje van – neki köszönheti sebezhetetlen voltát és szerencséjét egyaránt – állandóan a szökevények nyomában van, hogy visszaszerezze tulajdonát. Gergőnek és Évának el kell válniuk egymástól, mivel a fiúból Török Bálint apródja, a lányból Izabella királyné udvarhölgye válik. Évát azonban úrnője férjhez akarja adni, ezért a lány Gergőhöz szökik és együtt kísérlik meg Török Bálint kiszabadítását, ami természetesen nem sikerülhet nekik.
A második rész – ellentétben a laza epizódok fűzéréből álló elsővel – egyetlen helyszínen, Eger várában játszódik az 1552-es ostrom évében. Jumurdzsák még mindig a gyűrűt üldözi, a nyomaték kedvéért elrabolja és magával hurcolja Gergő és Éva gyermekét is. Évának el kell eljuttatnia a gyűrűt az ostromlott várban szolgáló Gergőhöz, mivel a török tudomása szerint a gyűrű Gergőnél van, tehát csak így reménykedhet az anya kisfia kiszabadulásában.
A kalandos gyűrű-történet mellett a második rész legfontosabb cselekményszála maga az ostrom, újabb hősei pedig természetesen Dobó István (Sinkovits Imre) várkapitány és a védők. Éva több megpróbáltatás után sikerrel bejut a várba, Jumurdzsák az utolsó roham alkalmával megölné őt a gyűrűért, de ő hal meg. Az utolsó jelenetekben Éva és Gergely találkoznak és megkerül gyermekük is.
Várkonyi akárcsak a Jókai filmek esetében, itt is tartja magát a „szöveghű” adaptáció követelményeihez. Gárdonyi azonban nem Jókai. Jókai adaptációi nagyszabású, árnyalt szerelmi történetek bemutatását teszik lehetővé, részletekben – jóllehet romantikus részletekben – gazdag és nagyhatású jellem- és korábrázolással. A Gárdonyihoz való hűség folytán azonban itt nem adatik meg ez a lehetőség: a kalandos cselekmény mindig maga alá gyűri a jellemábrázolás részleteit. A monomániás Jumurdzsák bemutatásával sem képes elmerülni a mű a gonosz személyiség ábrázolásának megannyi sötét bugyrában.
A magánélet fordulatai a regényben is sokkal egyszerűbben kötődnek a történelmi háttér nemzetsorsot formáló nagyszabású eseményeihez, mint Jókai műveinek esetében. A hiteles adaptáció követelményeihez ragaszkodás következtében a regény történelmi kliséi egy az egyben átkerülnek a filmbe, és mivel hiányzik a gazdag, színes magánéleti szálak által biztosított szerves, őket életre keltő hátterük, puszta illusztrációként hatnak. A török gonosz, a magyarok hősiesek, hősökhöz méltóan szenvednek, és magukra maradnak. Az egyház sem figyel rájuk, a püspök egy festőnek pózol meghallgatásuk közben.
Ferdinánd király (Várkonyi zseniális színészi villanása) nem figyel rájuk, a segélykérő levél felolvasásakor szemei egy labdajáték fordulatait követik. A film által bemutatott történelmi korszak kétségkívül komplex, de egyben emblematikus történelmi alakja Fráter György volt. Ha Jókai nyomán készült filmet látnánk, nyílván kulcsszereplő lett volna, legalábbis az első részben. Itt csak egyetlen mondatban említik nevét miszerint „kétkulacsos”. Nem a romantikus ábrázolásmód fekete-fehér kliséit kárhoztatjuk, hiszen azok szükségszerűek.
Inkább hiányoljuk azok árnyalatokban gazdag bemutatását és a bonyolult romantikus meseszövés fordulatokban gazdag, akár túlcsorduló, megannyi részletét. Ennek következtében a Jókai-adaptációknál jóval kevesebb lehetőséghez jut a színészi játék is. Hiányérzetünk azonban nem a rendezőnek szól. Várkonyi adaptációja jól sikerült és teljes egészében megfelel azoknak az elvárásoknak, amelyeket egy az ifjúság számára készült történelmi kalandfilmtől elvárhatunk. Joggal remélhetjük, sőt a film újbóli megtekintése után már biztosan tudhatjuk is, hogy nézettségét sem csak az a tény biztosítja, hogy az általános iskolában a regény kötelező olvasmány.
