- Miért ezt a filmet csináltad meg, mi izgatott benne?

Amikor először olvastam egy újságban Elláról és Jánosról, valamint arról a tervükről, hogy a kislányukat magukhoz szeretnék újra venni, elhatároztam, hogy megkeresem őket. Eredetileg egy család újraegyesítésének a történetét szerettem volna bemutatni.

A célom pedig az volt a filmmel, hogy megmutassam azt, hogy az értelmi fogyatékos embereknek ugyanolyan vágyaik, céljaik, örömeik és bánatuk van, mint nekünk „normálisnak mondott” átlagembereknek.

Egy másik szemszögből is izgatott a történet. Nevezetesen a szociális szférában történő változások hogyan hatnak a gondozottakra. Az intézményi rendszert ugyanis lassan felváltja a civil szféra. Ez a film is azzal kezdődik, ahogyan Ella és János kiköltöznek egy értelmi fogyatékosokat gondozó intézetből, és egy lakásotthonban rendezik be új otthonukat, külön szobában, várva arra, hogy Beatrix, a kislányuk egyszer majd odaköltözhet.
Három évig követtem a történetet, így készült el ez a film.

- Hogyan állt össze a stáb és a film anyagi háttere?

A filmet az MMKA és a MTFA támogatta, köszönet nekik. És persze minden munkatársamnak, akik önzetlenül segítettek abban, hogy elkészüljön a film.

- Mi tette emlékezetessé a forgatást?

Talán a legemlékezetesebb élmény a lakásotthon megnyitóünnepsége volt, ahol Ella és János találkozhatott a kislányukkal. Ez ritkaság volt, mert a GYIVI szinte sosem engedte azt, hogy a kislány jelenlétében forgathassunk.

- Fog-e segíteni Téged a filmtörvény a filmkészítésben?

Szeretnék nagyon optimista lenni, így hát bízom benne. Nem tehetek mást.