Két, nagy, Zsigmondról és Balázs Béláról elnevezett teremben vetítették a filmeket, köztük olyan retrospektíveket csíphettünk el, mint A sugarlandi hajtóvadászat és A folyó, illetve olyan dokumentumfilmek megteintésére nyílott újabb lehetőség, mint a Mi ez a cirkusz? (korábban Halász Glória rendezővel beszélgettünk a filmről), a Harmadik típusú találkozások Zsigmond Vilmossal, de Tiszeker Dániel közönségsikere, a #Sohavégetnemérős is műsorra került.
Q&A Pierre Filmonnal, a Harmadik típusú találkozások Zsigmond Vilmossal rendezőjével
A párhuzamosan vetített nagyjátékfilmek közül egy új versenyfilmet választottunk, és nem tettünk rossz lóra: Daniel Carsenty rendező After Spring Comes Fall című német mozija végül elnyerte a legjobb nagyjátékfilmnek járó díjat. A film aktuális témát, a menekültválságot veszi górcső alá, de még az általunk ismert migránsválság előtti állapotokat mutatja be - egyrészt egy 2015-ben bemutatott munkáról van szó, az azelőtti évekbe visszarepítve, másrészt maga a cím is az Arab Tavaszra utal egy szóviccel (a fall egyszerre jelent őszt és bukást).
Carsenty filmjében egy kurd nőnek kell menekülnie Szíriából, miután férjét meglövik egy utcai harc során. Illegális bevándorlóként egyedül kell boldogulnia Berlinben, ahol egy gyárban robotol, ráadásul a szíriai titkosszolgálat megzsarolja, hogy kémkedjen az európában élő szíriai ellenzék után, kezdve egy professzorral, aki a polgárháború legnagyobb szakértője. A film drámaként és politikai thrillerként egyaránt megállja a helyét, amelyben egyáltalán nem nehéz azonosulni a főhőssel. A rendező ígéretes pályakezdéséről van szó, amely illett a Zsigmond Vilmos emlékét őrző fesztivál profiljához is: a direktor igyekezett képekkel elmesélni minél többet a történetből, ami talán arra is visszavezethető, hogy korábban operatőrként dolgozott.
A legjobb operatőri munkáért járó, Zsigmond Vilmosról elnevezett fődíjat Giorgios Karvelas kapta a Limbo című görög-francia filmért, ami Konstantina Kotzamani rendezése, és már a Mediawave versenyében is szerepelt (cikkünk itt olvasható). A 29 perces film egyfajta művészhorror, nem is igazán van dekódolható cselekménye, még a programfüzetben olvasható pársoros szinopszisában is olyan mondatok szerepelnek, mint “a leopárd feküdjön a kecskével“ és “a farkas éljen a bárányok között”.
Amit ki lehet belőle hámozni a cím alapján: egy tengerparti faluban egy 12 fiúból álló banda egy kísértetnek kinéző - minden bizonnyal élet és halál közötti limbóban ragadt - sápadt sráccal találkozik, akitől úgy próbálnak megszabadulni, hogy elviszik egy, a közelben partra sodródott bálna teteméhez. A cselekmény rejtélyesnek rejtélyes ahhoz, hogy fenntartsa a figyelmet, de ez a film tényleg elsősorban operatőri bravúr: a tájak és a szereplők mind földöntúliak, a kompozíciók mértani pontosságúak, Karvelas rögtön a nyitójelenetben pedig víztükörből veszi fel a kísértet-fiú érkezését.
Szintén az operatőri munka miatt érdemelt különdíjat a rövidfilmes mezőnyben az Angeltown is, ami Nancy Liu rendezése. A hangalámondással narrált 21 perces amerikai film alighanem személyes alkotás az író-rendező részéről, mivel egy dél-koreai nő a főhőse, aki Los Angelesbe szakadt a félszigetről. Marilyn Monroe-imperszonátor és prosti egy személyben, akit épp hazahív az anyja a haldokló apához, akivel viszont régen megromlott a hősnő viszonya. A Los Angeles-i éjszaka túlvilági fényekben ragyog Nick Ramsey fényképezésében.
A kedvencünk a szegedi filmélményeink közül a legjobb animációnak választott Round Trip: Mary volt, ami Zharko Ivanov rendezése, aki operatőrként is jegyzi a filmet, ami persze rajzfilm esetében kevesebbet jelent. A 10 perces macedón rövid rendezője személyesen konferálta fel munkáját: elmondta, hogy hosszú éveken át több mint tízezer rajzot készítettek a rajzanimációs technikával készült filmhez, amivel a macedón mozitörténet első filmesei előtt tisztelegtek, megpróbálva reprodukálni a legkorábbi néma mozgóképek kameramunkáját és képi világát. Fel is használtak néhányat a jó száz évvel ezelőtt készült felvételekből, de a film animációval készített oroszlánrésze is hűen idézi meg a néma korszakot, a megkopott nyersanyagtól a zongorakíséretig.
Zharko Ivanov nem csak formailag, de tartalmilag is felidézi az érát: a cselekményben egy parasztlány, Mary életében először megy moziba, és pont egy olyan rövidfilmet néz meg, amit a falujában forgattak. Odaköszön, amikor ismerőst lát a vásznon, a direktor ezzel azt az élményt reprodukálja, amikor az első mozgóképek nézői valóságnak hitték a látottakat, például megijedtek egy érkező vonatot mutató felvételtől.
Már most olyan érzés fogott el minket a Belvárosi Moziban, mintha a CineFesten lennénk, mi lesz tíz év múlva? A filmkínálat színvonala ugyan nem hasonlítható még össze, de újonc fesztiválként nagyon erősen indított a ZsVFF, és az évek múlásával akár a miskolci mustra konkurensévé is válhat.
