Tavaly ősszel jártunk a Budapest Bárról készülő dokumentumfilm pilotjának forgatásán: most elkészült az első előzetes is, öt percen át kóstolhatunk bele a pesti dal hangulatába.
A Cameofilm gyártásában készülő Budapest Bár - A film producere Csáky Attila, társproducere Gáncs Andrea, aki egyben a népszerű zenekar menedzsere is. A film rendezője és ötletgazdája Tóth Tamás, operatőre Vajda Péter. A pilothoz minden Budapest Bár taggal forgattak egy fél napot, így az előzetesben is őket ismerjük meg egymás után. Behumi Dóri az Operaházban fuvolázik, Németh Juci biciklizésénél a filmhu is jelen volt, Kollár-Klemencz Lászlót is láttuk élőben ellovagolni a naplementében, sőt ott voltunk akkor is, amikor Lovasi András ruhástul-gitárostul ugrott a Hajós Alfréd uszoda medencéjébe. A forgatási riportunkat itt tudod elolvasni. Az előzetesben a többieket is láthatjuk: Ferenczi György lassított felvételben boxol, Rutkai Bori a Széchenyi-fürdő habjaiban mártózik, Keleti András pedig görkorizik fel-alá, Szűcs Krisztián és Frenk pedig egy romkocsmában koccintanak.
“A 2013-ra tervezett mozifilm a Budapest Bár bemutatása kapcsán enged bepillantást a magyar szórakoztató zene évtizedeket átívelő történetébe, a koncertezés világba, a cigányzene, a népzene, a pesti dal, a tánczene, a rock'n roll és az alternatív zene fogalmaiba, életérzéseibe. A zenéről és a zenélésről egyedi képet festő film személyes sorsokat, művészpályákat is a nézők elé tár majd, valamint egyedülálló hangulatú helyszíneivel magát a fővárost, Budapestet is bemutatja.” - áll a filmet bemutató korábbi közleményben.
A készülő filmnek egy ötperces előzetese került fel az internetre, amelynek a végén azt állítják, a film hamarosan mozikba kerül.
Amélie csodálatos élete, Thelma és Louise, A csodacsatár, 80 huszár, A gyűlölet, Hamu és gyémánt, A zongorista. Többek közt ezeket az ikonikus filmeket is megnézhetjük nagyvásznon, kiváló minőségben felújítva a Budapesti Klasszikus Film Maratonon (BKFM), ami legendás némafilmeket és élőzenés vetítéseket is tartogat a közönségnek. Szeptember 15. és 20. között kilencedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Filmintézet a restaurált klasszikusok filmünnepét fővárosi helyszíneken. Kiemelt témái közt lesz az ‘56-os forradalom 70. évfordulója is.
Idén új időpontban, 2026. augusztus 27–29. között megújult filmes esemény, a Veszprém-Balaton Filmpiknik várja a nézőket. A korábbi Magyar Mozgókép Fesztiválhoz kapcsolódó díjátadók nem lesznek részei a rendezvénynek. Az idei fesztivál megemlékezik az ötven éve elhunyt Latinovits Zoltánról, Tarr Béláról és a 100 éve született rendezőről, Herskó Jánosról is.
„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.
- Régen töröm a fejem, hogy miért nem tér maga vissza Amerikába. Meglépett valami pénzzel? Vagy megszöktette egy szenátor feleségét? Vagy megölt valakit? Csoda romantikus lenne. - Eltalálta mind a hármat.