Kacifántosan indult a Macskajáték születése, hiszen bár adaptációként szoktunk utalni rá, valójában mégsem teljesen az. Egy pesti legenda szerint Örkény István és Makk Károly együtt mentek látogatóba két idős festőművészhez, itt lettek szemtanúi a házigazdák között zajló különös „macskajátéknak”. Ez annyira megtetszett a filmrendezőnek, hogy megkérte Örkényt, írjon számára a jelenetből kiindulva egy forgatókönyvet.
Bár elkészült a könyv, Örkényt a hatalom az ’56-os szerepvállalása miatt hosszútávú publikációs tilalomra ítélte, ezért a film nem jöhetett létre. Néhány évvel később az író kisregénnyé alakította a forgatókönyvet, amely 1965-ben folytatásokban jelent meg a Kortárs folyóiratban. A Macskajáték évtizedeken átívelő kalandos története azonban itt még nem ér véget, Örkény a kisregényt színdarabbá formálta át, amelyet 1971-ben hangos sikerrel mutattak be a Szolnoki Szigligeti Színházban. Már jól ismert, népszerű darab volt, amikor Makk ismét felkérte az írót a filmregény megalkotására, a végleges forgatókönyv kidolgozásába pedig a rendező és Tóth János operatőr is beszállt.
Ennek ellenére a film más irányt követ, mint a levélregény vagy a színdarab. Míg az írás örkényi humora groteszk magaslatokba csap, a film sokkal inkább drámai, elégikus hangvételű. A regényben több teret kap a Nyugat-Németországban, kifejezetten jó körülmények között élő, higgadt természetű és megfontolt nővér, Giza (Bulla Elma), a szegény sorsú, abúzust megélt és Budapestre menekült Egérke (Törőcsik Mari), vagy az asszony lánya, Ilus (Bürös Gyöngyi) is, Makk azonban sokkal inkább a heves vérmérsékletű, érzelmei által vezérelt, itthon maradt özvegyasszonyra, a Dajka Margit által megformált Erzsire koncentrál. Ráadásul érdekes módon a rendező a történet végét is megmásította és pont olyan módon, hogy a film nem a címben is szereplő macskajátékban csúcsosodik ki.
„Mindnyájan akarunk egymástól valamit.
Csak az öregektől nem akar már senki semmit.
De ha az öregek akarnak egymástól valamit, azon mi nevetünk.„
Erzsi és Giza két teljesen különböző világban élnek a vasfüggöny két oldalán, egyikük kerekesszékben ül és kiszolgálják, a másik állandó mozgásban van, ráadásul ő főz másokra. Giza beletörődött az idő múlásába és visszafogottan tűri a jelent, miközben Erzsi naponta programokat szervez, és szembeszáll az előítéletekkel, amelyek megszabják, hogy egy ősz özvegyasszonynak miképpen kell öltözködni, viselkedni, hogyan élheti az életét.
Új barátságot köt egy Paula nevű asszonnyal (Makay Margit), akihez kezdetben kamaszlányokhoz illő rajongással közelít, majd ugyanilyen hevesen csalódik, régi szerelmet ápolgat a hajdan volt opera sztárral, Csermlényi Viktorral (Balázs Samu), hogy aztán bakfis módjára törjön össze. Miközben a nővérek egymás teljes ellentétei, ki is egészitik a másikat, és Giza tükröt jelent Erzsi számára, aki spirálban zuhan egyre lejjebb. Mindketten győzködik egymást a saját (ellentétben álló) igazukról, de titokban titokban csodálják a másikat.
Az egykori Szkalla-lányok realitása az elmúlt tizenhat évben igencsak eltávolodott egymástól, azonban a múltjuk mindig közös marad. És mint az életük végén járó emberek többsége, kapaszkodnak a fiatalságukba, amelyek eseményeire mindketten másképp emlékeznek, és amelyet egy újra és újra felmerülő, elveszett fotográfia testesít meg, a létai domboldalon szaladó két fiatal lány képével.
Makk hosszú pályafutása alatt sok stílusban kipróbálta magát, és bár tudatosan nem épített fel alkotói korszakokat, a filmtörténet több trilógiát is tulajdonít neki. A Macskajátékot (1974) ahhoz a formai alapon szerveződő hármashoz köti, amely másik két tagja a Szerelem (1971) és az Egy erkölcsös éjszaka (1978), és amely annak az esztétizáló irányzatnak a jegyeit viseli magán, mint Huszárik szintén szecessziós környezetben játszódó Szindbádja (1971). Nem véletlen a stiláris hasonlóság: Tóth János („a Tóth Janó”) volt felelős Makk két másik filmjének látványáért, és bár a Szindbádot Sára Sándor fényképezte, Huszárik filmjének azon jeleneteit is Tóth alkotta meg, amelyek legerősebben kötik ehhez az irányzathoz - például a híres húsleveses jelenetet.
A Macskajáték tudatfilm, amely Erzsi érzékeléséből, emlékeiből, álmaiból áll össze. Hogy mi a valóság? Nem tudhatjuk. Az asszony szemén keresztül látjuk a történetet, ami folyton változik, alakul, attól függően, hogy levélben írja meg nővérének, telefonon beszél vele, vagy csak visszaemlékszik rá. Ezt a szubjektivitást segítik elő Tóth töredezett, váratlanul bevillanó képei, az újra és újra visszatérő emléktöredékek, szokatlan beállítások és a múltat visszaidéző, érzetszerű felvételek. Erre a bizonytalanságra segít rá a hagyományostól eltérő hangdesign is: az utca zajából kiváló cipőkopogás, vijjogó madárhang, távoli monoton telefoncsengés, vagy az egymásba folyó, repetitív mondatfoszlányok.
Makk Károly a Macskajáték forgatásán / Fotó: MTI/Friedmann Endre
Bár az 1974-es cannes-i fesztiválon Arany Pálmára, 1975-ben pedig a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában Oscar-díjra is jelölték az alkotást, a hazai kritika nem fogadta jól. Makk (és Tóth János) előző filmjében, a Szerelemben már alkalmazott asszociációs gyorsmontázsok itt eluralják a filmet, sokszor a történet kárára. Az alkotás ötven év távlatából nem őrizte meg frissességét annyira, mint a rendező más filmjei, például a Szerelem, vagy akár a jóval korábbi Ház a sziklák alatt, de kétségtelen, hogy a Macskajáték különleges esztétikai élményt nyújt, és a magyar tudatfilmek megkerülhetetlen darabja.
A Macskajáték elérhető a Filmio kínálatában.
Források:
- Vajdovich Györgyi: A képpel felülírt szöveg - Makk Károly Macskajáték-adaptációja / Apertura, 2006 tavasz
- Harmat Eszter: Egy kisregény átköltése. Makk Károly Macskajáték című adaptációjáról / Apertura, 2009 nyár
- Gelencsér Gábor: Keretjáték - Makk modernizmusa / Filmvilág, 2017.11
