A magyar műfaji film elmaradottságát az elmúlt egy évtizedben Goda Krisztina igyekezett behozni. A könnyed kezdést (Csak szex és más semmi) követően a fiatal rendezőnő komolyabb témák felé fordult: készített történelmi filmet az `56-os eseményekről (Szabadság, szerelem), majd egy csavaros és megrázó karakterdrámát (Kaméleon), hogy aztán idei filmjével a szociológiai látleletek és politikai parabolák irányába haladjon.
Az életmű ilyen léptékű komolyodása tehát a Veszettekkel ér a csúcsra. Goda kurrens társadalmi problémákról mesél, foglalkozik az egyén és a közösség viszonyával, sőt, politikai húrokat is megpendít, miközben a Kaméleonban megismert pontossággal és objektivitással fest le hiteles figurákat. A Veszettek hősei egy elmaradott, vidéki városi közeg átlagemberei. A néző a közülük főszereplővé tett testvérpár, azaz Joci (Klem Viktor) és a középtávfutói karrierre készülő Máté (Ifj. Vidnyánszky Attila) szűrőjén keresztül tapasztalja a megélhetési bűnözés, a rasszizmus és az értelmetlen agresszió elburjánzását egy izolált közegen belül, mely aztán a szélsőségek térnyeréséhez vezet.
A radikalizálódás ábrázolása adja a film gerincét: Joci, Máté és néhány barátjuk a városba újonnan érkező Ács János (Fenyő Iván) rendőrfőnök által szervezett csoporthoz csatlakoznak, melynek fő tevékenységi köre kezdetben az önvédelmi oktatás és önkéntes munkák, később pedig az éjszakai razziák szervezése és az öntörvényű rendrakás, melyből egy szélsőséges nézetekkel átitatott erőszakszervezet nő ki. A fiúk uniformizálódnak (kopaszra borotválják a fejüket, acélbetétes bakancsot húznak), menetelnek, őrjáratokat tartanak és saját, transzformálódott értékrendjüket követve tesznek rendet a kisvárosban, ők maguk veszélyesebbé válva, mint azok, akik ellen valójában harcolnak.
A Veszetteknek a vártnál is többet ártott a már a forgatás alatt hangzatos stigmává váló „gárdafilm” besorolás. Ennek hozadéka, hogy sokan túlzott óvatossággal vádolják az alkotókat, holott a történet politikai és szociológiai kontextusból történő kiragadása épp a rendezőnő által átadni kívánt általános érvényű üzenet egyik alapja. Goda és stábja az erőszak és a hatalom természetéről mesél, megmutatva, mi történik, ha egy reményvesztett közösség bármi áron megoldást szeretne találni problémáira. Így irreleváns számonkérés az, hogy az Ács által irányított szervezetet miért nem Gárdának nevezik, sőt, az sem szükséges, hogy a szereplők zsidózzanak vagy cigányozzanak a filmben. A hatalom mechanizmusának és a szélsőségek térnyerésének ilyen módon történő ábrázolása így olyan filmekkel rokonítja a Veszetteket, mint a német A hullám, Jancsó Miklós nagy ívű politikai parabolái (főképp a Szegénylegények) vagy épp a Fehér isten.
Az előbbiek közül talán A hullám áll legközelebb a Veszettekhez, legalábbis az egyéni sorsok kidomborításának szempontjából biztosan. Goda a hatalom és a szubjektum viszonyának vizsgálatán keresztül mutatja be, hogy egy adott rendszer egyes szereplői, legyen szó élsportolói karriert tervezgető telepi fiúról vagy épp a megélhetésért küzdő idős boltosról (Molnár Piroska ismét remekel) hogyan reagálnak a körülöttük zajló társadalmi-politikai változásokra. Míg Máté és Joci jellemének változása egyenes vonalú (fokozatosan épülnek be az öntörvényű erőszakszervezetbe, így változnak át ők maguk is), a Fenyő Iván által megformált Ács János már sokkal árnyaltabb figura. A befogadó számára sem egyértelmű, hogy ez a manipulatív férfi vajon valóban rendet szeretne tenni, vagy csak a saját politikai előmenetelét igyekszik előkészíteni, melynek érdekében nem átall minden eszközt, így az általa alapított alakulatot is felhasználni.
A kiemelkedő színészi teljesítmény, a koherens alkotói koncepció, a biztos kezű rendezés és az aktuális társadalmi kérdésekre adott egyszerre kritikus és figyelmeztető jellegű válasz miatt a Veszettek fontos és üdvözlendő alkotás, mely akár párbeszéd-kezdeményező erővel is bírna, amennyiben eljutna a célközönségéhez.
Szerző: Varga Ákos
