1980 őszén Bobby Shafran új diákként érkezik egy megyei főiskolára, ahol az első napon valamiért rég nem látott barátként pacsiznak le vele, ölelgetik őt a lányok, és mindenki Eddynek szólítja. Egy kis nyomozás után a kezébe nyomják a telefont, a vonal túloldalán az igazi Eddy Galland, aki nem csak a hangjában, hanem külsőre is szakasztott mása a 19 éves Bobbynak. A varázslatosan egymásra találó, egypetéjű ikertestvérek történetét sok újság leközli, így jut el a hírük David Kellmanhoz, aki mint kiderül, a göndör, széles mosolyú ikerpár harmadik tagja. Amerika egy pillanat alatt a testvérek lábai előtt hever.

Forrás: Mozinet

Így indul az angol származású televíziós rendező, Tim Wardle Sundance-en díjazott dokumentumfilmje, ami egyben az utóbbi évek egyik legcsavarosabb és legizgalmasabb thrillerje is. A történetéről tényleg csak olyan elnagyolt kifejezésekkel lehet írni, mint a “hihetetlen, de igaz”, “az élet a legjobb forgatókönyvíró”, vagy az örök klasszikus “ha nem volna, ki kéne találni”. Pedig ha valamire pontosan illik ez a pár ártalmatlan közhely, az Bobby, Eddy és David története, ami a 80-as évek elején teljesen lenyűgözte Amerikát, és a Sundance-es bemutató óta megint mindenki róluk beszél.

A fiúk a nagy találkozás után óriási népszerűségre tesznek szert, végigjárják a legnépszerűbb talkshow-kat, a New York Times és a Washington Post is cikket ír róluk, Madonna oldalán még cameóznak is egyet a Kétségbeesve keresem Susant című filmben. Minden alkalommal jót kacag rajtuk a közönség, ahogy ugyanazt a piros Marlborot szívják, ugyanúgy keresztezik a lábukat és mindhárman az idősebb nőkre buknak. A három aranyifjú boldogan veti bele magát a new york-i éjszakai életbe, éttermet nyitnak a Sohóban, lassacskán megházasodnak, sínen van az életük.

Forrás: Mozinet

Mindez nagyon szép és jó, egészen addig, amíg fel nem merülnek a fontosabb kérdések, ami a hasonlóságot ünneplő, bulvárra éhes tömeget már nem izgatja annyira: miért lettek ők hat hónapos korukban szétválasztva egymástól? Mi történt a biológiai anyjukkal és az örökbefogadó szülők miért nem tudtak a másik két gyermek létezéséről? Miért vizsgálta és filmezte le őket kiskorukban évente egy furcsa orvosi csapat? Az egy dolog, hogy ugyanazt a cigarettát szívják, de miben különböznek egymástól? Mennyiben határozta meg a személyiségüket a genetika és mennyiben a családi közeg, amiben felnőttek? Etikus belenyúlni az emberek életébe a tudomány nevében?

A kérdések megválaszolásával egyre elképesztőbb részletek derülnek ki a múltból, amik bőven túlmutatnak a három fiú és a családjuk történetén. Kiderül, hogy nem Bobbyék az egyetlenek, akik születésük után hasonlóan szét lettek szakítva, majd teljesen véletlenül újra egymásra találtak. A szálak az örökbefogadó irodához és egy német orvos titkos kísérleteihez vezetnek, az emberi méltóságuktól és szabadságuktól megfosztott, sérült felnőttek ezen a vonalon keresik tovább a válaszokat. Azokat, amiket egy dobozba zárva, a Yale egyetem könyvtárában 2066-ig titkosítottak.

Robert Sharfran és David Kellman / Forrás: Mozinet

Tim Wardle bravúrosan építi rá a filmjét ezekre a csavarokra. Tökéletesen tisztában van azzal, mekkora erő rejlik ebben a “hihetetlen, de igaz” történetben, olyan önuralommal tartja vissza és adagolja az információkat, mintha Hitchcock mentorálásával, éveken át írta volna a forgatókönyvet. Tudatosan használja a játékfilmes eszközöket, a rekonstruált jelenetek, az ismétlések, az intenzív zene, a leültetett interjúalanyok reakciói miatt a Három egyforma idegen akár egy dokumentarista stílusú hollywoodi mozi is lehetne. Emiatt időnként azért kicsit túlcsordul a jóízlés határán, a hatás érdekében óriási szüneteket tartanak a “színészek”, az ismétlések miatt túl sok lesz a mesterséges dráma. Ez a film remek összhatásán nem változtat, inkább csak újra emlékeztet minket, hogy a dokumentumfilm is egy precízen megírt, manipulált műfaj.


A Három egyforma idegen szórakoztat, meghökkent és meghozza a kedvet a folytatáshoz is, mert az ikrek története a stáblista után sem ér véget. Az oknyomozó újságírás nagyszerűen fonódik össze a sorsuk alakulásával, majdnem negyven év távlatából is új ablakok nyílnak, új szálak derülnek ki. Egyáltalán nem kizárt, hogy egyszer tényleg folytatódni fog, mert a hatására közben elkezdődött a titkosított anyagok feldolgozása is. Nem olyan régen láttunk hasonló példát: a népszerű Netflix-es dokumentumsorozat, a Making a Murderer első évada akkora port kavart, hogy a legfelsőbb bíróság újra tárgyalni kezdte az ártatlanul elítélt férfi ügyét, és annyi újdonság kiderült, hogy egy következő évad is készült belőle. Remélhetőleg az ikreknek és családjuknak sem kell 2066-ig várnia, hogy kiderüljön az igazság.

A Három egyforma idegent a Mozinet forgalmazza, jelenleg több moziban is látható.