filmhu: Most mit intéz Magyarországon?
 
Peter Kassovitz: Az új filmtervem, Az ötödik nő miatt  magyar producerekkel tárgyalok, mert szeretnénk összehozni ezt a projektet. A film alapvetően külföldi alaptőkéből készül, amelybe magyar produkciós rész is beszállhat. Így a szerzőn és a témán kívül a helyszín is magyar lehet. Az előző filmem, a Hazudós Jákob belső stúdió-felvételei szintén Magyarországon készültek.

filmhu: Még nem biztos, hogy Magyarországon veszik fel Az ötödik nő magyar helyszíneit? 

P. K.: Ez a másik oka az ittlétemnek: erről folyik a vita. Sajnos a románok olcsóbbak, ott az egész filmgyártás olcsóbb. Én Magyarországon akarok forgatni, már körbejártuk a helyszíneket, de mindent bele kell kalkulálni.

filmhu: Mikor kezdődtek a film előkészületei?

P. K.: Három éve. Először Amerikában kerestünk forrást, de ott nem jött össze a teljes összeg. Ellentétben a Hazudós Jákobbal, amelynek a teljes finanszírozását az amerikai Columbia stúdió vállalta, ez független európai film lesz, amelybe az amerikai pénz mellett francia, angol, holland és valószínűleg magyar pénz is kerül. Most úgy néz ki, hogy megvan a teljes összeg. De nem akarok belemenni a részletekbe, mert nem tudom pontosan.

filmhu: Sokszor foglalkozik XX. századi magyar zsidósorsokkal. Mennyiben hasonlítanak filmjei Szabó Istvánéihoz?

P. K.: Szabó a saját életét, a saját világát meséli. Én nem szerzői mozifilmeket készítek, hanem zsánerfilmeket. A Hazudós Jákob és az új filmterv forgatókönyvét kész regényből írtam. Az első a német Jurek Becker regénye alapján készült, a mostanit pedig egy Amerikában élő magyar származású írónő, Fagyas Mária könyve alapján a produceremmel, a holland származású francia Ludi Bockennel írtuk filmre. Az írónő könyvére véletlenül találtam rá egy francia könyvesboltban, mert felfigyeltem a magyar névre. Abszolút jó sztori.

filmhu: Az is véletlen, hogy mindkét filmnek történelmi háttere van? A Hazudós Jákob egy II. világháborús lengyelországi náci haláltáborban játszódik, ez pedig 56-os történet.

P. K.: Nem, nem véletlen, de ez esetben a regény ragadott meg nagyon. Belülről ismertem ezt a sztorit. Átéltem. De tény, hogy én is csináltam már sok háborús filmet, és készítettem filmet 56-ról is (Nyomozás egy emberrablás ügyében című dokumentumfilm - a szerk.). Ezt a Nagy Imréről szóló dokumentumfilmet kötelességemnek éreztem, hogy megcsináljam. Szerettem volna, hogy a franciák is halljanak valamit a magyar forradalomról, aminek éppen a 40. évfordulója volt akkor. Fantasztikus sztori, hogy egy kormányt el lehetett lopni, eltüntetni, elítélni, kivégezni, anélkül, hogy meglenne a nyilvános tárgyalás. Azért ez nagy teljesítmény. Számomra az egész Kádár komplexum nagyon érdekes volt. Aztán a 89-es változásokról is csináltam egy dokumentumfilmet (Budapest 89 címmel - a szerk.).

filmhu: Milyen volt ezeknek a filmeknek a fogadtatása Franciaországban?

P. K.: Senkit nem érdekel Magyarország.

filmhu: Akkor mostani filmtervének miért választotta az 56-os Magyarországot helyszínéül?

P. K.: A forradalom nemcsak mint a magyar forradalom szerepel, hanem általánosítva: mit jelent a forradalom, a politikai elkötelezettség, az, amikor annyira nyilvánvaló, kik a rossz és a jó emberek. Mindez internacionálissá emelve. Ezek mindenkit érdekelhetnek.

Krimi, 56-os háttérrel 

filmhu: Mi a filmjének a története?

P. K.: 56 csupán a háttér – a sztori szabályos detektívtörténet. A nyomozó egy gyilkost keres a forradalom alatt, miközben a hullák az utcán hevernek. 

filmhu: Tudna ilyen krimit mondani?

P. K.: A kis szemtanút, ahol Harrison Ford beépül a békés amish közösségbe, hogy megvédje a kisfiút. A háttér az archaikus közösség élete, az előtérben pedig fut a krimiszál. A másik Polanski Kínai negyede.

filmhu: Francia példát tud mondani?

P. K.: Ez nem francia műfaj, a franciák ebben nem a legjobbak. Hirtelen egy sem jut eszembe, ami igazán érdekes volna. 

filmhu: Ki lesz a főszereplő?

P. K.: Michael Caine-nel és Ben Kingsley-vel folynak tárgyalások.

filmhu: Magyar színészek is lesznek a filmben?

P. K.: Persze.

filmhu: A Hazudós Jákobban sok magyar színész szerepelt, például Rudolf Péter, Kulka János. Hogyan választották a magyar színészeket?

P. K.: Ott egyszerű volt a helyzet. Angolul kellett forgatni, szükséges volt az angol nyelvtudás. A produkciós céggel elhatároztuk, hogy kik legyenek az angol, amerikai színészek, és kik azok, akiket Magyarországon, Lengyelországban lehet keresni. A producerek három-négy nagy névben gondolkoztak, de tíz úgynevezett második szerep és húsz-negyven egyszavas kisszerep is volt. Ezeket a Az ötödik nőnél is Magyarországon keresnénk. Van egy-két jelentős szerep is, melyek lehetnének magyarok. És persze vannak a “duplasapkás” szerepek.

filmhu: Az milyen?

P. K.: Ja, ezt itthon nem használják, ez francia kifejezés. Ez olyan, amikor a színész felteszi a sapkáját, amire rá van írva, hogy magyar, aztán amikor ismét felteszi, rá van írva, hogy francia.

“Dupla sapkás”

filmhu: Ön is ilyen dupla sapkás?
 
P. K.: Én francia rendező vagyok. Itthon nem mondhatom, hogy magyar filmes vagyok. Én nem csináltam soha magyar filmet, nem vagyok magyar, a magyar filmiparnak sincs rám szüksége. De szeretek itt lenni, örülnék, ha magyar technikusokkal dolgozhatnék. Itthon francia filmrendezőnek számítok. Persze Franciaországban magyarnak mondom magamat.

filmhu: Hogy került ki Franciaországba?

P. K.: 1956-ban mentem ki Párizsba. Elsőéves voltam az ELTE bölcsészkarán, a Színház és Filmművészeti Főiskolára nem vettek fel. 

filmhu: Miért Párizsba ment?

P. K.: Családi tradíció miatt. A szüleim a 30-as években ott ismerkedtek össze. Anyám Jeremiás Erzsébet, szintén művészember, szobrász. Később csak apám árnyékában élt. 

filmhu: Mihez kezdett kint? 

P. K.: Könnyebb volt az élet akkor Párizsban, nem volt még akkora munkanélküliség. 18 évesnek lenni akkor Párizsban nagyon jó volt. Mivel nem voltam francia, nem kellett kimenni Algériába sem katonának.

filmhu: Mikor jött vissza először?

P. K.: A 70-es években, a Paramountnak köszönhetően. A tizennégy karátos autó P. Howard könyvből írtam egy forgatókönyvet. Akkor még nem voltam francia állampolgár. Nem is volt útlevelem, csak menekült útlevelem, amivel mindenhova utazhattam, csak oda nem, ahonnan menekültem.

filmhu: A könyvből mi lett? 

P. K.: Semmi. A forgatókönyv elkészült, de a film nem. Pedig egy nagyon jó Rejtő-filmet is lehetne csinálni, csak sok pénz kellene hozzá.

“A francia film egy vidám színpad”

filmhu: Ön forgatókönyvíró és színész is, de elsősorban rendezőnek tartja magát. Milyen francia filmesnek lenni?

P. K.: A francia film olyan, mint egy vidám színpad, ahol minden lehetséges. Csak hát “sok az eszkimó és kevés a fóka”. Ha csinál az ember egy sikeres filmet, akkor van egy-két új dobása, de ha elbukik, akkor megint mindent újra kell kezdeni. Állandó küzdelem. 

filmhu: Hogyan kezdte a pályáját?

P. K.: Ott sem sikerült bejutnom a színművészetire, ezért dolgozni kezdtem Badal János operatőrnél, mint segédoperatőr, aztán, mint kameraman. És készítettem rajzfilmeket, animációs filmeket, sok dokumentum-, és riportfilmet, a játékfilm csak ezután következett. Az első játékfilmjeimre a francia televízió kért fel.

filmhu: Rajzfilmes próbálkozásaiban közre játszott az, hogy az édesapja, Kassowitz Félix grafikus, karikatúrista volt? 

P. K.: Honnan tudja, hogy az apám a Kassowitz Félix volt? 

filmhu: Tavaly, a Reklámzabálók Éjszakájának budapesti premierjén olyan filmeket is vetítettek, mint az 1945 előtti Unicum Szerencsés Flottása, melyet az apja készített Macskássy Gyulával és John Halassal. A tavalyi Titanic Filmfesztiválon pedig mikor a fia, Mathieu Kassovitz volt a díszvendég, akkor is előkerült, hogy ki az apa, nagyapa.

P. K.: Nem, nem ezért készítettem animációt, egyszerűen minden érdekelt. De rajzfilmkészítésből nem szereztem szakmát.
 
filmhu: Mikor készítette el az első mozifilmjét?

P. K.: 78-ban. Egy zsidó család négy generációjának találkozójáról szól: A pad végének a végén (Au bout du bout du banc) a címe. 

filmhu: Ki szponzorálta?

P. K.: Állami támogatásból is készült. Franciaországban létezik egy állami kassza-rendszer: a jól menő filmek hasznát lefölözik, és az a pénz újra kiosztásra kerül. A forgatókönyv alapján adnak támogatást. Ennek köszönhetően sok első film készül. Ez mentette meg a francia filmgyártást. A német, olasz, angol filmgyártással nagy gondok voltak, a franciával így nem. Persze ez sem tökéletes. Állandó feszültséget okoz, hogy az ambiciózus művészi, szerzői filmek mellett olyan filmeket is kell támogatni, amelyekből pénz is származik. A másik probléma pedig, hogy nagyon sok az első film, kevés a második, mert, ha megbukik az első, a másodikat nem támogatják.

filmhu: Hogy működik? 

P. K.: Van egy nagy szervezet, ahova be kell adni a pályázatot. A forgatókönyv művészi kvalitása mellett azt is nézik, mennyire reális a film megvalósulása. Persze más szempontok is közrejátszanak. Akik ezt eldöntik, az egy nagy család. 

filmhu: Ezt hogy érti? 

P. K.: A filmesek egy nagy család. Ha rendező lesz, maga is bekerülhet abba a csoportba, amely eldönti, kinek kell adni pénzt. A személyes kapcsolatok működnek, nincs tiszta igazság. De mivel a bizottság tagjai közül mindenkinek megvan a saját véleménye, elég kiegyensúlyozott ez a dolog.

filmhu: És mennyi időt kellett várnia második filmjére?

P. K.: Eltelt vagy tíz év az első filmem után, hogy a másodikat, a Fura madarakat (Drôles d'oiseaux) elkezdjem. A harmadikat, a Hazudós Jákobot már az amerikaiak támogatták. De én főleg a televíziónál forgattam filmet. A televíziós és az mozifilm között számomra nincs különbség, csak az, hogy ki finanszírozza.

“Én főleg a televíziónál forgattam filmet”

filmhu: Milyen tévéfilmeket készített?

P. K.: Sokfélét. Például politikai játékfilmeket. A Dans la citadelle-t, melyben azt képzeltem el, hogy mi lesz akkor, ha az éhező harmadik világ elárasztja a nyugati civilizációt. Vagy a Operation Ypsilon mini-sorozat, amelyben az oroszok vegyifegyvert használnak Afganisztánban. Aztán csináltam egy filmet a francia zsidók háború alatti problémáiról is. De egyre kevesebb lehetőség nyílik az úgynevezett szerzői filmre, a televíziókat, sajnos, főleg a szériák érdeklik.

filmhu: Melyek azok a filmjei, amelyekre kifejezetten büszke?

P. K.: Van egy olyan televíziós filmem, amit nagyon szeretek: a Stirn és Stern (Stirn et Stern). Ami szintén zsidó film, egészen véletlenül. Van egy háborús film, ami a kollaborációról szól, a Hamisítók és a gyilkosok (Faussaires et assassins) és a Fehér házasság (Mariage blanc).

filmhu: Miért?

P. K.: Mert jók a szüzsék, és mert állati jó rendező vagyok. Értek hozzá.

filmhu: Egy televíziós csatornánál dolgozik?

P. K.: Nem, független vagyok. Franciaországban öt komolyabb csatorna van, náluk lehet filmet készíteni. A baj az, hogy mozifilmet is csak akkor lehet elkezdeni, ha az egyik televízió a finanszírozók között van.

filmhu: Milyen magyar filmeket szeret?

P. K.: Megálltam Fábrinál. Kevés magyar filmet ismerek. De amiket látni kellett, azokat láttam. A Jancsó filmjeit és a Szabóét. Bár Szabó filmjei nem is nevezhetőek magyar filmeknek, internacionálisak. Én is erre törekszem.