Ez a gondolat hívta életre az Idegenek a kertemben Integrációs Dokumentumfilmek Fesztiválja programot, amely március 25-től 28-ig zajlik a DocuArt Kocsiszínben. Ám ez nem pusztán egy négynapos fesztivál, hiszen a közel száz filmet tartalmazó migrációval foglalkozó dokumentumfilmes gyűjtemény legálisan felhasználható lesz kutatási, képzési és kulturális célra a későbbiekben is. A fesztivál programkoordinátorát, Bottlik Virágot kértük meg, hogy állítsa össze kedvenceinek listáját a hihetetlenül színes programból.


Ez én vagyok / Yes I am!
Németország, 2006, 104 perc
Rendező: Sven Halfar

idegenek_ajanlo_sz1


D-Flame tizenhat évesen elhagyta anyját és intézetbe költözött, hogy kitanulja a ganxta-szakma fogásait. Mamadee tízéves volt, amikor a vasfüggöny leomlott - és ezzel együtt a vörös úttörősála és gyerekkori álmai is szertefoszlottak. Adé tizenöt volt, mikor apját meggyilkolták, és Nigériából Németországba költözött. Mind a hárman fekete apukák német gyermekeiként nőttek fel, apjuk nélkül. Először akkor találkoztak, amikor három német fiatal egy parkban meggyilkolt egy fekete férfit, és ez összehozta a legismertebb afro-német zenészeket egy "Brothers Keepers", azaz „Testvérek őrzői” elnevezésű projekt-együttesbe. Ez a film a zenekar tagjainak története, a háttérben az anyákkal, akik félvér gyermeküket egyedül nevelő német nőként igyekeznek helytállni a társadalomban - hol több, hol kevesebb sikerrel.    


Újjászületés Vesztfáliában / Wiedergeboren in Westfalen
Németország, 2008, 88 perc
Rendező: Melanie Liebheit

idegenek_ajanlo_sz2


Sri Paskaran, a hindu pap több mint 20 000 látogatót vár Európa legnagyobb hindu templomi ünnepére, a vesztfáliai Hamm városába. Vérbeli menedzserként szervezkedik, teljesen lefoglalják az előkészületek: tárgyal, telefonál, elefántot és szent tehenet bérel. A német lakosok gyanakodva, viccelődve, érdeklődéssel figyelik, ahogy lassacskán létrehozza a városban a hinduk legjelentősebb európai központját.


Egymásra utalva / Tercera
Spanyolország, 2008, 55 perc
Rendező: Oscar Clemente

idegenek_ajanlo_sz3


A film azokról a barátságokról szól, amelyek idős spanyolok és latin-amerikai gondozóik között köttetnek. Mindennapi, mégsem átlagos jelenetekkel világítja meg főhőseinek különös élethelyzetét, két teljesen különböző társadalmi csoporthoz tartozó emberek kölcsönös egymásra utaltságát, szoros, bensőséges kapcsolatát. Érzékenyen ábrázolja a befogadó társadalom idős tagjainak és a latin-amerikai bevándorlóknak közösen megélt, apró, mindennapi győzelmeit a túlélésért és a magány ellen vívott harcban.


Apabácsi / Mein Vater. Mein Onkel
Németország, 2009, 80 perc
Rendező: Christoph Heller

idegenek_ajanlo_sz4


„Egy idegen e-mailt küld fotókkal, és azt állítja, hogy ő a testvéred, a képeken pedig a szüleidet láthatod.” Sinan 1979-ben született az iraki Mosulban, egy iraki pár negyedik gyermekeként, akik születésekor nagybátyjának adták örökbe, mivel neki és német feleségének nem lehetett gyerekük. 1982-ben a nevelőanya visszatért Németországba Sinannal, míg a nevelőapa és a természetes szülők Irakban maradtak. 2007 tavaszán, több év kutatás után Sinant az interneten találja meg az iraki család, a fiú pár hónappal később meglátogatja őket. Az utolsó pillanatig tartózkodó családjával és általában az arab kultúrával szemben, ám amikor találkozik édesapjával, teljesen megváltozik a hozzáállása. Mindeddig apa nélkül élt. Érdekes a családegyesítési kísérlet, tanulságos végkifejlettel.

Ének és tánc / Canto y Danza
Németország, 2008, 75 perc
Rendező: Hannah Leonie Prinzler

idegenek_ajanlo_sz5

Az énekes Tatiana Miranda és a táncos Ligia Luna ahhoz a nicaraguai nemzedékhez tartozik, amelynek tagjait az 1979-es sandinista forradalom után Kelet-Európába küldtek tanulni. Hazájuk kulturális fejlődésének, felvirágoztatásának reményében nekivágtak a „nagyvilágnak” - Berlinbe és Kijevbe mentek. Ám mire a 90-es évek elején visszatértek Nicaraguába, nemcsak a hidegháború utáni Európa alakult át: az évtizedes polgárháború és kudarcba fulladt forradalom utáni Nicaragua jövője is egyre bizonytalanabbá vált. Ének és a tánc segítségével mesélnek elveszett álmokról, az idegen országban leélt életről és a honvágyról egy sosem létezett ország után. A film fiatal rendezője személyesen is jelen van a rendezvényen, vele szombat délután beszélgethet a közönség.


884-es járat / Flug Nummer 884 – Eine Heimat auf Zeit
Ausztria, 2004, 50 perc
Rendező: Wolfgang Widerhofer, Markus Glaser

idegenek_ajanlo_sz6


Évente több ezer török bevándorló holttestét szállítják vissza repülővel Európából Törökország apró falvaiba. Ezekből a jól szervezett repülőutakból az átlagos légi utas nem vesz észre semmit. A 884-es járat című film a muzulmán bevándorlók álmairól és vágyairól mesél. Nyomon követi egy muzulmán férfi holttestének utolsó útját Bécsből egy dél-törökországi temetőbe. Ezzel párhuzamosan bemutatja egy bécsi török közösség tagjait, ellátogat otthonokba, munkahelyekre, temetőkbe, mecsetbe, a török piacokra és éttermekbe. A film szereplői a halálhoz fűződő viszonyukról beszélnek, és ezzel talán többet árulnak el az életükről, mintha arról kérdeznék őket.


Elena & Leo / Elena & Leo
Magyarország, 2009, 26 perc
Rendező: Trencsényi Klára

idegenek_ajanlo_sz7


A 3 esküvő sorozat egyik - és egyben leginkább a migráció témáját boncolgató - darabja. Elena kivándorló volt már négyévesen, amikor 1956-ban szülei gazdasági okokból disszidáltak, és magukkal vitték őt Argentínába. Aztán bevándorlóvá vált saját hazájában, amikor 1975-ben hirtelen úgy döntött, hogy mégis inkább a kommunista Magyarországon szeretne élni, és hazatelepült. Megküzdött azért, hogy újra magyarnak lássák és annak érezhesse magát … 2008-ban azután beleszeretett a harmincöt éves kubai Leoba, s noha a férfi örömmel letelepedett volna vele Budapesten, a hatóságok elutasították kérésüket.
Ez a dokumentumfilm elégia a nosztalgiáról, a megtalált és újra elvesztett hazáról, a bevándorlók illúzióiról… A vetítés után beszélgetés a film szereplőivel.


Elfelejtettünk hazamenni / Wir haben vergessen zurückzukehren
Németország, 2000, 59 perc
Rendező: Fatih Akin


idegenek_ajanlo_sz8


Fatih Akin filmrendező első dokumentumfilmjével saját gyökereit kutatja. A „Németországra gondolok” sorozathoz tartozó filmjével egy török család portréját rajzolja meg, a saját családjáét. Apja 1965-ben utazott Törökországból Németországba, hogy vendégmunkásként szerencsét próbáljon. Csupán két évet akart maradni, de aztán mégis magával vitte feleségét is Hamburgba, és még ma is abban a vegyi tisztító üzemben dolgozik, ahol akkoriban munkát talált. A rendező elkalauzolja a nézőt egy Hamburg-Altonából Filyosra, egy kis fekete-tengeri halászfaluba, ahonnan apja 35 éve elköltözött, hogy új életet kezdjen. Fatih Akin a családi portrét így nevezi: „bevándorlók filmje”.


A „Chicago tömbház”, avagy történetek a liftből / Chicagoblok, verhalen uit de lift
Hollandia, 2008, 65 perc
Rendező: Ingeborg Jansen

idegenek_ajanlo_sz9


Antwerpen „rossz” oldalán, a Scheldt bal partján magas bérház emelkedik ki a környezetből. Antwerpen lakosai csak „Chicago tömbházként” emlegetik, és olyan helynek tekintik, amelyet ajánlatos messze elkerülni. Szegény belgák élnek itt bevándorlók tőszomszédságában – a 25 emeletes épületeket több mint 35 nemzet fiai és lányai népesítik be. A betonméhkas liftjében elhelyezett kamera figyeli a lakók jövés-menését. A film 2009-ben elnyerte a Dialektus Filmfesztivál fődíját.


Házi paradicsom / Home paradise
Magyarország, 2009, 26 perc
Rendező: Kis Anna

idegenek_ajanlo_sz10


A mélyen vallásos Mubarak és a markáns egyéniségű Zsuzsa kapcsolatát alaposan próbára teszik a kulturális és a személyiségbeli különbözőségek. A házasságuk történetéből kiragadott képkockákon az iszlám és a közép-kelet európai kultúra, valamint két homlokegyenest ellentétes személyiség keresi az összhangot néha több, néha kevesebb sikerrel. A film szintén a 3 esküvő sorozat - elementáris hatású - darabja, amely egy kandi kamera műsorral felérő perverz megdöbbenést és rácsodálkozást vált ki nézőjéből azzal, hogy olyan kulisszák mögé enged bepillantást, amelyeknek létezéséről nem is mertünk álmodni. Minden tisztelet a film szereplőinek, amiért életük ezen szeletét engedték a nyilvánosság elé tárni.