Moldovai Katalin megtörtént eseményeken alapuló alkotása a fesztivál „Discovery” szekciójában kapott helyet, ahová olyan ígéretes első- vagy második filmeket válogatnak a szervezők, amelyek bátrak, másmilyenek és mindenekelőtt szenvedélyesek. Az Elfogy a levegő két vetítése telt házas volt, a helyi közönség kérdéseiből pedig egyértelműen úgy tűnt, a helyi viszonyok ismerete nélkül is pontosan érthetőek azok a folyamatok, amelyek az itthoni valóság mélyében működnek.
A Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának támogatásával készült filmet a stáb egy része is elkísérte Torontóba. Néhány nappal a világpremier után a rendező Moldovai Katalin, az író Palóczi Zita, az operatőr Táborosi András, a tanárnőt alakító Krasznahorkai Ágnes és az executive producer Kovács Béla Attila ültek le velünk beszélgetni.
A kötelező bemelegítő kérdés: hogy érzitek magatokat Torontóban? Milyen volt itt bemutatni a filmeteket?
Moldovai Katalin: Nagyon-nagyon jól éreztem magam, a filmnek pozitív fogadtatása volt a közönség részéről. Ez egy laza fesztivál, mindenki közvetlen. A városból sajnos még nem sokat láttam, mert sűrű a programunk.
Palóczi Zita: Nekem nagyon érdekes visszajelzés volt az első vetítés után, hogy egy amerikai srác odajött gratulálni és megköszönni a filmet, mert nagyon hasonló dolgokat él meg a saját államában. Tehát az amerikai konzervatívabb közegben valami hasonló megtörténhet. Egyébként nagyon örültünk, hogy Agnieszka Holland is itt van a fesztiválon (ő rendezte a Teljes Napfogyatkozást, új filmje, a The Green Border szintén szerepelt az idei Torontói Filmfesztivál programjában - a szerk.). Oda is tudtunk menni hozzá. Állítólag tervezi megnézni a filmünket.
Anno a gimitekben milyen volt a légkör? Ott megtörténhetett volna hasonló?
M.K.: Elég rég voltam gimanzista, a 90-es évek végén Romániában még a diktálás, felmondás módszert alkalmazták a tanárok. Hiányzott a játékosság, közvetlenség, egy merevebb oktatási stílus volt a domináns, amibe már eleve nem fért bele filmek, könyvek ajánlása. Valószínűleg ez tanártól is függött, és ez csak ez én személyes tapasztalatom. Nagyon jól esett látni azt, hogy amikor beültünk a Salamon Ernő Gimnázium egyik magyarórájára, hogy mennyivel közvetlenebb, a diákokat aktívan bevonó oktatási stílus van, amit a diákok élveznek és megmozgatja, gondolkodásra ösztönzi őket. Azt gondoltam magamban bárcsak nálunk is ez lett volna.
forrás: Facebook
A film alapja megtörtént eset, 2017 környékéről. A 2020-as Inkubátor döntőjében még Teljes napfogyatkozás címen mutattátok be a tervet, majd a filmet 2021-ben forgattátok. Maga a történet, az általatok bemutatott helyzet közben sajnos évről-évre aktuálisabb lett. A címen kívül változtattatok valamit időközben az adott politikai fejlemények tükrében?
P.Z.: Az eredeti elképzelésünkön nem változtattunk. Finomhangolások voltak az utolsó időszakban, de ezek alapvetően nem befolyásolták a sztorit. Magával a címmel kapcsolatban viszont több olyan kommentet kaptunk, hogy nem szerencsés, ha egy már létező film címét használjuk. Nagyon sokat ötleteltünk azon, mi foghatja meg ezt a hangulatot, amit szerettünk volna.
M.K.: Az Elfogy a levegő egyrészt a filmben szereplő vers miatt jött, másrészt utal József Attilára is (Levegőt! - a szerk.) és azt is jelzi, ahogy a tanárnő körül fokozatosan elfogy a levegő. A forgatókönyvön Zitával 2019 és 2020-ban dolgoztunk, és a filmet 2021 nyarán forgattuk le.
P.Z.: Plusz az angol cím, a Without Air hangzása is nagyon jó. Úgy éreztük, kissé elemelt, de azért kellően figyelemfelkeltő.
A film kulcsfontosságú helyszíne a gimnázium. Nekem nagyon tetszett, az én középiskolám például nagyon hasonló hangulatú volt. Hogy találtátok meg?
Táborosi András: Nagyon sok helyszínt megnéztünk, tényleg hetekig jártuk az erdélyi városokat, és vagy harminc sulit megnéztünk. Különböző településeken, különböző hangulatban, különböző miliőben, és végül Gyergyóban (Gergyószentmiklós - a szerk.) találtuk meg ezt az iskolát, ami mindenkinek tetszett, és amire rátettük aztán az egész filmet és a forgatást is.
P.Z.: Ennek a gimnáziumnak van egy konzervatív hangulata, amit mindenképp bele akartunk vinni a filmbe.
M.K.: Fontos volt, hogy az épület régi, patinás legyen. Gyergyót azért is választottuk, mert nincs felújítva a város, és valahogy a kilencvenes évek elejét idézi, ezzel teremtve egyfalyta időtlenséget. Kovács Béla Attila: Sokat beszélgettünk arról, hogy olyan hely kellene, ahol valahogy megállt az idő. Magyarországon nem találtunk ilyet. Gergyónak nagyon érdekes hangulata van.
T.A.: Magyarországon nehéz az ilyen helyszíneket megszerezni. Itt meg kvázi beestünk az utcáról és nagy szeretettel fogadtak, gyakorlatilag mindent rögtön odaadtak. Magyarországon, főleg Budapesten ezek a hangulatok már igazából nincsenek. Annyi mindent felújítottak, leromboltak, átépítettek, de Erdélyben még megvannak ezek a nagyon klasszikus épületek és hangulatok. Ez szerintem nagyon kellett a filmnek, mert mindent a gimi köré építettünk. Ott forgattunk a legtöbbet, ott volt a legtöbb szereplő és az a jellegzetes közeg, amit a film bemutat. Amint megtaláltuk ezt az iskolát, jött a többi helyszín, amiket színekben és hangulatokban próbáltunk a gimihez passzintani.
A film markáns képi világa is innen jön?
T.A.: Az teljesen tudatos volt, hogy maguk a kompozíciók kissé elemeltek legyenek, tehát a kontrasztot erősítsék a történetben. A színekben azt kerestük, hogy ne vigye el nagyon semmi a tekintetet, minden picikét natúr legyen, természetes. Nem is nagyon nyúltunk hozzá mondjuk a bútorokhoz, inkább direkt olyat kerestünk, ami ott abban a pillanatban úgy nézett ki, mint akár húsz éve. Ezzel a kortalanságot is szerettük volna beletenni, illetve ezzel minden kissé visszafogottabb, fakóbb lett. Igazán élénk színeket nem is nagyon használtunk.
Azt jól éreztem, hogy a színészi játék szintén természetességre törekvő? Hogy készültél erre a szerepre?
Krasznahorkai Ágnes: A karakterre próbáltunk ráközelíteni, nyilván a Katinak és nekem is volt elképzelésem arról, hogy ez a nő milyen és ahogy mentünk bele a próbafolyamatba, úgy mélyedtem el ebben egyre jobban. Én ezt magamnak valahogy úgy tudtam megfogalmazni, hogy olyan volt ez az egész munka, mint amikor gyerek vagy, és van egy olyan barátod, akit annyira szeretsz, hogy szeretnél vele teljesen azonosulni. Minden gondolatod körülötte forog, majd kezdesz rá hasonlítani és végül úgy viselkedni, mint ő.
fotó: Huber Zoltán
A vetítés után is elmondtad, hogy te is dolgoztál gyerekekkel, drámapedagógusként. Így bizonyára nem esett nehezedre azonosulni ezzel a tanárnővel?
K.Á.: Igen, valamiféle mély szeretet fűz ehhez a figurához. Én nagyon szeretek gyerekekkel, kifejezetten tinédzserekkel foglalkozni. Nagyon emlékszem arra az időszakra és valahogy értem, mi van bennük. Nagyon fontos náluk az, hogy megtaláld azt a hangot, amire rá tudnak ők is csatlakozni, és nem azt érzik, hogy akarsz tőlük valamit, hanem valamifajta együtt gondolkodást szeretnél. Nem erőt fitogtatsz velük kapcsolatban, inkább szeretnél közösen létrehozni, megmozdítani bennük valamit.
Ez a fajta oktatói hozzáállás a filmből is átjön.
M.K.: Ez volt az eredeti koncepció, tehát a film a tanárnőre van fölhúzva, ő tényleg egy ilyen személyiség a valóságban. Megkerestük őt, beszélgettünk vele, abszolút belőle indultunk ki Zitával és így lett felépítve. Amikor legelőször olvastam az újsághírt, nekem igazából az volt az izgalmas benne, az foglalkoztatott, hogy mi történt ebben a közösségben, miért fajult odáig, hogy ennek a tanárnőnek el kellett hagynia az iskoláját.
P.Z.: Tudomásunk szerint a valóságban a pályát is elhagyta.
K.B.A.: Nálunk a filmben talán inkább elindul valami felé.
P.Z.: Ez a tanárnő olyan helyzetbe került, amiben nincsen jó döntés. Csak kényszerpályák vannak, ott maradni vagy elmenni ugyanúgy kényszerpálya. Ezért az ő helyzetében nem nagyon beszélhetünk jó vagy rossz döntésről.
Ti viszont megcsináltátok ezt a filmet, ami már önmagában is egyfajta állásfoglalás, hogy igenis fontos küzdeni.
P.Z.: A film központi mozgatórugója az igazságérzet, ami a főszereplőnk döntéseit motiválja.
K.Á.: Ebben a hivatásban nem tudsz nem küzdeni. Talán vannak olyan kiégett tanárok, akiknek mindegy, de akinek ez fontos, aki szívvel-lélekkel csinálja, aki hatással van a gyerekekre, az nem tud nem küzdeni.
A román újhullám mennyire fontos nektek?
M.K.: Nekem nagyon. Közel áll hozzám. A román újhullámos filmekben a történet a legtöbb esetben nem elválasztható attól a közegtől, amelyben történik, és mindig elmond valamit arról a társadalomról, amiben játszódik a film.
P.Z.: Nekem a román újhullám a Kati révén jött be. Amikor az első filmünkön elkezdtünk dolgozni, akkor ő több ilyen filmet ajánlott, hogy a filmművészet e szeletével jobban képbe kerüljek. Biztos, hogy ez végül valamennyire kihatott arra, ahogyan ehhez a témához nyúltunk.
M.K.: Illetve a színészi játék tekintetében is.
T.A.: A román újhullámnál minden kicsit dokumentarista jellegű, sok a kézikamera. Kati ajánlotta nekem például az Érettségi című filmet, hogy nézzük meg, ott hogyan használják a helyszíneket, hogy vannak bemutatva a szereplők. Gondolkodásmódjában talán hasonló, de vizuálisan egyáltalán nem akartunk hasonlítani az újhullámos filmekre.
K.B.A.: A mi filmünk más. Nagyon sok szimbolizmus van például benne. Finoman odatéve, de ott van. Ha már szimbólumok, a filmben itt-ott feltűnő medve ötlete honnan jött?
M.K.: A medve az utólag került bele. Amikor Erdélyben helyszíneltünk, akkor jött az ötlet. Én mindig szeretek beépíteni az adott környezetből dolgokat. Arrafelé ennek az állatnak sok jelentése van. Tetszett nagyon, hogy a medve végül sok mindennel szépen összeáll.
Az Elfogy a levegő november 2-től látható országosan a hazai mozikban a Mozinet forgalmazásában.
Borítókép: a film Facebook oldala
